iPon Hírek

Never Alone - kalandok Alaszkában

Dátum | 2014. 07. 22.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Alaszka őslakosainak meséit és hitvilágát kelti életre a Never Alone című játék, melynek elkészítéséhez az Upper One Games olyan neves fejlesztőkkel fogott össze, mint Sean Vesce, aki korábban az Activisionnél és Crystal Dynamicsnál dolgozott. Vesce 20 évig dolgozott a tripla A-s birodalomnak, és mint ahogy sok más veteránnak, neki is elege lett és váltott: inkább egy kisebb csapattal dolgozik olyan játékokon, amelyeknek társadalmi jelentőségük is van, és melyeket akár kislányaival együtt is játszhat. A Never Alone olyan történeteket mesél el, melyek több száz éven keresztül szálltak generációról generációra az őslakosok között. A fejtörő-platformjáték elkészítésébe Inupiat öregeket és mesélőket is bevontak, így biztosak lehetünk benne, hogy autentikus történeteket kapunk. Alaszka könyörtelen vidékeire ellátogatva nemcsak azt tudhatjuk meg, hogyan lehet túlélni egy olyan helyen, ahol a túlélés a lehetetlennel határos, hanem azt is, mit jelent embernek lenni. Vesce és csapata igyekszik úgy elkészíteni a játékot, hogy annak minden részlete tükrözze azokat az emberi értékeket és hagyományokat, melyeket az ottani lakosok még mindig magukénak vallanak. Vesce elmondta, hogy ahhoz képest, hogy kis csapattal dolgozik együtt nagyon magasra rakták a lécet a minőség terén, és olyan játékot akarnak készíteni, amely egészen más élményt kínál, mint a Tomb Raider, SOCOM, Quake Live vagy egyéb játékok, melyeken korábban dolgoztak. Céljuk, hogy egy elgondolkodtató, hangulatos és jól átgondolt alkotás kerüljön ki a kezük alól. A 14,99 dollárba kerülő Never Alone idén ősszel jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Ahogy az előzetesben, később a játékban is az Inupiat őslakók eredeti nyelvét hallhatjuk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Shinjiii
2014.07.22. 17:18
Ígéretes. Az ilyenek miatt imádok kocka lenni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!