iPon Hírek

Óriási genetikai projektbe kezd bele a brit NHS

Dátum | 2014. 12. 27.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Gigantikus vállalkozásba vág bele a jövő év elején a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS): az új 100 000 Genomes Project keretében emberek ezreinek genetikai állományát kívánják feltérképezni a rák és más betegségek kialakulásának alaposabb megértése céljából. Az önkéntesek toborzását februárban kezdik meg. A résztvevők a projektbe való belépéskor engedélyt adnak arra, hogy saját, név nélkül kezelt genetikai adataikhoz a gyógyszercégek és a kutatók hozzáférést kapjanak. Bár a szakértők szerint a vállalkozás egyes egészségügyi problémák felderítésére is alkalmas lehet, az elsődleges cél nem ez, hanem az emberi genom sokféleségének felmérése, és annak megállapítása, hogy mely változatok milyen betegségekre hajlamosítanak.
A következő három év során a tervek szerint nagyjából 75 ezer ember genomját térképezik fel a kutatók. A kiválasztottak közt lesznek már diagnosztizált rákbetegek, akiknek a daganataikból vett mintákat összevetik egészséges sejtjeik genomjával is. A megvizsgálandók csoportjában akadnak majd ritka genetikai rendellenességekben szenvedők is, akik genomját beteg és egészséges rokonaik génállományával hasonlítják össze, és persze lesznek teljesen egészséges részvevők is. A szakértők szerint a projekt alapjaiban formálhatja át az orvosi ellátást, mivel a jelenleginél sokkal pontosabbá teheti az egészségi állapottal kapcsolatos előrejelzéseket, így idejében meg lehet kezdeni a megelőző intézkedéseket. A következő évek során összegyűjtött információhalmaz ezen túl a diagnosztikában, és a személyre szabott terápiák területén is óriási változásokat hozhat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Ronan
2014.12.28. 10:04
Igazából a kannabis megoldja a rákbetegséget persze ezért is van fekete listán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dzsuz87
2014.12.28. 10:10
Érdekes. Tegnapelőtt még a C-vitamin gyógyította, ma a marihuána, holnapután mi fogja? Tömjén?
Hagyjatok békén minket ezekkel, legyetek oly kedvesek. Senki nem veszi be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. chris-v dzsuz...
2014.12.28. 11:28
De, pont az a baj, hogy sokan beveszik ezeket a meséket. Buták, nem értik hogy működnek a dolgok az emberben és megmagyarázzák mi gyógyítja a rákot.
De a kedves hívőnek még az sem jut eszébe, hogy utána guglizzon hány féle-fajta rákbetegség létezik.
A sok kuruzsló, meg húzza le a beteg embereket pénzzel még az utolsó napjaiban is.
Egyébként a cannabis csak abban segít, hogy kemoterápia után a beteg tudjon enni, aludni és enyhítse a rosszullétet. Így a beteg hamarabb felépülhet, mintha nem enne és nem tudna pihenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Renhoek chris...
2014.12.28. 17:35
... de még ezt is viták övezik sokszor. Ugyanis nem véletlen a nagy fogyás a betegség idején. A szerzevet megpróbálja megakadályozni a gyors sejtosztódást, érképződést. A tumorsejtek pl ha a tumor belsejében már alig van tápanyag egyszerűen elpusztulnak, és gyakran ilyenkor keresnek leszakadva új tápanyagdús területeket.

Szóval örök kérdés, hogy ilyenkor a szervezet és egyben a rák feltáplálása a cél, esetleg antioxidáns sejtvédő vitaminok adása? Vagy inkább nagyon szigorú diéta, amivel akadályozzuk a tumorszövet növekedését.

Sajnos viszont gyakran a szervezet annyira legyengül a saját tápanyagellátás korlátozása miatt, hogy abba hal bele.

Ilyenkor a THC segíthet visszatáplálni a szervezet normális működését, és csökkentheti a kemoterápia mellékhatásait. Egyelőre ezek kevésbé érthető és komplex folyamatok, még nagyon sok tanulmányra van szükség. Ráadásul mivel a rák nem egy betegség, de még tumoron belül is teljesen eltérő agresszívabb, kevésbé agresszívabb, gyógyszerrezisztens stb sejtvonalak összessége, ezért az 100%, hogy nem lehet kijelenteni, hogy a THC gyógyítaná a rákot.
Bizonytalan tanulmányok mutattak ki agydaganatnál zsugorító hatást, de tumorba injekciózva, erőszakosan nagy mennyiségben. Szisztémás eset sokkal összetettebb és komplexebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Renhoek
2014.12.28. 17:48
Egyébként a project nagyon király.... csak így tovább.
Viszont azért vannak itt is kérdések. Pont egy előadást tarott erről egy SOTE-s prof, hogy mennyire van értelme az NGS (Next gen sequencing) bevezetésének általánosan az eü-ben.
Egyrészt egyelőre még nagyon drága, másrészt rengeteg olyan betegségnek tudjuk ma már a mutációit, ami egyáltalán nem megelőzhető, és nem biztos, hogy mindenki szeretné tudni 20 évesen mondjuk, hogy 30 évesen biztosan rákja lesz (vagy egyéb genetikai betegsége). Ilyen esetben ne mondjuk el az illetőnek?

Viszont sok esetben pl BRCA I/II, KRAS stb... van értelme ennek, mert megelőzhető betegségeket jósolnak. Ezek célzott szekvenálási pontok.

Az NGS viszont pontatlan pl teljes genom esetén, 300 ezer hiba páciensenként egy teljes genomnál. Ez bizony adhat fals pozitív eredményt, ami eléggé kellemetlen.

Volt róla amúgy szó, hogy teljes test MRI-t és 30 faktoros vérkép elemzést is csinálnának a teljes lakosságon, rákszűrés gyanánt, de ezeknek sem egyértelmű a statisztikai haszna, ahogy a mellrákszűrésnek sem (ráadásul az még maga is okozhat rákot)... most akarják megszüntetni bizonyos országokban, mert nagy a fals pozitív aránya, és szinte egyáltalán nem növeli a túlélést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pepeno1
2014.12.29. 14:19
A rák ellen az egyik legerősebb fegyver a ketogén diéta, mivel a ráksejtek megnöveketdett energiaigényükhöz cukrot (glükózt) és inzulint használnak. Ha sok szénhidrátot (gabona, répacukor, fruktóz, glükóz stb.) eszel, akkor az elég magas inzulinválaszt vált ki, tehát a rákos sejtek gyorsabban fognak növekedni.
Persze a ketogén diéta sem csodaszer magában, és csakis orvosi felügyelet mellett alkalmazható. Már ha talál valaki olyan orvost, aki erre hajlandó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Renhoek pepen...
2014.12.29. 15:58
Csak ez is pl milyen kapcsolatban áll a metasztázisokkal? Mert gyors növekedés ide-oda, a metasztázisok miatt hal meg az emberek 90%-a.
Persze minél nagyobb a tumor, annál nagyobb a metasztázis valószínűsége, ez is tény. Ugyanakkor egy nagyon legyengült szervezet immunrendszerén átcsúszhatnak a leszakadó sejtek. (így is nagyon gyakran az evade tulajdonságot felszedve átverik az Natural Killer sejteket)

Sajnos nem is lehet gyógyulásról beszélni, hanem 5-10-15 éves túlélésről.

Az a fő probléma, hogy sokszor csak találgatás kérdése, hogy az adott páciensnek mi lenne a legmegfelelőbb kezelés. Erre az NGS segítséget jelenthet, mert pl a KRAS esetében is ki lehet zárni, melyik terápia ami biztosan rossz.

... de ez a "milyen kezelést" válasszunk sokszor nagyon csúnya statisztikákon alapul... Pl 60% vs. 40%, hogy használhat, vagy árthat....és ezek is csak bizonytalan jóslások.

Szerintem 99%-os kezelés sohasem lesz, az csak úgy érhető el, ha a teljes testet eltávolítják, és a metasztázis mentes agy-gerincvelő tovább élhet egy életbentartó csőben/ új testben. Ez persze scifi és 50 éves távlat.

Vagy ha sikerülne elérni a metasztatikus őssejtek levadászását, 90%-ban gyógyítható/fenntartható lenne a betegség teljes életminőséggel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller
2014.12.29. 16:24
"hogy mindenki szeretné tudni 20 évesen mondjuk, hogy 30 évesen biztosan rákja lesz"

Én inkább szeretném megtudni 20 évesen hogy halálos betegségem van és 20 évem van hátra, mint 39 évesen hogy jövőre meghalok.

Lehet hogy tönkretenne a hír, de én akkor is meg akarnám tudni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Renhoek kisko...
2014.12.29. 17:34
... de nem egyedi esetről van szó, hanem statisztikáról. A megkérdezettek lakosság, egyszerű emberek nagyrésze nem szeretné tudni.

Másrészt nem túl jó példát hoztam. Pl olyan degeneratív betegségre gondolj, ami fiatalabb korban jön ki, és 100% nyaktól lefelé bénultságot okoz, vagy a retina pusztulásával vakságot okoz.
20 évesen lehet nem szeretném tudni, és minden reggel úgy felkelni, hogy tudom megvakulok.

Tehát most elvégzünk 100000 emberen NGS-t, és kijön, hogy kinek lenne gyógyíthatatlan de szinte 100%-al bekövetkező betegsége, akkor szelektíven ne áruljuk el nekik?

Ott a pszichológiai tény is, hogy lehet egy ilyen hír után összeomlik az illető, még ha tudni is akarta. A tervei, a világnézete mindennek lőttek.

Mert egy BRCA I/II esetében, ami Angelina Jolie-nak is volt, a mell eltávolításával megoldható a probléma, és megakadályozta a halálát... de van egy rakat olyan eset, amikor a teljes testet érinti a probléma, és gyógyíthatatlan jelen pillanatban. Mivel általában ritkák ezek a betegségek, a kutatásukra nem fordítanak figyelmet, a gyógyszerek is rettentő drágák, már ha vannak (orphan drugs) - és sajnos egyáltalán nem éri meg befektetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller Renho...
2014.12.29. 18:03
Én értem, mit mondasz, és egyet is értek vele. Csak megjegyeztem, hogy ha rólam lenne szó, én tudni akarnám. És igen, lehet hogy teljesen tönkretenne a hír és sokkal rosszabb életet élnék tudva mint tudatlanul.
Viszont egyetértek, hogy a nagy többség nem így gondolkodik, és okosan is teszi.

Nehéz kérdések ezek..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!