iPon Hírek

Nvidia GeForce GTX Titan Z: a két GPU-s VGA szörnyeteg

Dátum | 2014. 03. 25.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Nvidia egy új, meglehetősen brutális teljesítményt kínáló videokártyával rukkolt elő, amelyen nem egy, hanem rögtön két darab GK110-es GPU is lapul. A nem mindennapi videokártya a GeForce GTX Titan Z nevet kapta, ára pedig arcpirítóan magas lesz.
A referencia modell nem kevesebb, mint három slotot foglal el az adott számítógépházban, de ez aligha meglepő, hiszen a forrófejű, nagyétvágyú grafikus processzorok hűtéséhez igen-igen combos videokártya hűtőre van szükség. A videokártya hűtő alapok, illetve koncepció tekintetében a GeForce GTX 690 hűtéséhez hasonlít. A NYÁK-on helyet foglaló két darab GK110-es GPU minden erőforrása elérhető, így az új videokártya nem kevesebb, mint 5760 CUDA maggal gazdálkodhat (2 x 2880). A két GK110-es GPU az 5760 CUDA mag mellett 480 textúrázóval és 96 renderelő egységgel ajándékozza meg a rendszert, a 2 x 6 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriához pedig 2 x 384-bites adatsínen keresztül kapcsolódnak. Az jelenleg nem világos, hogy a két GPU-s videokártya dupla pontosságú számítási teljesítménye hogyan alakul, de az kiderült, hogy az egyszeres pontosságot igénylő feladatokat 8 TFLOP/s-os számítási teljesítménnyel szolgálja ki (ez alapján a GPU-k alap órajele 700MHz körül lehet boost nélkül).
A középre pozicionált ventilátorral ellátott videokártya hűtőn Titan Z felirat olvasható, dizájn tekintetében pedig a GeForce GTX Titan, illetve a GeForce GTX 780 (Ti) esetében már megszokott színvilággal találjuk szembe magunkat. A videó kimenetek között két dual-link DVI, egy DisplayPort és egy HDMI port sorakozik. Az Nvidia állítása szerint a GeForce GTX Titan Z az első olyan videokártya, amely tökéletesen készen áll az 4K-s, vagy a feletti kijelzők meghajtására, és ez alatt természetesen nem csak a Windows mutogatását értik. Az új videokártya 3000 amerikai dollárba kerül, azaz háromszor drágább, mint a GeForce GTX Titan Black, cserébe viszont közel kétszer akkora teljesítményt kínál – legalábbis esetenként. Hiába, a különlegességet és a presztízst ezúttal is meg kell fizetni – mint minden abszolút csúcskategóriás termék esetében.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

110. enzob
2014.03.25. 21:14
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. steveshiko...
2014.03.25. 21:17
uhhhh
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. Rolcso07
2014.03.25. 21:23
3 way SLI -hez mekkora tápegység kell?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. SoulEater7...
2014.03.25. 21:23
700MHz körül?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. Meteorhead
2014.03.25. 21:26
3-way SLI-ban mekkora a késleltetés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. N.Ferry
2014.03.25. 21:26
Egyetlen ez,azaz 1 db ventivel ez képes lesz lehűteni az egész cuccot?

Erre kíváncsi leszek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. markangabo...
2014.03.25. 21:27
Megcsinálták... Teljes értéku gpu-kbol... Atyaég...
Respect a mérnokoknek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. aRm1n
2014.03.25. 21:27
Valaki elmagyarázná, miért éri meg jobban egy nagyon erős és nagyon drága kártyát venni ami 3 slotot foglal el mint mondjuk két kevésbbé erőset és sokkal olcsóbbat? (Nem provokációbol, csak annyira nem értek a lovakhoz...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. markangabo...
2014.03.25. 21:29
(Felso kép jobb also sarok - ajánlott tápegység )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. kenny_evo
2014.03.25. 21:30
Kétszer gyorsabb háromszor annyiért
Nvidia, the way it's meant to be payed.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. markangabo... aRm1n
2014.03.25. 21:31
Nem éri meg. Ez a kártya presztízs termék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. Resike
2014.03.25. 21:36
Érdekelne hogy hogyan hegesztettek rá hardveresen 2 x 384-as sínt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. yodamester...
2014.03.25. 21:42
Ide vele!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. draks
2014.03.25. 21:44
ekkora marhaságot te jó ég (az árat tekintve),Kétszer gyorsabb háromszor drágábban pffffff .Akkor veszek 2 db GTX T B-et és akkor is olcsóban jövők ki ugyan olyan teljesítménnyel.(jó most jöhetnek az SLI miatti hibák )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. kray
2014.03.25. 21:57
Azért nem olyan rossz ez.
Bár a hűtés érdekes valóban, de egy jó blokkal minden rendben lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. Geries
2014.03.25. 22:03
Ez sokkal inkább 2 és fél slotosnak néz ki mint 3nak, és valószínűleg az is azért hogy legyen valami rés még mielőtt valaki berámolja őket közvetlen egymás alá és szétsül mind. Egyébként mindez szép, most jöhet ugyanez egy GPUval
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. tibaimp
2014.03.25. 22:15
Félelmetes, elfogadnék egyet, na nem 3000-ért, az nagyon-nagyon sok, annyit nem ér...na majd ha nyerek a lottón...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Lizard
2014.03.25. 22:23
Uhhh...no comment
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. zsolteszka
2014.03.25. 22:29
Értem én hogy dual GPUs titan, de nem lehetett volna esetleg 780ból ilyen valami értelmesebb hűtéssel, de maradva a két slotos helynél (pl amit az amd alkalmazott a 7990-en csak jobb elgondolásban megvalósítani, mert ez a hűtő már a 690 nél is elnyalt).
Táp szerintem egy minőségi 600-650W bőven elég, tekintve arról hogy (elvileg) 2x8pin csatlakozás kell majd rá.
Hogy megéri-e az árát? Azt szerintem mindenki döntse el maga. Azért ennek a kártyának nincs igazán párja.(Bár adja az Isten hogy használtba úgy mennyen le az ára mint a titánnak)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. SzAdamAndy
2014.03.25. 22:39
Ne aggódjon senki, majd lesz itt GTX790 meg GTX790Ti ami kitölti majd azt a 2000$-nyi űrt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. Snaketale
2014.03.25. 22:45
Egyetértek "markangabor" -ral. Ez egy presztízstermék.
Az árcédula is mutatja, hogy nem gamereknek szánják, bár hasítana mint az állat e téren is.
Két GPU egy PCB-n soha nem volt a kedvencem, csak a problémák voltak eddig velük. Általában két különálló VGA (SLI vagy CF) ugyanazon GPU -val gyorsabb is mint egy dual-GPU, fizikai problémák miatt is, mint pl. hő, órajel - limit, fogyasztásfelvétel stb.
Véleményem szerint egy 2500 dollár -os árcédula lenne kb. reális, mert azért ez mégsem egy teljesen professionális tervezőkártya, de ezt lehet vitatni.
3000 dollárt sokallok érte legyen akármi, arról nem is beszélve, hogy ez Európában mennyi is lesz?! 3000 euró??? Mostani árfolyammal durván 900.000 Forint? (sőt még felette is...) Hagyjuk már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. Snaketale
2014.03.25. 22:50
Ja igen, jön elvileg 780Ti Dual-GPU is... Arra nagyon kíváncsi leszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. codex
2014.03.25. 23:10
Azért az elég durva, hogy drágább mint a Quadro K5000 amit köztudottan professzionális célra terveztek. Na nem mintha 2 GPU-t meg 12GB VRAM-ot valaki játékra használna. Realtime GPU renderekre jó vétel lehet, mellé egy Xeon, meg 64 vagy 128GB RAM egy munkaállomásba. Particle simulation, folyadék, füst, tűz, robbanás és különböző fizikai számolásba is kiváló teljesítményt nyújtana. Én máshol látom ennek a kártyának az előnyeit, mindenképpen közel a filmiparhoz valami VFX területen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. 5hR3kY Snake...
2014.03.25. 23:17
Ha nem a gamer-eknek szánják e-pénisz növelőnek akkor ki az isten nyilának? Bányászásra még mindig jobb és olcsóbb az AMD. Irodai munkára kicsit drága. Videós dolgokra és 3D-s melóra talán jó lehet, de ilyen árból kijön 6db R9 290X, ami egy pöppet ütősebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. d1101 marka...
2014.03.26. 00:07
Ez büntetett. :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. tixem 5hR3k...
2014.03.26. 00:14
Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy bizony farokméregetésre lesz jó csak?

Titan is már kicsapta nálam a biztosítékot az árával, de fogjuk rá, hogy van létjogosultsága.
De ezmiez? Ki használja ezt ki? Ennyi pénzért már Quadro-t venni, vagy 2 akármilyen másikat.

NV itt most próbálja bizonygatni, hogy mekkora übergigaraj gyártó, hogy ők a non plus ultra. A középkategóriában ügyködnének ennyire, talán volna értelmes kártyájuk is a 760-on meg a 750 ti-n kívül (utóbbi ára is csöppet vicces). De ja, a 200k feletti rész durván meg van szórva kártyákkal mert az fontos.
My god.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. ThodEE tibai...
2014.03.26. 05:22
Háromezeré' nekem kéne, mert a számmal van baj hanem a "mérték egységével"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Fernando
2014.03.26. 06:22
Aki 100000 forint felett vásárol VGA-t, az szerintem nincs teljesen rendben és valami lelki, életbeli hiányosságot nagyon kompenzálni akar. Mármint átlagember, nem valami milliomos létforma. Egymillióért pedig akkor sem vennék semmi ilyesmit, ha rám szakadna a bank. Egyszerűen nem éri meg semmilyen szinten és semmilyen szempontot figyelembe véve. Ahogy 100 ezer felett sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. BBC32
2014.03.26. 07:37
Nem az a lényeg hogy mennyibe kerül ha nem az hogy egyetlen játék sincs meg nem is lessz ami ezt ki fogja használni talán 4 év múlva fogja kihasználni egy játék a 2x 6Gb-nyi teljesítményt még a GTA 5 sem fogja kihasználni feltéve ha megjelenik PC-re meg teljessen mind1 mennyibe kerül ez 1,5 év múlva meglehet majd kapni 70 vagy akár 50 ért is újonnan mint anno a GTX 580-at aminek kb 150 rongy volt az ára ma már kevesebb mint 45-50 környékén lehet kapni de azt sem újonnan 45-50-ért ink veszek egy GTX 750Ti-t és még ingyen játékot is kapok hozzá és jobb az alap teljesítménye már csak az Új Maxwell Architectúra miatt is jobban megéri mint ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Imo
2014.03.26. 08:30
jó jó, kicsit már elszálltak az árakkal.... ennyiért meg is tarthatják!
pár évvel ezelőtt a legdurvább vga-t meg lehetett kapni kb. 120e Ft-ért. azóta elszálltak maguktól. ez már szánalmas, hogy mennyire szarevők lettek az nvidia-nál!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Resike Ferna...
2014.03.26. 09:05
Egyetértek és szerintem egy majdnem minden PC alkatrészre igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. Pipi67
2014.03.26. 09:25
Jó lessz ez...az ilyen hireknek csak örülök.Legalább lemegy lassan a 780Ti és megbirom venni.Sőt eggyel is megelékszem a 780-asból. A mostani GTX460msi +30%Performance GPU-m is elég jól teljesit.3 grafikai szinten simán megy vele a crysis 3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Simba
2014.03.26. 09:41
Veszek kettőt, de előtte eladom az egyik vesémet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Simba Imo
2014.03.26. 09:43
A csúcs kategória sosem volt 120k az nVidia-nál sem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. gery84
2014.03.26. 10:29
2999$ Kell a kutyának ennyiért, hol élnek ezek Arab emirátusokban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. csabi02
2014.03.26. 10:31
Most nem azért,de 3000$ ért már tehettek volna rá valami fasza hűtőt is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. gery84 Resik...
2014.03.26. 10:32
Ezen is 2x384bit van:
A nyák hátuljára is pakoltak memóriát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. Zoli191
2014.03.26. 10:34
Simba: 2007-2008????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Kajafun
2014.03.26. 10:39
Az a hűtő vicc Nehéz lett volna vizesblokkot tenni rá?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. NimKorko Zoli1...
2014.03.26. 11:20
Zoli191: Inflációról hallottál már? Azóta már rég 2x annyit kérnek az összes új vga-ért.

All (főleg akik picsognak az áron): Amúgy meg ez a tipikus magyar mentalitás már megit, hogy ennyiért ki veszi? Ha nem tudod megfizetni biztos, hogy nem te, de attól még lehet rá kereslet.
Ez már csak presztízs, ahogy a Bugatti Veyron is, mert azt pl nem éri meg gyártani, mert veszteséges, mégis gyártják és a kőgazdagok meg megveszik, ennyi.
Ha nem te vagy a célközönség, akkor ne picsogj!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Resike gery8...
2014.03.26. 11:25
Szóval akkor nem csak lefele foglal el 3 slotot, hanem felele is egy felet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. csabi02 NimKo...
2014.03.26. 11:26
Ennek az árazásnak semmi köze hozzá ugyanis 2008-óta kb ~50ft al ér többet 1 €,ami 1000euróval számolva is "csak" +50ezer ft többletet jelentene...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. I.Jozsef83 tibai...
2014.03.26. 11:44
Én ha a lottón nyernék egy komoly összeget , akkor 100% számítógép kuka - irány a világ , örök kikapcsolódás és nyugalom . Nem hogy szobában ott kockulni és azt lesni mit ír a másik , kinek nagyobb az E pénisze stb ...én legalábbis így lennék e tekintetben .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Fernando NimKo...
2014.03.26. 11:51
Egy Bugatti esetében olyan extrákat kapok, amiket egy hétköznapi autónál nem igazán. Az valóban státusszimbólum, kölcsönöz egy kivételes, tekintélyt parancsoló megjelenést, és közvetít egy üzenetet, ami jól fogható, látható. Egy VGA esetében erről szó nincs. Ennél jóval olcsóbb kártyákkal elérem azt, hogy bármelyik játék maximális részletesség mellett tökéletesen fusson, ehhez nem kell közel egymilliót kifizetnem. Tehát ez a kártya semmiféle extrát nem ad hozzá semmihez, és az értékromlása is sokkal erősebb egy luxusautóénál. Másfél-két év múlva töredék áron lehet hozzájutni a használt piacon, de még a boltokban is. Tehát még arról sincs szó, hogy ennyi pénzért egy hosszabb ideig tartó cikluson keresztül megmarad ez a kivételesség – ami nem létezik, mert csupán árban kivételes, a névleges teljesítménye meg kit érdekel addig, amíg arra egyáltalán nincs szükség, amikor meg lesz, addigra jóval olcsóbban megkapom ezt a technológiát. Szóval a hasonlatod nagyon rossz.

Az árérzékeny picsogás pedig egy ilyen túlárazott termék esetében talán jogos. Az egymilliós kártyára ebben az országban nincs kereslet, szerintem ha elfogy belőle 5 darab a következő fél évben privát falhasználói szinten, akkor sokat mondtam. Tehát a te logikáddal élve itt legfeljebb csak öt kőgazdag figura fejthetné ki a véleményét, a többieknek meg kuss van. Kissé el vagy tévedve. Tudod, ez itt nyilvános fórum, egy demokráciában, ahol bárki kinyilváníthatja a véleményét bármiről. Ha ez neked nem tetszik, irány Észak-Korea. És még valami: ez a kártya vicc osztály, simán a lehúzásra épít. Gyakorlati haszna nulla, más ágazatokban pedig ennél sokkal komolyabb – és drágább – hardvert szokás vásárolni és használni. Szóval teljes tévút, főleg a merész árazásának köszönhetően. Talán 200-250 ezres plafonig még érthető lenne, mert mindig van jó pár fullkocka, aki ilyenekkel kompenzál, de egymillió? Szegény fullkockáknak sincs ennyi pénzük. Ennyit ennek az egésznek az ésszerűségéről és életképességéről. Az emberek 99,9%-ának nincs ennyi pénze, ugyanakkor nem is olyan hülye, hogy ha lenne, akkor egy, a gyakorlatban semmi extrát nem nyújtó VGA-ra dobja ki azt. Ennyi pénzért olyan konfigurációt rakok össze, amivel pont ugyanennyire semmiféle problémám nem lesz semmilyen játékkal. Sőt, ennek a feléből! Ennyit erről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. yodamester...
2014.03.26. 12:05
Úgy látom mindenki az árral van elfoglalva,közben meg a lényeg,hogy az Nvidia sárba döngölje az Amd-t ha esetleg nem tűnt volna fel.Felkötheti az Amd a gatyát ha ezt le akarja nyomni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. NimKorko Ferna...
2014.03.26. 12:09
Ez elsősorban nem erre a piacra van szánva, így még mindig picsogás. Szerinted majd direkt Mo-ra szánnak egy ilyen terméket. Csoda lesz, ha egyáltalán eljut ebbe a porfészekbe.
Másrészről, beszéltem én arról, hogy csak Mo-ra gondolok? Nem. Akkormeg mit jössz azzal, hogy ebben az országban? A világon, nem az országban.

Amúgy meg én is a véleményemet mondtam el, úgyhogy inkább neked ajánlom ÉK-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. 5hR3kY yodam...
2014.03.26. 13:26
Ilyen áron 6db R9 290X kártyát veszel, amiknek a teljesítményét nem igen tudja földbe döngölni még ez sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. NimKorko 5hR3k...
2014.03.26. 13:36
Itt szerintem inkább technikai bravúrként kell azt megélni, hogy két, ekkora teljesítményű gpu-t gyúrtak egybe, ami egy viszonylag - kategóriájához képest - normál méretű NYÁK-on elfér.
A lényege az, hogy a legnagyobb és legerősebb lapkáikból csináltak egy ilyen kártyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. yodamester... 5hR3k...
2014.03.26. 13:36
De kit érdekel az ára??A lényeg,hogy első legyen és ez meg is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. rini
2014.03.26. 13:42
Most nem azért de alapjában véve egy dupla gpu-s kártya sem érte meg a pénzét mint ahogyan ez sem. És mégis rengetegen megvették őket. Jó példa erre az előző Titán is. Mindenki folyamatosan mondogatta, hogy minek, meg nem ér annyit de mégis kiderült, hogy bőven volt vevőköre az adott kártyának. Másrészt tényleg azt gondoljátok, hogy a konkurencia nem hegeszti folyamatosan a saját kis két magos 290x-ét? Már eddig is keringtek pletykák róla, hogy valami hasonló jönni fog onnét is. Az NV csak gyorsan meglépte ezt a dolgot és nem is akár hogyan. Egyébként gyanítom, hogy fog jönni egy kisebb is emberibb árakon, 2 darab 780-ból. Azok sem fogják megérni az árukat és mégis sokat eladnak belőlük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Simba 5hR3k...
2014.03.26. 13:43
Nem érted ennek a kártyának a lényegét! Ez presztízsről szól csak. A leggyorsabb VGA kártya? Az! Hiába gyorsabb x darab R290X, az nem 1 kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Fernando Simba
2014.03.26. 13:55
És kit érdekel, hogy ez a leggyorsabb, amikor töredék áron kapni olyat, amivel a legmodernebb játékok is hasítanak? Ez egy elméleti dolog, gyakorlati értéke nulla. Tehát ha valaki egy igazából értéktelen dologra ad ki egymilliót, az szerintem simán elmebeteg. Ebből kiindulva egy ilyen kártya tulajának legfeljebb az elmebetegek között lehet "presztízse", mindenki más ki fogja röhögni, hogy mekkora lúzer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. 5hR3kY
2014.03.26. 13:57
NimKorko: Gyanúsan kicsi ahhoz képest a hűtése. Én inkább értelmezem parasztvakításnak mint technológiai bravúrnak.

yodamester10: Kit érdekel az ára? Mondjuk a potenciális vásárlóközönséget? Csak sajnos ilyen árnál az nincs, így a hajukra kenhetik az egészet. Majd ennek a fejlesztési költsége, és az ezzel kapcsolatos összes fölösleges kiadásuk a többi kártyájuk árán fog csattanni.

Simba: Hiába gyorsabb ha nincs ember aki ennyit kiad egy kártyáért. A parasztokat meg jobban lehet vakítani úgy ha 6db VGA-t tolsz az orruk alá, és nem egyet.

- Né' má'! Ez hat darab videjókártyás gép! Űdebrutál geccc! Aztaaaa!
- Nézd eztet! Öcséééém! Ebben csak egy darab fos kártya van vazze! Mi sz@r már!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. NimKorko
2014.03.26. 13:57
És azt mondta valaki, hogy átlag piacra szánják?
Csak szólok, hogy attól még nem én vagyok a hüly€, hogyha nem az egész mondanivalót nézed, hanem csak kiragadsz egy-egy részletet. Úgyhogy ez nem engem minősít.
(Amúgy ez az ország is egyfajta börtön, így nem tök mindegy hol vagyok? Az úgysem a te dolgod...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Simba Ferna...
2014.03.26. 14:00
A presztízst nem a vásárlójára értettem, ha nem a gyártónak presztízs! Remélem így már érthető mire gondolok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. rini
2014.03.26. 14:12
Tudjátok hány lökött ember él a világban akiknek lehetőségük van megvenni egy ilyen kártyát? Rengeteg. Ez az élete alapvetően. Szóval azt ne mondja senki, hogy nem lesz vevőköre. Fogadok (bár nem szoktam), hogy így is több tízezret eladnak belőle. És mivel gondolom, hogy ez limitált számú kártya lesz, így bőven megéri majd a gyártónak. Hogy a vevőnek is? Kétlem, de ettől még megveszik. Milliónyi példa van arra, hogy az emberek olyan dolgokra költenek pénzt amire nincs szükségük és mégis költenek rá mert maguknak akarják azt tudni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. NimKorko rini
2014.03.26. 14:19
Pont ezt mondtam én is, csak kicsit másképp.
Csak az a baj, hogy megjelenik egy ilyen hír és máris csak szűk hazánkban gondolkodnak legtöbben, pedig nem Mo. a világ közepe, hogy mindent ide szánjanak.
Ezt majd megkapják a tuningmesterek. Azok akiknek meg kell majd, mert nV fanok, vagy csak szimplán megtehetik, azok meg majd megveszik.

Ebben az árban amúgy még benne lehet az is, hogy az nV teszteli, hogy mekkora összeg az, a vga piacon belöl, ameddig el lehet menni és még megveszik a terméket/termékét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. csabi02
2014.03.26. 14:45
Teljesen felesleges egymásnak esnetek,mert akár nV vagy AMD de mind2 szokott a legerősebb gpu-val X2-es vga-t tervezni kb 676éve ez megy és
általában mind két kártya közel van egymáshoz pl ha az első tesztben az nV gyorsabb 5%-al akkor tuti,hogy a 2-ban már az AMD ver 5%ot az nV-re...
ezért felesleges ez az egész ki a jobb verseny...
A múltkori amd x2 hírnél is felhoztam egy 290x2 lehetőségét azt egyből mindenki tűzokádó képekkel dobálódzott meg a forróságról papol,de valójában egy osztrák cimborám megmutatta,hogy a Titán és a 290X gpu hőmérséklete között kb 7fok volt 100%-os stressz teszt alatt...
(Titán 85 a290X meg 92fokos volt)
A CF/SLI jobb skálázódása is lassan ködbe vész hiszen a 2gpu-s karik nemhogy kevesebbet fogyasztanak vagy min.150W-al hanem ha direkt egy optimalizált játékot tesztelünk akár +15fps különbség lehet a 2gpu-s javára az SLI/CF-el szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. SzAdamAndy
2014.03.26. 15:03
Ha lenne rá lóvém biztos vennék egyet-kettőt, és visszamenőleg az összes ilyen monstrumból meg presztízs cuccból és ha már annyi lóvém lenne hogy megvegyem őket akkor már múzeumot is vennék nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. SzAdamAndy marka...
2014.03.26. 15:20
Most jött ki a Corsair 1,5kW tápja lehet mindjárt csinálnak egy 2kW-osat is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. DogTheDog Ferna...
2014.03.26. 16:13
Tevedsz haver,a presztizs az presztizs.Majd ha egyszer lesz ra valutad,akkor gyere azzal,hogy nem kell ez.Csorokent konnyu esszeruseggel fedezned,hogy nem nyujtozkodhatsz a kozepkategorian tul.
Mindenki azt veszi,amire van della,nem pedig azt,ami esszeru.Ha az esszeruseg lenne a cel a felso kategoria nem is letezne.
Hala istennek,hogy nem a tehozzad hasonlo csoro es agresszivan visszahuzo reteg a tobbseg,mert akkor mindenkinek jonak kellene lennie amit te megengedhetsz.


DogTheDog Finomabban a kérhetném!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Fernando DogTh...
2014.03.26. 17:11
Figyelj, "haver", nem mondanám magam csórónak, az átlagnál jobban keresek, az egészen biztos. Csak ugye nem vagyok egy elmebeteg, hogy extra pénzeket fizessek ki egyébként teljesen szükségtelen dolgokért. Egyébként szerinted a milliomosok képezik a többséget? Gratulálok, majd ha beíratnak az általános iskolába, akkor talán komolyabb ismeretekre is szert tehetsz a világot illetően.


Angliából ír azért ilyen az írása. De ezt a párbeszédet ne erőltessétek mert csak vita lesz belőle!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. I.Jozsef83 yodam...
2014.03.26. 18:02
Majd tesz alatt meglássuk mit produkál ... elméleti szint egy dolog , majd a valóság megmutatja foga fehérjét egy zúzús húzós teszt után - No meg a fogyasztásról sem esett szó ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. I.Jozsef83 Simba
2014.03.26. 18:10
A presztízst nem a vásárlójára értettem, ha nem a gyártónak presztízs! Remélem így már érthető mire gondolok.

Nyugi , az értelmesebbje már az elején vette a lapot ! De mindig akad/nak akadékoskodó emberek , aki nem tudja, vagy nem akarja felfogni ... mert csakis neki lehet igaza .
Csak ezért csinálták a kártyát , mert hogy ŐK is tudnak , nemcsak AMD-nek legyen szörnyetege
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Resike DogTh...
2014.03.26. 18:12
Az igaz, hogy mindenki azt vesz amire van pénze, viszont a prioritási lista mindenkinél más. Én sem adnék ki 3000 dollárt egy olyan videó kártyáért, amit csak a 2 év múlva megjelenő programok és megjelenítők fognak kihasználni. Viszont lehet hogy én meg valami olyan dologért adnék ki 3000 dollárt amit te tartasz hülyeségnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. I.Jozsef83
2014.03.26. 18:28
hidd csak azt,hogy ez csak az ostoba gazdagok jateka.

És ez mindig is így volt és így is marad

+1

Ez olyan eset mint a két szomszédé , minegyik azon verseng , hogy az Ő kocsija legyen a gyorsabb . Nem kell neki Ferrari , de nehogymá szomszédé legyen a jobb kocsi !
És mert megteheti , ha nem is fogja használni az autó teljesítményét , meg mert nem is talál hozzá megfelelő utat , ahol száguldjon vele ....
de neki ez presztizs kérdés , hogy az övé legyen a jobb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Fada
2014.03.26. 18:53
Az AMD is már egy ideje nyomja a 2betterthanone-kampányát, valószínűleg az is jön nemsokára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. I.Jozsef83 SzAda...
2014.03.26. 19:45
Most jött ki a Corsair 1,5kW tápja

De hisz a kép magáért beszél - ott van a kívánalom is

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. yodamester...
2014.03.26. 20:30
Hogy tisztába legyünk az alig látható 2kwatt-os felirattal:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. kiskoller
2014.03.26. 21:03
Ha 4szer annyit keresnék, mint most, vennék egy ilyet, ebben biztos vagyok..

Pedig nagyon sok ember keres 4szer annyit, amennyit én, nem olyan magas az a mérce.

Egyesek nem bírják felfogni, hogy mások vagyunk. És ezeknek az emberek fáj az, hogy mit csinálok én a saját megkeresett pénzemmel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. rini
2014.03.26. 22:15
Nyugodt lehetsz, hogy az itt hozzászólok egy része is menne venni egyet ha megengedhetnék maguknak. Sokakból alapvetően az irigység szól, hogy olyat látnak amelyet ők nemigazán tudnak elérni. Nekem ez a véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. BBC32
2014.03.26. 22:18
Mindenki az árral meg hűtéssel van elfoglalva de mellékesen meg jegyezném hogy ez a hűtő ami most rajta van az tökéletes hűtés ez 80-85 fokon tartja ezt a kártyát szóval nem tudom hogy lehettek ezen fent akadva de látszik hogy ennyire nem értetek a dolgokhoz ink olvassatok utána mert az hogy hülyeséget kommenteltek azzal magatokat égetitek ja és mellékessen az R9 290X hiába van belőle 6db soha nem fogja lenyomni ezt a kártyát teljesítménybe mert nincs olyan alaplap amire rá megy 6db VGA szóval hülyeséget ink ne mondjatok ha nem értetek hozzá. meg most jelenleg nincs olyan játék ami kihasználná maximum az Animációs filmeknél a Renderelésekhez jó ez a kártya de minimum 4 évig nem lesz olyan játék ami ki használná ennek a teljesítményét am meg a GTX 750TI-n a BF4 meg a Crysis 3 meg a Cod Ghost is Maximum Grafikai Beállításokkal megy egy I5 3570K-s processzorral Alap Órajelen 16Gb 1600Mhz-es ramokkal én ezeket onnan tudom mert ilyen gépem van és még nem volt olyan játék ami akadott volna még a GTA 4 sem ami egy Borzalmas Port lett.
De a lényeg hogy inkább menjetek és olvassatok picit és majd utánna kommenteljetek
+ én még ezen téren is dolgozom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. recon08
2014.03.26. 22:27
BBC32: Azért te sem vagy a toppon. Nyelvtanilag sem. Elsősorban nem az alaplap a probléma, hanem maga a CF technológia ami max 4 GPU-t tud kezelni. (hacsak azóta nem pimpelték meg )

Egyébként én már azon meglepődtem hogy 10+ hsz van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Asagrim BBC32
2014.03.26. 22:38
"De a lényeg hogy inkább menjetek és olvassatok picit és majd utánna kommenteljetek"

Ha nem haragszol én ugyanezt ajánlanám neked.

Fórum Szabályzat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Resike BBC32
2014.03.26. 23:02
Wow 80-85 fokon tartja akkor tényleg tökéletes lehet. (Sarcasm off) Amúgy azt sem vágom hogy honnan szedted ezt a 80-85 fokos infót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. makopeter
2014.03.26. 23:10
Négy fajta Gamer létezik:
- Sok pénze van és hülye: Vesz egy TITAN Z-t.
- Sok pénze van és okos: Vesz 2 GTX 780 Ti-t.
- Kevesebb pénze van es okos: Talán egy Radeon 270x korrekt árban is.
- Kevesebb pénze van es hülye: Vesz hitelre egy TITAN Z-t. ;D

Komolyra fordítva a szót a tesztek után majd kiderül hogy megéri-e
a borsos felárat vagy sem. De sztem még itthon is lesznek páran akik megveszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. balazs630
2014.03.26. 23:20
Nem én vagyok a célközönsége az ehhez hasonló kártyáknak, de egy valamit nagyon nem értek: ezt a DVI dolgot miért erőltetik még mindig? Ez a tűs széles kialakítás nagyon kőkori a mai csatlakozók tükrében, no meg egy csomó helyet elfoglal. Egyet még oké rátesznek mert illik, de hogy inkább a DP és HDMI kimeneteken spóroltak az elég furcsa szerintem egy referencia kártyánál, ahol az ár nem fontos csak az hogy a legjobb fejlesztésük eredményét megmutassák. Jó hogy nem VGA kimeneteket tettek rá. Nem értek hozzá, van valami olyan előnye a DVI-nak még a mai napig amiért ennyire preferálják?

Inkább raktak volna helyette több DP portot és HDMI-t ha már naprakészek akarunk lenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. I.Jozsef83 BBC32
2014.03.26. 23:37
maximum az Animációs filmeknél a Renderelésekhez jó ez a kártya

Ha hallgattál volna ........

Oda célhardverekkel dolgoznak , ahova ez egy gyerekjáték VGA nevetséges teljesítménnyel .
Fire Pro illetve Quadro , valamint egyéb spéci gyorsítókártyák , MATROX .
Ebből a kártyából ha elfog készülni kb 1000db gyűjtőknek , különcködőknek .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Resike balaz...
2014.03.26. 23:46
HDMI-nél 1920x1200 a top ami lehet egy gamernek már kevés. Valamint talán valamivel gyorsabb is a DVI mert csak képet visz hangot nem, nem szinkronizál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Asagrim Resik...
2014.03.27. 00:38
A displayportnak meg 8k, tehát egy high end kártyán semmi keresnivalója a DVI-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. csabi02 BBC32
2014.03.27. 01:47
Már tesztelted ezt a kártyát vagy mi?
Ha meg gtx 690-ed van akkor azt is hozzá tehetted volna,hogy azért az AMD a radeon HD7990-el túlszárnyalta azt is


Mellesleg ha volna felesleges 1 millám én is szívesebben vennék valamelyiktől 2gpu-s különlegességet, mint hogy CF/SLI-t költség hatékonyság végett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. 5hR3kY BBC32
2014.03.27. 02:25
Már 4db R9 290x is bőven lenyomja ezt, a majd millás kártyát ha játékra kell, és még marad több mint 300 ezred ropi, csoki, chipsre, meg kólára,

Ha viszont kell a számítási teljesítmény akkor simán lehet 6db VGA-t üzemeltetni, kedves hozzáértő úr:


Akkor most ki kommentelt hülyeséget, és ki nem olvasott utána?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. gery84 5hR3k...
2014.03.27. 02:30
Én erre csak ezt a videót tudom küldeni [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. kiskoller makop...
2014.03.27. 06:05
Igaz, két 780-as jobb választás lehet a hűtés meg ár szempontjából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.03.27. 06:14
Megjelenesekor biztos voltam benne, h par ev mulva lesz egy 7990-esem kuriozumnak. Csak aztan a tesztek nagy reszeben azt olvastam, hogy a min fps a 690-hez kepest rosszabb, amit nem kompenzal plusz 1-2 a maximumnal. Es akkor meg nem volt szo a microlaggrol, ami egalabbis az elso idoben a rossz driver miatt volt... Bar ez off, de azt hiszem az elozo ketgpu-s generacioban jobb volt a gtx. Ha azota nem gyulladt fel, inkabb azt vennek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. BBC32 5hR3k...
2014.03.27. 07:02
Itt nem a számítási teljesítmény a lényeg hanem az hogy játékra nem érdemes venni ilyet mert nincs olyan játék és pár évig nem is lessz ami tudja kezelni a 12Gb Vram-ot videók rendereléséhez jó ez a kártya de ahhoz viszont jelen pillanatban kiváló majd pár év múlva lessz olyan játék ami ki fogja használni + egy Ati/Amd kártya soha nem lessz erősebb mint egy Nvidia azért vegyétek figyelembe hogy az Nvidia-nál ott vannak a CUDA magok ami jócskán megnöveli a játékokban a teljesítményt és azt is akkor használja ha feltétlen szükséges.
meg ez a kártya maximum még játékejlesztésre jó de magára játszásra még nem mert nincs kihasználva ugyan ez van az okostelefonoknál is sokan csak azért vesznek mert jajj hű há okos telefon meg iphone meg stb de nem használják ki a legtöbben annak a teljesítményét.
Csabi02 nekem nem GTX 690-em van hanem GTX 750TI neked is sikerült félre értelmezned amit írtam de mind1 de ATI/AMD pártiaknak lehet magyarázni mikor nekem volt mind2-ő + tesztelésre is kaptunk 2 felső kategoriás kártyát Ati-ba meg Nvidia-ba is és az Nvidia lényegessen jobbnak bizonyult mint az Ati a CUDA magok miatt sokkal jobb volt a teljesítménye egyes játékokban mint az ATI-nak de nyilván egy Dirt 2-3-ban nem fog olyan teljesítményt hozni mint mint az ATI de ez meg már azért van mert azok a játékok Ati-ra vannak fejlesztve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. 5hR3kY BBC32
2014.03.27. 08:08
Nem akarlak elkeseríteni, de egyre nagyobb ordas baromságokat írsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. csabi02 BBC32
2014.03.27. 08:25
Érdekes,mert 3tesztből 2-ben az amd volt a jobb,de nekem teljesen mind1,hogy nV vagy AMD.
Csak felhívom a figyelmet,hogy már nem az ATI radeon HD 3870x2-es időszakot éljük...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. csabi02 Fada
2014.03.27. 08:33
Az Anno2070 és a Crysis3-at kivéve az összes többi játékban jobb volt a 7990-es.(C3-ban is minimális és az is elfogy 2560x1600-as felbontástól)
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. ThePoweR BBC32
2014.03.27. 08:36
Aztarohadt. Inkább ne akard megmagyarázni, mert csak magadat minősíted.

5hR3Ky: De nem CF/SLI-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Resike Asagr...
2014.03.27. 09:09
Nem tudom, ha nem lenne rajt akkor meg azért sírnátok hogy nincs. Ezek ellenére még mindig a DVI a leggyorsabb port a három közül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ThePoweR Resik...
2014.03.27. 09:37
Igen? De ennek ellenéri kicsi a sávszéll nem? Nem értek hozzá ezért kérdezem. Jó lenne egy kis magyarázat vagy valamilyen cikk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Simba BBC32
2014.03.27. 10:28
Mert a vRAM számít csak igaz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. gery84 BBC32
2014.03.27. 10:45
Badarságokat írsz mivel a CUDA mag nem dob semmit a játékokban az nem arra van kitalálva.
A physx-et még megérteném, de alig van játék amibe van ilyen.
De akinek erős procija van és AMD kártyája az is be tudja kapcsolni mert a proci számolja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. ThePoweR gery8...
2014.03.27. 10:58
Egy szálon nem? Nincs olyan proci a mi rendesen bírná.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. BBC32
2014.03.27. 13:23
Még valami probléma mert látom a hülyeség az megy -'_-
De ennyit a R9 290-ről az Nvidia Jobb.
https://www.youtube.com/watch?v=AoaUik5KDY0
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. gery84 BBC32
2014.03.27. 13:50
Mivel az NV 123mm2 nagyobb chip mint a 290x-es. Az ha bele gondolunk annyival több mint egy HD7770-es mag mérete.
780TI egyértelmű hogy jobb a 290x-nél de annyival drágább is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Resike ThePo...
2014.03.27. 14:42
A sávszél kábelfüggő, több fajta DVI kábel is van:

http://prohardver.hu/tudastar/dvi_interfesz.html

Sima DVI (1920x1200 60 Hz)
Dual DVI (2560x1600 60 Hz)

Viszont kisebb felbontáson a Dual DVI elvisz 144Hz-et is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. pdx06
2014.03.27. 15:48
Kártyák azok vannak, játékok viszont nincsenek. Legalábbis olyanok amik ne futnának egy 30k átlagárú kártyán játszhatóan és látványosan is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. 5hR3kY BBC32
2014.03.27. 16:28
Ha neked megér az a 2-5 FPS-el nagyobb sebesség 20-30 ezer forinttal, vagy többel drágábban, akkor hajrá vegyed!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. BBC32 5hR3k...
2014.03.27. 16:52
amúgy pont ezazz hogy az Nvidia kártyák olcsóbbak mint az ATI kártyák és míg Nvidia-ból veszel egy 750TI-t és hasonlóan megy addig az ATI-ból veszel ugyan ilyet drágábban azért ezen érdemessebb lenne elgondolkozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ThePoweR BBC32
2014.03.27. 17:37
Na és hányszor csaptad ki rá ma?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ThePoweR BBC32
2014.03.27. 17:38
Példával támaszd már alá. Ez egy webshop fóruma, tudsz válogatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror
2014.03.27. 17:40
Immár harmadik generációja nem használják az Ati márkanevet, de van, akinek évek sem elegendőek, hogy ez eljusson az agyáig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. 5hR3kY BBC32
2014.03.27. 17:52
A megállapításod ismét nem helytálló. Egy 750Ti kártya itt az iPonon 37 084- HUF-tól kezdődik, egy R7 260X ami 2GB-os de lassabb tőle az 34 834- HUF-tól indul, de egy R7 265 ami gyorsabb tőle az pedig 43 820- HUF-tól indul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. balazs630
2014.03.27. 20:42
Utána olvastam ennek a DVI-HDMI-DP dolognak, egy jó HDMI kábelen simán ki lehet tolni 3840 x 2160-t 30Hz-en vagy 4096 x 2160 felbontást 24Hz-en. Mondjuk nem 50-60Hz az tény de mint felbontást ki tudja küldeni. Hifi világban ismert kábelgyártók pl: Supra, Audioquest, QED, Wireworld, stb árulnak ilyen komolyabb kábeleket a belépő 10eFt-os ártól egészen a high end kategóriáig.

Arra hogy csak egy DP port van a kártyán arra az lehet a magyarázat hogy jobb monitorokon tovább lehet osztani a jelet, tehát ha van 3 olyan monitora valakinek amin van DP OUT port is, akkor a 3 monitort összekötöd egymással két DP port kábellel, aztán valamelyik monitorba bekötöd a videókártyát. Ugyan ilyen a Thunderbolt port is, gyakorlatilag a csatlakozója egy mini-Display Port, csak Thunderbolton nem csak monitorra lehet képet küldeni, hanem irdatlan sebességgel külső tárhelyekkel is össze lehet kötni a gépet. Pl. az Apple elég régóta nyomatja ezt a portot a Macintosh gépein mert sokkal rugalmasabb mint az USB3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Resike balaz...
2014.03.28. 15:25
Tudom hogy embere válogatja, de a 30 valamint a 24 FPS nekem alapból irritáló innentől a nagyobb felbontásokon a HDMI kuka.

A Display Port meg a DVI különbsége, hogy a DVI nem compressed jelet hanem tiszta uncompressed digitális jelet vagyis csak 0-át és 1-eseket küld, valamint csak képi adatot visz.

A Display Port meg packet szerű kommunikációt használ tehát sokkal több kézfogás történik egy frame lerenderelésében, amit még ki is kell "csomagolni" miután megkapta a megjelenítő. Nyílván a nagyobb szávszélességű kábelen ez nem biztos hogy több időt vesz igénybe, de az biztos hogy több adat folyik rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dakner2
2014.04.04. 20:01
Szerintem ennek a VGA na az oldalán már ipari 380V csatlakozó lesz
Am ez a kari nagyon durva lehetne ha lenne hozzá majd EK vizesblokk ami kb. 2 cm vastag lenne tekintve hogy 2 GPU szörnyet kel hűteni sőt aki OC z ni akar annak már nitrogén is kellhet.
Majd meglátjuk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dakner2
2014.04.04. 20:04
NA ehhez majd mi CPU kell majd ? 4 way SLI titan Z be szerintem majd 2 4960X jónézne ki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atti2010 5hR3k...
2014.04.04. 21:30
Ez olyan Nvidia termék, nem jó semmire de legalább drága.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!