iPon Hírek

Nyolc millió iPhone megy vissza a feladónak

Dátum | 2013. 04. 24.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Apple-nek most ismét meggyűlik a baja a legnagyobb bérgyártójával, a Foxconnal. Az érdekes hír a China Business hasábjain tűnt fel, akik egy, a neve elhallgatását kérő dolgozótól származó információkra hivatkozva állítják, hogy hetek óta nem csak a Foxconntól az Apple felé utaznak milliós tételben az okostelefonok, hanem visszafelé is bejárják ezt az utat a gépek. A készülékek nem egy bizonyos hiba miatt kerültek vissza a gyártópartnerhez, hanem több eltérő kifogással élt az Apple - mondta el az ismertetlen forrás, aki szerint mind a gyengébb minőségű külső, mind pedig a nem megfelelő működés rajta volt a kifogások listáján. Sajnos pontosabb képet nem kaptunk a hibák jellegével kapcsolatban, és valószínűleg a későbbiekben sem fogunk, hiszen hivatalosan egyik fél sem foglalt állást.

A China Business beszámolója alapján nem egyszerre küldött vissza ennyi mobilt az Apple, hanem több részletben, vagyis a jelek szerint a gondok folyamatosak és nem akarnak szűnni. A Foxconnak durvább becslések alapján mintegy 1-1,6 milliárd dollárjába kerülhet az 5-8 millió, minőségi kifogásokkal visszaküldött iPhone javítása. Pontosan nem lehet felmérni a károkat, mivel ez nagyban függ például attól, hogy mennyi alkatrészt tudnak megmenteni egy-egy eszköznél. Ráadásul nem csak a Foxconn fog szenvedni, hiszen ilyen mennyiségű kiesés akár az Apple-nek is kellemetlenségeket okozhat. A pár hetes ellátási hiányokból kifolyólag az iPhone 5 és az iPhone 4S is könnyen hiánytermékké válhat néhány régióban. "Szerencsére" mostanában kisebb érdeklődés övezi ezeket az eszközöket, így talán minden fennakadás nélkül, a raktárakban felhalmozódott telefonokkal átvészelik a nehézkesebb időszakot, és hamarosan helyreáll a rend.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. Gyurkov
2013.04.24. 15:33
Apple, minden ami minőség... vagy mégsem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. mythbuster
2013.04.24. 15:49
Éppen, hogy az Apple odafigyel arra mit ad el, és ha valami nem tetszik neki addig dobja vissza míg meg nem csinálják rendesen, nem pedig továbbadja mint a konkurencia, hogy (majd visszahozzák ha nem tetszik valami) stratégia érvényesül nála.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Kolondrum
2013.04.24. 16:12
Alkatrészt megmenteni? Tehát ki majd be egy másikba? Jóóóvan úgy kell vigyétek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. DaemonPC
2013.04.24. 16:13
már értem miért 200 ezer körül kezdődnek ezek a telefonok (2x van legyártva)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jaszy.peti
2013.04.24. 16:14
hajrá Apple -.- No Comment... De vegyétek csak hajrá

Még mielőtt leoltanátok, igen megengedhetném magamnak h vegyek egy ájfon-t. De inkább megmaradok a Sony-nál és az Androidnál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mihaly.her...
2013.04.24. 16:37
helyreáll a rend? minek?! ájfosh nem szabad venni!!!! kukába való, ahogy a cikk is írja, hogy sz.r
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Profeta051...
2013.04.24. 16:50
Erről ennyit Csicskaphone.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. HUFEUR
2013.04.24. 17:04
Android-ot szeretem, iPhone sosem kéne, de már rosszabb hallgatni a sok idióta Androidos felhasználót, mint régen a sok idióta iPhone-huszárt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Avisto
2013.04.24. 17:05
Ezek ám a színvonalas hozzászólások, mint valami UTE-Fradi meccsen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. blursan
2013.04.24. 17:10
nemértem miért szidjátok, Apple, ahogy előbbi hozzászólásokban is irták, figyel a minőségre, lehet drága, de csak jót hallottam róla... én nem engedhetem meg magamnak, de van ismerősöm aki igen és rossz szava nem volt rá .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kunrichard
2013.04.24. 17:19
Valóban. "figyel a minőségre" akkor is figyelt amikor a több millió Ipod-ot küldték vissza sorra mert kispórolták belőle az akksit és beleraktak valami kínai vackot ami nem egész 8 hónap alatt tönkrement. vagy ezt már mindenki elfelejtette?.
Semmi gond nem lenne az Apple termékekkel ha 200 lepedőért minőséget gyártanának nem mennyiséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. padzsi Daemo...
2013.04.24. 17:27
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. palacsa
2013.04.24. 17:34
sznobphone.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. reen.core
2013.04.24. 18:21
blursan - annyit pénz kidobása utána ha gondja lenne én se szólnék hogy basszus ennyiért fost vettem D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. DaemonPC
2013.04.24. 19:32
AxoPy tudom én hogy nagy a vám meg a 27%-os áfa, de az andoidos telefonokon nincs vám és áfa?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm
2013.04.24. 19:50
Még benézek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. hellego
2013.04.24. 20:42
Ha Kínában nem megy a minőségi gyártás (persze hugyé-szaré) akkor tán át kellene tenni a gyártást olyan helyre ahol jobban odafigyelnek a minőségre és a minőségi alkatrész beszerelésre. Hja hogy ez már drágább gyártási költségeket jelentene? S akkor az Apple-nek nem lehetne 200-300% haszna. :-) Az meg az üzletpolitikájukkal nem összeegyeztethető.. :-O
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm helle...
2013.04.24. 21:02
Megy a minőségi gyártás már Kínában is, nagyon is, csak az nem a megszokott áron van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. palacsa
2013.04.24. 21:26
rengeteg gyártó kínában vagy valami halászfaluban szereltet mégis van ami jóu'
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. hellego
2013.04.24. 23:32
Minőségi gyártás???? akkor miért megy vissza az a 8 millió ifon???

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mythbuster
2013.04.25. 01:46
Az Apple megköveteli a minőséget és ha az amit a kezébe kap nem kifogástalan akkor visszadobja, addig míg jó nem lesz. Ez érvényes a fejlesztésekre és a gyártásokra is. Nem attól drága az iPhone, hogy Apple gyártja, hanem attól hogy ez a gci unió megduplázza az amerikai dollárban számított árakat és ráb@ssza a szar euró szimbólumot. Amerikában 199$, szerintem nem egy hú de megfizethetetlen kategória, ezért is van az hogy sokan kijárnak és kényelmesen élnek abból hogy elhoznak havonta 2 Macbookot és két iPhonet. Szerintem 199$ korrekt ár a minőségért cserében amit az Apple kínál, az hogy az unió ezt bemocskolja már azok baja akik az országot benevezték ebbe a szarba. No unio, no problem.

8 millió iPhone azért megy vissza mert az Apple szúrópróbaszerűen kibont egy dobozt, és ha abban valami rendellenességet talál, le sem pakolják a kompról, megy vissza a feladóhoz. Sok gyártó példát vehetne róla, többek között azok akik a foxconnal egy csavart is becsavartatnak. Igen azért gyártat az Apple a Foxconnal mert mondhatni ingyen dolgoznak, de a samsung, lg, htc, panasonic, sony stb mind velük gyártatja(az már másik dolog hogy bizonyos gyártók gyengék a médiához, néhányan meg majd akkor szólnak be a munkásoknak ha tömegjével viszik vissza a repedt S hátlapokat...). Az Apple visszaküldte nekik az elb@szott árut, mert nem ezért fizetett, persze hogy a foxconn ezt megszellőzteti a médiában...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm mythb...
2013.04.25. 07:10
Ez igy nagyon szepen hangzik csak epp nem igaz. Maradjunk annyiban,hogyha ugy fogyna a termek mint regi szep idokben akkor a harom hibas ment volna vissza a tobbi meg a boltokba! Csak per pillanat ott nem fer el!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gaborca
2013.04.25. 10:21
@józsef m. egy pár cikkel arrébb azt olvasom, hogy nőtt az iPhone-ok eladási száma: http://www.ipon.hu/hir/megint_rekord_negyedevet_zart_az_apple/25016
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gaborca
2013.04.25. 10:24
A sok ostoba azért vesz iPhone-t mert az annyira rossz minőségű használhatatlan, kukába való vacak nem is értem egyáltalán miért nem tiltják be??? A samsung sokkal jobb Meg az Android Szerintem azután kellene okosságokat mondani miután megtapasztalta az ember mindkét oldalt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!