iPon Hírek

Óriási klóngyár épül Kínában

Dátum | 2015. 11. 25.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Gigantikus klóngyárat épít Kínában a Boyalife Group nevű géntechnológiai cég. A létesítményben kutyákat, szarvasmarhákat, versenylovakat, nem emberi főemlősöket és más állatokat is terveznek klónozni a Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint. Az észak-kínai Tiencsinben épülő gyárban a klónlaboron kívül egy génbank, és egy ismeretterjesztő célú múzeum is helyet kap majd. A termelés várhatóan 2016-ban indulhat meg a 200 millió jüanból (9,1 milliárd forint) épülő gyárban. A „futószalagról” először várhatóan nagy mennyiségű japán marha (wagyu) fog lekerülni annak érdekében, hogy a magas minőségű marhahús ára csökkenjen a piacon, mondja Hszü Hsziao-csun, a cég vezérigazgatója. A Boyalife egyik leányvállalatával, két állami kutatóintézettel, és a dél-koreai Sooam Biotech nevű, meglehetősen ellentmondásos megítélésű vállalattal együttműködve vágott bele a gyár létrehozásába.
Nem ez az első alkalom, hogy a Sooam és a Boyalife közös projektbe kezd, hiszen Kína első kereskedelmi klónozó cégének létrehozása szintén hozzájuk köthető. A tavaly szeptemberben bejegyzett vállalat három klónozott tibeti masztiffal robbant be a piacra, vagyis egy olyan kutyafajtával, amely napjainkban meglehetősen drágán kapható. A Sooam egyébként a világ legnagyobb kereskedelmi kutyaklónozó cége: 2005 óta több mint 550 kutyát hoztak létre klónozással. Nagyjából 30 millió forintért bárkinek legyártják házi kedvence tökéletes genetikai mását, ehhez mindössze egy szövetmintát kell szolgáltatni a labor számára a klónozni kívánt ebből. Azt ugyanakkor senki sem garantálja, hogy a végeredményül kapott állat ugyanolyan értelmes és hasonló személyiségű lesz, mint elődje volt. A 2009-ben alapított Boyalife létezésének rövid ideje alatt a világ egyik legnagyobb genetikai cégévé nőtte ki magát. Jelenleg 28 leányvállalatot működtet, és Kína 16 tartományában vannak létesítményei. Az új gyár a haszonállatok klónozása mellett még egy szempontból fontos lehet, mivel Hszü elmondása szerint ez lesz a világ egyetlen kutatóintézete, amely nagytestű állatmodellek klónozásával is foglalkozik. Ez esetben olyan állatokról van szó, amelyeket genetikailag hajlamossá tettek bizonyos emberi betegségekre, hogy tesztelni lehessen rajtuk a legújabb kísérleti terápiákat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

36. dzsuz87
2015.11.25. 17:45
Ezért vannak olyan sokan a kínaiak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. tibaimp
2015.11.25. 17:51
Ez egyáltalán nem biztos, hogy jó hír....-- amikor az ember Istent kezd el játszani, abból még sok jó nem sült ki....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. korgabor96 tibai...
2015.11.25. 18:17
Például?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. kiskoller tibai...
2015.11.25. 18:29
Istent játszottunk akkor is, amikor repülőkkel elhagytuk a talajt, és az egekbe, az Istenek lakhelyére jutottunk el.

Istent játszottunk akkor is, amikor rájöttünk arra, hogyan használjuk fel ugyanazt az erőt, ami a villámokért felet, ami ugye Thor, Zeus hatóköre.

Istent játszottunk akkor is, amikor rájöttünk, hogyan kell embereket a halál széléből újraélesztéssel visszahozni, ami meg pl. Hádész területe.

Az összes létező ember pogány, hitetlen az összes létező vallás szerint (ha nagyon hívő, akkor -1, mert nem számoljuk azt, amiben hisz)
Tehát effektíve így is úgy is pokolra jut mindenki, (ráadásul egyszerre több, különböző pokolra) szóval nem tök mindegy, mit csinálunk? Ennél rosszabb úgy sem lehet a sorsunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. tomchee tibai...
2015.11.25. 19:43
Oh ne már megint
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Lightcomma...
2015.11.25. 19:49
"Tehát effektíve így is úgy is pokolra jut mindenki, (ráadásul egyszerre több, különböző pokolra) szóval nem tök mindegy, mit csinálunk?"

Hát a válasz az hogy nem, nem tökmindegy. Egyszerűen azért mert nem minden helyes.

(A kérdésre válaszolva, nem a témára; a tudás jó dolog.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. thedevelop...
2015.11.25. 19:51
Nagyon remélem, hogy nem hisztek valamilyen rejtélyes magasabb valamiben, ami megteremtette a mindent.

"A koituszi transzfesztátor rendkívül rejtélyes és hatásos szerkezet és rejtélyénél fogva ereje majdhogynem felülmúlhatatlan"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. hordo89
2015.11.25. 22:07
Vicces nézni, hogy eggyesek mennyire elvakultan mennek neki az ilyen témáknak

Csak így tovább, remélhetőleg 100 év múlva is lesznek még ilyen emberek, hogy popcorn zabálás közben legyen kin nevetnem, miközben a testemben 100%-n működnek a nekem rendelésre legyártot csere szervek, amiket a cikkben szerepléhöz hasonló cégek fognak gyártani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. VAjZY
2015.11.26. 02:54
[Off] Számomra érthetetlen, hogy egy realitással foglalkozó oldalon, többnyire reál foglalkozással ügyködő emberek közül hogy kerülhet ki ennyire nagy arányban olyan, aki mindig azzal van elfoglalva egy tudományos cikknél, hogy nyilvánosság elé tárja, mennyire pesszimista, kicsinyes elképzelése van az emberről, mint olyanról.
Felhívnám a figyelmet a pozitivizmus fogalmára, ami sokkal többet jelent, mint neve sejteti, ugyanis ez az fajta gondolatrendszer, ami alapján a tudomány működik, amit egészséges, gondolkodó ember elismer, méghozzá azzal az alapos indokkal, hogy körülnéz maga körül.
Mindez fogja azt is bizonyítani, mégis miért érdemesebb az emberiségbe vetett hittel élni, mint anélkül.
Ostorozhatod magadat egész életedben, töltheted siránkozással, mennyire gyarló az emberi lény, de miért tennéd, ha az ezzel szembe helyezkedő felfogás mozdította mindig is előrébb az emberiséget, vitte közelebb azt a természethez?
Ezen kívül kevesebb stressz, hosszabb, tartalmasabb élet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. agyturbini... thede...
2015.11.26. 03:39
konkvesztartor mint felfedezo volt nemde?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. janika77
2015.11.26. 05:00
Ha valaki azt hiszi,hogy Kína ezt az emberiség hasznára teszi pusztán az nagyon naivan látja a világot......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. 5hR3kY
2015.11.26. 08:04
Amúgy elég csak egy klóngyárat építeni, mert utána a klóngyárat is lehet klónozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Pandion
2015.11.26. 09:57
Nem véltelen, hogy ilyesmik csak Kínában vannak. Nyugati országban ilyesmit nem engedélyeznének. A kinaiak meg biztos nem az emberiség érdekében építenek ilyet, ezt azthiszem nem kell nagyon bizonygatni. Aki azt hiszi, hogy majd az ilyen cégek tudományos előrelépést jelentenek, az nézzen utánna a témának, mert fogalma sincs róla. Olcsó hús "előállítása" és gazadagok házikedvenceinek az "üjragyártása" a cél, szuper, tapsoljunk! Ja bocs, a genrtiailag módosított "állatmodellek" legyártását kifelejtettem. Szégyen, hogy mit művelünk ezzel a bolygóval.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. hunstree
2015.11.26. 10:23
@Pandion
"Olcsó hús "előállítása" és gazadagok házikedvenceinek az "üjragyártása" a cél, szuper..." Nem olcsó húsról van szó, arra ott a csirke, ami magát klónozza, csak be kell zárni egy 60x60cm-es ketrecbe és bele kell nyomni a tápot, mert az emberséges. Itt magasminőségű marha húsról van szó, aminek kilója 170.000-200.000Ft között mozog. A házikedvenc az szerintem hülyeség, de ki vagyok én, hogy az útjába álljak olyannak, aki 30 milliót akar költeni egy állatra, ami nem hoz semmi hasznot.

@janika77 Mégis mi az emberiség java? Ha publikálják a tudományos eredményeket az az emberiség java? Ha eladják a klónozott marhát fele annyiért, mint az eredetit és emiatt "jobb" hús kerül az emberek asztalára az az emberiség java? Ha tudnának szerveket készíteni a donorra váróknak az az emberiség java? Vagy az a baj, hogy pénzt fognak vele keresni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. frenc VAjZY
2015.11.26. 10:42
Ez egy szamtech bolt oldala, nem csak real foglalkozasu emberek vannak itt, hanem - feltetelezem - teljesen vegyes a kozonseg. Egy kozos van bennuk, az pedig az, hogy van szamitogepuk (+1: tudnak magyarul )

En pozitivan szoktam gondolkozni, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek orulok, mint egy majom, hanem hogy mindenhez megprobalok pozitivan hozzaallni. Hogy ne menjunk messze, a terrorizmusnak is biztos vannak pozitiv oldalai, de en nem tudok neki orulni.

Ez a klonozas egyelore kozombos. Nem tudom eldonteni, hogy jo dolog lesz-e vagy sem, mindenesetre azert tartok tole.
Klonozott marhabol keszult kajat viszont tudom, hogy nem akarok enni. Persze lehet, hogy tudtomon kivul most is eszek genkezelt eteleket (klonozottat talan meg nem), de ez nem jelenti azt, hogy egeszsegesek is. Legfeljebb azt, hogy meg nem okozott gondot. De ezt a cigirol is el tudnam mondani, ha cigiznek. Persze tudom, hogy porokon is lehet elni, az urhajosok sem sok "termeszetes" dolgot esznek, de en nem akarok olyanokat enni.

Hogy a klonozas mitol lehet veszelyes? Random eloleny (pl. kaja) klonozasa talan nem az. Viszont ahhoz, hogy a kutyamat vagy akar magamat klonoztatni tudjam halal eseten, ahhoz elotte be kell menni a laborba es masolatot kesziteni az "agyamrol"*. Ha ez mar ott van naluk, akkor meg ugye barmi lehetseges, csak meg kell szerezni a mintakat (vagy a technologiat). Ha belolem sok lenne nem lenne nagy gond. Bin Ladenbol viszont nem biztos, hogy akarok tobb szazat. A terrorista toborzas sem lenne nagy gond, eleg egy embert behulyiteni, aztan mar csak sokszorozni kell hazon belul. Erre persze lehetne reagalni ugy, hogy megtobb rendort klonozunk.
Erdekes kifejlet lenne, hogy gazdag embert nem erdemes megolni, mert holnapra visszaklonozzak kozenk.
Vagy hogy az oreg tudosok eszet betoltik a fiatal gyerekek agyaba es egy ido utan tobb szaz eves tapasztalattal rendelkezo szuper tudosok lesznek.

* Mar amennyiben lehetseges lesz valaha is ilyen. Emlek/tudas/szemelyiseg/stb.. klonozas nelkul meg ugye nem sok ertelme van haziallatot vagy barmi mas szemelyes dolgot klonozni. Akkor marad a kaja sokszorozas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. mrksz22
2015.11.26. 12:26
"„futószalagról” először várhatóan nagy mennyiségű japán marha (wagyu) fog lekerülni annak érdekében, hogy a magas minőségű marhahús ára csökkenjen..."

Csak ezzel az a baj, hogy hiába klónozzák majd le a legjobb minőségűnek ítélt egyedeket, ha azok után szar körülmények között fognak felnőni a született genetikai másolatok.
Ilyen erővel a világon az összes húsmarha tenyésztője tarthatna 'wagyu' fajtájú marhát, csak éppen akkor se lenne az a minőség, amit az eredeti japán tartók tudnak elérni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. BiroAndras frenc
2015.11.26. 13:13
Most is eszel klónozott kaját. Például banánt csak klónozottat lehet kapni.
Az édesburgonyából meg csak génkezelt létezik. Bár nem mi csináltuk, hanem természetes úton keletkezett.
http://www.zoldbiotech.hu/cikk/292-A-tud-sok-term-szetes-GM-n-v-nyre-bukkantak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. frenc BiroA...
2015.11.26. 14:06
Edesburgonyat nem eszek, a bananos allitasban meg ketelkedek. Van valami forras?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. janika77 hunst...
2015.11.26. 15:02
Te komolyan azt hiszed,hogy ez a húsgyártásról szól?Nagyon elvagy keveredve......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. hordo89
2015.11.26. 15:36
Nem értem, miért fél mindenki ennyire a génkezeléstől?

"A génmódosítás fogalma azt jelenti, hogy egy élőlényben (növényben vagy akár állatban), máshonnan származó génekkel, olyan új tulajdonságokat hoznak létre, amelyek eddig nem voltak jellemzőek rá. A gének az élőlények sejtjeiben találhatóak, és a szervezet működéséhez és a növekedés szabályozásához szükséges információkat tartalmazzák."

Ez a nemesítés 2.0, gyorsab, kiszámíthatóbb, biztosabb. Nagyapám genetikusként, már a 70-es években ezzel foglalkozott itt Magyarországon, mint kutató és egyetemi professzor. Biztos forogna sírjában, ha látná, hogy a média meg a sok együgyű miként áll hozzá a dologhoz, egy fikarcnyi tudás és utánajárás nélkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. BiroAndras frenc
2015.11.26. 17:34
Magyar nyelvűt nem találtam, de angolul van bőven. Pl. :
https://en.wikipedia.org/wiki/Seedless_fruit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. user12
2015.11.26. 18:17
Hogy hihetnek felnőtt emberek milliói Istenben, egy 2000 éves mesében ??? Látta valaki? A Biblia rég bebukott tudományos szemmel nézve! Ha létezik is Isten meg teremtés, az nem úgy működik mint ahogy a Bibliában le van írva. Inkább mint ahogy egy Fizikakönyvben! CERN többet elárult "Istenről" és a teremtésről mint ez a GYP-s fanatikus pap csőcselék. Egyébként a katolicizmus is szerintem van olyan félrevezető mint az iszlám. Ezek vallások a több száz közül. Mindet irtani kéne, mint Hitler a zsidókat. Apropó zsidók... Azt a sok szerencsétlen embert ki védte meg a világháborúban??? Hol volt akkor Isten amikor az a sok szörnyőség történt???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. VAjZY frenc
2015.11.26. 18:22
Félreértettél, s direkt szélsőséges fénybe helyezted a mondanivalómat, amit ettől a konkrét cikktől függetlenül mondtam, bár tény, lemaradt a végéről a /off.
Amit mondtam, az ilyen istenjátszós, mindig konteós felfogásra értettem - nyilván az egészséges gondolkodásmód a szélsőségek közötti egyensúly megtartása, főleg manapság, az információ korában, ahol rendkívül nehéz eldönteni a laikusnak, hogy mit tekinthet hitelesnek, esetleg ezen túlmenően pozitív hatásúnak.
Én pedig általánosságban írtam erről a gondolkodásmódról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Leeroy
2015.11.26. 18:45
A címet olvasván első körben elektronikai áruk klónjaira gondoltam, ahogy a sárgáktól megszokhattuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. j.panzer
2015.11.26. 22:44
Az egykepolitikának hála hamarosan nőket fognak ott klónozni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Renhoek frenc
2015.11.27. 03:46
Szerintem ezek alaptalan fóbiás félelmek max.
Semmivel sem egészségesebb/egészségtelen egy klónozott dolly-t megenni. Vagy akkor az egypetéjű ikerborjú egyik felét már nem ennéd meg? A klónozás jelenleg nem tökéletes. Szerintem ezt nem a hús miatt csinálják. Sokkal előbb lesz őssejtekből táptalajon növesztett comb például, amelynél logikusabb fejlődési utat nem tudnék elképzelni. (Nem kell állatot fenntartani, óriási költségek, termőföld stb által) Lehet vakteszten nem fogod tudni megkülönböztetni a tenyésztett és valódi húst. Ráadásul az előbbi mentes lehet a borzasztó mértékeket öltő antibiotikum és a takarmányban bejutó permetszerektől, hormonoktól. Nehogy azt hidd, hogy nincsenek tele a bolti húsok ezekkel... Egy sokkal ellenállóbb GM marha, vagy tenyésztett hús sokszorta egészségesebb lesz mint a sima, ahol egy teljes állatot kell életbentartani.

A klónszervek sincs túl sok értelme, embert ezért nem fognak klónozni. 3D őssejt bioprinttel meg lassan kezdenek kijönni a működő összetett szervek is. Egyelőre itt óriási előrelépések történtek, ezért teljesen felesleges a filmekben látható "klónozzuk le magunkat, és cserélgessük ki a szerveinket az övéire" szörnyűség.

"Viszont ahhoz, hogy a kutyamat vagy akar magamat klonoztatni tudjam halal eseten, ahhoz elotte be kell menni a laborba es masolatot kesziteni az "agyamrol"*"

Ezen felesleges aggódni, ugyanis az agyadról lehetetlen másolatot készíteni még nagyon nagyon sokáig, olyan rettentően bonyolult és összetett. Nem csak a 100 milliárd neuron, de az ezek közötti szinapszisok, dendritek, maguk a hosszútávú potenciálódások + a befolyásolyó gliaszövet.... Az ismert univerzum legkomplexebb szerkezetét kijelenthetem, hogy nem lehetséges lemásolni - még elméleti módszerrel sem, szinte molekulánként kéne lemásolni. Lehet 1000 év múlva talán... Ja és Bin Laden. Bin Laden attól lett ilyen, mert így alakult az élete. Ha kiadnának 10 Bin Laden klónt szerető amerikai családokhoz, biztosan lenne köztük orvos, mérnök, tanár, óvóbácsi stb...

A klónozásnak vitatott a szerepe és a haszna jelenleg. Viszont nagyon sokat lehet tanulni a felhalmozódó kísérleti anyagokból és ismeretekből. Átvitt értelemben nagyon is hasznos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Renhoek
2015.11.27. 03:53
A házikedvenc klónozásnak pedig nem látom negatív oldalát. Semmiféle kárt nem okoznak vele. Nyugodtan keressenek vele zs-t. Miközben legyártanak 1M kutyust, a gazdik örömére, kijön vagy 200 study a klónok élettartamáról, genetikai problémákról, telomérekről stb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.27. 11:35
Köszönjük, hogy jöttél, végre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. hordo89
2015.11.27. 12:05
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. hordo89 hordo...
2015.11.27. 12:06
Végre valaki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.27. 19:11
A Biblia bebukott, Isten nem.
Töménytelen+1 istenérv van. (a materialista álláspont sem jobb, a hullámfüggvénnyel, amelyik valamilyen állapotba kerül "véletlenül".)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ny
2015.11.27. 19:17
màs: nagyon durva, hogy ez a cikk mennyire máshogy szól ugyanarról, mint az origós verziója. (http://www.origo.hu/tudomany/20151125-klonozas-klongyar-kina-haszonallat-haziallat-genetika-genbank.html)

Az nem írja, hogy ezek a cégek jelenleg is foglalkoznak ezzel, viszont a kutyák haláláról és robbanásról szól.

(bocsánat, mostanában a biológiánál jobban foglalkoztat a sajtó szerepe, a szándékos manipulálás, az ilyesmik)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Renhoek ny
2015.11.27. 23:13
"a materialista álláspont sem jobb, a hullámfüggvénnyel, amelyik valamilyen állapotba kerül "véletlenül""

Hogy mi?... Kicsit merész kvantummechanikát összehozni Istennel Max így egy nagyon csúnya hollandiai űr-betépés során némi psylocibin gombapörköltet elköltve tudnám elképzelni

32.ny: Sajtóval én már nem is foglalkozok. Ipont szeretem, mert jók a fordítások, és remek anyagokat hoznak. Más esetben első dolgom kb mindig a forrás ncbi link, vagy egyéb doi : sci-hub és eredeti angolul a tanulmány. Minden más csak újságírói gondolati maszturbáció és clickbait
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.28. 19:53
"Isten nem játszik kockajátékot"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Renhoek ny
2015.11.29. 02:15
Korlátolt elmém nem fogja fel mit akarsz ezzel mondani.... vagy szerinted nem eléggé bizonyított a kvantummechanikai véletlen? Az a jó a QM-ben, hogy nem kell benne hinni, mert ez az igazság.Mint a gravitáció.

Istenben viszont hinni kell, ha azt akarod hogy létezzen. Amivel semmi baj nincs is. Emberek vagyunk, lételemünk a hit valami felsôbbrendûben... csak nem szeretem ha összemaszatolják a vallással...mondjuk a QM-et.
Amúgy csak filozofálgatás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.29. 10:39
fogalmam sincs, mennyire van bizonyítva, hogy ténylegesen véletlen. (jó, bevallom, arról sincs, hogy ezbmit is jelent pontosan, mondjuk azon kívül, hogy az univerzum általunk mérhetö paramétereitöl nem függ)

Ötletem sincs, hogyan néz ki egy ilyen bizonyítás. Neked van?

(csak mert leszóltad, hogy lehet a kvantum-elmélett Istennel összehozni. Annyira nem nehéz)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!