iPon Hírek

Nem hoz újdonságot a Snapdragon 650 és 652

Dátum | 2015. 12. 18.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Qualcomm két új lapkacsalád nevét hozta nyilvánosságra, amelyek valójában már egyáltalán nem lesznek ismeretlenek azok számára, akik naprakész információkkal rendelkeznek a fejlesztés alatt álló termékekről is. A chipgyártó ezúttal mindössze annyit tett, hogy átnevezett egy korábban bejelentett szériát.
Emlékszünk még a Qualcomm Snapdragon 618 és 620 chipekre? Nos, ezekről 10 hónapja esett szó, azonban eddig még egyelten eszközzel sem kerültek kereskedelmi forgalomba, és mint kiderült, ilyen néven már nem is fognak bevetésre kerülni. A Qualcomm úgy határozott, hogy kvázi „előlépteti” szóban forgó termékeket a ranglétrán, és ennek eredményeként üdvözölhetjük most köreinkben a Snapdragon 650 és a Snapdragon 652 modelleket. A lapkákon, illetve lapkacsaládokon semmilyen egyéb változást nem érdemes keresni, minden maradt úgy, ahogy még februárban be lett harangozva.
Vannak olyan esetek, mikor a kereslet élénkítése érdekében átneveznek egy terméket, és úgy próbálják nagyobb volumenben értékesíteni, most viszont nem ez a helyzet. Mindössze az történt, hogy a Qualcomm túl szolidan választott azonosítót korábban, ami élesben nem lett volna túl szerencsés. Tehát a vállalat mostani lépésére egész egyszerűen azért lehetett szükség, mert eredendően nagyon „alul értékelte” az újdonságokat – ezen az év elején sokan meg is lepődtek. A némileg szolidabb órajeleknek köszönhető csak az, hogy a Snapdragon 618-ként reflektorfénybe állított termék a CPU tekintetében nem lesz gyorsabb a jelenlegi 808-as jelölésű széria tagjánál, míg a nevében csak hajszálnyit rosszabb Snapdragon 617-et jócskán maga mögé fogja utasítani. Ez így egészen fals képet fest. A Snapdragon 650 megnevezés már egyértelművé teszi azt, hogy jelentősebb előrelépés történt például a Snapdragon 617-hez viszonyítva. (Valószínűleg egyébként a partnerek sem nézték jó szemmel, hogy eléggé megtévesztő néven futottak eredetileg a már Cortex-A72 magokkal ellátott újdonságok.) Mire kell számítani a Snapdragon 650 és 652 szériákat gyarapító chipektől? Az előbbi magoldás hat, az utóbbi pedig nyolc processzormagot fog felvonultatni. Ezek a 28 nm-es HPm gyártási technológiát alkalmazzák ugyan, de mégis a felsőkategóriához közeli tempót fognak diktálni – érdekes lesz figyelemmel kísérni a fogyasztást és a melegedést. Mindegyik egység a big.LITTLE architektúrára épít, a Snapdragon 650 kettő 1,8 GHz-es Cortex-A72, valamint négy 1,2 GHz-es Cortex-A53 szálat foglal magában, míg a Snapdragon 652 esetében már négyen vannak a Cortex-A72 feldolgozók is, minden más pontján változatlan képet fest. A grafikus feladatokért egy Adreno 510 lesz a felelős a Snapdragon 650 és a 652 család esetében is. A memóriavezérlőjük kétcsatornás, LPDDR3 egységekkel társítható, és akár 933 MHz-es modulokat is támogat. Mindegyik újdonság dupla ISP-nek ad otthont, ami 21 megapixeles kamerát, és 4K, illetve Ultra HD videózást támogat. Legfeljebb Quad HD megjelenítő társítható hozzájuk. Az integrált kapcsolati egység 802.11ac MU-MIMO Wi-Fi-nek és Bluetooth 4.1 modulnak sincs híján. Itt a Qualcomm X8 LTE modem bizonyíthat, ami 300 Mbps-os letöltési tempóra képes, és felfelé is 100 Mbps-os sebességet tud diktálni, szóval hetes kategóriába sorolható. Az i-re a pontot pedig a Qualcomm Quick Charge 3.0 gyorstöltési eljárás támogatása teszi fel, ami már egészen kifinomult, és rettentően gyors a korábban alkalmazott technológiákhoz képest. A Qualcomm egyik átnevezett újdonsága sem villanthatta még meg eddig a tudását, azonban már szó esett olyan okostelefonról, ami minden jel szerint a nyolcmagos, Snapdragon 652 besorolású lapkának fog otthont adni. A Snapdragon 652 lehet jelen a Samsung Galaxy A9 fedélzetén, ami az elkövetkezendő hetekben mutatkozik majd be hivatalosan, és 2016 elejétől lehet majd megvásárolni – valószínűleg elég borsos összegért cserébe.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!