iPon Hírek

Novemberben jöhetnek a Sandy Bridge-E CPU-k

Dátum | 2011. 08. 03.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD Zambezi processzorai több késés után szeptember 19-én végre elrajtolhatnak, de a jelek szerint nem ők az egyetlenek a piacon, akik késni fognak.

Az Intel Core i900-as sorozatú processzorainak utódjául szánt Sandy Bridge-E típusú központi egységek körül hasonlóan nagy a fejetlenség: a friss hírek most arról számoltak be, hogy az újdonságok az idei év novembere előtt biztosan nem jelennek meg. Korábban volt már szó 2012 év eleji debütálásról, valamint azt is megszellőztették a pletykalapok, hogy a Sandy Bridge-E CPU-k már akár augusztus végén, illetve szeptember elején is megérkezhetnek. Utóbbi már csak azért sem lehetséges, mert addigra a hírek szerint az X79-es lapkakészlet sem áll még készen.

A novemberi megjelenésre két okból is szükség van: egyrészt a PC készítők által tervezett platform frissítéssel kapcsolatos ütemtervek így tarthatóak maradnak, másrészt pedig a nagy karácsonyi ajándékvásárlási láz előtt mindenki be tudja majd szerezni hőn áhított Sandy Bridge-E processzorát, valamint a hozzá tartozó X79-es alaplapot, ami az Intel számára is fontos a bevételek miatt.

A fentiek első olvasásra furcsának tűnhetnek, hiszen az Intel általában januárban szokta bemutatni új processzorait és új lapkakészleteit - például Sandy Bridge CPU-k és a hatos sorozatú lapkakészletek -, ám a felsőkategóriás piacra szánt termékekkel látszólag más a helyzet. Korábban a Nehalem alapú Core i7-900-as sorozatú processzorok, valamint az X58-as alaplapok is október végén, illetve november elején startoltak el hivatalosan, így a gyártó valószínűleg most is próbál ehhez a stratégiához igazodni.

Rajt ide vagy oda, az már biztos, hogy az X79-es lapkakészlet karcsúsításon esik át, azaz a korábban beharangozottal ellentétben kevesebb SATA 6 Gbps-os portot tartalmaz majd. Konkrétan ugyanolyan vezérlő tartozik majd az első felsőkategóriás, X79-es lapkakészlettel ellátott alaplapokhoz is, mint Z68-as és P67-es társaihoz - két SATA 6 Gbps-os és négy SATA 3 Gbps-os porttal.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. rooney95
2011.08.03. 14:50
Akkor új sandy-khez mégsem lesz jó a z68-as lap?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. GerryZ roone...
2011.08.03. 15:01
Ezek nem a Sandy utódai, hanem ezek a Sandy felsőkategóriás processzorai, az LGA1366 utódai. A Sandy-t majd az Ivy Bridge fogja váltani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. rooney95
2011.08.03. 15:09
ja és ahhoz jó lesz a z68-as?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. -Melkor-
2011.08.03. 15:10
Nem tudom mennyien vesznek karácsonyra SB-E-t, de szerintem nagyon kevesen, világviszonylatban is. Egyedül a presztízs miatt adják ki ezeket(pontosabban lebutítják a Xeonokat és úgy adják ki asztali procinak), hogy biztosan verjék a Bulldozert desktop szegmensben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. GerryZ roone...
2011.08.03. 15:20
Előfordulhat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tranceplan...
2011.08.03. 15:24
Nem hiszem, hogy a Sandy i7-2600K, i5-2500K tulajok leváltják a processzorukat,
legalábbis idehaza ezt kevesen tehetik meg, külföld az más kérdés.
Sandy Bridge-E CPU-khoz új lap is kellene.
Az Ivy Bridge pedig megint csak nem átlagfelhasználóknak készül,
húzós árat jósoltak neki, ami megint csak nem a mi pénztárcánkhoz igazodik.
i7-2600K, i5-2500K mellesleg kb. három évig kiszolgálja az átlagfelhasználókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. morgyi
2011.08.03. 16:08
Az Ivy Bridge árai mért lennének majd húzósak? Csak egy ráncfelvarráson átesett Sandy lesz, amiben a CPU teljesítmény alig, viszont a grafikus teljesítmény nőni fog, ezt az Intel nyilatkozta. Nemhiszem hogy akkora felárat kérnének majd el érte, valószínűleg kb a Sandy kezdeti árain fognak azok is elstartolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Rönk-Fakli
2011.08.03. 16:25
Nem hiszem, hogy nagy keletje lesz a SB-E "rendszernek".. kijönnek a felsőkategóriás procik és nincs hozzá "igazi" felsőkategóriás alaplap.. akinek annyi pénze van, hogy akár 1000$-os procit vegyen nem fogja betenni felsőalsógyorsanösszgányolt alaplapba, inkább megvárja amíg a végleges X79-es alaplap (ami tényleg kitudja használni a procit) kijön.. kb. jövő tavasszal. Nagyobb értelmét láttam volna ha ősszel kijönnek 1155-os tokozású nagy procival (pl. 4,2GHz i2950 vagy hasonló) .. kb u.az lenne az eredmény
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm
2011.08.03. 18:14
Kb. igy van ,azért egy csúcskategóriás terméknél röhej a 2db SATA3. és a 4 db. SATA2.-es port.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Joachim21 roone...
2011.08.03. 18:18
Részben állítólag, de a PCI-e 3.0-t tutira bukod vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. piter
2011.08.03. 18:20
nem tudom nem e azert kesnek mert rajottek a buldozerek utosek!Es hirtelenjeben nekik nincs semmi a tarsolyukban!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Georg17
2011.08.03. 19:49
tranceplanet
Már a felvetést sem értem, hogy miért kéne egy Sandy tulajnak váltani Sandy-E-re? Teljesítményben amúgy meg elég az tovább is, mint 3 év. A fő hajtóerő egy cserénél inkább az szokott lenni, hogy már újabb alkalmazások nem vagy csak lassan futnak a driver inkompatibilitások miatt. Főleg alaplapi driverekre gondolok. (De lehat akár szó játékról is, bár ott inkább más driver szokott ludas lenni)

Ha a hírben írt alaplapok fognak eleinte megjelenni, akkor az nem lesz nyerő.
Ezeket a cuccokat elsősorban megszállottak és/vagy komoly munkára szánó emberek fogják venni. De ilyen alaplapokkal...... hát!
Legfeljebb majd az Intel bejelenti, hogy idén elmarad a karácsony.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. morgyi
2011.08.03. 20:27
Szerintem igazából a nehalem tulajoknak vagy a nagyobb teljesítményre vágyó core2quad tulajoknak éri majd meg a váltás. De a butított alaplappal elég jól maga alatt vágja a fát az Intel.
Piter az nem valószínű egyáltalán hogy azért késnek, az ok pont az lehet, hogy a bulldozer sem veszélyezteti annyira a helyzetüket, középkategóriában és felső középben versenyez a Sandykkal csúcsnak meg jön a Sandy-E de minek vele sietni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kockaharco...
2011.08.03. 20:34
Szerintem egy I7 2600K mindenre elég.. sőt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tibaimp
2011.08.03. 21:12
piter - 2011-08-03 18:20:51: én ettől nem félek, ha az amd tényleg 300 dollárért akarja adni a bull-t, akkor az max a sendy 4 magosaival veheti fel a versenyt, nem ezekkel a 6mag/12szál brutál procikkal (annó mikor 1,5 éve megjelent a 6 magos/12szál 1366 tudásával leverte a az összes addigi procit és nem az 1000 dollárost kell megvenni, hanem az az alattit 500 dollárért (ilyen volt a 970-es).

józsef m. - 2011-08-03 18:14:46: én konkrétan örülök a butított lapnak, mert így nem lesz olyan drága (eredetileg sas vezérlő meg minden egyéb szerver szintű cucc is lett volna benne), de így talán elérhető lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!