iPon Hírek

Október végén jöhet a Nokia óriástelefonja

Dátum | 2013. 09. 19.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Nokia a valószínűleg a következő hónapban fogja lerántani a leplet a következő csúcsmodelljéről, a Lumia 1520-ról. Az október 22-i dátum egyáltalán nem okozott meglepetést, ugyanis az @evleaks erről napokkal korábban beszámolt. A vállalat a megszokottakkal ellentétben nem kedveskedett meghívókkal azoknak a szakmai érdekeltségű vendégeknek, akiket szeretettel várnak a rendezvényükön. A finnek nemes egyszerűséggel a Twitteren tették közzé a figyelemfelkeltő előzetes képet. Az októberi dátumot beharangozó fotó meglehetősen extrémre sikeredett, ugyanis a sivatagban síelő emberek láthatóak rajta - telefonnak persze nyoma sincs - és a következő hashtageket kapcsolták hozzá: #blazing, #stories, #innovationreinvented. Minden arra utal, hogy valami szélsőséges dologgal készülnek. Nekünk pedig ezek alapján megalapozottan lehet gyanús a Lumia 1520 érkezése, ezt azonban egyelőre hivatalosan nem ismerték el.

A Lumia 1520 pletykája nem ma kapott szárnyra. Gyakorlatilag a Lumia 1020 befutását követő napokban már felbukkant az interneten a terve, mostanra pedig kész sajtófotók is keringenek róla a híroldalakon, fórumokon. Ez a készülék nem a képalkotásra fogja helyezni a hangsúlyt (de ezt sem hanyagolja), hanem az óriási kijelzőre. Az előlapot jelen állás szerint egy 6 hüvelykes panel fogja uralni. Ez ugyan nem példátlan már, sőt mi több, az Xperia Z Ultra közel 6,5 colos, de ettől még a mostani mezőnyben ez kifejezetten nagynak számít. A Nokia "phabletjének" elkészüléséhez azonban nem elég a mostani szoftveres környezet. Ez a modell már a Windows Phone 8 GDR3 kiterjesztésével karöltve fog kereskedelmi forgalomba kerülni, ami egészen nagy előrelépés lesz a WP8 életében. Ez a gigafrissítés teszi majd lehetővé az Android utolérését hardveres szinten is a Microsoft mobilos rendszerét futtató vasak számára. Támogatást kap a Full HD (1920 x 1080) kijelzőfelbontás, valamint a négy magos SoC, így már a legerősebb Qualcomm Snapdragonok használata előtt is megnyílik majd az út.

Mindezek fényében nézzük, mire is számíthatunk októberben. Az előzetesen kiszivárgott információkból az derült ki, hogy a 6 colos Full HD megjelenítőn kirajzolódó friss WP8 mozgatásáról egy Snapdragon 800 SoC gondoskodik majd. Továbbá a rendszernek 2 GB-nyi memória fog a rendelkezésére állni, a háttértára meg microSD-vel bővíthető és 32 GB-os lesz. A kamera itt is PureView minősítésű, ám már "csak" kb. 20 megapixellel operálhat. Az üzemidőért felelős akkumulátor 3400 mAh-s kapacitással bír majd. A masina négy színben (fekete, piros, citromsárga és fehér) lesz megvásárolható. Végül a Nokia Lumia 1520 várható ajánlott fogyasztói árát is tudni véljük már, ha minden jól megy 699 dollárt írnak majd rá a kirakatban. Eleinte egyébként az a hír járta, hogy már szeptember 26-án sor kerülhet a legnagyobb Lumia bemutatására, de valószínűleg a Microsoft és a Nokia üzletéből kifolyólag kell némi csúszással számolni. Így lett a beharangozott dátum végül október 22. A Lumia 1520 mellett egy táblagépet is nagyon várnak már - főleg a rajongók, de azért a szaksajtó is. A Nokia tablet viszont már annyiszor tűnt fel (legutóbb Sirius néven) az elmúlt hónapok, sőt inkább évek során, hogy hivatalos információk hiányában kár is vele foglalkozni. A Nokia október 22-i rendezvényének helyszínére egyébként nem derült fény, ám ha a dátumot pontosan tudta az @evleaks, akkor talán a földrajzi helyben sem tévedtek. Ebben az esetben a Nokia Abu Dhabiba hívhatja össze az érdeklődőket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Cooley
2013.09.19. 16:34
És meg is van a következő telóm, ha a fent említett adatok helyesek. Bár az első áresést biztosan megvárom vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. LechooEdy
2013.09.19. 16:44
Nekem a 925 is elképesztő élmény volt kézben fogni. Komolyan, ajánlom, hogy fogdossa meg mindenki. Persze ettől még nem fogom jobban szeretni az érintőseket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. arin
2013.09.20. 07:26
Szerintem is nagyon jók a WP -s telefonok, ezt úgy mondom, hogy most iphone -m van. Ha az appstore -jukat megcsinálnák normálisra ("alig van" normális app), már olyanom lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MrFox
2013.09.20. 16:08
Majd megnézem 10 év múlva a "csődbe ment gigacégek" kiállításon, az "óriásit bukott telefonok" pavilon Nokia részlegében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tomchee
2013.09.21. 17:36
Am miért utálja ezeket a nagy telefonokat mindenki? Jó, megértem, én is jobb örülök ha egy telefon elfér a zsebemben, de azért ez nem ok a gyűlöletre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. lajcsi1975
2013.09.22. 11:52
Trendi utálni ezeket az "átlagostól" nagyobb kijelzőjű telefonokat , de mégis eladási rekordokat döntögetnek , és már a szuperkonzervatív apple is játszadozik a gondolattal hogy van élet a 4 incsen túl is.

Ja igen. nyilvánvaló hogy aki kemény fizikai munkát végez és minden percben veszélyben lenne nála egy ilyen nagy kijelzőjű telefon , szóval nem ő a célcsoport. De aki egy asztal mögött tengeti napjait és neagy oda is és vissza is utaznia kell akkor egy ilyen kütyü megtudja hálálni magát és egyáltalán nem tűnhet használhatatlannak.

Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim lajcs...
2013.09.22. 12:01
Én már csak azért is a minél nagyobbat preferálnám, mert rémálom kis kijelzőn vaskos kézzel QWERTY billentyűzeten pötyögni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. blackknigh...
2013.09.23. 09:22
Az egyetlen értelmes indok a hatalmas kijelzőre a már említett gépelés könnyítése. Ezen kívül úgy vettem észre, hogy a " gigatelefonokat " csak azok veszik, akiknek feltűnési viszketegségük van. Egy 4.5 hüvelykes-nél nagyobb telefont csak igazán markáns kezű férfiak tudnak megfogni. Nos az emberek nagy része nem ilyen. Így az ő kezükben egyszerűen bután fest az ilyen méretű phablet. Arról nem is beszélve, hogyan próbálja sok szerencsétlen a farmerzsebébe gyömöszölni a 12x7 cm-es telefonokat. Várom már, hogy kimaxolják a képátlókat, mert akkor talán sikerül valamilyen más úton folytatni a fejlesztést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!