iPon Hírek

Nagy filmet rendezhet a Portal rajongó

Dátum | 2013. 01. 10.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Portal: No Escape egy Portal rajongó által készített kitűnő rövidfilm, amelyet egy évvel ezelőtt már megjelenése első napján egymillióan láttak, ez a szám azóta 11 és fél millióra nőtt. A rendező Dan Tractenberg munkája annyira megtetszett a New Line Cinemának, hogy őt kérték fel az Y: The Last Man című film rendezésére, amely az azonos című képregény alapján fog elkészülni. Tractenberg a Disturbia rendezője, D. J. Caruso helyét veszi át, aki legalább három filmet szeretett volna készíteni, mert úgy érezte, hogy egy film nem elég a teljes sztori elmondásához.

Az Y: The Last Man hangulata a Portal filmhez hasonlóan vidám lesz, a sztori a főhős Yorick, és majma, Ampersand kalandjait követi nyomon, akik annak a katasztrófának a túlélői, amely kiirtotta a világ összes emlőse közül a hímneműeket. A 2002 és 2008 között készült közkedvelt képregénysorozat 60 kötetből áll, írója Brian K. Vaughan lesz felelős a film forgatókönyvéért is.

A szereposztás még nem végleges, Yoricknál már felmerült Shia LaBeuf és Zachary Levi neve is. Ez utóbbi színész olyan nagy rajongója a képregénynek, hogy a Chuck című sorozat egyik részében (Chuck Versus the nacho Sampler), a főhős, akit ő alakít ezt a képregényt olvasta. Azt még nem tudni, hogy Ampersand cgi lesz-e, vagy valódi majom fogja alakítani.

Az eredeti Portal: No Escape alant megtekinthető. Jól sikerült alkotás, érdemes megnézni, és akinek tetszett, az készítése rejtelmeibe is betekinthet.



 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!