iPon Hírek

Nőtt az AMD processzorpiaci részesedése

Dátum | 2009. 05. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az AMD processzorpiaci részesedése az elmúlt idők folyamán nem alakult valami jól, ám a Mercury Research legfrissebb piaci elemzései szerint a helyzet mostanra megváltozott. Az AMD a tavalyi év negyedik negyedévében 17%-os részesedéssel bírt, ezzel szemben az Intel a CPU szegmens 82,1%-át tudhatta magáénak. Az elmúlt negyedév folyamán azonban változott a kép: az AMD négy százalékpontot erősödött így a korábbi 17% helyett már 20,9%-os piaci részesedést tudhat magáénak.

A fent említett erősödés egybeesik a Phenom II-es processzorok megjelenésével is, azaz a növekedést részben az új processzorcsaládnak köszönheti a vállalat. Az Intel mutatói ezzel egy időben némi csökkenésen mentek keresztül, így a cég jelenleg 78,2%-os részesedéssel van jelen a piacon. A Mercury Research egyik elemzője kiegészítette a felmérést azzal, hogy az adatok a raktárkészletek mozgásával kapcsolatosak, azaz nem feltétlenül mutatnak képet arról, hogy pontosan milyen részesedést tudhat magáénak a két cég. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalatok kisöpörték a raktárkészleteket, amelyeket a válság miatt halmoztak fel korábban.

Természetesen nem a Mercury Research az egyetlen piaci elemző, aki úgy látja, hogy az AMD részesedése növekedésnek indult. A Bright Side of News munkatársai az egyik élvonalbeli alaplapgyártó belső forrásaitól megtudták, hogy a korábbi 8%-os AMD és 92%-os Intel platform arány az alaplapok között 30%/70%-os arányra változott és ez a tendencia tovább növekszik a 40/60 felé. Ezzel az eredménnyel az AMD-nek végre esélye nyílik arra, hogy véget vessen a veszteséges negyedéveknek és nyereségessé váljon.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. jadam92
2009.05.05. 11:28
VISSZA A HIRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Caster
2009.05.05. 11:44
Csak igy tovább AMD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Tomato
2009.05.05. 13:12
Jaja , itt is 1db Phenom II X3 720BE az első gépben és AMD Athlon X2 5000 -es a második gépben ... egy 3,2GHz Pentium helyett.

Hajrá AMD

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. badclyde
2009.05.05. 13:37
Elfogadható teljesítmény/ jó ár. Ugye, hogy ugye....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Joachim21
2009.05.05. 15:26
:lol: Tényleg ráférne már az AMDre egy nyereséges negyedév, eddig az elmúlt 3 évben nem nagyon olvastam olyat, h ne mínuszban zártak volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror
2009.05.05. 16:20
Az Inteltől kapott gázsi a piac felosztásáért nyilván jól pótolja a veszteségeiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Csaber
2009.05.05. 16:59
ez várható volt , aki itt szokott gépet ajánlani annak egyértelmű , ha nem volna gazdasági válság az AMD jobban állna ennél is , ha az Intel nem csökkenti le procijainak az árát akkor az AMD még nagyobb szeletet hasít ki a képzeletbeli tortából , ha az Intel árat csökkentene az a vásárlóknak lenne jó mert elkezdődne egy árverseny
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Vardar
2009.05.05. 20:57
És az egyéb megmaradt 0,9% mindkét negyedévben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!