iPon Hírek

Önvezérelt autókat akar Európa - mihamarabb

Dátum | 2010. 12. 13.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Biztonságos konvojokat a környezetért - ezt jelenti kibontva a SARTRE mozaikszóval fémjelzett, EU-s fejlesztésű projekt, mely a Google közelmúltbeli próbálkozásaihoz hasonlóan szintén önvezérelt autókra épít, melyek így szoros konvojban haladhatnak egymás mögött.


Nem meglepő módon a rendszert elsősorban autópályákra és más olyan útszakaszokra tervezik, ahol csak minimális navigációra van szükség, és jó hosszú távon lehet egyszerűen csak menni előre. Ilyenkor a robotpilóta teljesen tehermentesítheti a vezetőt, aki ez idő alatt bármivel foglalkozhat; ehet, dolgozhat, olvashat, és nem kell figyelnie az útra. Csak akkor kell újra a kormányhoz nyúlnia, ha például valahol le akar hajtani az autópályáról.

Az önvezérelt autók rádiós és szenzoros úton kommunikálnak is egymással, így bármikor könnyen összeszervezik magukat a projekt nevében is jelzett konvojjá - amelynek az első, vezető tagja azonban mindenféleképp aktív emberi vezető kell legyen, a többiek pedig automatikusan összetömörülnek mögötte. Ha bárki bármikor kiválik a konvojból, akkor az eddig mögötte haladók egyszerűen felzárkóznak az előtte haladóhoz. A csatlakozni kívánókat pedig a saját járművük rendszere irányítja a legközelebbi, az általuk megadott cél felé haladó konvojhoz; amint csatlakozási közelségbe érnek ahhoz, a rendszer átveszi az irányítást, csatlakozik, és immár a konvoj részeként viszi tovább az autót.

A fejlesztők egyelőre azt illetően még bizonytalanok, hogy mikorra sikerül felkészíteniük a rendszert a tényleges aktív, nyilvános, széleskörű használatra.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

37. atti2010
2010.12.13. 11:51
És ha egy szőke nő a legelső kocsit vezető?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Blase19
2010.12.13. 11:55
Ezen sokat gondolkodtál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Bazsy89011...
2010.12.13. 12:05
Ciki lesz ha konvojba vagy és 130nál lefagy a rendszer!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Warmachine...
2010.12.13. 12:07
Hmmm?
És mi van akkor, ha pl. a legelső "aktív emberi vezető"-nek ki kell mennie, letér egy pihenőnél, akkor a teljes konvoj követi? Vagy esetleg balesetet szenved? - akkor megint csak követi a konvoj? Vagy úgy működik mint a GPS? - újratervezés! Hát ezen még dolgozniuk kellene
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Terror
2010.12.13. 12:15
Erről az a fickó jutott eszembe, amelyik jobban hitt a gps-nek, mint a saját szemének, és belehajtott egy tóba, mert a gps szerint arra vezetett az út.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Zelbacsi
2010.12.13. 12:22
Kritizálni könnyű, de hány olyan baleset van, hogy elalszik, vagy csak elbambul hosszú unalmas vezetés közben és már neki is ment valaminek (rosszabb esetben valakinek, és akkor az is megszívja). Legalább ötletelnek, meg próbálkoznak, hogy hogy lehetne megoldani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Insignia
2010.12.13. 12:22
végülis akkor ezentúl minek jogosítvány? és ha két konvonjban közlekedő kocsi közé mondjuk beugrik vmi állat akkor mivan? ezentúl sztem simán lehetne hogy a vakok is vezethessenek... az se lesz balesetveszélyesebb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. shitcore
2010.12.13. 12:24
Most azért találták ezt ki, hogy többet gépezhessen a kis figura a képen? -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Caboose
2010.12.13. 12:28
Kamionoknál, buszoknál szerintem működhetne. Úgyis ők (kamionosok) szoktak elaludni és balesetet szenvedni/okozni. De személyautóknál nem hiszem, hogy kivitelezhető lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Squito
2010.12.13. 12:37
És ha pont a legelső alszik el?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. oddman
2010.12.13. 13:03
Én már annak is örülnék, ha nem 20 éves járművekkel kellene közlekednie az emberek nagy részének, hanem mindenki vehetne magának biztonságos autót. Persze ilyen keresetek és árak mellett ez nagyjából a lehetetlen kategória.

Amúgy meg nem értem, hogy miért nem inkább egy ember szerű robotot fejlesztenek, ami képes lenne a bevásárlás, takarítás, főzés, mosás és egyéb teendők mellett autót is vezetni. ;-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. dyro
2010.12.13. 13:06
Most nem azért, de ez egy 2009-es hír... :http://www.ricardo.co.uk/en-gb/News--Media/Press-releases/News-releases1/2009/Cars-that-drive-themselves-can-become-reality-within-ten-years/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jozsefm
2010.12.13. 13:27
Én is emlékszem ,a multkoriban itt is volt már róla szó.Jó nagy vita kerekedett belőle!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. bigz
2010.12.13. 14:09
Feltetelezhetoen ugy akarjak megoldani a konvojt (az abraval ellentetben), hogy az automatika tart egy biztonsagos kovetesi tavolsagot. Ezzel gyakorlatilag kikuszobolik az aktiv vezeto okozta baleseteket. Ha szukseges, a konvojban halado autok veszfekeznek, esetleg megallnak, ennyi. Gondolom, ha elol lecsatlakozik valaki, akkor a rendszer figyelmezteti a mogotte haladot - besorolas utan nyilvan tovabbra sem alhatsz el a volan mogott.
A vakok es egyeb felvetesek hogy jonnek ide, nem ertem. A cikkben vilagosan benne van, hogy "(...)a rendszert elsősorban autópályákra és más olyan útszakaszokra tervezik, ahol csak minimális navigációra van szükség(...)" A kozlekedesnek nem a teljes egeszet valtjak ki ezzel. Lehet, hogy nem artana az internethasznalatot is engedelyhez vagy legalabb alkalmassagi vizsgahoz kotni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.12.13. 14:11
@shitcore
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. zavek
2010.12.13. 14:21
Láttam egy tesztet egy Volvo S60-ról, ott a gyalogosfelismerő rendszert próbálták ki.Az autó először meg tudott állni az álló bábu előtt, másodszor az operatőr a bábu mögé állt. 30-cal majdnem elütötték! Pedig egy álló bábunál nem kell sokat gondolkodni, megáll és kész. Ha ezt bevezetik, az első pár évben biztos, hogy vonattal fogok járni. (Ott még működik a konvolyosdi)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. zavek
2010.12.13. 14:21
Kutyafáját kétszer küldte el, bocsi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. wethepeopl...
2010.12.13. 15:21
zavek : Legalább ne beszélnél HÜLYESÉGEKET!!! A tesztet ha elolvastad volna akkor tudnád, hogy amikor elütötte, akkor a sofőr véletlen felengedte a gázt!! A Volvo rendszere csak a teljesen figyelmetlen gázolásra összpontosított a rendszerrel, mert állításuk szerint abból van több! Ha padig már a sofőr felemelte a gázról a lábát akkor feltételezi hogy a sofőr beavatkozott és nem lép működésbe a rendszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. feketeninj...
2010.12.13. 15:49
Az egyszer biztos, hogy az ember a legkockázatosabb a láncban. Alkohol, fáradtság, figyelmetlenség, türelmetlenség, vagy mint a többségnél, az alkalmatlanság és vagy a rutin teljes hiánya okozza a baleseteket. Mondjuk ebben semmi új nincs... Viszont az autópályákon(kezdetben) jó ötletnek tartom, hogy pl. kizárólag bekapcsolt 'robotpilótával' lehessen felhajtani. Így teljesen kivéve az emberi tényezőt a vezetésből. Biztonságosabb lenne és pl. a dugók, torlódások is megszűnnének és kevesebb üzemeanyagra lenne szükség. A rendszer vezérelné, ütemezné a forgalmat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Xeon
2010.12.13. 15:58
és mi van ha útközben lerobban a középen halladó kocsi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. cherryiceh...
2010.12.13. 16:22
Amíg emberek halnak meg közlekedési balesetekben addig mindenképpen üdvözlendő, hogy ilyen nagy hévvel dolgoznak az autós közlekedés biztonságosabbá tételén. Hajrá! De arra azért figyeljünk oda, hogy ne az süljön ki belőle a végén, hogy egy központi kontroll lesz felette, mert akkor hová lesz a helyváltoztatás valódi szabadsága?

Lásd Mr. Eric Schmidt (Google) "minek emberi sofőr" című kijelentései és törekvések az intelligens fedélzeti egységek kötelezővé tételére....

[LINK]


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Vestrum
2010.12.13. 16:24
Kidob egy oriási "ERROR" feliratot a szélvédőre, és ha szerencsés vagy, még el is fogod tudni majd olvasni

Komolyra fordítva a szót, biztos megfordúlt a felyükben ez is, és minden kis apróságra ügyelni fognak mielött valóban kiadnák...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Szedah
2010.12.13. 17:19
wethepeople: Ez azért nem indok. A rendszer feltételez valamit, a vezető is feltételez valamit, a végeredmény meg egy elütött bábú. Na pont így nem működik jól egy rendszer.

Volvo másik szép esete: http://www.ebaumsworld.com/video/watch/80988001/

Persze ezek még max tesztfázisban vannak, tehát azért nem szabad annyira höbörögni, de azért ezek még messze vannak a forgalomba helyezéstől.
Éppen ezért a címben szereplő mihamarabb aggaszt csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Endorfin
2010.12.13. 17:30
Ezt inkább úgy kellene összehozni mint az \"Én, a robot\"-ba. Sebességkorlát nélküli száguldozás földalatti autópályán. Az összes autó figyeli egymást(vagy legalábbis a környezetében lévőket). A lassú szar verdákat kizárni úgy ahogy van, vagy külön sávokat teljesítményhez mérten és akkor már lehetne olyan parkoló is. Lemész a parkolósávba. Lehúzod a kártyád a falon(lévő valamin), ott felnyílik a fal és egy kar elcsórja a kocsidat és betuszkolja valahova.
Persze ez a megoldás akkor lenne kevésbé veszélyes, ha full elektromos lenne minden jármű.
...és robotok se támadnának be miközben automata üzemmódban száguldva éppen pihentetem a szemem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. zavek
2010.12.13. 18:12
wethepeople: Igazad van, a sofőr felengedte a lábát, ezért a rendszer szerint a sofőr már uralni tudta a helyzetet. De NEM TUDTA!!(arról nem is beszélve h a rendszer továbbra is látta az embert/bábut, és mégsem avatkozott be, hagyta elütni) Az is igaz, hogy teljesen figyelmetlen gázolás kivédésére van. A többi meg csak úgy bekövetkezik. Gondolom nem szeretnél a többi esetben az autó előtt állni.
Amit ezzel mondani akartam az az, hogy ezt az autót forgalomba is bocsátották, amikor ez a viszonylag egyszerű rendszer sem tökéletes. Gondold el egy ilyen összetett folyamatra mit lépnek. Sok helyen lehet helyettesíteni az embert, de ha egy program csak 99%ban hoz felelős döntést, az a maradék 1%nak igen fájdalmas...
Szerk: vagy nem is engedélyezték ezt a rendszert forgalomban? lehet most beszéltem hülyeséget...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Szerzetes
2010.12.13. 18:35
"Mi van ha meghibásodik a számítógép" típusú kérdezők legyenek szívesen utána nézni pár statisztikának:
A repülési folyamat hány %-át végzik számítógépek?
Hány repülőgép szál fel és landol naponta biztonságosan?
Hány légiszerencsétlenség történik?
Hány légiszerencsétlenség történik a számítógép hibájából?

Inkább bízom magam számítógépre, mint egy gyenge emberre, aki nem tudja megállni, hogy ne igyon még egyet és akinek a reflexei amúgy is messze elmaradnak egy számítógéptől...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Jhonny06 Szerz...
2010.12.13. 18:38
Szerzetes: Aha, csak a légtérben teljesen mindegy, ha elirányít pár méterrel, kocsival meg csak másik 20 jön beléd. Ne hasonlítsuk már össze a kettőt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. zavek
2010.12.13. 18:42
Egyébként nem vagyok én ilyen "minek" meg "fölösleges", maradi típus, ez inkább "veszélyes". Na nem úgy mint Austin veszélyes Powers, hanem csak tartok tőle. Főleg ettől a mihamarabb-tól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Csaber
2010.12.13. 18:59
Erre úgy 30- 40 év múlva térjünk vissza addigra lehet biztonságosan közlekedni ilyen extrával felszerelt autóval szerintem , addig maradjon meg az "robotpilóta " a szárazföldön a kötött pályás dolgoknál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. aroon12
2010.12.13. 19:59
nono aza 20 méter elég soknak tűnik
sztem is elsőnek azt kéne megoldani, hogy elgyen egy sáv a tötymörgőknekm többieknek meg egy másik és ott konvojban, ugyis mindenki max 130cal mehet, azt meg csak birni fogja minden kocsi addigra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Szedah
2010.12.13. 20:39
Jhonny06: Csakhogy erre egy StólBuci is képes, ha olyan a helyzet.

Meg BMW-kbe lesz olyan, hogy a fedélzeti számítógép mondjuk DDoS támadást indit a suzukis számítógépe ellen, aztán Brute Force-szal megpróbálja feltörni, mert az megelőzte?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bszoke88
2010.12.13. 21:20
sztem ez a konvojosdi ritka nagy baromság. miért nem használnak GPS-t meg radart és minden autó mehetne sebessége maximumával, vagy amire a felhasználó beállítja, mindenki mástól függetlenül. azért nem mondom, h a szokásos 130-cal, mert ok, h biztonság, de haladjunk is már. hipp-hopp elszaporodnának az 500 lóerős gépek és számítógépes vezérlés mellett talán nem is lenne baj velük.
mondjuk legjobban mindenki azzal járna, ha kiépítenének egy gyorsvasút hálózatot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. iteq47
2010.12.13. 22:05
kicsit elrugaszkodok, de sztem a tömegközlekedést is meglehetne nézni. vagy legalábbis ötletet meríteni belőle. valami közös energiaellátásra, vagy a vonalközlekedésre gondolok. sín, vagy mágnescsík ilyesmi.

a végén szerintem télleg az lesz mint a wall-íbe. esetleg a mátrixba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. cherryiceh...
2010.12.13. 22:55
iteq47:

nekem a kötött és a kötetlen kombinációja jönne be.

Nagy távokat extrém nagy sebességgel megtenni pl. kötött vasúton aztán az állomáson meg kölcsönözni egy kényelmes privát járgányt, ami persze nem egy elavult benzines/dízeles vastömeg, hanem valami kellemes elektromos vagy mégújabb energiával müködő kis jármű, amihez talán még út sem kellene...
Nagyon scifi?

ui:esetleg a "kis"jármű lehetne kölcsönzés helyett saját és a nagytávot a kötöttpályás behemót hátán tenné meg és adott "megállókban" ki lehetne "szállni" a kisjárművel, akár megállás nélkül menet közben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. arkman Jhonn...
2010.12.13. 23:29
Igen, mert azok a számítógépek, amiket ilyen dolgokba raknak (már most is) csak úgy véletlenül néhány méterrel elirányítanak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jozsefm Szerz...
2010.12.13. 23:55
mint egy gyenge emberre, aki nem tudja megállni, hogy ne igyon még egyet
ez éppenséggel azzal az emberrel is előfordulhat aki annak a gépnek a programját irta!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Winyettyu
2010.12.14. 16:44
kifejezetten jó, lenne addig konvojban haladni és szívni az előtted menő kipufogógázát... ez az elektromos autók nagy százalékú elterjedéséi szerintem hülyeség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!