iPon Hírek

Nyár végén jön az Xperia M

Dátum | 2013. 08. 14.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Xperia termékcsalád legfrissebb tagjának az érkezésére a Sony nem rendezett komoly bemutatót, sőt mi több, semmilyent sem, ugyanis a vállalat a hivatalos Facebook oldalán erősítette csak meg a telefon érkezését. Az Xperia M-ről mostanra minden kiderült, így sem a bevetés időpontját, sem pedig az árat tekintve nem kell a sötétben tapogatóznunk.

A karrierjét az oroszoknál kezdi majd az okostelefon, de valószínűleg hamarosan egész Európában kapható lesz. Vannak például információink (egyelőre nem hivatalosan) az Egyesült Királyságbeli rajttal kapcsolatban is, amire az augusztus 19-ével kezdődő héten fognak sort keríteni, ha minden igaz. Az Xperia M-re vágyóknak a mobilért cserébe kb. 11 ezer rubeles árat kell fizetniük, ami átszámítva mintegy 250 eurót jelent - ez persze már a kártyafüggetlen konstrukcióval értendő, így a szolgáltatói kínálatokba bekerülve valamivel még kedvezőbb lehet ez az összeg. De mit is kapunk ezért a kedvező árért cserébe? Nos, az Xperia M a bekapcsolást követően az Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszert villantja meg a felhasználók felé. A szerkezet várhatóan javarészt tökéletes sebességgel fog operálni a Snapdragon S4 Plus családba tartózó SoC-nak köszönhetően. Az MSM8227-ről van szó, ami két Krait magot 1 GHz-es órajelen dolgoztatja, a grafikus munka nagyobbik részét pedig egy Adreno 305 kegyeire bízza. A rendszernek 1 GB-nyi memória beosztását kell megoldania a mindennapokban, nekünk pedig mindössze 4 GB jutott, de ennek is nagyjából a felét a gyári alkalmazások fogják kitölteni, így szükségünk lesz egy microSD-re hosszútávon. Természetesen a gép kezeli az ilyen memóriakártyákat 32 GB-os méretig, tehát a bővítés után biztosan nem lesz problémánk vele ilyen téren.

Az újdonság egy 4 hüvelykes előlapi kijelzővel kerül bevetésre, ami 854 x 480 képpontos felbontású (FWVGA) és IPS technológiát alkalmaz a tökéletes betekintési szögek, valamint a magas fényerő elérése érdekében. A főkamerája 5 megapixeles és LED villanó is társul mellé, előre meg egy VGA egység figyel, amivel a videókonferenciáinkat bonyolíthatjuk. A kapcsolati képességei is egészen figyelemreméltóak az árához mérten, ugyanis a 3G HSDPA mobil kommunikációs modem mellett van benne 802.11 b/g/n Wi-Fi DLNA-val, Bluetooth 4.0 LE modul, GNSS támogatású A-GPS vevő és még NFC chip is. Mindezt egy 1750 mAh-s kapacitású akkumulátorral toldották meg, amelynél azért szívesen láttunk volna valami kicsit izmosabbat is, de vélhetően ezzel is képes lesz az átlagos egynapos nyomkodós és kétnapos spórolós produkcióra.

A Sony Xperia M négy színben lesz megvásárolható; az alapnak számító fekete és a fehér mellett citromsárgából és lilából áll a választéka - azonban ezek nem lesznek minden piacon elérhetőek, pontosabb részleteket nem kaptunk eddig. Készül az eszközből egy dupla SIM befogadására képes variáns is, melynek értelemszerűen az Xperia M Dual nevet adták. Ennek az érkezéséről egyelőre nem esett szó, így elképzelhető, hogy ez a kivitel még várat magára, és csak az ősz folyamán fog feltűnni. Valószínűleg lesz némi felára, és talán nagyobb akkumulátora is, ám ezekről csak a későbbiekben kapunk tájékoztatást.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. jaszy.peti
2013.08.15. 07:14
IPS? Tudtommal TFT kell hogy legyen, vagy maximum Triluminos kijelző
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. myckie2
2013.08.15. 08:12
Ipon mindig meg tud lepni. Igen ez bizony TFT lesz. Szerintem válasszatok jobb forrást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jaszy.peti
2013.08.15. 09:18
Bár szerintem mind1 hogy IPS/TFT/SAMOLED, mert tesómnak Sony Xperia V-je van, abban is TFT kijelző, és haverom Iphone 4S-se mellé tettem, semmivel sem volt rosszabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. myckie2
2013.08.15. 16:53
jaszy.peti azért nem mindegy, ha mondjuk csúcs telefonokat pl: Xperia Z-t, Galaxy S4-et és Iphone 5-öt egymás mellé teszel éreznéd a különbséget. Az Xperia Z-nek a feketéje olyan világos szürke, hogy eszméletlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim mycki...
2013.08.15. 17:10
Inkább legyen a feketém szürkés, mint az egész színskálám túlszaturált (OLED).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. myckie2
2013.08.15. 17:38
Asagrim ez már ízlés kérdése. A színek az Xperián se valódiak. Ott is rendesen szaturálták a dolgokat, hogy kompenzálják a TFT hátrányai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jaszy.peti
2013.08.16. 07:42
Mintha a PH!-n lennénk, ott is ugyan ez ment, minden Samsung-os, meg iPhone-os szidta a kijelzőt, ugy hogy megse nézték élőben mit is nyújt. Előszőr ki kellene próbálni, hogy milyen. Előszőr én is igy voltam vele, hogy biztos szar, gyenge meg stb. Mikor az MM-ben jártam, akkor lehetőségem volt kipróbálni a Z-t, meg az Iphone5-öt, és meglepődtem rajta, hogy elenyésző a különbség.
Aztán mikor tesóm meg vette az Xperia V-jét, akkor kipróbáltam napsütésben is és nem kellett takargatnom a képernyőt, hogy lássam. SAMOLED-ről meg annyit, hogy haver NoteII-je hátja... Valahogy nemgyerebe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. myckie2
2013.08.16. 11:40
jaszy.peti nekem Z-m van úgyhogy tudom milyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!