iPon Hírek

Olcsó, minimalista nettop a Moneual-tól

Dátum | 2009. 05. 04.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Beharangozta legújabb, igen kompakt, olcsó és ennek megfelelően valóban leginkább csak alapfeladatokra alkalmas XP-s nettopját, a MiNEW A10-et a Moneual, amelynek az ára és a mérete mellett még esetleg a megnyerő dizájnját lehetne fő erényeként említeni.


Hardver tekintetében ugyanis nem rendelkezik semmi igazán kiemelkedővel, csak egy még viszonylag tűrhető összeállítással, aminek a lelkét egy 1,6GHz-es Atom 230 adja. Memóriából kemény 1GB-tal szerelték fel, grafika terén egy GMA 950-esre számíthat, az adatait pedig egy 2,5-es, 160GB-os, 5.400RPM-es merevlemezen tárolhatja. Tehát mondhatni a szokásos.

Természetesen nem hiányozhatnak róla az olyan alapvető dolgok sem, mint USB 2.0 port (ebből rögtön 4db), VGA-, valamint ethernet-, audio-, PS/2-csatlakozó és soros port (S-Video azonban nincs). Mindez így együtt, ebben a kedves kis csomagolásban $314-nak megfelelő összeget kóstál, ami valóban nem sok - főleg, ha még azt is hozzávesszük, hogy 70%-al kevesebb áramot fogyaszt, mint egy hagyományos asztali gép.

Elsőként Dél-Koreában mutatkozik be, a világ többi része pedig feltehetőleg valamivel később számíthat majd rá; erről egyelőre még nincs konkrétum.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások