iPon Hírek

Óriási telefon-tablet hibrideket mutatott be a HP

Dátum | 2014. 01. 16.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Már egy ideje keringtek a pletykák a neten, miszerint a HP a táblagépeket követően az okostelefonok világába is visszatérne. Eddig azonban semmilyen kézzelfogható információnk nem volt arról, hogy mivel is lesz valójában dolgunk. Nos, a HP lépett, és ennek köszönhetően a köreinkben köszönthetjük a Slate6 és Slate7 VoiceTabeket.
HP Slate6 VoiceTab
A vállalat meglehetősen érdekes döntést hozott, és ennek megfelelően a végeredmény is igencsak radikális lett. A HP mérnökei tavaly több tabletet is bemutattak már, amiknek a fejlesztése közben értékes tapasztalatokra tettek szert, ezért úgy döntöttek, hogy tablet irányból fogják megközelíteni az okostelefonok szegmensét is. Lényegében így két olyan tabletet kaptunk, amikkel lehet telefonálni is (phablet). Érdekesség, hogy a Hewlett-Packard kínálatában legutóbb még webOS operációs rendszerűek voltak az okostelefonok, és az összes fizikai QWERTY billentyűzettel rendelkezett. A visszatérő modellek komoly kontrasztban állnak így a 2011-es fejlesztésekkel (persze azóta egyébként is nagyot fordult a világ ezen a területen). A HP újdonságai egészen hasonlóak lettek, legalábbis a jelenleg ismert specifikációik alapján, amikben azért akad még néhány sötét folt. A készülékek egyik legfontosabb területe a kapcsolati képességeiknél keresendő, mivel mindegyikben lesz 3G HSDPA modul, ami telefonálásra is lehetőséget nyújt. Ráadásul még csak nem is egy SIM hellyel szolgálnak a készülékek, hanem rögtön kettővel (Dual Stand-by), így még több érdeklődő szempár irányulhat rájuk. Ezen felül van a tarsolyukban 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth modul és A-GPS vevő is. A gépek sebességéért egy ismeretlen négymagos lapka fog felelni (valószínűleg Cortex-A7 magos), melyhez 1 GB-nyi rendszermemória társul majd. A háttértáraik bővíthetőek lesznek, alapból pedig 16 GB-tal szolgálnak. Az operációs rendszer személyében az Anroid 4.2.2 Jelly Bean tetszeleg, ami a sajtóképek alapján lényegesen átalakított felhasználói felülettel fog rendelkezni, és valószínűleg az utólag hozzáadott, hasznos applikációkból sem lesz hiány.
HP Slate6 VoiceTab
A kamerarendszeren is osztozik a VoiceTab páros. Mindkettő előlapján egy 2 megapixeles megoldás fogja bizonyítani a rátermettségét, fotózáskor pedig a hátlapra szegezett 5 MPixeles főkamerán lesz a sor, melyet LED villanóval is felvérteztek. Akkor végül is mi a különbség a dinamikus duó között? Lényegében a két ismert eltérés a kijelzőnél és a választható színeknél keresendő. A Slate6 csak feketében lesz megvásárolható, és a 6 hüvelykes paneljének felbontása 1280 x 720 pixel lesz, míg a Slate7 esetében már a fehér szín is választható, és egy 7 colos megjelenítővel nézünk szemben, ami 1280 x 800 pixelnek ad otthont – mindkettő IPS technológiával lesz megkoronázva. Az eltérő képméret viszont magával hozza azt, hogy a fizikai paraméterek is különböznek majd: a kisebbik mindössze 9, a nagyobb azonban már 9,5 milliméteres vastagságú házban lakik. Az akkumulátor kapacitása is változhat, erről viszont nincs adatunk egyelőre. A HP Slate6 VoiceTab és a HP Slate7 VoiceTab hivatalos ára jelenleg nem ismert, de azt már tudhatjuk, hogy valamikor februárban kerülnek majd kereskedelmi forgalomba. A HTC One szériára hajazó készülékek az előzetes pletykák szerint egyébként 200 és 250 dollár között fognak rajthoz állni, ami eléggé kedvező ajánlattá tenné őket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. sensorprim...
2014.01.16. 13:55
j.panzer új telója
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. standoff
2014.01.16. 14:31
Nekem bejön a kinézete, viszont a 6" az már k....a nagy!
Na meg a 250 dollár mire forintosítva lesz (ha lesz), akkor már nem tettszik annyira.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Kirrr
2014.01.16. 14:50
Szép és jó, de nem csamcsung, ugyhogy senkit nem fog érdekelni, bezzeg majd a 7colos Note4...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. codex
2014.01.16. 15:30
szép és jó, és nekem design-ra jobban tetszik mint a szappantartó samsung. meg szerintem túl is van árazva samu. ez nagyon bejön, bár már túl nagy nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim
2014.01.16. 17:00
6 col jöhet ide is ... engem nem zavar úgy a phablet mint mást ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Crytek01
2014.01.17. 00:29
Hová fajul a világ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. madcaptain
2014.01.17. 07:05
Tetszenek ezek a kis tabletek. Persze telefonkent vicc kategoria nalam mar a 5.5 col is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. standoff
2014.01.18. 02:43
Crytek01: Na hová?
Miért baj az neked, ha valaki ilyet akar magának tabletnek, vagy extrém esetben telefonnak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!