iPon Hírek

Notebookok, netbook, Chromebook - Az Acer újdonságai

Dátum | 2011. 06. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | NOTEBOOK

Az Acer végre Európában is elérhetővé tette Aspire One D257-es netbookját, de emellett öt új, TravelMate sorozatú noteszgépről is lehullott a lepel, valamint érkezett egy nem túl vidám hír, ami arról számol be, hogy a vállalat Chromebook-ja a korábban tervezettel ellentétben nem a hónap végén, hanem majd csak a következő hónap közepén jelenik meg kereskedelmi forgalomban. Nos, nézzük akkor az újdonságokat részletesen is, egyenként.

Európába ért az Aspire One D257

Az Acer illetékesei februárban mutatták be az Atom N550-es processzorral ellátott netbookot, amely most végre megjelent az európai üzletek kínálatában is. A friss konfiguráció a korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem az Atom N550-es, hanem az erősebb Atom N570-es processzort alkalmazza, amely két CPU maggal rendelkezik és 1,66 GHz-es órajelen ketyeg.


A processzor tokozásán belül a processzormagok mellett találunk még egy GMA 3150-es integrált videó vezérlőt, valamint egy DDR3-as memóriavezérlőt is. A netbook egyébként 10,1 hüvelykes képátlójú , LED-es háttérvilágítással ellátott LCD kijelzővel kerül forgalomba, amely 1024 x 600 pixeles natív felbontást kínál. Rendszermemóriából 1 GB-nyit kapunk, az adatok tárolásáért pedig egy 250 GB-os merevlemez felel. A termék Crystal Eye webkamerával, 10/100 Mbps-os Ethernet vezérlővel, 802,11 b/g/n típusú WiFi adapterrel és egy kettő az egyben memóriakártya-olvasóval rendelkezik.


Az akkumulátor szerepét egy hatcellás lítium-ionos megoldás tölti be, ami egyetlen töltés hatására nagyjából nyolcórányi üzemidőt kínál a netbook számára. Az előtelepített Windows 7 Starter operációs rendszerrel ellátott Aspire One D257 ajánlott végfelhasználói ára 279 euró, de előrendelésben már akár 250 euróért is hozzá lehet jutni.

Öt új taggal bővült a TravelMate család

Az Acer néhány új noteszgépről is lerántotta a leplet, amelyek mind a TravelMate sorozatot erősítik és az Intel legfrissebb mobil platformjára, a Huron River-re alapoznak. At újdonságok között három darab 14-colos kijelzővel ellátott modellt találunk, amelyek a TravelMate 6495, 8481-es és TravelMate Timeline 8473-as típusjelzéseket viselik, míg a 15,6 hüvelykes képátlójú notebookok között két újdonság lapul: a TravelMate 6595-ös és a 8573-as modell.

Az öt újdonság második generációs Core i sorozatú processzorokat alkalmaz és kijelzőjük képátlótól függően minden esetben LED-es háttérvilágítást, illetve 1366 x 768-as natív felbontást kínál. Rendszermemóriából maximum 8 GB-nyi, míg merevlemezből maximum 750 GB-os modell áll rendelkezésre, de igény esetén a 8473-as és 8573-as notebookokat akár 128 GB-os SSD meghajtóval is kérhetjük. A videó vezérlő szerepét alap esetben az adott processzorban helyet foglaló Intel HD Graphics 3000-es sorozatú egység tölti be, de igény esetén GeForce videó vezérlőt is kérhetünk a notebookokhoz, így pedig rendelkezésre áll az Optimus technológia is.


A DVD íróval is ellátott notebookok PowerSmart típusú akkumulátorokat alkalmaznak, ami 1000 újratöltési ciklus után még mindig eléri névleges kapacitásának 80%-át. Az akkumulátor egyetlen töltés hatására - konfigurációtól függően - 8-9 óra közötti üzemidőt kínál az adott noteszgép számára.


Az új TravelMate notebookokban találunk még Gigabites Ethernet portot és 802.11 b/g/n típusú WiFi adaptert is, opcionálisan pedig még a Bluetooth technológia is rendelkezésre áll. A termékek memóriakártya-olvasóval, USB 3.0-s porttal, Intel Wireless Display Technológiával és Crystal Eye típusú beépített webkamerával egyaránt rendelkeznek, érintőpadjuk pedig a kényelmes használat érdekében a szokásosnál nagyobb mérettel bír.

Az új notebookok már több árlistán is megtalálhatóak, alapáraik pedig az alábbiak szerint alakulnak.

14 hüvelyekes képátlójú modellek:


15,6 hüvelykes képátlójú modellek:

Tovább késik az Acer Chromebook-ja, az AC700-as modell

Az Acer korábban egyszer már hivatalosan elismerte, hogy június eleje helyett némi csúszás után majd csak június végén jelenhet meg a cég első Chromebookja, ám most úgy tűnik, hogy újabb csúszásra kell számítani a termékkel kapcsolatban, így annak szállítása várhatóan csak valamikor július közepe felé kezdődhet meg.


A friss információ az Amazon-tól származik és a korábbi csúszás után elég rossz hír mindazoknak, akiknek már régóta fáj a foguk az említett konfigurációra. Az AC700-as Chromebook egyébként májusban mutatkozott be a Samsung Series 5-ös Chromebook-jával együtt, ami már már kereskedelmi forgalomban is elérhető. Az előtelepített Chrome OS operációs rendszerrel ellátott újdonság 11,6 hüvelykes képátlójú, LED-es háttérvilágítással is ellátott LCD kijelzőt használ, amelynek natív felbontása 1366 x 768 pixeles.


A processzor szerepét egy Intel Atom N570-es modell tölti be, ami a hírünk elején szereplő Acer Aspire One D257-es konfigurációból már ismerős lehet. A 2 GB-nyi rendszermemóriával ellátott újdonság a processzor integrált videó vezérlőjét használja, az adattároló szerepét pedig egy 16 GB-os SSD meghajtó tölti be. A termék 802,11 b/g/n típusú WiFi adapterrel, 1,3 megapixeles webkamerával, HDMI kimenettel és egy normál méretű billentyűzettel kerül majd a boltok polcaira. Az AC700 a felsoroltakon kívül HDMI videó kimenetet is kínál, akkumulátora pedig egyetlen töltéssel hatórányi üzemidőt biztosít a rendszer számára.

A júliusban forgalomba kerülő Chromebook-ért 350 dollárt kérnek majd el az üzletekben.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. prohlep
2011.06.23. 18:05
"A processzor tokozásán belül a processzormagok mellett találunk még egy GMA 3150-es integrált videó vezérlőt, ..."

Nem erdemes a tokozason belul megtalalni azt a video vezerlot, mert akkor ugrik a processzor garanciaja ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. chimp
2011.06.23. 21:08
LOL prohelp +1
ráadásul sajnos azt a vezérlőt manapság sehol nem érdemes megtalálni. max a történelemkönyvben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. JuanDebrec...
2011.06.24. 01:59
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni a jövőben ezekből a chromebookokból, mert ez is elég jól néz ki, főleg ennyi pénzért. Bár lesz az augusztus is, mire ez a boltokba kerül...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!