iPon Hírek

Nyáron kerül megrendezésre az Apple fejlesztői konferenciája

Dátum | 2017. 02. 20.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Idén már a huszonnyolcadik fejlesztői konferenciájának megrendezésére készül az Apple, és jó eséllyel az idei rendezvényt minden eddiginél többen fogják figyelemmel kísérni a helyszínen és az online közvetítések révén. Elöljáróban csak annyit, hogy az Apple egy régi-új helyszínre várja majd az érdeklődőket, és idén tényleg komoly újításokra számítanak az emberek. Tavaly egy kisebb csúszás után június közepén került megrendezésre a Worldwide Developers Conference, azonban idén újra a hónap elején számolhatunk a rendezvénnyel. Június 5-én nyitja a kapuit a fejlesztői rendezvény és június 9-ig tart, vagyis öt napig várják a látogatókat az Apple szakemberei, ahogy a korábbi években is. Akárcsak a Google, az Apple is szakít a mostanában megszokott helyszínével, és visszaköltözik a gyökerekhez. A 2017-es Worldwide Developers Conference a kaliforniai San Joséban rendezi meg, egészen pontosan a McEnery Convention Center épületéről beszélhetünk, ami 1988-tól kezdve, egészen 2002-ig az összes WWDC otthont adott annak idején. (Mostanában már a Bill Graham Civic Auditorium és a Moscone West szolgált helyszínül ennek az eseménynek.)
Hogyan lehet majd jegyhez jutni? Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a szerencse dönti majd el, hogy ki vehet részt az eseményen és ki nem. Minden érdeklődő regisztrációját fogadja az Apple, de gép sorsolja majd ki azoknak a szerencséseknek a nevét, akik tényleg ott lehetnek a helyszínen. A belépőket egyébként meglehetősen borsos áron méri a vállalat 2017-ben is: a teljes árú jegyért 1600 dolláros összeget kell kifizetni. Valószínűleg lesznek kedvezményes lehetőségek is – például tanulók számára –, ám ezekről egyelőre nem esett szó. Regisztrálni mostantól lehet, a jegyeket pedig március 27-én kell majd megvásárolni.
Arról egyelőre nem meglepő módon nem szólt a fáma, hogy milyen újdonságra lehet ezúttal számítani, de azért vegyük számításba, hogy mik jöhetnek szóba. Az Apple minden bizonnyal nagy hangsúlyt fektet majd az új iOS és macOS operációs rendszerekre, de ezek mellett szóba jöhet még a watchOS és a tvOS is. Az iOS kapcsán nagy újítás lehet, amiről már egyre sűrűbben szólnak a pletykák, hogy az Apple úgy alakítja át a rendszert, hogy egyáltalán ne legyen szükség a Home-gomb használatára, enélkül is minden funkciót el lehessen érni a rendszerben. Minden bizonnyal érkezik az iOS 11 mellett a macOS 10.13 is, de hogy ez milyen változásokkal futhat be, azt még nem tudjuk. Legfeljebb annyit mondhatunk erről biztosan, hogy egy újabb kaliforniai tájról kapja a kódnevét a Yosemite, az El Capitan és a Sierra után. Nem lenne meglepő, ha új watchOS és tvOS érkezését is bejelentené a vállalat, hiszen a watchOS-ből jelenleg már a 3.2-es kiadáson, a tvOS-nél pedig a 10.2-n dolgoznak a bétatesztelők. Hogy milyen újdonságokat hozhatna a tvOS és a watchOS következő főverziója, arról még nem tudunk nyilatkozni. Az Apple Worldwide Developers Conference főleg a szoftveres újdonságok helyszíne lett az elmúlt évek során, és a hardvereit más eseményeken leplezte le az Apple tavasszal vagy ősszel. Azonban idén akár új hardverek is reflektorfénybe kerülhetnek. Az iPhone érkezésében szinte biztos, hogy kár reménykedni, de új táblagépekre aránylag jó esély mutatkozhat. Az a hír járta tavaly, hogy az Apple tavasszal fogja leleplezni az új iPad generációt, de pillanatnyilag úgy tudjuk, hogy erre legkorábban nyáron kerülhet sor, és a WWDC remek hely lenne erre. Ráadásul az új iOS demonstrálására is lehetne használni a készülő tableteket, mert a kiszivárgott hírek szerint az egyik készüléken már szinte biztos, hogy nem lesz Home-gomb. Egészen friss pletyka továbbá, hogy az Apple már egy olyan TV kiegészítőt tesztel, ami végre 4K minőségű televíziózást tenne lehetővé. Sokan hiányolták az Ultra HD támogatást az Apple TV-ből eddig, szóval a vállalat lényegében egy fontos „adósságát” törlesztheti ezzel a termékkel. Ezek mellett pedig akár új Mac-szériás termékek is előkerülhetnek persze. Az Apple a fejlesztői konferenciát közvetíteni fogja az Apple Developer honlapon keresztül, de készít a vállalat alkalmazásokat is hozzá. Az applikációk révén kényelmesen lehet majd követni a WWDC-vel kapcsolatos dolgokat iPhone-on, iPaden és az Apple TV eszközökön is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!