iPon Hírek

Nem készít több játékot a Tale of Tales

Dátum | 2015. 06. 23.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Szomorú nap ez a narratíva-alapú játékok rajongói számára. A műfaj egyik legnevesebb képviselője, a Tale of Tales tizenkét évnyi működés után már nem bírta tovább fenntartani magát. A nagyközönség által leginkább a The Pathról ismert stúdió alapítói, Auriea Harvey és Michaël Samyn egy közleményben tudatták a világgal a rossz hírt. Legújabb rétegjátékukból, az egy forradalom viszontagságait átélő cselédlány történetét elmesélő Sunsetből még a Kickstarter-támogatók által előre megvásárolt kópiákkal együtt is csupán négyezer egység kelt el. Ez pedig alapjaiban rengette meg a bevallottan nem a nagyközönség igényeit kielégítő házaspárként élő alkotók anyagi helyzetét, akik úgy döntöttek, hogy a jövőben inkább más területeken próbálják majd ki magukat. A gyenge eredmény különösen annak fényében elkeserítő, hogy Samyn elmondása szerint ez volt az első olyan projektje, aminél nem bohém művészként, hanem higgadt profiként állt a dolgokhoz. Ezért egyéb lépések mellett komoly összegeket fordított elvileg profi marketing és PR szakemberek által jó pénzért kidolgozott reklámkampányokra. Ezek azonban a szó legszorosabb értelmében semmiféle eredményt sem hoztak, mert az adatok alapján alig valaki kattintott a hirdetésekre. Így lényegét tekintve csak kidobta a nehezen megkeresett pénzét.
A házaspár helyzetét kilátástalanabbá teszi, hogy mivel a közösségi finanszírozásból befolyt közel hetvenezer dollár nem fedezte a költségeiket, hiteleket kellett felvenniük, amiket most vissza kellene fizetniük, de mivel a játék nem fogy, ez súlyos nehézségekbe ütközik, és alighanem az összes tartalékukat fel fogja emészteni, hogy kifizessék a hitelezőiket. Samyn azonban a bukás ellenére nem fogja teljesen maga mögött hagyni az iparágat. A Patreonon keresztül lehet majd támogatni a művészt, aki a jövőben fejlesztés helyett inkább a játékipar helyzetét elemzi majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. otherl
2015.06.24. 21:53
Szomorú. Üde színfolt voltak. Mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy a játékaik a fő bevételi forrásuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii
2015.06.25. 13:49
Mit gondoltál, két személy majd három hónap alatt lekörmöl egy ilyen volumenű játékot a munkájuk mellett? Egyébként ne mi legyünk már a hibásak, hogy ennyire kis rétegnek szánt játékok nem jön be a többségnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!