iPon Hírek

Neverending Nightmares – Körítés és főfogás

Dátum | 2016. 06. 30.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Idén májusban egy módfelett szórakoztató kísérlet híre járta be a világot. TJ Khayatan egy közönséges, bármelyik optikai szaküzletben megvásárolható szemüveget helyezett el a San Franciscóban található Modern Művészetek Múzeumának padlójára, ezt követően pedig rögzítette, hogy a látogatók miképpen is reagálnak rá. A hatás nem maradt el: egyesek komoly, merengő arccal tűnődtek el azon, hogy vajon mit is akarhatott kifejezni az ismeretlen alkotó, mások pedig veszett fotózásba kezdtek, hogy megörökítsék az utókornak a látványt. Mindezt csupán azért, mert a hely szuggesztív hatása miatt azt hitték, valami mély és magvas gondolat tárgyiasult formába öntött kifejezéséhez van szerencséjük, amin hosszasan elgondolkozhatnak és fel sem merték tételezni, hogy egy tréfa áldozatai. Nem csak a képzőművészet különféle ágainál érdemes odafigyelnünk a körítés erejére, hanem a videojátékoknál is, mert gyakran megesik, hogy azokat valamiféle érdekes és személyes sztorival igyekeznek nekünk eladni. Az eredetileg 2014-ben, PC-re és Ouya-ra megjelent, és nemrég PS4-en is debütáló Neverending Nightmares esetében például azzal próbálnak vásárlásra csábítani a ravasz marketingesek, hogy annak készítőjét, a kényszerbeteg és depressziótól szenvedő Matt Gilgenbach-t a problémái miatt átélt szörnyűségek inspirálták. Ez igen hatásos vezérfonalnak bizonyult, hiszen igen ritka, hogy valaki így dolgozza fel a lelki bajait, így a nagyobb lapok és fontosabb véleményformálók fokozott figyelmet fordítottak az egyedi grafikájú horrorjátékra. A felhajtásnak viszont végül kevés foganatja lett, mert díjjelölések ide, interjúk oda, a program csak erős közepes kritikákat kapott. Az alaposan meggyötört férfi játéka ugyanis valóságos iskolapéldája azon túlárazott indie-címeknek, amik a Steam megjelenése előtt tucatjával sorakoztak a játékmagazinok CD vagy DVD-mellékletein, a félprofi hobbiprojektek között. Pedig az alapkoncepció több mint ígéretes. Mi a rossz csillagzat alatt született Thomast alakítjuk, aki képtelen felébredni egy rettenetes lidércnyomásból és percről percre egyre abszurdabb és szörnyűbb helyzetekben találja magát. Néha egy babarcú izomkolosszus akar végezni vele, máskor egy viktoriánus őrültekházában találja magát, ahol a zombikra hajazó, emberhúsra éhes pácienseket kell kerülgetnie, ha pedig esetleg meghal, akkor sem lel megnyugvást. A káoszt tovább növeli, hogy rendszeresen feltűnik egy titokzatos, Gabby nevű lány, aki időnként a húgának adja ki magát, de megesik, hogy a felesége szerepében tetszeleg, vagy éppen ápolóként lép be az asztmától szenvedő főhős életébe.
Ez elsőre igen érdekesen hangozhat, ám az ördög a részletekben rejlik. A legsúlyosabb probléma az, hogy Gilgenbach a horror-hangulatot elsősorban nem hideglelős atmoszférával, hanem különféle véres-beles jelenetekkel próbálta megteremteni, ami hamvába halt kísérlet, mivel az amúgy igen karakteres, leginkább könyvillusztrációkra emlékeztető vizuális stílus erre messzemenőkig alkalmatlan. Idegborzoló pszichothriller helyett így a legjobb esetben is csak meghökkentő, de inkább nevetséges sokkhorror-paródiát kapunk, és amit ijesztőnek szántak, arra esélyesen a szemöldökünket sem fogjuk felvonni. A szomorú összképen némileg javít ugyan a remek, sejtelmes zene, de ez sem jelent sokkal többet annál, hogy a rémisztgetési kísérleteken való harsány röhögés helyett csak unott arccal haladunk előre egyik pontból a másikba. Ez nem holmi szóvirág, mert lényegében egy olyan "séta-szimulátorról" van szó, aminél hagyományos értelemben vett játékelemek alig-alig akadnak. Azon kívül, hogy megvizsgálhatunk és felvehetünk pár tárgyat, illetve néha kerülgethetjük a rémségeket, mást nem nagyon csinálhatunk benne. Összességében, a Neverending Nightmares egy jó ötlet átlag alatti módon való kivitelezése. A viszonylag magas pontszám oka, hogy inkább unalmas, mintsem rossz. Egy esős délutánon rá lehet szánni egy-két órát ha nagyon nincsen jobb dolgunk és fogékonyak vagyunk a témára, de aligha tartozik majd életünk meghatározó élményei közé.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. magerg
2016.07.01. 08:24
Helyette ajánlott a műfajban: Fran Bow.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mikej95 mager...
2016.07.01. 20:27
Ez a játék tényleg csak a depresszió érzését hozza valamilyen szinten. Fran Bow nagyon jó, de a történet feje annyira be van szorulva a saját seggébe hogy alázza a LOST-ot és az MGS szériát is, sőt a Souls játékokat is lenyomná, ha lenne valamilyen folytatása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!