iPon Hírek

NEC: itt a folyadékhűtők új riválisa

Dátum | 2010. 05. 03.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A NEC mérnökei egy újfajta hűtést készítettek, amelynek segítségével a folyadékhűtésen alapuló megoldásoknál olcsóbban és hatékonyabban hűthetőek a processzorok, illetve a GPU-k. A technológia a fázisváltáson alapul, amely egyáltalán nem egy újkeletű dolog: néhány cég már most is kínál hasonló elven működő hűtőket, de ezen az elven működnek a háztartásokban található hűtőszekrények is.

Egy régebbi hűtő képe, az újról egyelőre nem állnak rendelkezésre fotók.A gyártó hűtőközegként CFC vegyületet (chlorofluorocarbon – klorofluorokarbon, azaz fluorozott, klórozott szénvegyület) alkalmaznak, amelynek forráspontja 50 Celsius fok körül helyezkedik el. A folyadék halmazállapotú anyag a processzor hőjétől gáz halmazállapotúvá válik, majd a rendszerben található radiátorhoz eljutva és ott lehűlve ismét cseppfolyós halmazállapotúvá alakul, visszafolyik a hűtőblokkhoz és a folyamat kezdődik elölről. Hogy mi a NEC megoldásának legfontosabb előnye? A gyártó állítása szerint az általa kifejlesztett rendszer 60%-kal kevesebb energiát igényel a működéshez, mint egy folyadékhűtő rendszer és 80%-kal kevesebbet fogyaszt, mint egy felsőkategóriás léghűtő rendszer. A termék a rendkívül jó hatásfok mellett halkan is üzemel, ugyanis a hőleadó radiátoron egy alacsony fordulatszámon dolgozó ventilátort helyeznek el.

A NEC kiemeli, hogy az alkalmazott CFC vegyület környezetkímélő, azaz a hagyományos vegyületeknél jóval kisebb mértékben fokozza az üvegházhatást.

Az új hűtő 70%-kal olcsóbban állítható elő, mint egy hasonló teljesítményű folyadékhűtő rendszer, ami nem elhanyagolható előny. A NEC a terméket egyelőre nem kereskedelmi forgalomba, azaz átlagfelhasználók konfigurációiba szánja, hanem adatközpontok processzorainak hűtését kívánja az újdonság segítségével ellátni. A friss megoldás segítségével a gyártó állítása szerint az adatközpontok teljes fogyasztása akár több, mint 40%-kal is csökkenthető lesz.

A termék kifejlesztésében a japán NEDO (Új Energia és Ipari Technológia Fejlesztési Szervezet – New Energy and Industrial Technology Development Organization) is közreműködött

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. Menthix
2010.05.03. 18:01
Sajnálatos, hogy nem desktopra szánják
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. ThePoweR
2010.05.03. 18:17
Tehát ha szanaszét oc-zom a procit akkor is 50 fokos marad? Nem igazán értem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. blademaste...
2010.05.03. 18:19
miniklíma
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. irdatlanno...
2010.05.03. 18:34
Jó lenne ha lenne asztali pc változata...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. tszaboo
2010.05.03. 18:57
némá! hítpájp!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. oliba
2010.05.03. 19:15
"az adatközpontok teljes fogyasztása akár több, mint 40%-kal is csökkenthető lesz. "

Akkor ez közbe energiát is termel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. gylovag
2010.05.03. 19:41
Nem termel energiát, de ha kevesebb árammal és hatékonyabban működik a hűtés, kisebb klíma és szellőztető rendszer is elég egy szerverterembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. oliba
2010.05.03. 19:51
De attól, hogy jobban lehűti a procit, az a hőmennyiség ugyanúgy megmarad a terembe, így a klíma ugyanúgy kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm
2010.05.03. 20:06
Ha a hőmennyiség a teremben van akkor már megoldható a megfelelően megválasztott szellőzőrendszerrel is.Legfeljebb meg kell növelni a szerveterem légcseréjét,több friss levegő beadásával.De ez még mindig tört része a hütőgépek
üzemeltetési költséginek ,a split klimákról nem is szólva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. TescoZsomi
2010.05.03. 20:34
Az új hűtő 70%-kal olcsóbban állítható elő, mint egy hasonló teljesítményű folyadékhűtő rendszer, ami nem elhanyagolható előny.

Vásárló szempontjából elhanyagolható, mert úgyis az aktuális piaci helyzethez mérten szabják az árát, nem az előállításhoz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Ro1and
2010.05.03. 21:53
Nem akarok hülyeségeket irni,de a Sapphire Vapor-X hűtő nem ezen az elven működik..? ...és az már régebben a piacon van,mint ez az "új" megoldás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. morgyi
2010.05.03. 22:11
A Vapor chamber maga egy nagy felületű hőcsőként működik, azaz a borda belseje üreges és abban keletkezik vízgőz, mint a hőcsőben, ami felfele száll, fent lecsapódik és az egész kezdődik előről. de lehet hülyeséget mondok. Itt viszont a táguló gáz, a hűtendő dologtól távolabb hűl le, ezáltal elszállítja az egész hőt a chiptől. Meg gondolom még kompresszorral össze is nyomják a gázt h hűljön rendesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Ro1and
2010.05.03. 22:19
Nem beszélsz hülyeségeket! Ua,csak az egyikben viz a másikban CFC vegyület van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Ro1and
2010.05.03. 22:34
Tényleg igy van. Pusztitja az ózonréteget. Egyetlen felszabaduló klórmolekula 100 000 ózonmolekulát képes lebontani. wikipédia De gondolom ekkora mennyiség nem veszélyes,és el is van zárva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Gerrrrry
2010.05.03. 23:41
Előbb utóbb minden tönkremegy, és akkor kijuthat a szabadba a gáz.
Miért nem alkalmaznak olyan folyadékot amiket a mai hűtőgépekben?

wikipedia hűtőgép cikk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. axe
2010.05.04. 00:46
Otthon komolyabb hűtést lehet csinálni mint akármelyik legfullosabb vízhűtés. Majd csinálok kékepet haveroméről. 40-be van neki, és néha még minuszba is lemegy a cpu .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. NFree
2010.05.04. 06:14
axe
Engem kiváncsivá tettél nagyon , jöhet mail-ba is
modzso1@t-online.hu
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. agyturbini...
2010.05.04. 10:46
Udv

Nem nagy ordongosseg: Kezdjuk Ott hogy a CFC Hutogazok R11, R12, R21 R22 ezek a regebbi hutokben klimakban autokban talalhato, van az Ammonia ami a hutohazakat mukodteti.
A kornyezetbarat valtozata ami mar csdak 1 az 1 ben rombolja az ozont az R134a neven fut a klimakban es egynemu goz kent ismert. Van az R143 ami mar tobbnemu goz es oket hasznaljak a Hutoszekrenyekben inkabb. a Klimakban R134a a jellemzo es igen jol teljesit. Az Expandalt gozt ismet ossze kell nyomni hogy folyadek legyen belole ergo kompresszor mindenkepp kell. A 0 C alatti dologrol annyit hogyha nincs elzarva a Hofelvevo radiator a kulvilagtol akkor a Para pillanatok alatt rafagy majd miutan a klima nem folyamatosan uzemel az leolvadva kellemes furdoben reszesiti a huteni kivant alkatreszt
Ha kerdes Keres van Tudok meselni Roluk javitottam Oket igaz csak jarmuklimat de az Alap ugyan az

Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. agyturbini...
2010.05.04. 11:02
Elirtam 412 a Tobbnemu(azeotrop asszem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. felziusz
2010.05.04. 21:03
A gyártó hűtőközegként CFC vegyületet (chlorofluorocarbon – klorofluorokarbon, azaz fluorozott, klórozott szénvegyület)

mondd azt hogy FREON!

Cl Cl
\ /
C
/ \
F F

ozonkarosito vegyuletecske ^^ eljen a kornyezetbaratsag
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. agyturbini...
2010.05.05. 10:49
felziusz

egy a Bukta ez rendben DE Nem hozhato Forgalomba ha azt tartalmazza akar milyen csekely mennyisegben ergo nem az van benne csak Lost in Translation ersete forog fenn SZVSZ

A FREON egy markanev a Dupon Ceg Markaneve nem pedig Vegyuletnev...

Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. agyturbini...
2010.05.05. 12:34
Ismetelten Dupla Post Bunebe Estem De Szetszaladnak Idonkent a Gondolataim

"A NEC kiemeli, hogy az alkalmazott CFC vegyület környezetkímélő"

Vagyis az Csak az Uj szeriabol(SZVSZ R134a) valosi es az MAR NEM CFC vegyulet. Valami Zavar van a Dologban. Ja es Kinaban PL hasznaljak Meg a Regit Eloszeretettel DE nem Erdekes Mert Sokan Nemtudjak de az UV sugarzas Bontja a Vizet Talaljatok ki Mi lesz Belole Igen Ket Hidrogen es Egy oxigen ami Kepes Ozon(O3)-a egyesulni, Szukseges Plusz energia az UV Sugarzasban Megvan, ami csokkenti az UV Sugarzast) A termeszte Sokkal Okosabb Mint akarki is gondolna.

Ennyi az Okitas Mara Tudom Nem reszzleteztem mindent es Lehet Valamit Rosszul Tudok de Varom a Javitasokat.

Tisztelettel Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!