iPon Hírek

Összeköti a tévésorozatokat és a játékokat a Telltale

Dátum | 2015. 02. 25.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Egy ideje már hallhattunk róla, hogy a Telltale teljesen új játéka nagyszabású és újító szellemű lesz, konkrétumokra azonban nem igazán derült fény, egészen mostanáig. Ahogy arról két napja beszámoltunk, a Lionsgate filmstúdió komoly összeggel szállt be a Telltale-be, utóbbi vezérigazgatója, Kevin Bruner pedig akkor azt nyilatkozta, ez lehetőséget ad majd nekik arra, hogy újfajta módon közelítsék meg a különböző médiumokat. Most Bruner elárulta, hogy mit is értett ez alatt. Az egyelőre hivatalosan cím nélküli játékuk a "Super Show" műfajban indul majd, ezzel utalva arra, hogy több lesz mint az egyszerűen csak tévésorozatokra használt "Show". Az új játék ugyanis félig tévésorozat lesz, félig pedig játék, és minden egyes új epizód tartalmazni fogja mindkét felet, így áll majd össze a teljes történet. Az első ilyen játékuk ugyan a Lionsgate-tel közösen készül, de a Telltale teljesen új, saját címére épül. Bruner elmondta, a későbbiekben egyáltalán nem zárható ki, hogy már meglévő címekre is hasonló koncepcióval építsenek játékokat. "A célunk az, hogy olyan terméket tegyünk le az asztalra, ami egyaránt megnyerheti a Golden Globe-ot és az Év játéka díját is. Ez azt jelenti, hogy mindkét félnek csúcsminőségűnek kell lennie" - mondta Bruner, hozzátéve, hogy a Super Show epizódjait úgy építik fel, hogy az interaktív rész és a műsoros rész bármilyen sorrendben fogyasztható lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha először a játékot tolod végig, akkor a sorozat a döntéseidnek megfelelően másképp alakulhat, míg ha a sorozatot nézed meg először, akkor a játék jó eséllyel másképpen alakul, mint egyébként. Bruner megerősítette továbbá, hogy az interaktív rész és a sorozatrész csak együtt jön majd, külön-külön nincs értelmük. Az elképzelés érdekes, de persze közel sem forradalmi, hiszen például a Microsoft is ezzel próbálkozik egy ideje, bár egyelőre kevés sikerrel. A Remedy által készített Quantum Break lesz az első, ami megvalósítja a sorozat és játék keresztezését, ugyanakkor kérdéses, hogy a jövőben számíthatunk-e még hasonló címekre, hiszen a Microsoft bezárta az Xbox filmstúdió részlegét. Elképzelhető, hogy a Microsoft AAA-kategóriás konzoljátékai egész egyszerűen túl nehezen ültethetők át sorozatba, illetve nehéz megoldani a kapcsolódási pontokat a két médium között, ez azonban a Telltale eleve sorozatszerűbb, jelentősen visszafogott interaktivitású játékainál vélhetően könnyebben megvalósítható.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Atesz1987
2015.02.25. 16:39
Csak én nem értem a koncepció lényegét? Mármint az ötlet ok, de hogyan kell ezt elképzelni a valóságban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim Atesz...
2015.02.25. 16:59
Defiance-nél is ugyanezzel próbálkoztak, vagy legalább ennek egy kezdetleges verziójával. Kijött az MMO és bemagyarázták hogy az MMO és a sorozat egymást fogják befolyásolni.

Ebből nem lett semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.25. 17:12
Gondolom nem sima filmet kapsz hanem valami annál összetettebb dolgot. Ami a játékban véghezvitt döntéseid alapján más és más lehet. Kijön egy film epizod kijön egy játék epizod ahogy a játékot játszod bizonyos dolgokra hatással lesznek a következő résszel kapcsolatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. wishformor...
2015.02.25. 17:50
Nem uj talalmany, az eddigi osszes Call of duty szeria is ilyen interaktiv film volt. es a legtobb AAA cim is az.
lovoldozhettel osszevissza, amig vegig nem ertel a sztorin. valasztasi lehetoseg nulla kb.
csak most el is neveztek, GG WP...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Atesz1987
2015.02.25. 18:32
Tehát lemegy egy epizód, én játszom egyet, és a játékom hatással van a kövi epizódra. Ezt két módon lehet megtenni:

-Vagy nem élő szereplős a sorozat, és véletlen generált epizód jön. A mai technikával elég valószerűtlen.
-Vagy leforgatnak több élőszereplős epizódot is, és a játékomban hozott döntés függvényében lejátssza nekem az egyiket. Ez meg egy olcsó, gagyi megoldás.

Vagy nem jól látom?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim Atesz...
2015.02.25. 18:39
Szerintem az utóbbi lesz ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.25. 19:37
Szerintem is az utóbbi lesz.

De itt a játék és sorozatrész együtt tesz ki egy darab "super show" epizódot.

Hogy az egymást követő epizódoknak mekkora hatása lesz egymásra, az már kérdéses számomra. Úgy lenne logikus, hogy egy teljes évadon át érződjenek a hatások, de kérdés, hogy ez nem eredményez-e túl sok változót az egész évadra levetítve, hiszen lehet, hogy az utolsó epizódra már 20 különböző verziót kéne leforgatniuk.

Vagy nagyon-nagyon limitálják a játékos beleszólását a történetbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.25. 20:04
"Ebből nem lett semmi."

Azért annál egy kicsivel több de tényleg nem sok, főleg a visszafelé irány maradt le teljesen... (mármint az első évad itt-ott befolyásolta a játék eseményeit, a második évad még egy pöttyet hozzátett, de aztán ennyi)
Kár érte, az ötlet tényleg jó volt.

A Telltale bejelentésnél (bár semmi konkrétum nincs még) én is Atesz véleményét osztom, nem nagyon látom a koncepciót... mivel a Defiance multi, de a Telltale szóló játékokban nyomul. Interaktív mozikban ( ) nagyon jók, de hogyan döntik majd el, mi befolyásolja a show-t? Ha összegzik a játékosok megmozdulásait (erre van példa máshol is, pl. Chapters) akkor lesz egy rakás játékos, akinek "nem illeszkedik" az adásba kerülő show. Ha minden szóló opcióhoz forgatnak / renderelnek epizódos végeredményt, az meg a költségvetésnek ver keresztbe...

Jónak hangzik, de pont a Defiance miatt (ott is ígértek fűt-fát, aztán alig lett belőle valami) egyelőre maradok szimpla várakozó állásponton
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Pogg
2015.02.25. 20:38
Hát én inkább hajlok afelé, hogy semminek nevezzem. Már a 2. évad is úgy volt, hogy az MMO egyik raid kimenetele befolyásolta volna a történéseket, és ebből sem láttam semmit.

Nyugodtan kijavíthatsz ha tévedek, de ez akkor lesz szerintem valami, amikor oda-vissza befolyásolják egymást, azt, hogy a játékot befolyásolta a sorozat nem lehet valaminek hívni, mert a koncepció arról szól, hogy egymást befolyásolják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. otherl
2015.02.26. 01:37
A Defiance-ból azért nem lett semmi, mert a játék a startnál megbukott. Miután elhalt a hype, a kutyát nem érdekelte a játék (amit láttam belőle mondjuk nem csodálom). Nem tudom ez mennyit változott a F2P óta, de kétlem, hogy sokat. A sorozatnak meg megvannak a maga nézői. Ahhoz, hogy a koncepció működjön, mind a két oldalnak sikeresnek kellene lennie.

A Telltale szerintem itt jóval kisebb kockázatot vállal. A játékaival egy átlag tv néző is elboldogul. Náluk ezt inkább logikus fejlődési útvonalnak látom, de aztán majd meglátjuk, hogy milyen lesz a megvalósítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!