iPon Hírek

Négy új táblagépet mutatott be az Amazon

Dátum | 2015. 09. 21.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Amazon általában ősszel mutatja be a friss tabletkollekcióját, és idén sem szakított ezzel a hagyománnyal. A tartalomszolgáltató most összesen négy újdonsággal rukkolt elő, így mindenki megtalálhatja majd a számára leginkább megfelelő konfigurációt. Érkezett egy nagyon olcsó Fire, két eltérő méretű Fire HD, valamint egy Fire Kids Edition, ami egy gyerekbiztos borítással ellátott megoldás.
Amazon Fire HD 8 és Fire HD 10
Fire HD 8
Vegyük elsőként közelebbről szemügyre a Fire HD párost. Ezek a táblagépek egyformák lesznek a tudásukat figyelembe véve, viszont a képátlójuk jelentős eltérést mutat, így más-más közönséget fognak célba venni. A 8 hüvelykes modell az utazók számára lehet egy jó alternatíva, míg a 10 colos gépnél már inkább azok jelentik a célközönséget, akik az otthonukba szeretnének egy multimédiás kiegészítőt. A készülékek 1280 x 800 képpontos felbontással kerültek bevetésre, ami a kisebb szerkezetnél még el is megy, de a nagyobbnál már kissé pixeles eredménnyel kell számolni. A táblák két kamerával lettek felvértezve. Az előlapjukra egy olyan megoldás került, ami 720p-s videóhívások folytatását teszi lehetővé – az nem derült ki, hogy milyen fotókat képes megörökíteni. A főkamera már egy fokkal komolyabb, ez 5 megapixeles fényképek készítésére alkalmas, és ha videózásra kerülne a sor, akkor 1080p támogatással szolgál. LED-es villanó egyik esetben sincs, de tabletekről lévén szó, ez nem különösebben meglepő.
Fire HD 10
A készülékekben egészen érdekes chip tevékenykedik. Az Amazon a MediaTeknek szavazott bizalmat, és az MT8135V lapkát vette használatba. Ez négymagos, de mégis a big.LITTLE architektúrát alkalmazza, két Cortex-A15 és ugyanennyi Cortex-A7 mag lapul benne, az előbbiek 1,5, az utóbbiak pedig 1,2 GHz-es órajelen üzemelnek. A grafikus feladatokért egy PowerVR G6200 felel. A rendszermemória 1 GB-os méretet öltött, ami bizony eléggé vérszegény már napjainkban. Az alapvető appokkal biztosan gond nélkül megbirkóznak majd a Fire HD-k, de többet nem érdemes remélni. A háttértár kapacitását figyelembe véve kétféle variációból lehet választani, a Fire HD 8 colos változata 8 vagy 16 GB-tal lesz hazavihető, a Fire HD 10-re pedig 16 vagy 32 GB tárhellyel csaphatnak le az érdeklődők. Bővítési lehetőség minden esetben van microSD segítségével. A kapcsolati opciók között kiemelendő a 802.11 a/b/g/n/ac előírásoknak is megfelelő Wi-Fi, ami a 2,4 és az 5 GHz-es sávokon is jól érzi magát. Ezen felül van Bluetooth modul is, amely az LE kiterjesztést is támogatja. Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy hálózati modemes kivitel készül-e belőlük.
Fire HD 10
Operációs rendszer tekintetében a Fire OS 5 „Bellini” lesz a gépeken, ami már az Android Lollipopra épül. Az Amazon elmondása alapján nagyon ellenállóra lettek tervezve a készülékek, úgy jellemezték őket, hogy kétszer több gyűrődést tudnak elviselni, mint például a rendkívül kecses iPad Air 2. Senki ne gondolja, hogy az újdonságok bumfordik lennének, erről szó sincs, hiszen a 8 colos 214 x 128 x 7,7 milliméteres térfogattal rendelkezik, a tízes pedig 262 x 159 x 7,7 mm-es vonalakkal határolható körül; tehát az Amazon az anyaghasználattal érte el, hogy jól bírják a kiképzést. A Fire HD 10 fekete és fehér színben lesz elérhető, a tömege pedig 437 gramm, a Fire HD 8 pedig narancssárga, rózsaszín, kék és fekete árnyalatokban választható majd, ez 311 grammot nyom. Arról nem beszélt a vállalat, hogy mekkora akkumulátorokkal látták el a különböző konfigurációkat a szakemberek, de az előzetes információk szerint mindkettő 8 órás üzemidőt produkál majd egy feltöltéssel vegyes használat mellett.
Fire HD 8
Amazon Fire Az Amazon harmadik újdonsága a megújult Fire tábla, aminek az a legnagyobb produkciója, hogy már 50 dollárért cserébe hozzájuthatnak az érdeklődők. Ez egy olyan tablet, amit már tényleg szinte bárki megengedhet magának, de éppen ezért nem is érdemes tőle sokat várni. Az előlapját egy IPS panel tölti ki, ami 7 hüvelykes és 1024 x 600 képpontos a felbontása. Ezen is a Bellini kódnevű Fire OS rajzolódik ki a bekapcsolást követően, ami a legfrissebb Android főverzió alapjait veszi kölcsön, de ezt továbbra is a saját arcára formázza az Amazon. A kamerák számában ez sem szerénykedik, előre és hátra is került képalkotó modul, viszont a minőséget tekintve nem került magasra a léc. A videóhívások felelőse VGA felvételek közvetítésére alkalmas, a főkamerával pedig 2 megapixeles fényképeket lehet majd megörökíteni. Ha videózásra kerülne a sor, akkor 720p-s anyagok készíthetőek vele, segédfény természetesen nincs a kelléktárában.
A színfalak mögött egy ismeretlen típusú központi chip tevékenykedik, de vélhetően ez is MediaTek gyártmány lehet. Egy négymagos megoldásról van szó, ami 1,3 GHz-es órajelen üzemelő szálakat mozgat. A rendszer számára 1 GB-nyi memóriával szolgál a gépezet, a tárhelye pedig 8 GB-os méretet öltött. A háttértár bővíthető microSD memória kártyával, így nem különösebben jelent gondot, ha szűkösre fordulna a helyzet. A kapcsolati képességeinek listáján nem érdemes extrákat keresni, van 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, valamint Bluetooth modul, és ennyi is. Az üzemideje ennek már csak 7 órásnak ígérkezik egy feltöltéssel. A Fire kizárólag feketében lesz elérhető, a háza 191 x 115 x 10,6 milliméteres, a tömege pedig 313 gramm. Amazon Fire Kids Edition
Az Amazon ezelőtt is csinált már gyerekek számára táblagépet, és most is azt a receptet követték, mint korábban. A Fire Kids Edition lényegében nem más, mint a sima Fire táblagép, csak egy rendkívül strapabíró burkolattal ellátva. A gumírozással együtt már 405 grammot nyom a szerkezet, és 219 x 138 x 25,5 milliméteres a térfogata, szóval meglehetősen robosztus, de itt számolni is kell azzal, hogy nem rendeltetésszerűen fogják használni a család legapróbb tagjai. A szoftveres oldalon rengeteg fiataloknak szánt applikáció és egyéb tartalom lesz felfedezhető, így naphosszat nyomkodhatják majd anélkül, hogy unalmassá válna a gépezet. A gyerekeknek szánt megoldásra az Amazon két év garanciát vállalt, ami ráadásul olyan, hogy ez idő alatt kérdés nélkül cserélik a masinát, ha az összetört. A „gyerekbiztos” tok kék, de egyébként maga a tablet maradt fekete, mint az alap Fire.
Az Amazon ezekkel az újdonságokkal sajnos egyáltalán nem fogja megrengetni a világot. A tartalomszolgáltató egykor vezető szerepet töltött be a tabletek között, és remek konfigurációkat alkotott, de mára ebből jóformán semmi nem maradt. A felsorolt eszközök legfeljebb az árazásuknak köszönhetően csábíthatják el az érdeklődőket. A Fire esetében az 50 dolláros árcédula valóban vonzóvá teszi a gépet, a Fire Kids Edition 100 dollárt kóstál. A Fire HD 8 150 dollártól indul, a Fire HD 10 pedig már 230 dollárba kerül majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. reklamszem...
2015.09.21. 11:02
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. bp123
2015.09.21. 13:46
[LINK]

Az $50 procija 4x1.3 A7 (MT8127), képernyőkímélőként amazon reklámok futnak rajta (ezt +$15 leveszik róla). De a legjobb az apróbetűs részben van:
"Will not run Google Play content"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani bp123
2015.09.21. 14:42
Köszi!

Ez minden Amazonos cuccnál így van, hiszen az Amazon saját áruházat üzemeltet, csak a magot használja az Androidból, mint a Nokia X.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!