iPon Hírek

Nagyon sokan kíváncsiak a Windows 10-re

Dátum | 2014. 10. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft két héttel ezelőtt, amikor lerántotta a leplet következő generációs operációs rendszeréről, a Windows 10-ről, megígérte, hogy bevonja a felhasználókat a fejlesztésbe, azaz a szakemberek a Windows Insider Programom keretén belül szívesen fogadják majd a vállalkozó szellemű felhasználók visszajelzéseit. A Windows 10 Technical Preview névre keresztelt bemutató kiadása másnap elérhetővé is vált, így a kíváncsi felhasználók megrohanhatták a Microsoft szervereit, hogy elsők között nézhessék meg, mi minden változott a Windows 8.1 óta. A Windows Insider Program rettentően népszerű lett, ugyanis a Windows 10 Technical Preview elérhetővé tétele óta több, mint 1 millióan iratkoztak fel rá. A felhasználói visszajelzések is szépen gyűlnek, ezekből eddig több, mint 200 000 landolt a Microsoftnál. A Microsoft elmondása szerint a Windows 10 technikai bemutató kiadása 64%-ban önálló konfigurációkra került, a fennmaradó 36% pedig virtuális operációs rendszerként fut. A felhasználók 68 százaléka napi szinten több, mint hétféle alkalmazást futtat, 25 százalékuk pedig még 26-nál is több alkalmazást használ a tesztrendszeren. A felhasználói bázis 5 százaléka akár 68-féle appot is futtat a Windows 10 Technival Preview-n. Többségük sokkal inkább saját alkalmazásainak kompatibilitását próbálja tesztelni, nem az operációs rendszer hibáira vadászik, de akkor is elmondható, hogy sokan érdeklődnek a Windows 10 iránt. A tesztelők egyébként több hasznos ötlettel is ellátták már a fejlesztőket. Sokan szeretnének szebb boot képernyőt látni, de olyanok is vannak, akik a File Explorert szeretnék fülekkel ellátni. Megint mások pedig arra vágynak, hogy le lehessen tiltani néhányat a tálcán található új gombok közül. Az egyelőre nem tudható, hogy a felhasználói ötletek közül melyek kerülhetnek majd be a végleges Windows 10-be.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. tookmindeg...
2014.10.15. 09:11
Naná, hogy szépen gyűlnek, hiszen mindent küld vissza a windows. [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. j.panzer
2014.10.15. 10:08
Én nagy harcosa vagyok a privát szférának, és fellépek minden kémkedési balhé ellen, de ez esetben szemet tudok hunyni felette, lévén ez egy tesztpéldány. Az igazán komoly baj akkor lesz, ha a végleges verzióban is kémprogram lesz. (És szinte biztos, hogy lesz, mert manapság miben nincs??).

Amúgy én insider vagyok, de ez a szám meglepett. Ahogy böngészem a feedbacket, nem tűnik úgy, hogy ennyire tele legyen javaslatokkal. Igaz vannak népszerű topikok, mint a kinézet, vagy a tematizálatlan windows topik, de az appokre lebontott menükben sok esetben 5-10 javaslat van. Pl a Video vagy a Zene appnál szerintem még 1 számjegyű a feedbackek száma, és ebben már az enyém is benne van.
De amúgy nagyon jó, hogy meglépték ezt a feedbacket, főleg, ha a népszerű dolgokat végre is hajtják. Az Aerot nagyon sokan akarják (köztük én is) szóval remélem, ez visszatér a rendszerbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Yoshileon
2014.10.15. 10:22
" de olyanok is vannak, akik a File Explorert szeretnék fülekkel ellátni"
Pont tegnap szedtem le a Clover nevezetű kis programot, ami Chrome-szerű tabokkal látja el az explorert. Nekem ez nagyon hiányzott, régebben is rátalálhattam volna...
A Total commandert meg társait pedig sosem tudtam megszokni, nekem sosem okozott problémát az explorerben elvégezni a teendőimet, és számomra egyszerűbb, átláthatóbb, egyedül a fájlműveleteket végző szoftvert cseréltem le mindig.

Pedig sokáig nekem is csak norton commander volt...

Clover
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Supra
2014.10.15. 10:27
Vajon a visszaömlő felhasználói véleményeket kézzel törlik ki, vagy automatizálva mennek a recycle bin-be?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Lazahunter Yoshi...
2014.10.15. 10:50
Háát, egy File Explorer az életben nem lesz olyan hatékony, főleg munkavégzésre, mint egy Total Commander

Vannak benne okosságok, de még nagyon sok minden ezer éves dolog hiányzik belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Kajafun
2014.10.15. 11:05
Szakad az eső, ma lesz időm feltenni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. 5hR3kY Yoshi...
2014.10.15. 11:09
Az intéző egy szopóálarc akármelyik commanderhez képest. Ha használtál volna DOS-t natúrba, és utána szerváltál volna alá egy commandert, akkor a mai napig imába foglalnád Peter Norton, Vsevolod V. Volkov, vagy a Ritlabs nevét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Kerty 5hR3k...
2014.10.15. 11:30
hát én használtam jó ideig DOS-t, de mai napig nem raktam fel total commandert saját gépre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Yoshileon 5hR3k...
2014.10.15. 12:00
A doshoz képest baromi nagy előrelépés volt a commander, sőt bizonyos feladatokra most is használom ssh-n keresztül, de az, hogy valaminél sokkal jobb VOLT, nem igazolja, hogy most is az a legjobb.
DE ettől függetlenül elismerem Lazahunter és a te véleményedet is, sokkal erőteljesebbek és hatékonyabbak a commanderek, az explorernek pedig baromi sokat kéne hozzá fejlődnie, hogy egy szinten lehessen őket említeni, de én akkor sem tudtam megszokni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Meteorhead 5hR3k...
2014.10.15. 12:03
Igen, de attól még, hogy 20 évvel ezelőtt az volt a megváltás, nem jelenti azt, hogy ma is annak kell lennie.

Minden rétegnek megvan a maga feature/chrome/productivity szintje amit elvár, vagy amit még tolerál. A spektrum egyik végén vannak a File Explorer használók, akik nem szoktak fekete mágiát csinálni (csoportos átnevezés és társai) és tök jól megvannak. Akik jól érzik magukat attól, hogy bármikor csinálhatnak ilyet, esetleg csinálják is, azok valamilyen Commandert használnak. De rajtuk túl is van az a réteg, aki ki sem lép PowerShellből, mert ami nem scriptelhető, az béna.

És ezekre rájön még egy nagy rakás szokás és preferencia, mert hiába király a PowerShell (magam is használom napi szinten), nem mindig arra vágyom.

Személy szerint engem a Commandertől ver ki a víz. Nem hiszem el, hogy 20 év alatt nem lehetett a 2 panelnél produktívabb GUIt csinálni, ami hasonlóan feature complete, de nem néz ki időutazásnak. Én File Explorert használok a mindennapi dolgokhoz, és amire nem jó, arra ott van a Get-ChildItem és a PSCX. Én erre esküszöm, de másnak biztos más jön be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Meteorhead
2014.10.15. 12:10
Hogy a cikkhez is hozzászóljak, nekem is nagynak tűnik a 200.000, de valószínűleg nagy a szűrés, mert a hivatalos feedback app-ban nem látni ennyit.

Én személy szerint annak örülnék, ha a cmd.exe értené a linux terminál parancsokat, és az ssh kliensek-hez nem kellene terminál emulátort írni. Ezen felül ha lenne hivatalos verziója az SSH-Connect modulnak, és lehetne scriptelve SSH parancsokat kiadni klaszterre, lenne interaktív shell és még SCP-t is tudna scriptelve, az egy karácsonyi ajádnéknak is elmenne.

Szóval röviden ha a Windows-Linux barátságot ha szorosabbra vennék az nagy királyság lenne. (NFS, EXT4 partíció mountolás Windowsból, kényelmesebb multi-boot...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. gumitamin
2014.10.15. 13:06
A File Explorer arra jó hogy bevigyen a zsákutcába, semmi másra (ahogy több másik része is a Windows-nak).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Meteorhead gumit...
2014.10.15. 13:19
A fórumozók mind szeretik az ilyen megalapozott hozzászólásokat. Ettől most okosabbnak/tájékozottabbnak érzem magam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. j.panzer
2014.10.15. 15:06
Én kifejezetten szeretem a file explorert. Annor még én is DOS-on kezdtem (pontosabban C64-en de ezt most hagyjuk), aztán jött a norton commander, és akkor szerettem is, de a Win 95-óta leszoktam róla, manapság már kifejezetten nem szeretem. Ha megint elkezdeném használni, valószínű visszaszoknék rá pár nap alatt, de minek? Jó nekem a Windows-os fájlkezelő. Ma már csak akkor nyitok TC-t, ha valami spéci feladat van. Pl SFV vagy Csoportos átnevezés, ilyesmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rieper j.pan...
2014.10.15. 15:30
En is nc, tc-n nottem fel, munkahelyen nem raktam fel az utobbit, teljesen megszoktam a sima wines explorert vagy minek hivjak. Nem hianyolom a TC-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. I.Jozsef83
2014.10.15. 18:22
Yoshileon 2014. 10. 15. 10:22

A Total commandert meg társait pedig sosem tudtam megszokni, nekem sosem okozott problémát az explorerben elvégezni a teendőimet, és számomra egyszerűbb, átláthatóbb, egyedül a fájlműveleteket végző szoftvert cseréltem le mindig.


Hááát persze pityu

Egy nagy 0 a TotalCMD -hez , mint ahogy olvasom itt is többek reagálását . Harmadik dolog amit windóz után felteszek . Felhasználók túlnyomó többségének a NAGY kedvence , nélküle félkezű az ember szinte .

Lazahunter +1
5hR3kY
+1
gumitamin +1

Meteorhead 2014. 10. 15. 12:03
Igen, de attól még, hogy 20 évvel ezelőtt az volt a megváltás, nem jelenti azt, hogy ma is annak kell lennie.

Még mindig nincs alternatíva ami kiütné a helyéről ... és miért nem lehet szerinted valami ugyanolyan jó, mint anno ? Ha valaki/k nem használja nem is tudhat róla
HA valami jó azt nem megszokásból használjuk , hanem mert megkedveltük . Ugye ez nem mondható el a régi nagy WinAMP -ról ... azóta amikor beleszartak mindent , hogy zenelejátszáson kívül filmet és minden médiát leakarjon játszani , na onnantól lett nagatív . Pedig szerettem , az volt a No1 playerem .
Merni kell tudni váltani ... Windóz arra kell , hogy rátelepítsük a jó kis szoftvereink , az maradjon az amire kitalálták - de azt kiválóan illik / illene tennie Akkor lesz / lehet sikeres ha : TELJES mértékben személyre-szabható lesz ! Nem kell egy darab csempe sem bele/rá . Appok meg maradjanak telefonon , tableteken ... aztali PC -t hagyják meg annak amire tervezték .

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. fofoka Meteo...
2014.10.15. 19:02
Részemről már csak egy kérdés maradt: azok alapján, amit itt leírtál, neked Linux kell. Miért bünteted magad a Windowszal? Nem hitvitát akarok nyitni, de aki Linux terminál parancsokat akar kiadni és EXT4-et mountolni, stb, az Redmondban rossz helyen keresgél. Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim fofok...
2014.10.15. 19:49
Nem kell neki Linux Windows helyett, egy parancssori fordító bőségesen elég, aminek paraméterek formájában lehet megadni a linux konzolparancsokat, amit aztán forwardol a megfelelő helyre.

Az meg miért is baj, ha valaki a Linuxon tárolt dokumentumait el szeretné érni Windowsban is, és szeretné mountolni a partíciót? Ha olyan egyedi kívánalom lenne, akkor nem létezne rá kismillió Windows alkalmazás, mint az Ext2Fsd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. fofoka Asagr...
2014.10.15. 20:21
Tőlem, még intézőt is használhat, nem nekem fáj. De itt nem csak arról volt szó, hogy egy távoli gépet (clustert) akar elérni, hanem a cmd.exe-ből hiányolja a Linux terminál parancsokat. És ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért nem helyből azt a rendszert használja, ami ezt eleve tudja? Vagy miről beszélünk? Akkor lesz a Windows jobb, ha egy Linuxot is belehegesztenek?

Amúgy mi van Asagrim, nyilvánosan akarsz bizonyítani? Lehet próbálkozni..

Meteorhead: bocs, hogy rólad beszélünk, ahelyett, hogy hozzád beszélnénk. Nem mindenkivel egyszerű a kommunikáció, sajnos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim fofok...
2014.10.15. 21:01
Majd ha az összes szoftverfejlesztő megtanul Linuxra is fejleszteni, vagy a virtuális gépek normálisan tudnak majd hardvert virtualizálni D3D layerrel, mindennel együtt, akkor lehet róla szó, addig meg teljesen releváns igény, hogy legyen megoldva az átjárhatóság, akár egyetlen külső parancsként megoldva egy exe-vel, de ezt nem a Microsoftnak kell megoldani, nekik csak a lehetőséget kell biztosítani az ilyen bővíthetőségre.

"Amúgy mi van Asagrim, nyilvánosan akarsz bizonyítani? Lehet próbálkozni.."

Amúgy mi van fofoka, nyilvánosan ki akarsz hozni a sodromból? Lehet próbálkozni..

"Meteorhead: bocs, hogy rólad beszélünk, ahelyett, hogy hozzád beszélnénk. "

Egoista vagy ha azt hiszed, hogy azért szólítottalak meg, hogy beléd kössek. Azért írom amit írok, mert vele értek egyet, mert nálam is gond a szegregált Linux/Windows netbookon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Yoshileon I.Joz...
2014.10.16. 06:51
"nélküle félkezű az ember szinte."

Nem értem miért kell itt erősködni, ahogy mondtam, én megértem, hogy sokan ezt használják, úgy ahogy sokan még Windows XP-ről sem hajlandóak váltani, mert szentül vallják, hogy az volt minden idők legjobb Windows verziója, függetlenül attól, hogy kétségtelenül többször fagy ki, hal meg a rendszer...

DE még csak azt sem mondom, hogy a TCnél ugyanerről lenne szó! Elismerem, hogy jó, de én akkor sem tudtam megszokni, és már soha nem is fogom. Persze itt a nap mint nap való használatról beszélek. Én is első nap feltelepítem, mert időről időre (két havonta egyszer) előveszem, amikor szükségem van egy funkciójára amit már tényleg nem tudok megoldani Explorerben, de te azt állítod, hogy az Explorerben olyan hiányosságok vannak amik ellehetetlenítik a minennapi teendőket, ami azért nem egészen így van.

Azt is el tudom képzelni, hogy Windows 95 óta el se indítottad az explorert, és azt hiszed, hogy még mindig ugyanannyit tud
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. 5hR3kY Yoshi...
2014.10.16. 08:26
Az explorert nem kell elindítani, lévén hogy folyamatosan fut. Legalábbis XP alatt biztosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!