iPon Hírek

Októberre halasztották a Bulldozer CPU-k rajtját?

Dátum | 2011. 07. 14.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Úgy tűnik, hogy az AMD Bulldozer architektúrája köré épülő Zambezi asztali processzorai nagyon nem akarnak megjelenni.

Eredetileg a gyártó júniusra időzítette az új központi egységek rajtját, majd később olyan hírek röppentek fel, hogy június helyett csak valamikor július végén, vagy augusztus közepe felé debütálnak a várva várt processzorok. Ezúttal megint rossz hírt kell közölnünk azokkal, akik már szeretnének Bulldozer alapú konfigurációt vásárolni: a legfrissebb értesülések szerint októberben jelennek majd meg az FX sorozatú processzorok, ha a források információi helyesek.

A fentebb olvasható, rendkívül kellemetlen hírek mellett azért némi jó hírrel is szolgálunk, ugyanis kiszivárgott egy táblázat, amely nem kevesebb, mint hétféle FX sorozatú asztali processzorról ad képet. A listában négy darab nyolcmagos, két darab hatmagos és két darab négymagos újdonságot láthatunk.


A GlobalFoundries műhelyében készülő, Socket AM3+-os processzorfoglalatba illeszkedő központi egységek esetében 32 nm-es gyártástechnológiát alkalmaz a gyártó. A processzorok beépített, kétcsatornás DDR3-1866 MHz-es memóriatámogatást kínáló memóriavezérlővel érkeznek és processzormagonként 1 MB-nyi másodszintű gyorsítótárat tartalmaznak. A Turbo Core 2.0-s technológiával felvértezett Zambezi egységek a hírek szerint szorzózár-mentes kivitelben érkeznek, ami rendkívül érdekesen hangzik.

Az FX sorozat zászlóshajójaként szolgáló FX-8150-es modell 3,6 GHz-es alap órajelen üzemel, de a Turbo Core 2.0-s technológia jóvoltából ez az órajel akár 4,2 GHz-ig emelhető, az aktuális terheléstől függően. A 125W-os TDP-vel rendelkező újdonság mögött az FX-8120-as processzort találjuk, amely 3,1 GHz-es órajelen ketyeg, a Turbo Core órajel pedig kereken 4 GHz-es értéket képvisel. Ennél a modellnél különlegesség, hogy készül belőle egy 125W-os és egy 95W-os TDP-vel rendelkező változat is. A nyolcmagosok között a belépő szintet az FX-8100-as példány képviseli a maga 95W-os TDP-jével, 2,8 GHz-es alap órajelével és 3,7 GHz-es maximális Turbo Core órajelével.

Az újdonságok. A táblázat nagyítható!
A ranglétrán lefelé haladva megtaláljuk a hatmagos FX 6120-as és az FX-6100-as modelleket, amelyek egyformán 95W-os TDP-vel rendelkeznek. Az FX-6120-as processzor esetében egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen órajeleket alkalmaz a gyártó, de az FX-6100-as példányról már kiderült, hogy az 3,3 GHz-es alap- és 3,9 GHz-es Turbo Core órajellel rendelkezik majd.

A négymagos processzorok táborát az FX-4120-as és az FX-4100-as modellek erősítik. Az újdonságok 95W-os TDP-vel érkeznek, de az órajelek csak az FX-4100-as példánynál ismertek, amely 3,6 GHz-es alap- és 3,8 GHz-es Turbo Core órajellel büszkélkedhet.

A friss processzorok közül a nyolcmagosok 8 MB-nyi, a hatmagosok 6 MB-nyi, a négymagosok pedig 4 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral gazdálkodhatnak. Az egyelőre nem tudható, hogy az új processzorok pontosan mennyibe fognak kerülni, de ez nem is meglepő, ha azt nézzük, hogy majd csak valamikor októberben találkozhatunk velük először az üzletek polcain.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

90. Balucsek
2011.07.14. 15:43
Az ilyenekre szokott jönni pár napon belül a cáfolat. Azért erre már mérget nem vennék, hogy tényleg még 2 hónapot ráhúznak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. gyigyo
2011.07.14. 15:55
már képzelem is hogy rohannak a boltba a cpu-ért amikor megjelenik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. atti2010
2011.07.14. 15:56
Én erre ezt válaszolom:Egy szingapúri üzlet már árulja a Bulldozert
el lehet olvasni a PH-n.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. JackFeryll
2011.07.14. 16:00
Mintát árulnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. myckie2
2011.07.14. 16:01
atti2010: én meg azt válaszolom hogy kezdetleges vackok drágán
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. J.o.k.e.r
2011.07.14. 16:06
Árulhatják a mérnöki mintapéldányokat, amik alaplapok, illetve megfelelő BIOS-ok nélkül sokat nem érnek...

A pletykák pedig tényleg érdekesek, az októberi rajt kissé hihetetlennek tűnik. Nem ártana, ha tényleg jönne a cáfolat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Georg17
2011.07.14. 16:12
AMD FX "I will be back"

Hogy térne vissza, amikor még meg sem érkezett egyszer sem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Svidi
2011.07.14. 16:16
Amindenit, 8 mag 3,6Ghz-en Arra leszek a legkíváncsibb, hogy hová árazzák majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. Tuzvihar
2011.07.14. 16:20
Ez nagyon nem jó üzlet az AMD-nek, mert minél tovább húzzák "toló markoló" processorait, annál többen választják az Intel-es "homokhídját" mivel nincs ellenfele a piacon így monopól helyzetben vannak.
Ha ez is van olyan jó netalán jobb is mint az Intel, de biztos lejjebb vinné az árakat. Aki intelt akar venni az úgy is azt venné, de ürülne ha ezt olcsóbban tehetné, aki meg AMD-t akar az meg nem tud mert csak Intel van. És ennek az Llano-nak is csak laptopokbam van létjogosultsága a kedvező TDP/teljesítmégy miatt ,de egy 3-4 éves alapokon nyugvó felpolírozott Phenom II ma már nem sokat ér asztali konfigba és "megehetik" az integrált GPU jukat, ha van melette egy diszkrét videokártya.
Amugyis 3-4 év az IT világban fényéveket jelent. Ezt saját tapasztalatból tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. JackFeryll
2011.07.14. 16:21
Ha igaz a hír és így haladnak akkor lassacskán az Ivy-t hamarabb megkapjuk
(pedig én szurkoltam nekik)


*amúgy többek közt nem azért tologatják a dolgot, mert nincs gyártókapacitásuk ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. atti2010
2011.07.14. 16:22
MikrobiMég egy 3Gb gyorsítótárat sem lehet rendesen kihasználni, az Intel csak szokás szerint vakítja a parasztokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. Mister86
2011.07.14. 16:25
L3 8Mb de magonként az L2 1Mb. Összesen 16Mb cache van benne!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. atti2010
2011.07.14. 16:31
Mikrobi L2-8,+ L3-8 az 16.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. gezu1025 Georg...
2011.07.14. 16:37
Georg17

Volt már FX régebben, nem is akármilyen (megérdemelt) hírnévvel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. mtrx220
2011.07.14. 16:40
LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Turai
2011.07.14. 16:44
Én már meg sem lepődök.
Főleg azok után, hogy az INTEL LGA2011-es processzorai csak jövőre jelennek meg.
Valahogy számítottam erre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Mister86
2011.07.14. 16:50
Mindenki nagyon várja a megjelenést. Arról senki se beszél ,hogy milyen drága is lesz. Szerintem a legkisebb 4magos is kb 60-70.000ft. Egy Phenom II X4 955 Black Edition 4X 3200Mhz kb 26.000Ft mindenre elég. Van benne még+ is. Simán elmegy 3,6Ghz en mint a Buldozer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. Keksz03
2011.07.14. 16:52
elég jónak néz ki a magok+ghz kontra tdp skálán, jó lesz ez nagyon, csak úgy mint a Llano. Sztem az egész hátterében a Llano gyártása és kisebb javítgatások állnak, h ne fürödjön be ha már ennyit kell várni, nem úgy mint az intel szokott h kiadja aztán hoppá az integrált gpu-t fél év után lehet használni ténylegesen, az alaplapokon szarok a sata csatik, az ssd-ken fos a firmware...ennyit ér az intel! várok amíg csak kell, de intelt nem szívesen vennék!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Kissrubee
2011.07.14. 16:57
Jól néznek ki, csak az áruk is legyen olyan jó, mint ezek. Azért ez a TC-s dolog eléggé szép, hogy 4,2-re tudja emelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. gabrocccky
2011.07.14. 17:04
ha óccsó de erős, akkor jöhet. de gamingre kell 6 vagy 8 mag? a Phenom II x6ról is azért beszéltek le mert azt mondták a játékok nem használnak ki annyi magot... és szerintem ez azóta sem változott... azért ajánlják gaminghez az i7 2600k-t az i7 990x helyett... szerintetek???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. unknown
2011.07.14. 17:05
Mikrobi A cache memória mérete nagyban függ attól hogy milyen szervezésűek, az intelekben a cache - tán L2 tartalma az L3-ban - ugye kétszer van a processzorban az AMDéknél egyszer ezért nagyobb a cache mérete az Inteleknél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. vadaaasz
2011.07.14. 17:06
én már lassan 5 éve hallom azt hogy "húú nemsokára kijön a bulldoser"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. UndeadBoy vadaa...
2011.07.14. 17:11
Ki akarnak lakoltatni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Keksz03 gabro...
2011.07.14. 17:12
van ami képes felhasználni, de sztem a mai állás szerint játékhoz a 4-nél több mag felesleges! ettől függetlenül vannak programok amik kihasználják, meg előnyt jelent, arról nem is beszélve h ha később már lehetőség nyílik mind a 8 magot kihasználni akkor az nem lesz rossz, főleg ilyen magas órajelekkel!

ha jól tudom akkor van vmi "lekapcsolom a magokat és akár 1GHz-et emelek a maradék 4 órajelein" is nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. atti2010
2011.07.14. 17:21
gabroccckyNem kell 8 mag játékra de legalább a Bull alkalmazástól függően fogja vezérelni, ami nincs kihasználva azt lekapcsolja, ha meg nem elég bekapcsol a turbó ami + 1Ghz is lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. jozsefm
2011.07.14. 17:25
Nem cáfolat kellene már, hanem termék, kézzelfogható, alaplapba tehető...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. J.o.k.e.r jozse...
2011.07.14. 17:28
Jogos!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. atti2010
2011.07.14. 17:29
Azért egyesek nem tiltakoztak így mikor az Intel kidobta tavasszal a sok szemetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. mataczadri...
2011.07.14. 17:30
atti2010Ja 600ért közbe meg felhúzod 2600K-t az órajelére és elig lesz gyorsabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. atti2010
2011.07.14. 17:38
mataczadrian Honnan tudod hogy hogyan viselkedik az órajel emelésre ha még nem nagyon próbálta senki?? Rendszerint úgy van ahogy mondod, de ez egy teljesen más proci.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. atti2010
2011.07.14. 17:39
Máskülönben meg mindenki vesz amit akar, nekem már alaplapom is van hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. tibaimp
2011.07.14. 17:43
atti2010 minek, azért, hogy lejárjon róla a gari, mert mire ez a proci megjelenik, kb. ott leszel.
A liano is lassúcska lett én többet vártam volna, mondjuk a igp az nem rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. gezu1025
2011.07.14. 17:43
Itt kicsit azért trükkös a dolog nem? Mert modulokról is beszélni kell. 1 modul 2 mag és mitha lett volna szó arról is, hogy éppen ezért itt 1 mag nem olyan 1 mag teljesítményben hanem kicsit kevesebb.... Meg van valami inteligens megosztás a modulokban is a magok között, és még stb. stb.

A "nyers" adatok szépek meg minden, de a valódi tesztek (nem a lefizetett benchmark-ok tömkelege amiket amd procin elindítani nem érdemes...) hanem a tényleges tesztek fogják elárulni a dolgokat.


tibaimp Az Llano-tól pontosan ennyit lehetett várni. Elvégre gyakorlatilag phenom magok, az meg.... Majd az új Llano lesz bull magokkal, az már érdekesebb lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. mataczadri...
2011.07.14. 17:46
atti2010Olvasd el mégegyszer a hsz emet és értelmezd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. atti2010
2011.07.14. 17:53
tibaimp Értelmezni is kellene nem csak nézni, amúgy jó sok garim van addig még az Ivyről is lejár, amúgy most egy I3 -van de remélem hamar tudom Bull-ra váltani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Keksz03
2011.07.14. 18:04
Llano-tól semmi többet nem várt az ember! amire azt szánták azokban a kategóriákban tarol, agyonveri az intel-t, reménykedjünk h a zambezi-k is így sikerülnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. _DiEGO_
2011.07.14. 18:10
Mikrobi - 2011-07-14 16:17:179

Komolyan mondom döbbenet ez a cég. Az Intel 12MB gyorsítótárat rakott egy három évvel ezelőtt (!)


Pedig mennyirán ellenezték anno , hogy tiszta felesleges L3 Cache Phenom L3 6MB
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. atti2010
2011.07.14. 18:16
_DiEGO_ Ha azIntel berakta akkor be van rakva, oszt annyi!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Joachim21
2011.07.14. 18:26
A legerősebb yorkfieldekben volt 12MB L2 cache(QX9770 QX9650, Q9650, Q9550, Q9450). Teljesen más architektúra. Belső memóriavezérlő nélkül, kellett is a nagy másodszintű gyorsítótár, egy két tesztbe nma is nyerő, mert gyors. AMD Bulldozere 8MB L3 cache-t kapott, nagyjából mint az intelek, ám emellé magonként 1MB L2 is jár, és még valamennyi L1 cache is, tehát összességében 16-17Mb cache bőven van a Bulldozerben, de a mennyiség önmagában nem minden.

Ez a késés meg tényleg szívás, előbb utóbb elfogy a várakozók türelme, mire megjelenik kint lesz a Sandy EX is, és pár hónap múlva érkezik az Ivy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. jozsefm
2011.07.14. 18:35
Más témában és szövegkörnyezetből de ideillően:

"Ez tulajdonképpen egyfajta kényszerhelyzet is, ugyanis a PC-s asztali piac idén komolyan átalakult, és alapkövetelménnyé vált az integrált grafikus vezérlővel rendelkező CPU, ám ezt az igényt a régebbi modellek nem tudják teljesíteni, vagyis az OEM-gyártók számára nem jelentenek értékelhető alternatívát."

Ez tulajdonképpen nagyon ül a Bulldozer esetében is.Ki mit gondol ennek kapcsán?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Joachim21 jozse...
2011.07.14. 18:44
Szerverek, munkaállomások amihez tervezték elsősorban, nem számít az OEM piac igazán, sem pedig a mezei felhasználók. Végre jó lenne ha a Llano és a Bull kapható lenne már, mert jelenleg van is, meg nincs is, és előbb utóbb mindenki azt fogja választani ami kapható. AM3+ is felsőkategóriába nevez AMD-n belül, onnan meg a bevételek arányban kisebb része származik, viszont nagyobb a nyereség egy terméken. Ahova a Bull nevez, oda nem is kell IGP, nincs rá igény, elég LGA2011 sem kínál majd IGP-s procit, aki meg tudja venni, annak telik majd VGA-ra is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. tibaimp
2011.07.14. 19:04
atti2010 - 2011-07-14 17:53:59 nem tudom mire írtad ezt, de had éljek a saját szavaiddal:
"...Máskülönben meg mindenki vesz amit akar,..." ez rád is vonatkozik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. tibaimp
2011.07.14. 19:11
Joachim21 - 2011-07-14 18:44:52 egyetértek, egy ilyen vagy egy hasonló erős prociba fölösleges, az ilyen cpu-k 80%-ban játékgépekbe kerülnek, oda meg úgyis vesznek vga-t. Az igp a laptop piacon fontos, kis fogyasztás stb, ahol "csak" netezésre esetleg filmnézésre kellhet. Direkt nem írtam full hd, mert még mindig nem értem, hogy ki akar full hd-t nézni egy 15"-os taknyon, arra vegyen min. egy 42-es plazmát.

Annyival egészíteném ki, hogy szerintem valahogy a piac efelé az "igp minden cpu-ba" hülyeség felé sodródott, és ezt a gyártók le is követik, kényszerűen, létjogosultsága nem sok van.
Kíváncsi lennék egy olyan piaci körképre, hogy az eladott rengeteg i5, i3 prociból mennyien használják a benne lévő igp-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Terror
2011.07.14. 19:12
Mikrobi - olvasgass egy kicsit prohardvert, az oem gyártók már szóba se állnak senkivel, ha nincs igp. Egy pcie kivezetés plusz kártya bele hatalmas pluszköltség, főleg, hogy néhány laptopon játszó vérpistit leszámítva senkinek nem is kell diszkrét kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. prohlep
2011.07.14. 20:09
Noha en szemely szerint a kornyezetemben sehol sem hasznalok diszkret kartyat, ...

... megis ugy erzem, hogy nem normalis dolog, hogy minden prociban legyen egy utosebb video proci.

Valahogy folosleges kornyezet-terhelesnek erzem. Szerintem alig van olyan vevo, aki ne tudna ELORE, hogy neki eleg a szokasos integralt, vagy szuksege lesz diszkret kartyara.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. gabest
2011.07.14. 20:39
Be kell pereni őket árúkapcsolásért. Én is megvettem, de nem használom a gpu-t!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. jozsefm tibai...
2011.07.14. 21:01

Annyival egészíteném ki, hogy szerintem valahogy a piac efelé az \"igp minden cpu-ba\" hülyeség felé sodródott, és ezt a gyártók le is követik,


Pont fordítva, tetszik nem tetszik,a piaci igények döntő hányada és az OEM gyártók kényszerítik ebbe az irányba a CPU-ipart, melynek fő eltartói nem mi,az erős de sokszor kihasználatlan gépek építői vagyunk.
Az IGP! Nézzétek már meg ki is adja el a legtöbbet a grafikus vezérlőkből összességében a piacon? Márpedig ha ez így volt eddig akkor nyilvánvaló ,hogy intel bácsi ragaszkodik hozzá a továbbiakban is. Ha pedig már kell akkor ne kelljen külön chip-ként az alaplapra biggyeszteni illetve legyártani, hanem legyen a CPU része, mivel úgyis elegendő a rendelkezésre álló hely az adott lapkában arra,hogy kellő erejű CPU és GPU kerüljön bele.Nyilván nem a mi szájunk íze szerint való, de nem is mi igényeink a mérvadóak.Nem véletlen ,hogy a Sandy-ban bemutatkozó grafikus mag tovább fejlesztése lesz a fő cél az Ivy-ben.
No ez az amit a Bulldozer jelenleg nem tud, márpedig asztali gépekben az AMD a Sandy erősebb modelljeinek ellenfeléül szánja, nem pedig az LGA2011-es platformnak.Ennélfogva borítékolható ,hogy az OEM gyártóknál nem csak a csúcs ,de a 2 modul-négy mag, alsó kategóriásak se lesznek olyan kívánatosak mint pl. az i5 2400-Sandy mert a Bull.mellé mindenképpen kelleni fog egy diszkrét grafikus kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. nyunyo19
2011.07.14. 21:13
Te jó isten mikrobi, már ne is haragudj, de nem ugy megy ám a verseny a piacon, hogy te mennyi memót raktál bele, na akkor én ennyit fogok... itt rohadt nagy tervezés van egy egy architektúra mögött... ajánlom a tannenbaum könyvet... kezdésként, amúgy meg ki nem szarja le az intelt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. macman507
2011.07.14. 21:22
Tetszik ez a Terminatoros style!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Terror
2011.07.14. 21:37
Július 14

Prohardver: Egy szingapúri üzlet már árulja a Bulldozert

Ipon.hu: Októberre halasztották a Bulldozer CPU-k rajtját?

Erről ez jut eszembe:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Ueda
2011.07.14. 22:59
Azt Intel első Core processzorai a lassúbb FSB rendszermemória hozzáférést ellensúlyozták a nagy cache memóriával. Közvetlen memóriakezeléssel kevesebb cache memória is elegendő gyártótól függetlenül (ezt pedig az AMD hamarabb meglépte).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Crytek01
2011.07.14. 23:45
Meg is értem lassú szarok és nem veszik fel a versenyt intellel.
Mondjuk októberben sem fogják,de amd már megszokhatta régóta hogy mindig lemaradva örökösen csak a 2. helyen kullog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. tibi27 Cryte...
2011.07.14. 23:50
Nagy fába verted itt IPON-on a fejszéd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. zseko
2011.07.15. 00:28
Mi meg Caterpillar-t gyártunk Ez tuti beledöngölné a földbe a SandyBridge-t és a Bulldozer-t is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. _DiEGO_
2011.07.15. 08:38
Valahogy folosleges kornyezet-terhelesnek erzem. Szerintem alig van olyan vevo, aki ne tudna ELORE, hogy neki eleg a szokasos integralt, vagy szuksege lesz diszkret kartyara.

Csak gondolod , akkor nem olyan széles az emberi ismerettségi palettád. Épphogy nagyon sok még mindig , ezért is tudnak emberekre rásózni mindent. Elég ha már látják azt a kék színű csatlakozót amilyen a monitor csatlakozó színe, hogy olyanba kell beledugni. DVI + HDMI - ha egy felmérés volna , 90% csak nézne mi is az.
Integrált vagy Diszkrét - mintha kinaiul beszélnénk emberekhez. Most nem azokra kell érteni akik épp informatikát tanulnak ill. fiúk akiket érdekel a téma , hanem az átlagembereket... Aki valóban Számítástechnikai boltban dolgozik érti miről beszélek fiam megkért mert ő nem tudott eljönni , hogy vegyek egy xyz -t , (??) - nemtudom , mindjárt rákérdek telefofnon. Van kinek de ismerős ez ugye
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. djbundy
2011.07.15. 08:50
Én már hallom, hogy Rudolf csenget...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. predator_h...
2011.07.15. 08:57
Crytek01: Te úgy még is miről beszélsz? Azt sem tudthatod hogy nem kacsa-e a hír. Amúgy is volt olyan időszak mikor az AMD volt első helyen és az Intel kullogott utána. Most fordított a helyzet és ha amúgy is megnézed akkor lehet hogy most utoléri az Intelt. Szvsz. ezért nem írnám le az AMD-t sem egyik gyártót sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. kapmar Cryte...
2011.07.15. 09:19
Crytek01:Köszönjük a megfelelő, szakmai alappal megtűzdelt kritikus hozzászólást!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. _DiEGO_
2011.07.15. 09:51
ocsabi

Így van , természetesen más téren is ... magam is nehezen tudtam dönteni mosógép vásárlásakor, de egy Interver DD LG F1068LD lett a végső megoldás. ( 10év gar mocira )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. gab78
2011.07.15. 10:36
Nem azért, de arra nem gondoltok, hogy a HD7xxx is jön októberben??? Nem sok idő ez, lehet még finomítgatni kicsit a BIOSokat addig stb. Együtt pedig lehengerlőek lesznek, vagy lehetnek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. oreg0503
2011.07.15. 10:56
Sziasztok.
A cikk kapcsán kérdezem, hogy szerintetek érdemes várni az októberi megjelenésre, az okból hogy a mostani 4-6 magosok ára "jelentősen" csökken talán? Én a 4 magosokban gondolkodnék, nevezetesen 955-965Be. Szerintem ezek teljesítménye bőven elég az én igényeimhez. Internetezés, fórumozás, filmnézés. Vélemény?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. JackFeryll oreg0...
2011.07.15. 11:11
Ezekhez bőven elég lesz. (a 955BE még ma is mindent fullon visz, csak a mai több GPU-s kártyák fogják meg picit 6990/GTX590, illetve pl GTX580SLI stb, egykártyás rendszereknél illetve régebbi többkártyás rendszereknél ma is szépen muzsikál (GTX460SLI) )
Amúgy már nincs hova lenyomni a 955-965BE árát. Nem hinném, hogy csökkenne így se valami nyereséges az utóbbi időkben. 955BE mindent ver ár-érték arányban. (esetleg kivétel a magfeloldós játék)
Amit nem szabad venni azok a magasan számozott Phenom II x4-esek pl 975BE és társai, illetve a barkácsolt(=fogjunk egy x4-et hegesszünk oda két magot osz' jó lesz) Phenom II x6-osok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Balucsek oreg0...
2011.07.15. 11:13
Ha nem dózerre vársz akkor értelmetlen tovább várni, ennél olcsóbb már nem igazán lesz főleg hogy a 6magos phenomok gyártását már idén abszolút befejezik és a 4 magosok se lesznek már sokkal tovább. Nah meg szerintem még most vegyél amit akarsz mielőtt jól alávágnak a forintnak és megint egy kellemes 220-as dollár árfolyam alakulna ki megint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. oreg0503
2011.07.15. 11:17
Köszönöm a segítségeteket, véleményeteket. Magam is erre gondoltam, úgyhogy 1-2 hét múlva veszek egy 955BE-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. _DiEGO_
2011.07.15. 12:00
NE nagyon húzd el az időt ... Ft-ot mindenképp leértékelik , mert lassan kikell majd fizetni ~félország Önkéntes Magánnyugdíj tőke reálhozadékát... minél rosszabb a forint annál kevesebbet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. joshua7
2011.07.15. 12:14
oreg0503: vigyázz azzal az 1-2 héttel, nehogy késő legyen már. Ha megvan rá a pénz, szvsz nem érdemes halogatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. berner
2011.07.15. 12:47
A már megszokott csúszások utáni csúszás. EZEK után meg az szokott jönni, hogy egyáltalán nem úgy teljesít ahogy azt beharangozták, hanem még a vártnál is szarabbul. Eddig mindig így volt, ez sem lesz másképp....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. berner
2011.07.15. 12:49
Ez természetesen viszont lehet ténynek venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Terror berne...
2011.07.15. 13:00
Az Intel 2011-es platformjáról beszélsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. yodamester...
2011.07.15. 15:07
Az AMD sose éri utol az Intelt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Dragon3k
2011.07.15. 18:17
yodameseter10: Ennyi erővel az intel soha nem éri utol az amd-t igp-ben.

Nem lehet tudni, hogy pár éven belül, hogy alakulnak majd a dolgok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. TheRealTsL
2011.07.15. 19:27
crytek01, yodamester10, maximumgame2011... nem csak a nevük hasonlít, kombinált IQ-juk majdnem felér egy maroknyi lepkéhez. Na meg persze berner.
Szegényeknek lövésük sincs semmiről, de azért nyomják a szöveget. Kellenek a bohócok, de azért nem egyszerre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. yodamester...
2011.07.15. 19:59
TheRealTsL,gondolom te 1 nagy iq bajnok vagy,aki csoró amd fanFáj az igazság mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. UndeadBoy
2011.07.15. 20:04
Mi van itt? Futrinka utca?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Terror yodam...
2011.07.15. 20:09
Elhiszem, hogy újabban ez a mazsihisz új gyülekezőhelye, de azért nem kéne ilyen hevesen. Amikor az Athlonok meg K6-3-asok jóval erősebbek voltak a fajtik processzorainál, akkor hol voltál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Hintalow
2011.07.15. 20:10
Azért ezeket a nagy osztásokat elnézve megnéznék egy grafikont az ide irkálók átlagéletkoráról...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Heroes27
2011.07.15. 20:13
yodamester ez elég bunkó volt és primitív beszólás. Most tényleg aláírtad az iq-at már ne haragudj. De feltud b*szni valaki ilyen beszólással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. _DiEGO_
2011.07.15. 20:39
Kár , hogy neten nem lehet küldeni néha egy kis elektromos sokkolót - pár emberke ujja zizegne billen ...
Heroes27 kezébe tenném a piros gombot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. UndeadBoy _DiEG...
2011.07.15. 20:42
"ObiVan bácsi elszaladt a sokkolóért!"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Heroes27 _DiEG...
2011.07.15. 20:45
_DiEGO_: az enyémbe inkább ne, azt hiszem az ipon szervere megállna néha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jozsefm Hinta...
2011.07.15. 21:51
+ a pillanatnyi tartózkodási (tárolási) helyéről, és legfőképp a csórózó fanok gépeiröl egy-egy validált CPU z-t, (bár kötve hiszem menne ez a bonyolult folyamat),ha már akkora menök hányan birtokolnak kóré i7-999999-et....... ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kapmar Heroe...
2011.07.15. 21:52
Szerintem egy hét után menne érted a rendőrség szándékos emberölés miatt.

Elképzelem a mérves arcod miközben nyomod a gombot ezerrel majd letörik az ujjad s közben ordítod: \"Haaaaaaaaaaaaljjjjjj meeeeeeg te állllllaaaaaat!\"

Én csak arra lennék kiváncsi, hogy majd 15 éve múlva, amikor a saját pénzéből kell gépet vennie, akkor mit fog venni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Joachim21
2011.07.15. 23:55
Volt itt az elején egy két értelmes hozzászólás, aztán a sokpöttyösök is belementek ebbe a nagyon értelmes fricskázósdiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Phantomstr...
2011.07.16. 14:17
Remélem nem ugyan az lesz a sorsa, mint a Phenomnak (az elsőnek), hogy a sok halasztgatás után kényszerből kiadnak egy nagy fogyasztású lassú procit. Jót tenne a piacnak, ha az AMD végre megint rendesen alávágna az Intelnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bszoke88
2011.07.17. 10:27
#42
nekem kb. ilyen húgom van.....

#52
ennek azért kicsit járj utána:
http://en.wikipedia.org/wiki/Ecological_footprint
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. oreg0503
2011.07.17. 11:46
Balucsek,DiEGO,joshua7!

Megrendeltem a Phenom II x4 955 procit, győrben 27 025Ft. Ha az iPon-on rendelem is majdnem ennyi a futárdíjjal. A héten megkapom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. morgyi
2011.07.18. 00:50
Hát egy legutóbb prohardveren leközölt előzetes külföldi tesztben a legerősebb Bull-t úgy a Sandy és a Gultown közé tették teljesítményben, volt olyan teszt ahol földbe döngölte a legerősebb intel procikat is, ahol tényleg ki volt használva a nyolc mag. Ha ezek a tesztek túlzóak is, akkor is valószínű hogy nem lesz gyenge, mert minden tesztben hozta a Sandy Bridge szintjét.

A késés oka valószínűleg a gyártókapacitás hiánya.

Sokan itt eléggé földhözragadtak. Az IGP igenis kell a CPU-ba. Miután kijön a Bulldozer utódja az is fog már IGP-t tartalmazni. Hogy mért? Mert a heterogén programozás terjedését várják, hogy a kód egy része az IGP-n fut majd le ami jól párhuzamosítható a többi pedig a CPU-n. Ez a jövő. Az Nvidia is ezen az úton indul el, teljes platformot kínál majd win8 alá ARM magokkal és egy ütőképes GPU-val.

Az meg hogy az Intel képes lesz beérni az AMD-t IGP-ben... hát nemtudom. Az amd eddig is híres volt arról hogy jól gazdálkodik a tranzisztorokkal GPU fronton. És a sok éves tapasztalat hiánya azért ott van az Intelnél. Mert az Intel féle videó lassító az sok mindenre nem jó. Bár az a tulajdonsága hogy durván gyorsítja a videó kódolást az tetszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. -Melkor- morgy...
2011.07.18. 07:01
Ez igaz, viszont olyat sem láttunk még, hogy az Intel fejleszteni akarja a saját GPU-ját. Ha jól tudom az AMD-vel és az nVidiával is van keresztlicenc szerződésük, vegyük hozzá a hatalmas pénzmagot és gyártókapacitást és látszik, hogy azért annyira nem veszett ügy. Persze hatalmas lemaradásuk van, de én nem zárnám ki, hogy behozzák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. morgyi
2011.07.18. 12:47
Az Intel az Ivy Bridge-ben az IGP-t fogja erősíteni elsősorban, ezt rég megmondták. Az Nvidiától megszerzett licenceket valószínűleg felfogják használni a következő IGP-ben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint
2011.07.19. 16:30
@morgyi:
Heterogén programozás? Igen ám, de a számításigényes feladatokat ugyanúgy meg lehet oldani egy diszkrét kártyával is, lásd pl. Cuda, és egy diszkrét kártya azért nagyobb számítási teljesítményt tud nyújtani.

Az Intel IGP-i pedig még többet is tudnak, mint amire valók. Ugyanis a célközönség nem játszik, nem végez grafikai munkát, ehhez képest még némi játékra is alkalmasak ezek, mármint nem a legújabbakra gondolok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!