iPon Hírek

Nem jön már több Ascend mobil?

Dátum | 2015. 01. 21.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Több olyan vállalat is van a mobil eszközök piacán, ami külön márkanévvel illeti az okostelefonjait és a táblagépeit, vagy akár az eltérő operációs rendszert futtató készülékeit. Ilyen például a Huawei az Ascenddel, ami most egy friss pletyka szerint örökre eltűnhet a süllyesztőben. Milyen mobilod van? Galaxy. A világ legismertebb mobilos márkaneve a Samsunghoz köthető. Az Androiddal ellátott okostelefonjainál, táblagépeinél, valamint viselhető kiegészítőinél a dél-koreaiak előszeretettel használják a Galaxy nevet. Hogy még néhány ilyen példát említsünk: ott az Xperia, ami idestova 2008 óta kíséri a Sonyt az útján, az Acer számára a Liquid sorozat jelenti az Androidot, és lehetne még másokat is sorolni. Ezek a márkajelzések igen nagy jelentőséggel bírnak, és néha bizony jelentős értéket képviselnek. Egy szintén komoly ismertségnek örvendő brand, a Lumia nemrég talált új gazdára, miután a Microsoft felvásárolta a Nokia okostelefonokkal foglalkozó részlegét. A Lumia az eladást követően is életben maradt, ugyanis a redmondiak jól tudják, hogy ez a legtöbb vásárló tudatában már szinte egyet jelent a Windows Phone-nal. Ettől függetlenül nem a Huawei lenne az egyedüli, aki felhagy a korábban alkalmazott, és sokak által ismert márkanevének alkalmazásával. Az LG 2014-re vezette ki teljesen az Optimus jelzőt, pedig szinte minden mobiljának ott figyelt a nevében.
Az Ascend termékcsalád méltán nevezhető már híresnek. Bár eladási rekordok nem sorolhatóak a neve mellé, de a Huawei az elmúlt évek alatt a világ legnagyobb mobilgyártói közé lépett elő, ami elképesztő mennyiségű, valószínűleg 100 milliónál is több Ascend szériás okostelefon értékesítését jelenti. Ha a hír valóban igaznak bizonyul, akkor az utolsó Ascend azonosítóval illetett okostelefonok egyike az a GX1 lehet, ami tavaly december végén mutatkozott be. Ez a készülék a középkategóriában próbál majd érvényesülni, egy kiemelkedően nagy, 6 hüvelykes megjelenítővel.
Ascend Mate7
Persze, aki jól ismeri az okostelefonok világát, az minden bizonnyal már tudja, hogy ilyen tekintetben a Huawei egy ideje már két vasat tart a tűzben. A vállalat több mint egy éve bevezette a felsőkategóriás készülékeinél a Honor jelzőt – eleinte csak egy-egy gépnél. Az Huawei már a középkategóriától indulva ide sorolja az átgondoltabb konstrukcióit, amelyeket szélesebb körben, így például Európában is kereskedelmi forgalomba kívánnak bocsájtani. Ráadásul a Honor – bár szinte mindig a Huawei nevével együtt tűnik fel a híroldalak hasábjain – a cég álláspontja szerint már teljesen önálló névként funkcionálna. Kíváncsian várjuk a Huawei hivatalos állásfoglalását az ügyben, ezzel együtt azt is, hogy amennyiben tényleg eltörlik az Ascend jelzőt, akkor vajon milyen lesz az új névadási séma. Talán a Honor veheti át a teljes uralmat, vagy simán az LG-hez hasonlóan semmilyen extra „szócskát” nem fognak használni? Egy másik kiszivárgott információ szerint egyébként már úton van a Huawei P8, ami a gyártó új zászlóshajója lehet, így valószínűleg az utóbbi utat választják.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. nagoli
2015.01.21. 11:28
Ha lehet tippelni:
Ascend = felemelkedés -> ez megvolt
Honor = tisztelet -> ez jön most
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog nagol...
2015.01.21. 11:53
A Honor az ugye becsulet
a tisztelet az Respect.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DemonDani DogTh...
2015.01.21. 13:07
Akkor az jön
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2015.01.21. 14:52
A lenyeg,hogy valami jojjon, mert ha minden csak megy es semmi sem jon,akkor sosem ernek oda
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. StevyXIX
2015.01.21. 16:56
Hát Honorra is van mit gyúrnia, termék támogatása még mindig gyatra. Honor egyébként önálló brand, nem Huawei név alatt fut.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!