iPon Hírek

Ősztől nincs többé XP új netbookokhoz

Dátum | 2010. 06. 11.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Egész pontosan október 22-étől szünteti meg a Microsoft az XP elérhetőségét új netbookokhoz, értesített minden érdekeltet a vállalat; a jeles dátumot követően már csak és kizárólag Windows 7-et biztosítanak netbookokhoz is.

Ezúttal valószínűleg minden rendben lesz a váltással, mivel az NPD adatai szerint a netbookok elsöprő többsége - 81%-a - már áprilisban is az új operációs rendszert használta. A PC-k esetében is viszonylag gyorsan lezajlott ez a folyamat.

A netbook-gyártók az XP-t értelemszerűen pusztán takarékossági megfontolásból tartották meg a legolcsóbb modelljeiken, mivel azok részben épp ennek is köszönhetően lehettek a legolcsóbbak: a rendszer korára való tekintettel ugyanis a Microsoft mindössze 15$-t számított fel érte gépenként (összehasonlításképp: a Vista kétszer ennyibe, 30$-ba került).

Arról egyelőre nincs hír, hogy ez a váltás hogyan befolyásolja majd az előbb említett "legolcsóbb" laptopokat, de azok a gyártók, akik továbbra is szeretnének abszolút minimalista megoldásokat kínálni, feltehetőleg a már eddig is bevált módszernek megfelelően valamilyen Linuxot használnak majd.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

54. Destroy666
2010.06.11. 15:47
Épp ideje teljessen kivonni az XP-t a forgalombol. Már jóideje elavult, biztonsági hibákkal teli rendszer tulajdonosa az, aki XP-t használ.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Asagrim
2010.06.11. 15:56
Van netbookod? Próbáltad már egyszer XP-vel, egyszer Win7-tel használni? Egetrengető különbség van a kettő között. XP alatt nekem még 720p videó lejátszás sem téma, Win7 már egy flash játékon megfekszik, úgyhogy én örülök hogy XP-vel adták!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. polarx
2010.06.11. 16:03
Destroy666 ezt a biztonsági rést mindenki úgy fujja mint általános iskolába a kötelező verseket.. Megkérdezném hogy te mindennapos használatba tapasztalod ezt a biztonsági hibát? mert én elmondom neked egyáltalán nem.. ugyan már win7-et használok első hivatalos béták óta de ez a sokat emlegetett hiba az valahogy nem olyan szembe tünő csak tudnak az emberek róla hogy van.. (vagy sem?!)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. P100
2010.06.11. 16:28
Hát én ezt nem értem.


Valaki elárulja nekem, hogy hogy fog kényelmesen elfutni egy 1 magos, 1.6Ghz-es Atom procival + 512MB rammal, Intel 950 GM videokártyával felszerelt gépen elfutni a Windows 7?

A fentebb említett konfiguráción egy XP 3x gyorsabban futna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Destroy666
2010.06.11. 16:31
Elég sok hibával találkozok nap, mint nap az XP-vel kapcsolatban, amit se Vistánál, se Win7-nél nem tapasztaltam, még a beta változatunknál sem. Legutobb, hogy az USB-s eszközöket csak gépindításkor érzékeli, menet közben már nem. Ez egy egyértelemű XP hiba, ugyanis a gépre csak XP és Office van telepítve, netet meg nem látott a gép.

@Asagrim: A flash sajnos nincs teljesítmény optimalizálva.

@P100: Ne az Ultimatet akard felrakni, hanem a startert, ami kimondottan netbookokra van optimalizálva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Zadam
2010.06.11. 16:53
Kiprobaltam egy acer aspire one-t xp vel is meg win7 el is es win7(home premium) alatt szerintem sokkal jobban megy mint xp-vel. Az xp elavult es a bisztonsagi resek pedig arra vonatkoznak hogy nagyon konnyen osszevirusozodik es ezt pedig minden felhasznalo tapasztalhatja. Szerintem a win7 jobban sikerult mint a mac osx es meg ha nem is tokeltes a kovetkezo generacio remelem mar az lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Humbuk
2010.06.11. 18:09
Tökéletes program? Szép álom! A programokat is emberek írják és ameddig ez így lesz addig lesz benne bőven hiba!

A windows vista/7-ről:
Akinek szarul futnak a gépén, azok vagy "rossz verziót" telepítettek vagy telenyomták mindenféle kéretlen keresetlen "sz*r" progival. Néha kell egy kis rendszerkarbantartás is!
Nem véletlen, hogy ezek különféle pakkokban jönnek és akinek roszabb gépe van, ahogy azt Destroy666 is írta, az ne ultimattel kezdjen. Különben lehet ezeket optimalizálni is amivel kb 30-40%os teljesítmény javulást lehet elérni.

Nekem intel d 915ös 2.8Ghz es procim van és 2 GB ramom és nekem a vista 30-50mp alatt bootol(1.5 éves a rendszer). Míg ugyan ennyi idős Xp 5-10 perc!!!! Ez aztán a lol mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. prohlep
2010.06.11. 18:12
"... azok a gyártók, akik továbbra is szeretnének abszolút minimalista megoldásokat kínálni, feltehetőleg a már eddig is bevált módszernek megfelelően valamilyen Linuxot használnak majd."

Helyesbitek: maximalista megoldas Linuxot hasznalni. Igenytelenebbeknek pedig elsozhato gepenkent 15/30 dollarert az XP/Vista.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. prohlep
2010.06.11. 18:14
"Ez egy egyértelemű XP hiba, ugyanis a gépre csak XP és Office van telepítve, netet meg nem látott a gép."

Ez annak a hibaja, aki nem mutatja meg a net-et a rendszerenek, es nem frissiti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. prohlep
2010.06.11. 18:33
"Az xp elavult es a bisztonsagi resek pedig arra vonatkoznak hogy nagyon konnyen osszevirusozodik es ezt pedig minden felhasznalo tapasztalhatja."

XP virus supportja valoban jobb, mert mar volt eleg ido a virus support felfuttatasara.

Habar sok esetben a Micro es Soft agyu felhasznalok jelentik az igazi biztonsagi rest.

"Szerintem a win7 jobban sikerult mint a mac osx"

Win7 es Mac OS-X nem egy sulycsoport.

Az auto szalonok PR szovegeibol kolcsonzott promocios fordulattal: "Win7 a sajat kategoriajanak legjobbja".

En egy komolyabb kategoriat kedvelek.

Win7-ben ki tudja azt megcsinalni egyetlen gepen, hogy letrehoz 6 virtualis gepet: egy XP egy gigaval, egy Win7 ket gigaval, egy intezmenyi tuzfal egy gigaval, egy Active Directory szolgaltatast ado Win Server Core 2 gigaval, egy fajl- es http szerver harom gigaval, ez utobbi ket gepet virtualis gepkent onmagaba foglalo szervert ot gigaval, es egy tovabbi teszt gep a maradek 9 giga memoriaval?

Win7 gepen ki tudja lemodellezni egy iskola LEENDO UJ rendszeret, minden konfiguralasi finomsagot ELORE kiprobalni, hogy amikor majd elesben megy a regi szerverek oprendszereinek RADIKALIS atalakitasa, akkor mar lehetoleg ne erjen meglepetes.

Win7, de meg a Win2008 szerver SEM UNIX/Linux kategoria. Ez utobbi valami egeszen mas kategoria, amelyben az ember szabadon szarnyalhat.

Csoda az, hogy PONTOSAN ugyanezen rendszer dobhato fel egy fel gigas egymagos kis Atom-ra is!

Ilyen komolyabb Unix mag van a Mac OS-X alatt is.

Jolinformalt embernek eszebe sem jut a kulonfele haztartasi- es szerver windows rendszereket Mac OS-X es egyeb UNIX alapu rendszerekhez hasonlitani.

Ne haragudjatok, de azert valahogy ne tevesszuk el a nagysagrendeket.

Azert, mert a UNIX vilagnak nem lelki celja a csili-vili energia-pocsekolas, attol meg nem kell azt hinni, hogy gagyi a UNIX, es MicroSoft a meno.

MicroSoft rendszerekkel egy rakas komoly rendszerfeladatot nem tudunk megoldani, mikozben Linux alapon pedig szabadon szarnyalunk, es kizarolag a sajat tehtesegunk es muveltsegunk szab korlatot annak, hogy mit tudunk megcsinalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Alwares
2010.06.11. 19:13
Mac OSX, Linux... Mit szívtatok emberek? Az OSX még hagyján, bár szerintem az is totál életidegen operációs rendszer, a fele szemfényvesztés. Ugyanazok a problémák a Macek oprendszerével mint 10 éve, csak most csinosan van tálalva. Használja akinek erre van ingerenciája.
A Linux-ból pedig jelenleg nincsen olyan disztró ami versenyképes lehetne az asztali piacon (még ingyen is!).

De ez off. Ez a lépés viszont nekem nem tetszik. Ezek a kis netbookok sokszor még XP-vel is elég lassúak voltak, hogy win7 alatt hogy mennének, én ki se próbálnám. Pláne, hogy az 1 GB RAM az elterjedt ezekben a gépekben ami win7-hez már elég, de nagyon sovány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Humbuk
2010.06.11. 19:23
Prohlep ebben teljesen igazad van!
De azt ne felejtsd el, hogy unix/linux-ot pont olyan emberek használják többségben akik értenek is a számítógéphez de azon belül is inkább a programozáshoz. Linuxban pont az a jó amit sok ügyes emberke és programozó keres.. Nem tetszik valami? sitty-sutty átírod és csinálsz egy olyat ami jó neked.

De ahogy mondtad az ilyen programozó vénával és tudással rendelkező emberek sem egy kategória az olyanokkal, akik neteznek meg nyomják a "Doom"-ot ezerrel.

Win 7 elment kisérletben egy P2-esen is haaajh de hol is láttam?

u.i.: Egy pici utánajárással és az oprendszer igényeidhez való optimalizálásával a vista és win7 rendszerek energia igénye drasztikusan csökkenthető.
Pl barátnőm Asus 1000h Eeepc-je vista home premiummal 3x olyan gyors mint XP sp3al.

Peace!


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Asagrim Humbu...
2010.06.11. 19:50
A nevedben benne is van a mondanivalód valóságértéke.

ASUS eeePC 1005HA-t vettem itt iponnál, plusz 2 giga ramot amit ki is cseréltem benne amint megérkezett. Dual boottal futtattam XP Home Sp3-mat illetve Win7 Home Premium-ot, mindkettő eredeti.

WinXP-t teliszartam grafikus tuninggal, mert rühellem ahogy kinéz - darkmatter solar flare vizuális téma, egyéni egérkurzor, bootscreen, háttérkép stb. -, még így is 720p videókat játszik a tálcán egy böngészővel, amiben nem 2 oldal fut.

Felraktam a Win7-et, a következő rendszer optimalizálásokat hajtottam végre:
- msconfigban bootnál: beállítottam a processzorok számát 2-re (N280-as proci), noGUI boot pipa be
- kikapcsoltam az üresjárati töredezettségmentesítést (HDD-m van)
- felraktam a tuneup utilities programot folyamatos rendszeroptimalizációra
- kikapcsoltam a windows aero felületet
- kikapcsoltam a kereső indexelést
... folytassam?

Eredmény? Kétszer olyan lassú mint az XP, és ha csak a vírusirtó illetve a tűzfal fut memóriarezidensen, más nem, még úgy is néha lefullad flash tartalmú weboldalnál, 720p videó lejátszásáról meg ne is álmodjak!

Ubuntu Netbook Remix 3 napja megy a gépemen, és igaz úgy meghajtja, hogy az egész olyan meleg mint egy kazán, de zokszó nélkül viszi az _1080p_fullHD_ videókat! Aki meg azt mondja, hogy sokat kell hozzá gépelni az vagy hazudik vagy még nem látott ubuntut, mert úgy van fent az opera, a skype, és sok más program, hogy nem is ehhez a disztribúcióhoz készült de külső segítség nélkül feltelepítettem anélkül hogy terminált (érsd: parancssort) indítottam volna!

Méghogy hozzáértőknek való ... eszem megáll! 2 hete szerdán jött át a rokonom, hogy winydóz nem játsza le a kamerájáról a videót, hang van de kép nincs, hogy tudja előhozni a képet hozzá? ... hát annyit nem bírt megcsinálni egyedül, hogy duplán kattintson az unattended install indító batch fájljára amit elkészítettem neki előre .... Linuxban mi lett volna? Elindítja a videót, a lejátszó elindítja a kodek letöltését netről, és 3-4 perc múlva nekiáll lejátszani, mindeközben ő nem csinál _semmit_ csak vár!

Most akkor én vagyok hülye kifejezetten a Windows 7-hez frissen vizsgázott felsőfokú szoftverüzemeltetőként (értsd: rendszergarázda) vagy mi van?

Marad a WinXP-Ubuntu dual boot, egyedül a fájl tag-elést hiányolom, de hát amiatt nem tartok win7-et, KDE-t meg pláne nem telepítek mert elszarja a rendszert - már próbáltam -.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. balintdavi...
2010.06.11. 20:55
"Ubuntu Netbook Remix 3 napja megy a gépemen, és igaz úgy meghajtja, hogy az egész olyan meleg mint egy kazán..."

Valószínűleg performance módban ragadt a CPU-d (folyton max órajelen megy).
Rakd ki a panelra a CPU- órajelváltozás-figyelőből annyit, ahány magod van, és nyomd át mindet performanceről ondemand-re, vagy powersave-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. balintdavi...
2010.06.11. 20:58
Amúgy szerintem minden marad ugyanúgy, kedves user megveszi linuxszal, és használja azzal, vagy suttyomban feltolja rá az XP-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. felziusz
2010.06.11. 21:05
Kezdenek érkezni az eszes kommentezők. Végre Végre elhajítják az XP-t Dejó
Linux az nem csak programozóknak való. Próbálj ki egy Ubuntu 10.04 -et egyik legfelhasználóbarátabb Linux. Ha azt mondod csak profiknak akkor hülye vagy
Én olyat használok ami profiknak való(inkább középhaladóknak) De többnyire igaz az hogy aki Linuxozik az nem fullhülye a gépekhez. Rengeteget vagyok az ubuntu magyar IRCjén és rengeteget segítünk kezdőknek. Gyere fel és ha van bármi Ubuntuval kapcsolatos kérdésed bajod gyere fel és segítünk. Ennyi

a 667Mhzes 701es eee gyönyörűen futott Openbox(ablakkezelő)/Arch(linux OS) kombóval. Chromium(Chrome linuxra és macre) rendes sebességgel dolgozott 720as vidiket gyönyörűen futtatta fullscreenen. Ismétlem 667Mhz-es CPU. A windows erre mikor lesz képes?

Vírusírtó nem kell, Szoftvereket nema netről kell összevadászni és örvendezni ha van egy normális amihez még crack sem kell. Hanem fogod magad: csomagkezelő rákeresel és pipa azután alkalmaz telepíted amit kell egy kérdés vagy bármi nélkül. Előre írja mekkora a program és mennyi helyet foglal

Gyöngyszemek:

"XP virus supportja valoban jobb, mert mar volt eleg ido a virus support felfuttatasara.
Habar sok esetben a Micro es Soft agyu felhasznalok jelentik az igazi biztonsagi rest."

"MicroSoft rendszerekkel egy rakas komoly rendszerfeladatot nem tudunk megoldani, mikozben Linux alapon pedig szabadon szarnyalunk, es kizarolag a sajat tehtesegunk es muveltsegunk szab korlatot annak, hogy mit tudunk megcsinalni."


Linux egyedül egy dologban vérzik el: az Energiagazdálkodásban. De ez rendkívül gyorsan pótolva lesz. (Jelenleg csak haladóknak szánt megoldások vannak de azok azért durvák/kikapcsolja a HDD-t, Képernyő beállítások stb/) Ezért melegszik nagyon De legalább a teljesítménye rendben van

Úgyhogy mindenkit tudok bátorítani hogy használja a windowst és a többi számítógéperőforrást megkajáló alkalmazást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. _DiEGO_
2010.06.11. 21:08
Vagy lenne egy OS választási lehetőség ... hadd a vásárló döntse el már mit is akar !

Egyébként foltozgatják rendesen Win 7 -et ... jövő hónap és van az SP1 ! Szóval vannak hibái szépen , de aki csak netezésre használja ... és nagyon általános célra ...

Filmnézés / zenehallgatás / Internet ...

XP még jóideig menő lesz , ha akarják ha nem ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Sytyx
2010.06.11. 21:43
Nem értem a sok okost, hogy a ráké kell minden windowsos hírnél magasztalni a linuxot és fikázni a windows. Emberek java windows-t használ. Ne mondja nekem senki, hogy csak a reklámja miatt vagy akármi ilyen. Ha olyan jól lehetne használni az ingyenes linuxot akkor csak azt használná a világ nem? De inkább használ mindenki windowsot (fizet érte sokat vagy warezol inkább) mint a tökéletes linuxot. Most akkor ki a hülye? Vagy mindenki hülye mert nem az "okosok" OS-t használja?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. felziusz Sytyx
2010.06.11. 22:55
Nem fikázom a Wint.. de nem erre a platformra találták ki. Nem állapot az hogy megzabálja a gépet. Ennyi csak a bajom.

Másik: Hardverekhez windóz szoftver van, Ati kártyákhoz szintén windóz szoftver van, és stb. Sokan kipróbálják a linuxot, és nem áll kézre és nem úgy működik mint a másik és ők elmondják még 30 embernek hogy fujj de szar. Ennyi a probléma. Másrészt nem mennek rajta a dilettáns hülyegyerekek 4 magot igénylő Krízisei meg a tököm tudja még mennyi minden. Meg eleve az M$ pénzel politikusokat hogy az állam megrendelje a rengeteg M$ licencet az iskolákba és ott csak azt tanítják. Továbbá csak az M$ Office és még sorolhatnám.Éves szinten Milliárdokat öl az állam ilyenekbe. Továbbá a kicsi gyerkőcök csak ezt szokják meg és kezdődik minden előlről.

Ha lenne esélyegyenlőség akkor a linux részesedése a desktop piacon elég számottevő lenne. Vannak olyan gyártók akik támogatjáka linuxokat (nVidia, HP, stb)

Szerverpiacon pedig nem hiába annyi az annyi

Ami pedig azt illeti hogy az elcse$zett monopolkapitalista nézetei miatt akar az M$ minden platformon megjelenni az nevetséges.

Összegezve hogy miért nem terjedt el: Téveszmék, lobbizás, megszokás, rossz pletykák, hardvergyártók hozzáállása, OEM

ja igen az OEM. fujj de guff-tuff-talan szoval _DiEGO_ egyetértek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Asagrim Sytyx
2010.06.11. 23:05
Ha nem lennél ilyen "okos", akkor célhardverre célszoftvert raknál. 89 óta használok windowst, és az asztali gépeimen azóta is csak windows van, de egy gyenge teljesítményű netbookon nem kérdés, hogy a linux a jobb választás, FŐLEG hogy a cikk arról szól hogy kilövik az egyetlen windows alternatívát ami netbookra szóba jöhet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. _DiEGO_
2010.06.11. 23:23
Ha neadjisten télleg ezt meglépik, hogy végleg eltörlik/kivonják/megszüntetik stb , akkor majd lesz egy csapat aki másnéven futtatja , de mégis ugyanaz marad

Windows Commander --->> Total Commander

Windows XP --->> Total XP

nem eszik olyan forrón a kását

Szerintem csak meglebbentik hírt , hogyan fogadja nagyközönség ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. silentfrog
2010.06.12. 08:12
Kár ,hogy a win7 odabax az akku üzemidőnek a kis nettopom majd másfél orával megy kevesebbett akkurol win 7 alatt.
Nekem meg az aksiidő nagyon lényeges...
Az otthoni gépemmel meg olyan bajok vannak,hogy win7 alatt pattog a hangja a tv kártyámnak/ha adást nézek/
40 forum végigolvasása után sem sikerült megszüntetni orvosolni.
Igy én maradok a régi jo Xpnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Horusz
2010.06.12. 08:29
_DIEGO_
A total commandert ugyanaz csinálja, mint a windows commandert, csak nevet váltott.

Egy oprendszert "folytatni" pedig nem annyi, hogy "gyertek srácok, írjunk biztonsági foltokat meg új fícsöröket az xp-hez".

Szóval amit mondtál, annak semmi alapja/értelme.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. lkollar _DiEG...
2010.06.12. 08:37
Két gépen használjuk a Win7et. Egy kétmagos asztali gépen és egy netbookon. A két gép egymásnak a klónja. Volt másik asztali gépünk, de az a netbook megjelenésével a sufniban kötött ki.(3Ghz Prescott). A nejem használja és tökéletesen elégedett vele. Az asztali gépünket hónapok óta hanyagolja. Mióta SSD-ét raktunk bele csak ritkán kapcsolja ki, lecsapja a tetejét és úgy cipeli. Egy fél napra való szuflát majdnem mindig talál benne. Nem játékgépről van szó! Munkához használatos felhasználói programok futnak rajta.
Baromi jó, de sajnos igen drága rendszernek tartom. Nem csodálom, hogy a szabadszoftveres társadalom beszart tőle. Gondolok itt az SFS kampányára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Humbuk
2010.06.12. 10:23
Asagrim.

Az enyém is csak egy vélemény... Én nem használok win7-et és egy darabig amíg a vista-nak lesz supportja, nem is fogok.

"unix/linux-ot pont olyan emberek használják többségben akik értenek is a számítógéphez de azon belül is inkább a programozáshoz" És amennyiben a szövegértésednek nincs semmi baja, akkor azt is látod, hogy nem írtam olyat, hogy !!!csak!!! programozóknak való.
De mind 1 is..
nekem az elég, hogy a vista ultimate 900MB ram helyett csak 400at eszik..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. atyus45
2010.06.12. 11:15
Üdv mindenkinek aki olvassa a hozzászólásokat.
Az őskorban volt a Dos elsódleges változata,ehhez lehetett a Win valamelyik ősrégi változatát feltenni.Jaj mennyi szép ablak!!!A Dos maradt még a Win fejlődött szebb és okosabb lett, csak a neve nem változott.Eltünt a Dos,jött az UjabbWIN már szólóban szebben okosabban.És így tovább.Aki nem ebben az évezredben született tegye fel a kezét ha nem az előbbiekben leírt változatokon tanult.A világ fejlődik OS MAC,LINUX stb.Mindenki arra esküszik amit alkalmaz és ismer.Hibájí mindnek van de előnye is.Nem lehet egyértelműen No1 kikiáltani valamelyiket.
Kinek a pap,kinek a papné!Én a lányukat választom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. felziusz
2010.06.12. 13:08
Atyus jól mondod:"Mindenki arra esküszik amit alkalmaz és ismer" Amit ismer... az a baj sokan anélkül ítélkeznek mások felett hogy ismernék és ez nem csak a linuxra és társaira értendő. Könnyű úgy fikázni hogy asse tudom milyen. Mac-et nem szólom le, max az árárt mert azt ismerem. Win7hez nem kevésszer volt szerencsém. Az hogy mennyi vírust kap be meg mennyi rajata a rés azt nem tudom és nem is érdekel. De az hogy a fele kompjúter csak az OS-t szolgálja ki az azért nevetséges. Az OS egy szükséges rossz. Nem azért veszünk szgépet hogy húú fut a windóz de jóóó vagy hasonlók hanem azért hogy programokat futassunk rajta amihez persze elengedhetetlenen az OS.

Én kiskorom óta DOS, WINDOS, estébét használtam egészen a Vistáig. Kipróbáltam, akadt az egész, pedig nem volt idős gép(és nem is volt gyenge), megzabálta az egészet. Köszönöm ebből többet nem. XPztem még egy darabig és végül bő másfél éve folyamatosan Linux felhasználó vagyok. Aki használt kb fél évig linuxot és az mondja azt rá hogy szar meg fujj meg stb akkor azt mondomm jo de az hogy látták 2 percig havernál és nem olyan téma volt beállítva ami tetszik és így húzzák le, az nem fair.

Egyik ismerősöm keni-vágja a linuxot és elég régóta foglalkozik vele és mégis Windowsa van. Erre bólintok hogy neki ez jó akkor használja.

De könyörgöm, attól még hogy Windóz rendszered van ne élj szatyorban! Próbálj ki mást is! Legyél széles látókörű! Legyél Szabad!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. FoAMDFun
2010.06.12. 13:17
Én személy szerint Mac OS X 10.5.8-at (iDeneb Hackintosh verziót PC-n), Windows 7 Ultimate x64-et és Ubuntu 10.04 x64 LTS-t használok 1 gépen 1 HDD-n. Gyönyörűen megférnek és nekem az a véleményem, hogy mindhárom platform nagyszerű. Általános dolgokra (Netezés, Filmnézés, Skype,...) mindhárom jó, játszani Windows 7 és OS X, Customize-olni Linux (Szénné lehet teljesen állítani mindent, Conky gadgeteket írni, etc...). Szóval szerintem mindhárom rendszer zseniális (számomra).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. bszoke88
2010.06.12. 15:04
sztem az ubuntu 10.04 nagyon béna és nem csak grafikailag. inkább a 9.10-et próbáljátok, az nem olyan félelmetes első látásra.

a többség valószínű maradni fog az xp-nél, de az is lehet, hogy a win7 beállítására írnak majd pár manuált, és majd az is "használhatóvá" válik.

nálam dual boot van ub9.10 és xp, de már jó ideje nem használom az xp-t. számomra az egyetlen dolog, amit nem tudok ubuntun az a játék. de már egy ideje mással foglalkozom, szóval...

Asagrim
mi az a file tag??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. psylocke
2010.06.12. 15:19
én xpsp3fullt használok. semmi biztonsági rés, semmi usb vagy egyéb hardverkompatibilitási hiba, semmi kékhalál vagy fagyás, gyorsan bootol, teljes ESET ISel 180 megát eszik. Semmilyen problémával nem találkoztam az utóbbi 2-3 évben. ccleaner és TU5 tartja frissen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. prohlep
2010.06.12. 19:46
"Ne mondja nekem senki, hogy csak a reklámja miatt vagy akármi ilyen. Ha olyan jól lehetne használni az ingyenes linuxot akkor csak azt használná a világ nem?"

1. mondatra valasz: monopol helyzet kialakitasa a dontesi pozicioban levo szakertok tudatlansagara es korrupciojara tamaszkodva.

2. mondatra valasz: kialakitott monopol helyzetet kihasznalva szabvanytalansagi haboruval lesoporni a jogi okok miatt az MS belso szabvanyaihoz hozza nem fero konkurenciat.

"Összegezve hogy miért nem terjedt el: Téveszmék, lobbizás, megszokás, rossz pletykák, hardvergyártók hozzáállása, OEM"

Igen, ez talalo osszegzes.

BTW, nem irok nevet es parot, mert nem akarok birosagon pereskedni.

De tessek megnezni, hogy fontos parlamenti gazdasagi/informatikai pozicioban egy ideje egy jogasz vegzettsegu ember volt az egyik fontos part reszerol az iranyado kepviselo, es nemregiben lecsereltek egy olyan emberre, aki nem hogy nem jogasz, de 10 eve erettsegizve semmi de semmi felsofoku vegzettseget nem sikerult osszekaparnia.

Ugyanakkor sajat parttarsai, egy Google-lal megtalalhato dokumentum szerint arra gyanakszanak, hogy egy dohanyzas elleni torvenyjavaslat elokeszitesenel az illetot kilora megvasarolta a dohany lobby.

No, most ez az ember, mindennemu szamtech es mindennemu felsofoku vegzettseg nelkul, szerintetek ilyen politikus hogyan fog ellenallni annak, amikor a szoftver lobby igyekszik kilora megvasarolni, hogy a szabad szoftverek szamara hatranyos intezkedesek tortenjenek? Es a koltsegvetes penzet szorjak kulonfele penzes szoftverekre.

Neveket nem irtam. De aki akarja, Google-val rajohet, hogy milyen veres, jelenbeli realitasrol, veszelyrol van szo.

Meg sokat tudnek meselni az 1989--2010-es idoszakrol.

Sokat vesztett a vilag az elmelyult tovabbtanulas helyett intenziv tarsasagi eletet elo diakokbol kinott, nem elegge tajekozott, nem elegge muvelt, es sajnos bizonyos esetekben kifejezetten konnyen korrumpalhato politikusok miatt.

Windows is ilyen jelensegek farvizen uszott be a haztartasok 90%-aba.

Amennyiben valaki ezert a hozzaszolasert bevadol, akkor a Windows elterjedesenek politikai tortenetenek szeleskoru feltarasat fogom kezdemenyezni vedekezeskent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Sytyx
2010.06.12. 20:52
felziusz: Szóval aki játékra használja a számítógépet Windows Os-el akkor az dilettáns? Ki szerint? Miért? Aki nem olyan mint te az miért hülye? Gondolkozz már el kicsit.
prohlep: Már csak egy UFO elmélet hiányzik szerintem. Az is általános vélemény volt, legalább is sokáig csak azt hallotta az ember, hogy ha játszani akarsz akkor nV kártyát vegyél. (A játékok indulásánál látható logóról ne is beszéljünk) Mégis nem 90% az nV részesedése, mert megéri Ati-t venni.
Továbbra se értem, hogy miért hülye az aki Win-t használ, azaz nektek nagy Win utálóknak ez miért fáj? Drágábban veszitek a kenyeret ez miatt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. pycur
2010.06.12. 22:27
No akkor énis mesélek egy kicsit nektek
Van egy SP2-es xp-m, kb 2005-ös az install. A híres win frissítéseket mindig is letiltottam, soha nem tettem fel egyet se, MERT: miért tegyem fel? Mi változna ha feltenném? Lehet hogy nem is csinál semmit(?) De egy biztos, a túlzott frissítések miatt kellett már újratenni gépet...mert úgy belassította a sok foltozás/patch amit használnia kellett hogy hihetetlen... Csak jó PR kampány lett belőle hogy aki nem frissíti az....nem is tudom folytatni. Ez a frissítsük programjainkat egy nagy átverés lehet amit a Microsoft indított el. Lásd hetente van új verzió most már szinte minden nagyobb progiból: nero, mediaplayer, winamp, opera, firefox... XP javítások. Ha van egy program amit megírtak, teszteltek, kiadtak akkor az elvileg úgy működőképes is nem? Ez a hatalmas frissítési mennyiség meg az én szememben a programozókat minősíti: sűrű elnézések közepedte kéne kiadniuk hogy jájj L-b*sztuk megint és itt egy javított verzió bocsássanak meg többé nem lesz ilyen... Kéremszépen ha nem tudják megírni a programot JÓL miért adják ki? Főleg pénzért? Hmmm....

Szóval felteszed az XP-t és az elvileg működik nem? És télleg, feltelepül, működik, lehet benne kattogni, drivert feltenni, hátteret beállítani és ezt azt használni.
Akkor kell valamit frissíteni ha NEM MŰKÖDIK MÁR helyesen. Mert az ugye nem használható ha folyton kihal vagy hülyeségeket csinál.
Nekem nem nagyon voltak ilyen problémáim a működéssel. Régebben akadt pár kékhalál biztos a driverek miatt, mára nincs. 1 huzamban képes 4 hetet menni, utána kell restartolni mert vagy nagyon belassul már vagy ténylegesen befagy. De na 4 hét az 4 hét...
Az én laptopomon (DELL D610, nem mai...és nem is netbook) is XP van, +eredeti matrica-cd de ez most mellékes. Kipróbáltam énis rajta a Win7-et és 1 hetembe telt mire minden drivert meg új verziós programot beszerteztem ami hajlandó működni rajta. Mégse nyerte el a tetszésem a sebessége. Nem bírja a 24 órázást, amúgy nem volt annyira rossz... DE hiába állítják hogy jobban fut az XP-nél, lehetetlen, mert a hardver sebessége nem követi az oprendszerét attól hogy újat teszek rá. Egy új rendszernek új gép igénye van ezt tudjuk jól. Itt üdvözlöm azokat a kollégákat akik a win 3.1-től követik az eseményeket. Szerintem ők tudják mire gondolok amikor pl bejött a win xp és az átlag gép egy 500mhz-es gép volt 64 vagy 128mb memóriával.
Destroy666: szerintem te még a win7 startert nem láttad élőben.
Tudod egyáltalán azt róla hogy nem lehet egyrészt hátteret váltani mert le van tiltva mert nem megvásárolt funkció, ezen felül összesen 2 db programot enged futtatni egyidőben. vmwareba feltettem, kb 1 percet élt
A wint pedig a M$ lobbizása miatt és a maximális kompatibilitás miatt használják az emberek. Pl ha linuxon lennél és meglátnál valami jó cd grabbert vagy jó kis képszerkesztőt és kipróbálnád akkor max az egér kapacitását tudnád az asztalon lemérni mert nem tudod elindítani a progit csak úgy.
Na jól összeszedtem a gondolataimat a témából ismét.
A hírhez meg annyit fűzök hogy lesznek még anyázások ebből egy ideig. Bár a vistával egyértelműen elbuktak, azt nem bírták élvezhetően futtatni a netbookok.
És amúgy a számítógépet saját használatra vesszük, nem azért hogy a windóz használja és nekünk meg megengedjen ezt azt csinálni rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. pycur
2010.06.13. 00:46
Mikrobi: azt tényleg kihagytam hogy van azért vírusírtó meg tűzfal progi a gépen, de én kimondom, nincs szükségem ezekre az úgynevezett tömeges foltozgatásokra. Nem tapasztaltam semmilyen pozitív változást se velük se nélkülük. Akkor biza feltenném ha ténylegesen attól elmúlna valamilyen hiba mint pl az említett usb-s eszköz nemlátása. De mivel működik a rendszer nincs okom "elrontani". Ahogy előbb is mondtam frissíteni akkor kell valamit ha már hibásan működik.

Az a korlátozás meg csak a starter verzióban van. De azt ilyen formában ingyen kéne adniuk. Bár még ingyen se kell mert mit tudnék benne kezdeni. Tűzfal+vírusírtó és nem futhat több program, vicc....

Azt kimondottan viccesnek találom hogy egyesek úgy beszélnek az xp-ről hogy jajj régi má dobjuk ki van újabb... meg mert ez úgyis egyre rosszabb.
Mitől egyre rosszabb? Úgy beszéltek róla, mint ha ez egy szelet sajt lenne a spajzba és az idő múlásával fokozatosan megromlana. A számítógépes program nem tud elromlani magától.Saját magát nem változtatja meg x idő után. Ezt a vírusok tudják produkálni ami ellen vagy védekezünk vagy reinstall és utána már jobban védekezünk.
És a windózt pedig tessék megbecsülni. Nélküle nem tudom mi lenne a számítógépekkel. Valami biztos, de én szerintem ez az egyik legjobb lehetőség ami megtörténhetett. Tekintsünk most el az M$ pénzéhességétől.
Nem akarom isteníteni félreértés ne essék, és a linux meg egyéb rendszereket se fikázom le.
Mindegyiknek megvan a maga felhasználási rétege.
Aki játszogat annak ez kell, és itt szinte mindent tud is használni amit a neten talál.
Aki egy kicsit inkább a védelmet helyezi előtérbe az biztos linuxozik, ő tuti nem cod-ozik vagy ilyesmik, ő csak szimplán netezik, mailozik, trécsel, zenél meg talán filmezik. Neki erre van szüksége.
Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. prohlep
2010.06.13. 10:18
Mennyivel kell megbillenteni egy biliard asztalt, hogy miden golyo a Microsoft sarokba guruljon es elmondhato legyen, hogy az a sarok nem pusztan lobbizas (magyarul legalisnak tekintett politikai korrupcio) es egyeb nemtelen dolgok kovetkezmenye?

Torzitas azt kerdezni, hogy annyival rosszabb-e a Windows a beetetessel es lobbyzassal legyozott vetelytarsaknal.

Nem annyival rosszabb, hanem ennyire szamit a biliard asztal legaprobb megbillentese is.

Tajekozatlan, muveletlen emberer miert fajnak nekunk?

Drágábban vesszuk-e a kenyeret ez miatt?

IGEN, EGYERTELMUEN IGEN.

Az ellensegnel sokkal kartekonyabbak es veszelyesebbek a tajekozatlan es muveletlen polgartarsak.

Microsoft eseten eppen az elegtelen szellemi/erkolcsi teljesitmenyt nyujto informatikai szakertok/tanacsadok, es a rossz/dragabb trendek ala jatszo, tajekozatlan es muveletlen polgartarsak miatt tortenhet az meg, hogy az elmult ket evtizedben tenylegesen tiszta megmerettetes helyett, egyszeruen a Microsoft fele billentettek a biliard asztalt.

Aki csak jatszani akar, az is rosszabbul jart.

Mert egy szamtalan problemat es fuggoseget jelento rendszeren talalhatja csak meg a jatekait.

Windows-os jatekosok es irodai felhasznalok nem ismerik azt az erzest, hogy amikor az ember leul egy NEM-windows-hoz, akkor milyen lelki nyugalom vesz erot az emberen.

Ezzel szemben a windwos-juzer es windows-gamer forumok tomve vannak elkeseredett juzerek/gemarek problemaival, es a kialakult helyzetukbol ordito meltanytalan kiszolgaltatottsag-gal.

Igen, a Microsofton mindenki veszit, nem csak a gamerek/juzerek, hanem az is, aki nem hasznalja, mert a kornyezo tarsadalom rosszabbul szervezett, rosszabbul ellatott es raadasul anyagilag megterheltebb, es kiszolgaltatott.

En hiaba hasznalok Microsoft-nal jobb rendszert, ha az ingyenesen vegzett tarsadalmi munkam idejenek legnagyobb reszet a kornyezetemben elo windows userek meltanytalan helyzetebol fakado problemainak reszleges orvoslasaval pocsekoldik el ahelyett, hogy ugyanennyi idot szanva nem-Microsoftos ujezekre, sokkal tobb kozos ertek lenne teremtheto.

Windows-only felhasznalok persze mindezt hogyan is erthetnek, ahogy igazabol egy ferfi sem tudhatja igazan, hogy milyen egy szules/szoptatas/anyasag, mig at nem elte sajat maga is.

Nem windows-gyuloletrol van szo, hanem tajekozottsagrol es elettapasztalatrol, meg az elmult 38 ev informatika tortenetenek kortarsi szemtanu szintu ateleserol (38 eve voltam 16 eves, amikor eletem elso DIGITALIS, majd egy evvel kesobb eletem elso ANALOG szamitogepet szemelyesen kiprobalhattam es RENDSZERESEN hasznalhattam).

Imadom, amikor a Microsoft-pelenkan es Microsoft-cumin felnott nemzedek tajekozatlanabb tagjai a nyitottabb szemu es tajekozottabb kortarsaikat vagy idosebb nemzedeket sommasan csak elvakult Microsoft gyulolonek hiszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Asagrim bszok...
2010.06.13. 14:45
Címkékkel látsz el fájlokat, és így nem kell féjlneveket megjegyezn. Windows 7-ben a kereső szövegmezőbe beírod hogy tag: és utána plusz jelekkel elválasztva hogy mit szeretnél keresni. Így sokkal pontosabban tudsz rákeresni dolgokra, anélkül hogy a fájlnévre emlékeznél.

Több ezer képnél például nagyon hasznos. Nem kell a kameraképeimet sem átnevezni, marad DSCxxxxx.jpg és a címkékkel meg beleírom mit tartalmaz. Így például egyszerűen rá tudok keresni a Krakkóban a fő téren készült képekre, vagy bármi más konkrét dologra, és így nem is kell könyvtárba rendeznem a dolgaimat, bőven elég ha a képek egy helyen vannak, a szöveges dokumentumok, a videók stb. Belemegyek a mappába amelyik a fájltípust tartalmazza és rákeresek a fájl tag-re. Nagyon hasznos dolog!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. bszoke88
2010.06.13. 14:45
prohlep
egyetértek és remélem, h te is megéred azt, amikor majd linuxnak áll a világ.
sztem is sokkal jobb lenne olyan világban élni, ahol nem kell a nagy cégek programjaira várni, hanem mi is meg tudjuk írni őket.
pl. amit régen hallottam, h amerikában egy boltban nem volt áram és a magyar eladó elővett egy papírt és azon számolt, a többiek meg csak néztek...

Mikrobi
próbáltál már linuxot? én például vagy 5x futottam neki, mert addig volt valami, amit nem tudtam beállítani, és ezért kiakadtam. de mostanra sikerült ezeken túlesni hála a community-nak és a sok leírásnak, (és persze sok hibát ki is javítottak) sőt olyan dolgokat is meg tudok csinálni, amit win-en nem is tudom, h hol keressek. a legújabb pl. az ablakkezelés. írtam egy olyan script-et (egyáltalán nem nehéz), amely elindít minden általam használt programot betöltéskor és a megfelelő asztalra helyez, megfelelő méretben. így semmit nem kell külön elindítani, meg rakosgatni.
akkor pl. ott vannak a bill. kombinációk is, számtalan lehetőséggel.
letörölni is egyszerű, berakod az xp cd-t, javítás, fixmbr, fixboot. de nemrég találtam egy olyan progit, amely msdosba bootol pendrive-ról és ki lehet vele javítani a linuxos és xp-s boot loadert is.

szerk:
Asagrim
ááá, gondoltam, h vmi hasonló. miután a linuxban i-node ok vannak, így nem gondolom, h olyan nehéz lenne ezekhez ilyen megjegyzéseket társítani. sőt az sem tűnik nehéznek, h egy aprócska progi beolvassa egy szöveges dokumentumból az egy filenévhez tartozó leírást. megnézem én is...
ja azt tudtad, h lehet kül. képeket rendelni a file-okhoz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. bszoke88
2010.06.13. 15:09
maga a programindítás msconfigból is megoldható lenne, inkább az ablakok elhelyezése, méretezése. bár lehet, h az is megoldható ezzel a módszerrel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. bszoke88
2010.06.13. 15:32
Asagrim
google ubuntu file tag
elolvasva az első két linken lévő kommenteket, én is pont erre gondoltam. már most is van egy csomó megoldás, de lehet, h később belerakják a kernelbe is. szóval sztem megoldható.
mondjuk én a könyvtár rendszert sokkal jobbnak találom, persze tudom is, h mit hova rakok, mi hol van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Sytyx
2010.06.13. 15:41
prohlep: Már megbocsáss, de miért műveletlenezed le azt aki nem ért és nem is akar nagyon érteni ehhez a tetves informatikához? Te vágod kívülről az összes irodalmi, zenei, orvosi és rákom tudja még milyen dolgokat? Kétlem, ergo te is műveletlen vagy és miattad is drágább a kenyér. Már ne haragudj de te elvakult MS gyűlölő vagy és nem azért mert olyan ősidőktől való a hozzáértésed, hanem mert kialakult valószínüleg egy régi sérelmeden a véleményed és nem vagy hajlandó változtatni rajta. Azt már nem is mondom, hogy valszeg azzal a rendszerrel van a baj amit használnak. Ha a környezeted Windows-t használ akkor tuti nem lesz bajuk mással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pycur
2010.06.13. 19:03
A fájok tag-elését szintén kézzel kell beállítani. Egyerűbb akkor már a fájlneveket szépen megírni meg a mappákat és nem lustának lenni. Később ha dvdn látod viszont a fájljaidat ott nem hiszem hogy van tag, de a fájl/mappanév amit beírtál az ott lesz
Pl: Karácsony2009 és abba azokat tenni meg ilyesmik...nem utolsó dolog a total commander csoportos átnevező funkciója se. Beírod a nevet pl karácsony2009-SZÁM és beszámoz minden képet, így már még a DSC/PIC fájlnevektől is meg lehet szabadulni.
De legalább (al)mappákba rendezzétek a képeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pycur
2010.06.13. 20:51
bszoke88 - 2010-06-13 14:45:28
nemrég találtam egy olyan progit, amely msdosba bootol pendrive-ról és ki lehet vele javítani a linuxos és xp-s boot loadert is.

Mi a neve nekije?
---
Ja és a tagelésnek mennyire tesz jót egy win reinstall ha esetleg menthetetlenül összeszakad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. prohlep
2010.06.13. 21:05

Fajlok tag-gelese kulonosen fontos azoknak, akik megszoktak, hogy mindent egy helyre hanynak, sajnos nagyon sok ilyen fiatalt latok. Ilyenre nevelodott a windows-generation.

A tematikusan rendszerezett konyvtar-fat hasznalok eseten a fajl tag-geles nem olyan egeto kerdes, es nalam jelen pillanatban 369141 szemelyes fajlom van (ebben nincsenek benne a szemelyes profil es egyeb technikai dologok, ezek tenylegesen tartalmilag a sajat cuccaim), es mindent megtalalok.

File tag-gelest barmikor megoldhattam volna magamnak, ha szukseg raszoritott volna. De annyi egyeb kenyelmi lehetoseg van a hetvenes evek ota a Unix szerves reszekent, hogy a file tag-geles valahogy sosem valt neuralgikus kivanalomma. Mas kerdes, hogy fenykepek tematikus tag-gelese mar reges regen tamogatott, stb.

De nagyon sokan nem eltek korabban ezzel a trivi lehetoseggel, hogy tematikusan konyvtarakba rendezzek dolgaikat es a UNIX osregi kenyelmi szolgaltatasaival eljenek, es most ezert erzik olyan nagy dolognak a fajl tag-gelest.

"Te vágod kívülről az összes irodalmi, zenei, orvosi és rákom tudja még milyen dolgokat? Kétlem, ergo te is műveletlen vagy és miattad is drágább a kenyér."

Kollektiv muveletlensegunk a temakortol fuggoen okoz kicsi, kozpes es hatalmas karokat.

Informatika fontos, mindennapos es nem kis anyagi kihatasa van. Ergo a kollektiv muveletlenseg, es annak dicsoito vedelmezese/kiszolgalasa nagy kollektiv veszteseget okoz.

Orvosi dolgokat is emlitetted, ebben en valoban muveletlen vagyok, es szerintem okozok is kart a kozossegnek. Es mivel ebben sokan muveletlenek, ezert sokan nem vigyaznak ellegge a testukre, egeszsegukre, mert hozzam hasonloan a muveletlenseguk miatt nem latjak at eletviteluk szuksegszeru kovetkezmenyei-t. Kollektiv orvosi muveletlensegunk is dragitja a kenyeret.

Az irodalmi muveletlenseg is nem csak tartalmilag ciki, hanem nyilvan kozvetve van kollektiv veszteseg miatta, es kozvetve dragitja a kenyeret, de talan nem annyira, mint az informatikai vagy orvosi muveletlenseg.

"hanem mert kialakult valószínüleg egy régi sérelmeden a véleményed és nem vagy hajlandó változtatni rajta."

Minden egyes ember vesztesege ket reszbol tevodik ossze: a kollektiv veszteseg ra eso resze, es az egyeni veszteseg.

Nekem tehat kisebb a vesztesegem az atlag-emberhez kepest, mert engem elsodlegesen a kollektiv veszteseg terhel, egyeni vesztesegem keves van, mert nem hasznalok sajat egyeni celomra Windows-t. Kollektiv veszteseg annyiban kulonosen zavaro szamomra, mert a kornyezetem a sajat windows-veszteseget reszben ram terheli azaltal, hogy probalok rajtuk segiteni.

"Azt már nem is mondom, hogy valszeg azzal a rendszerrel van a baj amit használnak. Ha a környezeted Windows-t használ akkor tuti nem lesz bajuk mással."

Baj es megoldando kerdes minden rendszernel van, bosegesen. Lasd linux-forumok.

Tehat inkabb az a kerdes, hogy amikor jon a baj es a megoldando kerdes, akkor milyen helyzetben talalja magat a felhasznalo.

Fuggosegi helyzet van Windows eseten. Valaki emlitette, hogy windwos-ban is lehet scriptelni. Csakhogy epp a napokban mutatott a ket rendszergazdam egyike egy olyan windows problema megoldo konyvet, amely NINCS kereskedelmi forgalomban, hanem csak egy tobb-szazezres tanfolyam tartozekakent lehet megkapni a tanfolyam dij befizetese aran.

Szabad szoftvereknel sokkal jobb a helyzet: ami szabad, annal valaki mindig adodik a 7 milliardos emberisegbol, akinek van eleg erdeklodese, szaktudasa es elkotelezettsege, hogy megoldja a problemat.

Szabad szoftvereknel tipikusan azokkal a dolgokkal van baj, ahol szerzoi jogokra valo hivatkozassal informaciok szandekosan vissza vannak tartva penzes vallalkozasok altal, es meg van tiltva az informacio visszafejtese, ...

... azaz meg van tiltva a "segits magadon" onkiszolgalas, onallo problema elharitas.

Hatranyos fuggoseget okoznak a szerzoi joggal visszatartott informaciok.

Sertodes?

Felfogas kerdese. Egy idoben tobben arrol almodoztunk, hogy bar csak lenne egy masik lakhato bolygo, egy az itteninel picit tettrekeszebb, es kollektiv osszefogasra keszebb emberiseggel.

Sertodes? Nem. Rosszabb. Keseruseg. Ilyen az embreriseg.

Sok dolog jobban is alakulhatna. De egy ilyen emberiseg csak kapitalizmust, azaz szocial darwinizmust erdemel. Es ami a kapitalizmus fontos segedeszkozei: jogallamisag az erkolcsallamisag helyett (ertsd: jogszeruseg az erkolcsszeruseg helyett), penz-elvuseg az ertek-elvuseg helyett (ertsd: az ertek itt nem a kozgazdasagi erteket, hanem a tenyleges erteket, azaz az ertekrendbeli erteket jelenti), stb.

Ember tragediaja a mindket ertelemben, azaz az irodalmi es a szo szerinti ertelemben is ugyanarrol szol: hogy sok nemesebb eszme, sok lehetseges nemesebb tarsadalmi/gazdasagi szerkezet rendre az emberi gyarlosagon, az emberi onzesen bukik meg.

Ezert fontos ujdonsag, hogy ne a romai uralom ellen lazadjunk fel kollektive, hanem minden egyes ember a sajat gyarlosaga, onzese ellen lazadjon fel.

Ez egy ketezer eves ujdonsag, sok hive es kovetoje van ezen ujdonsagnak.

Csak sajnos a hivek es kovetok java resze, tiszteletre melto kivetelektol eltekintve, rendre elbuknak az onmaguk elleni forradalmi folkelesben.

Pedig ez lenne a keresztyenseg ateista szinten is ertheto resze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bszoke88
2010.06.13. 21:21
pycur
basszus már el is felejtettem, de nem baj, a pendrive-on még rajta van
http://www.supergrubdisk.org/

prohlep
'Rosszabb. Keseruseg.'
az a baj, h én is ezt érzem, csak sokkal fiatalabb vagyok. vagy betegség vagy zsenialitás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. prohlep
2010.06.13. 21:26
"Ja és a tagelésnek mennyire tesz jót egy win reinstall ha esetleg menthetetlenül összeszakad?"

Ez attol fugg, hogy hogyan valositottak meg. Szandekos win7-fuggoseg okozasi celzattal, vagy pedig valodi segito szandekkal.

Maga a tag-geles, mint elerendo cel, sem egyertelmu.

Tag lehet kizarolag a fajl tulajdonsaga, lehet a fajl es tipikus ember viszonyanak jelzese, es lehet a fajl es a konkret felhasznalo specialis viszonyulasanak jelzese. E harmas valasztekot boviti, hogy a szamitogepes rendszer is viszonyulhat valahogy a fajlhoz. Pelda ilyen osi, dos-vilagban elterjedt tag-re az archivalasi flag, hogy kell-e archivalni a fajlt vagy sem. Osi DOS szolgaltatas, hogy csak az archivalando fajlokat masoltassuk. Azaz tag-geles egyaltalan nem Win7 csili-vili ujdonsag. DOS vilagban is volt. Apple vilagban a 80-as evekben allitolag olyan fajlrendszert hasznaltak (magam sosem lattam ilyet, sosem tudtam ellenorizni a hireszteles igazsagat), hogy minden fajlhoz rogton mellette ott volt egy technikai jellegu fajl, amely mindenfele informaciot tartalmazhatott a fajlrol, legfogkeppen azt, hogy azt a fajlt melyik program kezeli elsodlegesen, de mas informaciot is. Ezt en a DOS vilagbol ugy erzekeltem, hogy a 80-as evekben gyakori volt az olyan figyelmeztetes, hogy vigyazzunk, mert Apple iranybol nem sima fajlok, hanem fajl-parok jonnek.

Az elso ketto tag-gelesi informacionak termeszetes helye maga a fajl, vagy ha annak a kialakult szabvanya ezt nem teszi lehetove, akkor szorosan a fajlalal egyutt kezelt segedfajl.

Ha MicroSoft nem a Win7 fuggosegre jatszik, akkor az abbol lathato, hogy szamodra vilagossa teszi, hogy pontosan hol es milyen adatbazisban orzi a tag-gelesi informaciot, amelyet ha barmely mas gepre es rendszerre atteszel, akkor milyen plattform-fuggetlen adatbazis kezelovel es hogyan tudsz lekerdezni. Azaz hogy a MicroSoft-tol fuggetlenul mikepp fersz hozza a sajat szellemi tulajdonodhoz, az altalad letrehozott tag-gelesi informaciokhoz.

Ha ilyen informaciot laikus juzerkent is megtalalasz, akkor nem akar teged kiszolgaltatott fuggosegbe donteni a MicroSoft.

Ugyanis ilyen, szamodra attekintheto adatkezeles eseten nem fuggesz toluk, barmikor barmilyen mas rendszerre is atviheted a sajat szellemi tulajdonodat.

Ha viszont nem ez a helyzet, akkor gondolkodjal el azon, hogy en gyulolkodom-e, en meg vagyok-e sertodve, valami nagy trauma ert-e engem valaha amit nem vagyok kepes feldolgozni, ...

... vagy pedig eppen most etetnek teged be a drog dealerek egy ujabb fuggosegi biztositekkal, hogy nehogy kepes legyel valaha is atterni mondjuk egy Google felho altal biztositott ingyenes dokumentum kezelesi rendszerre ...

... hiszen ha a Win7-bol nem tudod a tag-jeidet atmenteni a Google vagy Linux vagy Apple rendszerekre, akkor nyilvan Win7 fuggesbe kerultel, mint egy alkoholista vagy egy narkos, aki szamara orult szenvedes elszakadni a Win7-tol.

Esetleg ezert nagyon fontos, hogy raszokjal a Win7 tag-gelesre, mert akkor vegleg vege a szabadsagodnak, a szabad valasztasi lehetosegednek.

Jo trukk. Varhato volt, hogy Google, Apple es a szabad vilag ellen kitalalnak valami ujabb biztositekot, hogy a MicroSoft fuggok tabora nehogy kepes legyen felszabadulni, kiszabadulni.

Sertodes? kerdezte valaki.

Nem.

Utobbi ket evtizedben szinte mindig csak olyan dolgokat latok, amely a kiszolgaltatott MicroSoft felhasznalok kiszolgaltatottsagat es fuggoseget elmelyiti.

Ezek hol a kizarolagossagot novelo technikai innovaciok. Maskor pedig a kozjogi korrektseg kerdeset is felvetik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pycur
2010.06.14. 01:23
Neeem vagytok ti má normálisak
Én elvesztettem a fonalat.
Maradok annál amit már megismertem, tudom használni és máshol is tudom alkalmazni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. felziusz
2010.06.14. 08:30
először is Sytyx: szerintem az azért nem normális hogy a nap 26 órájában halomra lövik egymást a 14 évesgyerekek. Másik ami miatt hülyeségnek tartom a játékokat: Új jó játék játszasz vele és kész jön a folytatás vegyél új gépet mert szaggat, újabb folytatás újabb gép. Jobb VGA jobb proci több memo stb. Ez azért felháborító.

pycur: totál egyetértek, "És amúgy a számítógépet saját használatra vesszük, nem azért hogy a windóz használja és nekünk meg megengedjen ezt azt csinálni rajta." ez a mondatod nagyon tetszett ez leírja hogy miért ellenzem a windows használatát

Mikrobi: az amiket felhoztál azok nem is igazán függések... Elmehetek máshova dolgozni, vehetek másmilyen kocsit de ezeknek nincs akkora jelentősége mert nem bírnak 90% feletti piaci részesedéssel és nem érdekli őket hogy milyen zenéthallgatsz a kocsidban vagy hasonlók. Nem ellenezném az m$ operációs rendszernek nem nevezhető trójai erődítményeit ha azok kis teljesítményű gépeken is elfutnak, nem kémkednek utánunk, nem lobbiznának, nem élnének vissza rendszeresen piaci fölényükkel stb

prohlep: kicsit elszaladt az a paripa nem? De tényleg úgy van ahogy írod.. sajnos

Az a baj hogy sokak csőlátásban szenvednek. Hogy csak a windóz. Ha egyszer mégis feldarabolják vagy megszüntetik? akkor mi lesz?
Az is baj hogy mármár az emberek szabadságát veszélyeztetik csak magával az operációs rendszerrel.

Mielőtt valaki benyögné hogy a windóz meg az M$ nem kémkedik utánunk... A rendszerbe bele van építve elég sok backdoor amin keresztül a vírusok jönnek a gépre(legtöbbjük így kerül rá nem böngészés közben bár ez netezési szokásoktól is függ)
Sokan jöttek nekem ezzel hogy adatvédelmi törvények meg ilyeneek éshogy nincs joguk hozzá. Ez így is van. Csak hát ők magasról tesznek a kis adatvédelmi törvényeidre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. arkman
2010.06.14. 09:34
"... ha a Linux volna Windows helyzetben, akkor ugyanúgy korlátok közé szorulnánk, legfeljebb tágabbak volnának a korlátok..."
Ez az érv, hogy "de ha a másik lenne az XXX, akkor is ugyanez lenne" hibás. (Főleg úgy, hogy alapvető különbségek vannak közöttük)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. prohlep
2010.06.14. 10:11
Sokfele fuggosegre tobb pelda kerult elo. Valoban mindenfele fuggosegben elunk. De ezek nagyon kulonbozoek, hogy eleve adott, vagy valakik szemetsegbol direkt csinaljak.

Fuggunk biologiai adottsagainktol ... ... ... mit van mit tenni, egy kis korrekcios lehetoseget jelent az orvostudomany.

Fuggunk a 230V/50Hz szabvanytol. De a 115V/60Hz es a tobbi varians is nagyjabol hasonlo szolgaltatast ad. Magasabb feszultsegnel altalaban jobbak a kapcsolo uzemu tapok hatasfoka. Alacsonyabb feszultsegnel tobb esely van elengedni a vezeteket es nem belehalni. Stb. Es vegulis nyilvanvalo, hogy a 230V/50Hz nem egy kollektiv kiszuras.

Tobbi felmerult fuggoseget is ki lehetne elemezni.

"... ha a Linux volna Windows helyzetben, akkor ..."

Ez elvi lehetetlenseg. A szabad szoftverek sosem valosithatnak meg Microsoft jellegu fuggosegi terrort. Mert a forraskod nyilvanos, sotmitobb szabadon felhasznalhato, ha nem csorbitod masok ugyanezen jogat.

Ez oltari nagy kulonbseg.

Informacio visszatartasara es jogi levedesere igen jo pelda az Adobe Flash.

Most volt egyetertes e forumon, hogy micsoda dolog az, hogy evek ota nem kepesek a Flash rendes 64 bites valtozatat kozzetenni.

Adobe / Microsoft fuggoseg azt jelenti, hogy amennyiben szakmailag kepes is lennel az Adobe HELYETT megcsinalni a Flash korszerusiteset, akkor sem teheted meg, mert kulonben beperelnek.

Az ilyen fuggosegkerol beszeltem sok alkalommal. Ez onzo-profit orientalt szemetseg.

Kell-e mindenkinek erteni a dolgokhoz? Legyunk-e perfekcionistak?

Nem! Jo pelda az Ubuntu, hogy lehetsz szabad es nem megalazoan fuggo, ha egy meggazdagodott ember arra kolti vagyonat, hogy a Linux egy variansat ugy tegyek oda a laptopodra, hogy ne kelljen specialis szakmai dolgokhoz ertened.

Microsoft / Adobe eseten nem arrol a kenyelemrol van szo, hogy nem kell erteni hozza, hanem arrol a szemetsegrol, hogyha tudnal is erteni hozza, akkor sem engedik meg neked, hogy ertsel hozza, betekinthess a rendszer reszleteibe es a sajat es baratid dolgait intelligensen oldjad meg.

Errol a sepcialis fajta, igen szemet fuggosegrol beszelek gyakorta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. atyus45
2010.06.14. 11:02
Olvasom a hozzászólásokat és egy kicsit csalódtam benne.Feldobtak egy labdát és mindenki bele akar rugni ,lehetőleg egyszerre.A számítógépet nem játékra találták fel hanem arra hogy a hadiipart és a müszaki megoldásokat juttassa előbbre.A többi lehetőség meg csak úgy jött.A játék is.A kérdés csak az hogy e mellett csinálsz e más dolgokat is ,vagy csak WOW-ozol a csúcstechnikás PC-n, vagy a Laptopodon.A programot az határozza meg hogy milyen munkát végzel rajta.Játék=Win,szerkesztés tervezés OS,Linux.Nem véletlen hogy a nagy szerverek Linuxszot használnak,a nagy játékok meh Wint.Minegyik jó, a felhasználásuk ami meghatározza hogy melyiket alkalmazzam,ja és a tudásom is igen fontos.Nem csak fekete és fehér van szürke is.Ha csak a felét álldozták volna a Linuxra mint a Winre, fényévnyi távolságban lenne elötte.De kell a Win is mivel az otthoni gépek 60-70%ezzel múködik.Az XP meg kimondottam felhasználóbarát,hibáival együtt is jobb mint a Win7.Nekem egy év után is idegen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Sytyx
2010.06.14. 12:59
felziusz: Amíg azok a 14 évesek a számítógépen lövik halomra egymást nem tök mind1? Szülő felelőssége hogy mit csinál csemetéje. Addig amíg más embert nem érint hátrányosan addig csinálja, szerintem ettől te is tudsz aludni. A másik. Téged most komolyan zavar hogy valaki pénzt költ számítógépvásárlásra? Remélem nem informatikai területen dolgozol, mert akkor nem éppen jó a véleményem a gazdasági érzékedről. Meg amúgy is, nem a te pénzedet költik rá, mit érdekel téged? Fáj hogy mi van másnak? Ez olyan ....
prohlep: Most komolyan menj politikusnak. Úgy csavarod az egyértelműt, hogy a mondandód kezdi elveszíteni értelmét a vak MS gyűlöletbe. Mond már meg nekem, melyik az a cég, amelyik nem azt akarja elérni, hogy az ő termékeit vásárold? Szerintem a Google se talál rá semmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. prohlep
2010.06.14. 17:56
Mond már meg nekem, melyik az a cég, amelyik nem azt akarja elérni, hogy az ő termékeit vásárold?

Ez a mai vilag-rendszer axiomaja, dogmaja, kedvenc versengesi szabalya.

Meglepoen sok kerdesre megoldas a moho algoritmus, azaz amelynel minden egyes helyzetben a rovid tavon hasznot igero iranyba megy az ember.

De meg sokkalta tobb, a vegtelen sok lehetseges problema elsopro tobbsege olyan, hogy a moho algoritmus elkeruli a jo megoldasokat.

Elmult evszazad megmutatta, hogy a moho algoritmus NEM JO megoldas az emberiseg szamara, mert csak ismetlodoen valsagokba sodrodunk altala.

A nemzetkozi hirekben gyakorta szerepelnek kulonfele orszagok kormanyainak olyan intezkedesei, amelyek a moho algoritmus helyett mast irnak elo egy-egy aktualis kerdesben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Humbuk
2010.06.14. 22:08
Sziasztok!


Legyen már egy kis off is:

Mint a világ legnagyobb függőségét,mint a modern rabszolgaság alapját a HITELT nem is említettétek a hitel az igazi függőség, a többi csak humbuk

Értem én, hogy arra is szükség van, de azért hitel téren is elszalad már rég velünk a szekér (mint állami és személyes téren is) ^^

Peace!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Humbuk
2010.06.16. 22:45
Legyen mindenki fényevő Ez megoldás lenne a túlnépesedésre, ha nem is a fény miatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!