iPon Hírek

"Nyugatosítja" az Intel a Classmate-eket

Dátum | 2008. 03. 22.
Szerző | Gabriel
Csoport | NOTEBOOK

Tegnapi bejelentése szerint Európában és az USA-ban is be kívánja vezetni az Intel a Classmate PC laptopját.


Ezt a gépet eredetileg ugyan fejlődő országok számára tervezték, és ennek megfelelően különös hangsúlyt is fektettek a viszonylagos olcsóságra és a kellően strapabíró kivitelezésre is, viszont a gép felújított verzióját ezek szerint már a "fejlett térségek" számára is kellően szalonképesnek ítélik, és heteken belül elérhetővé is teszik.

Várhatóan más cégek is beszállnak majd a ringbe a saját alkotásaikkal, de hogy ezek közé beveszik-e az olyan, már ismert "netbook"-okat is, mint amilyen például az ECS G10IL és az Eee PC 900 is, azt még nem lehet tudni.

Az ismeretes, hogy az Intel referenciaverziója továbbra is Celeron M-et fog használni a nemrégiben bejelentett Atom processzor helyett, viszont arról szintén nincs információ, hogy várhatóan mennyibe kerül majd ez a "nyugatosított" változat.

Az Intel eladási taktikája valamelyest emlékeztet az OLPC-projekt XO-laptopjaira; először ezeket is csak fejlődő országok kormányai számára tették elérhetővé, de miután a kereslet kellően megsűrűsödött irántuk, az OLPC-csoport végül változtatott az elképzelésein, és Észak-Amerikában is árusította egy darabig a gépeket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!