iPon Hírek

Óriási rekorddal zárult az Apple legutóbbi negyedéve

Dátum | 2015. 01. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Elkészült az Apple legfrissebb pénzügyi jelentése, ami ezúttal a vállalat 2015-ös pénzügyi évének első negyedévéről ad képet. A számok alapján újabb rekord negyedévet tudhat maga mögött az almás cég, ugyanis mind a teljes árbevétel, mind pedig a profit esetében rekord összeget sikerült elkönyvelni. Ezúttal végre az elemzők sem elégedetlenkednek, ami nagyon jól mutatja, mennyire remek lett a szóban forgó negyedév. A számok magukért beszélnek:
A Reuters beszámolója szerint a Wall Street elemzői 67,69 milliárd dolláros teljes árbevételre számítottak, ám ezt a friss jelentésben található 74,6 milliárdos összeg jelentősen felülmúlja. Hogy a fent látható teljes árbevétel és a mesés profit elérésében milyen szerepet játszottak a vállalat egyes termékei? Az alábbi összesítésből erre is fény derül:
Az iPhone szállítási mutatói alapján egyből látszik is, mi miatt alakult úgy a negyedév, ahogy. A 2015-ös pénzügyi év első negyedévében 74,5 millió iPhone-t sikerült leszállítani, ami az egy évvel ezelőtti eredményhez képest 46%-os növekedés. Az iPhone-okból származó teljes árbevétel természetesen ugyancsak emelkedett, méghozzá 57%-kal. Úgy tűnik, az emberek imádják az iPhone 6-os és iPhone 6 Plus modelleket. Érdekes még az is, hogy miközben az iPhone részleg remekül teljesített, az iPad részlegről már kevésbé mondható el ugyanez: itt éves szinten 18%-os szállításimutató-csökkenést láthatunk. Ez persze aligha meglepő, hiszen a táblák piacán egy ideje lassulás mutatkozik, ami természetesen a pénzügyi eredményekben is megmutatkozik. A Mac részleg ezzel egy időben szárnyal, ugyanis az egy évvel ezelőttihez képest 15%-kal több Mac konfigurációt szállított le a vállalat az elmúlt pénzügyi negyedévben – ez az érték jelentősen jobb, mint amit a globális PC piac fel tudott mutatni. Negyedéves szinten már stagnálás látszik. A jelenlegi pénzügyi negyedév alkalmával 52-55 milliárd dollár közötti teljes árbevételre számítanak a pénzügyi szakemberek, ami megint komoly növekedés lehet az előző év azonos időszakához képest, akkoriban ugyanis "csak" 45,6 milliárd dollárnyi teljes árbevétel folyt be az Apple kasszájába.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

28. Stormrage
2015.01.29. 12:56
Errol a hirrol nekem csak az Alvin es a Mokusok - Pont Jokor cimu szama jut eszembe, foleg az alabbi sorok:

Azt hiszed, hogy örülök, hogy ettõl a hírtõl én is izgalomba jövök és felállok?
Nem tudom sajnos az anyja nevét, csak egyszerûen fantáziálok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. renc
2015.01.29. 14:44
Nekem a Junkies - Szerelmes vagyok cimu szama jutott most eszembe. Legfokepp a refrenje.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Steadywarp
2015.01.29. 15:53
Fődet rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. R3LaX123
2015.01.29. 16:09
Nekem Tankcsapda- Nem kell semmi /Adjon az ég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. idArns
2015.01.29. 16:59
Jaj de vicces itt mindenki, sok irigy. Hajrá Apfel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. mikej95
2015.01.29. 17:32
Ahogy nő a Föld lakossága úgy egyre több a hülye, ráadásul nem csak számban, de aránylag is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. grrrgo
2015.01.29. 17:49
Az Apple nem semmi !!!

Azért valahol megemlíthetnék hogy pontosan mit jelent a 2015-ös pénzügyi év első negyedéve! Ebben az évben lehet, hogy a cupertinoiak már 2015 decemberében be fogják fejezni a 2016-os pénzügyi év első negyedévét!
Nálunk még éppen hogy elkezdőzött a 2015-ös év (még az első hónapnak sincs vége!) Ezek meg már a 2015-ös év első negyedévét is befejezték, sőt már a statisztikákat is megcsinálták. Na ezek az amcsik tudnak hajtani! (Én meg pont ma küldtem el a 2014-es KSH statisztikát! Lehet hogy a 2015-öst is el kellett volna küldenem?
Szóval itt valami nagyon nem stimmel szerintem, de lehet hogy csak én vagyok tudatlan!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. hellego
2015.01.29. 17:51
"a vállalat 2015-ös pénzügyi évének első negyedévéről ad képet"
a ki jósok.... ha nem csal az emlékezetem, ma 2015.01.29.-e van akkor milyen első negyedévről beszélünk múlt időben??? "A számok alapján újabb rekord negyedévet tudhat maga mögött" WTF? Vagy már almáék ennyire jók, hogy mindenki előtt állnak időben is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. hellego
2015.01.29. 17:56
látom grrgo is észrevette eme kis fiaskót. :-)
A KSH-t már bebuktad, mert nekem már rám szóltak hogy 26.-án zártak.. ezért adjam má' be... Mondjuk ezt se értem, mert nem kell mindenkinek adatot szolgáltatni, de mivel a cégemet kiszúrták ezért nekem kell... mert ha nem: akkor ......irgum-burgum sok százezres bírság stb..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. corzi
2015.01.29. 18:09
a penzugyi ev es a sima ev kozott van azert egy poppnyi kulombseg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. hellego
2015.01.29. 18:56
"a vállalat 2015-ös pénzügyi évének első negyedévéről ad képet"
Ezen mi nem világos?????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. idArns helle...
2015.01.29. 19:08
kicsit műveld már magad ki piacelemzésből, mielőtt kiabálsz a levegőbe nonszensz dolgokat. hatalmas piaca van az ilyen előrejelzéseknek és nagyon komoly koponyák és algoritmusok tudnak előre számolni az időben egészen elképesztő pontossággal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. hellego
2015.01.29. 19:13
Na erre inkább nem is válaszolnék.... ELOLVASTAD A CIKKET?????
Itt már tényekről beszélnek!!!! nem előrejelzésekről!!!
ha már sértően közbeszólsz, legalább olvasd el a cikket!
Ja és műveld te is ki magad kisfiam... régebben van cégem, mint ahogy te még csak a csattógós lepkével rohangáltál....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Lugi
2015.01.29. 19:31
hellego

Régóta van céged, mégsem vagy képben a cikkel. Itt pénzügyi évről van szó, és szó sincs semmiféle jövőbe látásról...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tanulo01
2015.01.29. 19:51
Azt mondja mindenki hogy egyre kevesebb az innováció......
Akkor fordítottan arányos az innováció és a siker?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. hellego
2015.01.29. 20:01
Na még egyszer a gyengébbek kedvéért.
"Elkészült az Apple legfrissebb pénzügyi jelentése, ami ezúttal a vállalat 2015-ös pénzügyi évének első negyedévéről ad képet. A számok alapján újabb rekord negyedévet tudhat maga mögött az almás cég" ki az aki még nem érti??? lehet nem is ezzel van a gond, hanem a Magyar nyelvtan ismeretéve.....
És olvassa már el végig valaki azt a qva cikket!!!!!
senki sem savazta itt az almát, hanem megpróbáltuk felhívni a figyelmet erre a fogalmazási hibára (bár azt kissé szarkasztikusan tettük)! szarkasztikus = rosszindulatú, szúrós megjegyzés. csak a gyengébbek kedvéért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. pdx06
2015.01.29. 20:58
Egészségükre. Biztos jól jött hogy szerencsétlen kínaiakat rabszolgamódon tartják az üzemeikben, hogy a kis hamvas szőke nyugati gyerkőc megkaphassa karácsonyra élete ájfonját
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. corzi helle...
2015.01.29. 21:46
muvelodj mar egy kicsit h ha neked ceged van...

http://hu.wikipedia.org/wiki/Üzleti_év

nem tudom miert okoskodsz ha annyit nem tudsz h az amcsiknal oktober 1 -tol van szamolja az uj uzleti ev de osztod itt az eszt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hellego
2015.01.29. 22:03
1, Én kérek elnézést, hogy egy olyan hülye Magyar vagyok akinek a vállalkozása is Magyarországon van. Ezért elnézést a kis butuska hozzászólásomért, de nem ismerem az U.S.A. pénzügyi, gazdasági elit adózásának rendjét.
De azért megjegyzem: "Az Egyesült Államok kormányának fiskális éve október 1-jén kezdődik, de a gazdasági szektor maga választhatja meg az üzleti évének fordulónapját" (wikipedia)
Ez a kormányra vonatkozik... tehát te sem tudod ez alapján, hogy mikor van az apple-nél az évforduló!
De ahogy olvastam ezt se véletlenül találták ki az okosok odakint.. játék a számokkal..:-)

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. corzi
2015.01.30. 11:20
oktober november december januar, tehat ha kiszamolod a 4 honapot az apple is oktobertol meri es megis van a valasz, kulonben nem adnanak ke negyedeves jelentest januar vegere. nem azzal van a baj h magyarorszagon van a ceged hanem az h olyanba okoskodtal amihez mint kiderult nem is ertesz de emg csak utana sem neztel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. hellego
2015.01.30. 11:24
culpa, mea culpa....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. hellego
2015.01.30. 11:30
Azt már nem is merem mondani, hogy: egy negyedév az három hónapból áll és nem négyből. :-) Legalábbis Magyarországon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. grrrgo
2015.01.30. 13:10
Elnézést kell kérnem, én tévedtem! Most olvasom az ipon-on egy cikkben hogy a "2015-ös pénzügyi év 3. negyedévének üzleti jelentése alapján korrekt, de nem túl kiemelkedő karácsonyt zárt a Nintendo" Tehát innen is látszik, hogy akkor kezdik és zárják az évet a cégek amikor akarják. Ez például összehasonlításkor lehet tök jó mert míg az Apple-nél csak az 1. negyedév volt jó, a Nintendo-nál már/még/is a 3. negyedév is remek volt/lesz/van.
Már csak egy kérdésem van! Az évet nem lehet úgy megválasztani, hogy én a 2015-ös naptári év elején a 2017-es pénzügyi évem 3.negyedévét szeretném megkezdeni, mert nekem így tetszik!
A lényeg: ezek után legyenek szívesek a cikkírók azt írni, hogy az adott cég a naptári év x.hónapjában hogyan teljesített, mert sajnos mi magyarok nem nyomjuk fejből, hogy melyik h*lye amerikai vállalat mikor méltóztatik a pénzügyi évét nyitni! Tehát ennyi erővel kihagyhatnák ezt a semmitmondó, sőt összezavaró infót, elég lenne azt odaírni karácsony előtti három hónapban.)
(A karácsony itt a naptári karácsonyt jelenti (dec.25,26 vagy 24?) és nem a pénzügyi karácsonyt, ami tudvalevőleg december és január (mivel a karácsonyi bevásárlási láz decemberben kezdődik és utóhatásait mi magyarok még januárban is érezzük a pénztárcánkon.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tomboy013
2015.01.31. 08:18
Édes jó Istenem! Ennyi hülyét Október-November-December hónapokról van szó a gyengébbek kedvéért. Mielőtt hülyeségeket köptök be előtte nyomjatok már egy 20 másodperces google keresést ott rögtön meg is találjátok a választ ha ennyire nem vagytok képben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. hellego tombo...
2015.01.31. 11:00
Kedves tomboy013!
Én is mea culpáztam magam és grrrgo kollega is elnézést kért!
Ezek után a gusztustalan trollkodásod kimondottan visszataszító... az, hogy a Magyar nyelv ismeretével/értelmezéssel is komoly gondok vannak már nem is említem. corzi hozzászólásában 4 azaz négy! Hónapot írt, tehát matematikailag is a 4 az nem 3! Okt.-Nov.-Dec.-Jan.
De remélem a "hozzá trollkodásod" után a mellékhelységben sikeresen önkielégítést végeztél, mert úgy érzem téged már csak ez tud kielégíteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.01.31. 20:41
pedig direkt nem javitottam ki magam h elszamoltam mert mind2en tok normalisan lezartatok a temat. tenyleg nem ertem h ha atlett targyalva elnezest kertetek mi az istennek trollkodott be es a negyedevet rosszul irtam igen, 3 honap nem 4 de akk kulon elnezest is kerek, megvoltam keveredve, mivel januarba adtak ki azt is hozzaszamoltam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. hellego
2015.01.31. 22:48
Tudom, gondoltam.. de az az utolsó trollkodása tomboy013-nak már engem is kihozott a sodromból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tomboy013
2015.02.01. 22:06
Még mindig vicces ha beleolvasok a hozzászólásokba. Most aztán jól megmondtad hellego, jujj de fájt. Inkább legyek troll mint annyira butus, hogy még a google keresőt se tudjam használni mielőtt hülyeségeket köpnék be. Mellesleg kisbetűvel nem kezdünk mondatot nyelv szakértő úr.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!