iPon Hírek

Önkényes kalóztörvény készül Angliában

Dátum | 2010. 03. 17.
Szerző | Gabriel
Csoport | HÁLÓZAT

Olyan új törvénytervezet került a brit lordok háza elé, amely ha jogerőre emelkedik, arra kötelezi majd az internet-szolgáltatókat, hogy a fájlmegosztással és jogsértéssel gyanúsított felhasználókról tegyenek jelentést a jogtulajdonsoknak és a brit kommunikációs hivatalnak (OFCOM) is.


A "digitális gazdaság" elnevezésű törvénytervezet azonban már alapból sérti az Európai Bizottság jogsértés-kezeléssel kapcsolatos álláspontját, így legalábbis kétes, hogy milyen jövő elé nézhet. Mindössze az javíthat - talán - valamelyest a helyzetén, hogy azt már nem írja elő, hogy mit is kellene csinálniuk a gyanúsítottakkal a netszolgáltatóknak; ennek eldöntését az OFCOM-ra bízza.

Hasonlóképp az OFCOM hatáskörébe tartozik annak előírása is, hogy milyen eszközöket használhatnak az szolgáltatók az előfizetőik megfigyelésére, milyen időközönként kell jelentést tenniük, meddig kell megőrizniük az adatokat, és azokkal mi egyebet kell még tenniük.

Magukra a szolgáltatókra a tervezet nem terhel felelősséget a felhasználóik cselekedeteiért - de csak akkor nem, ha a szolgáltatók valóban meg is tesznek mindent a kihágások felderítése és szankcionálása érdekében (pl. az érintettek adatforgalmi sebességének csökkentésével, bizonyos oldalak vagy protokollok blokkolásával, vagy végső esetben teljes netlecsapással).

A tervezetet természetesen már most számos kritika érte, főként amiatt, hogy nem fogalmaz elég világosan - értelmezhető például úgy is, hogy a szankciókat anélkül is érvénybe lehet léptetni, hogy előzőleg meg is bizonyosodnának róla, hogy valóban megalapozott-e a gyanú az egyes felhasználókkal szemben. De hasonlóképp kiolvasható belőle az is, hogy egy teljes háztartást, vagy egy előfizetői fiókot büntet, mivel nincs benne előírva a konkrét elkövető pontos behatárolásának szükségessége sem.

A tervezet soron következő állomása az alsóház lesz, ahol várhatóan komoly ellenállással szembesül majd, mivel a liberális vezetők már hangot adtak az ellenvéleményüknek; ők is a fent említett bizonyítás-kötelezettség hiányát kifogásolták leginkább.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Ecku01
2010.03.17. 18:39
nevetséges! Bevezetnék ezt a törvényt a szolgáltatók nem győznék küldeni az adatokat másrészt a felhasználók meg előfözetnének pár fontort egy olyan szolgáltatásra mint pl az ipoltalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. MassKilla
2010.03.17. 18:51
jó irányba halad Anglia hogy olyan besúgórendzser épüljön ki internetileg, mint anno itt nállunk a nagy Coccializmusban...szép...így még jobban fogod utállni a szomszédodat, folyton fogják figyelni a titkosítatlan wi-fi forgalmadat is, hátha fel tudnak jelenteni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. axe
2010.03.17. 20:27
van 1000 módszer hogy anonym maradj még utorrentben is a szolgáltató felé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. bigz
2010.03.18. 10:15
axe: leirnal parat lepesrol lepesre?
koszontem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. prohlep
2010.03.18. 10:32
E hírben az a jó vicc, hogy ezzel párhuzamosan itthon, sok más volt keleti országhoz hasonlóan, azon enyelegnek, hogy a hatvanas években mintegy 20 ezer megfigyelő mintegy 90 ezer embert megfigyelt és jelentést adott.

Megvetendő ügynöknek számít minden mai internetszolgáltató, ha madj megbukik a mai világrend és a következő világrend egyik kedvenc enyelgési témája lesz fikázni az őt megelőző világrendet?

Térjünk már észhez! Miközben a Föld szinte összes internetfelhasználójának napi 24 órás megfigyelésére, lehallgatására készül a mai világrend, aközben miért folynak ma ehhez képest viccesen szerény mértékű tevékenységet folytató ügynök-leleplezések?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. bigz
2010.03.18. 13:26
A kerdes helytallo. Szamomra a spanyol hozzaallas a szimpatikus. Ha nincs bevetel, nincs buncselekmeny. A poen az, hogy ha a felhasznalo az elobb emlitett IP oltalomra elofizet, vagy igenybe veszi a torrenthatalmak altal kinalt VPN szolgaltatast, akkor effektive fizetni fog az illegalis tartalomert, tehat kozvetlen bevetelt teremt majd olyan feleknek, akiknek semmi kozuk a jogvedett anyaghoz (ha paranoias lennek, itt keresnem a lobbit), cserebe
- nem lesz buntetheto
- a tartalmak tovabbra is terjednek illegalisan
- ha mar egyszer fizet a p*raszt az illegalis letoltesert, akkor nem fogja megvenni a progit akkor sem, ha 5 font korul vagjak a fejehez az Amazonon vagy a GAME-ben.

Ongol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. szaga
2010.03.21. 11:56
Barom BRITTEK!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!