iPon Hírek

Özönlenek az elméletben kész GeForce-ok

Dátum | 2010. 03. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az Nvidia első DirectX 11-es támogatással is felvértezett videokártyáinak hivatalos bemutatása után most végre a gyártó partnerein a sor: a különböző vállalatok sorra rántják le a leplet saját megoldásaikról a témában. Az újdonságok között egyelőre többnyire csak referencia órajelen ketyegő termékek vannak, de az EVGA kínálatában azért feltűnt egy-két érdekes, kis mértékben tuningolt példány is. A bejelentésektől függetlenül még mindig bő két hét van a valós startig.

Megjelent az EVGA hatos fogata


Az EVGA mindkét kártya újdonságból három-három különböző kiadást készített. A termékek közül az első egy referencia órajelekkel és hűtéssel büszkélkedő modell, míg a másodikon némi tuningot hajtottak végre (SuperClocked). A harmadik változat mindkét kártya esetében különlegesség: ez a termék már komolyabb tuningot kapott és hűtéséhez a Swiftech által készített folyadékhűtő blokkot használják, amelyhez még hőleadó radiátort, szivattyút, csöveket és tartályt is vennünk kell, ezek ugyanis nem járnak a termékekhez.


A referencia órajeleken üzemelő GeForce GTX 480-as modell GPU-ja 700 MHz-en, a shaderek 1401 MHz-en, míg a memória chipek 924 MHz-en (effektív 3694 MHz) ketyegnek. A GPU és az 1536 MB-nyi fedélzeti memória között 384-bites adatsín húzódik, a shaderek száma pedig 480. A GeForce GTX 470-es modellnél a GPU 607 MHz-en, a shaderek 1250 MHz-en, míg a memória chipek 837 MHz-en (effektív 3348 MHz) üzemelnek. Ennél a terméknél 1280 MB-nyi GDDR5-ös memória áll rendelkezésre, amely 320-bites adatsínen lóg, a  CUDA magok száma pedig 448. A referencia modellek ajánlott végfelhasználói ára sorrendben 349 (GTX 470) és 499 dollár (GTX 480), a termékek részletesebb specifikációiról pedig itt találunk némi információt.


A léghűtéses, de már tuninggal büszkélkedő videokártyák a SuperClocked sorozatban kapnak helyet. Mindegyiküknél referencia léghűtőt alkalmaz a gyártó, ami a szerény mértékű tuninggal még elbír. A GTX 480-as modell esetében a GPU órajelét 700-ról 725 MHz-re, a shaderekét 1401-ről 1450 MHz-re, míg a memória chipekét 3696-ról 3800 MHz-re emelték. A GTX 470-es modell esetében a GPU 607 helyett 625 MHz-en üzemel, a shaderek 1215 helyett 1250 MHz-en dolgoznak, a memória chipek órajelét pedig 3348 MHz-ről 3400 MHz-re tornázták fel. A tuningolt GTX 470-es modell így már 20 dollárral többe, azaz 369 dollárba kerül, míg GeForce GTX 480-as társáért 529 dollárt kér el a gyártó.


A komolyabb tuninggal rendelkező modellek, amelyeken folyadékhűtő blokk is helyet kapott, sokkal combosabb megoldásoknak tűnnek SuperClocked társaiknál. Az FTW (For The Win) család friss tagjai közül a GTX 480 FTW Hydro Copper modell GPU-ja 750 MHz-en, shaderei 1500 MHz-en, míg memória chipjei 3800 MHz-en ketyegnek. A GeForce GTX 470 FTW Hydro Copper változat 650 MHz-es GPU-, 1300 MHz-es shader és 3800 MHz-es memória órajelekkel büszkélkedik. A FTW sorozatú GTX 470-es kártyáért 499 dollárt, míg a GTX 480-as modellért 649 dollárt kell letenni az asztalra. Ezekhez számoljuk még hozzá a folyadékrendszerhez szükséges alkatrészek árát is (ha még nincs), ami szintén nem kevés.

Az MSI egyelőre csak referencia modellekkel jelentkezik.



A gyártó kínálatában megjelenő újdonságok tökéletesen megegyeznek az Nvidia referencia modelljeivel mind specifikációk, mind pedig felépítés tekintetében. A 349 és 499 dollárba kerülő újdonságok esetében a gyártó letölthető teljes verziós játékokkal próbál kedveskedni a felhasználók számára: a sorban csomagtól függően a Warmonger, a Resident Evil 5, a Dark Void vagy a Street Fighter IV-hez juthatnak hozzá a vásárlók. A videokártyák hűtőjén a hozzájuk járó teljes verziós játék matricája díszeleg.



Az új kártyák N470GTX-M2D12 és N480GTX-M2D12-es termékkóddal kerülnek a boltok polcaira.

A Point of View sem tér el a referencia specifikációktól


A PoV műhelyében is elkészültek a GeForce GTX 470-es és GeForce GTX 480-as videokártya újdonságok. A gyártó termékei minden tekintetében megegyeznek az Nvidia által tegnap bemutatott referencia kártyákkal, az egyetlen különbség köztük mindössze annyi, hogy a Point of View termékén egyedi matrica díszeleg mind a ventilátor tetején, mind pedig a kártya hűtőjén.


A friss termékek várhatóan a többi vállalat megoldásaihoz hasonlóan két hét múlva lesznek elérhetőek, ajánlott végfelhasználói áruk pedig 349, illetve 499 dollár lesz.

Érkeznek a Zotac és a Sparkle megoldásai is

Sparkle GeForce GTX 470
Zotac GeForce GTX 470
A két gyártó szintén referencia felépítéssel és specifikációkkal rendelkező videokártyákat mutatott be, amelyek mindössze annyiban különböznek egymástól és a többi vállalat újdonságaitól, hogy egyedi matricát kapott a hűtőjük. A termékekhez a hírek szerint nem járnak extrák, azaz teljes verziós játékot nem kapunk hozzájuk.

Sparkle GeForce GTX 480
Zotac GeForce GTX 480
Az árak is ugyanazok: 349 és 499 dollár.

A Palitnál egyedi hűtésre alapoznak


A Palit is bemutatta saját GeForce GTX 470-es és 480-as újdonságait, amelyeken a referencia megoldásokkal ellentétben egy egyedi, kétventilátoros hűtés van jelen, amely valószínűleg halkabb és hatékonyabb is a hagyományos hűtőknél. A kártyák hátlapi csatlakozói között a két DVI és a mini HDMI portokon kívül egy DisplayPort is helyet kapott, ami nem mondható éppen szokványosnak, legalábbis az eddigi felhozatalt elnézve. A hűtést és a DisplayPort csatlakozót leszámítva a kártyák referencia paraméterekre épülnek.

A Leadteknél nincs semmi extra a kínálatban


A vállalat műhelyében elkészültek a GeForce GTX 470-es és 480-as modellek, amelyek referencia órajelekkel érkeznek és referencia hűtést tartalmaznak. Tartozékok tekintetében semmi extrát nem találunk a termékek dobozaiban. A Leadtek újdonságai a többiek kártyáihoz hasonlóan nagyjából két hét múlva várnak elérhetővé.



 
A Gainward sem marad ki a sorból


A fenti, illetve lenti képen látható újdonságok a Leadtek megoldásaihoz hasonlóan referencia órajelekre és hűtőre épülnek. A Gainward logón kívül tulajdonképpen egy az egyben megegyeznek az Nvidia referencia megoldásaival. Aki különlegességet keres, az itt nem fogja megtalálni.



Végül, de nem utolsó sorban jönnek az ASUS, a Gigabyte és a Galaxy megoldásai is

A három gyártó termékei dizájn tekintetében némileg különböznek, de kártyáik egyéb téren tökéletesen megegyeznek az Nvidia referencia specifikációival.

ASUS GeForce GTX 470ASUS GeForce GTX 480















Gigabyte GeForce GTX 470Gigabyte GeForce GTX 480




















Galaxy GeForce GTX 470Galaxy GeForce GTX 480



















 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

112. slayer1944
2010.03.29. 20:22
Nagyon várom már a megjelenést!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. TraderSyst...
2010.03.29. 20:25
Hát jöhetne már! EVGA 4WAY SLI Alaplapba 4x GTX 480! Nyehehehem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. LavX
2010.03.29. 20:28
MSI kártyák valami... szal nagyon csúnya rajta az a matrica. A bordázottak se tetszenek.
Kedvencek:Leadtek, Zotac, Sparkle
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. HD_1080p
2010.03.29. 20:28
Vajon milyen lesz a fogyasztásuk ? Mikor fogjuk igazán hasznát venni?
Én személy szerint maradok a DX10-es karimnál (GTX260).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. CarKiller
2010.03.29. 20:40
Nekem tetszenek a két ventis megoldások, a többi nem annyira de bejön! De megfizetni nem tudnám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. ZC►
2010.03.29. 20:48
A disegn részleg nagyon megeröltette magát.
Mindenki fölrak 1 matricát ( jobb esetben ) cég nevet és mehet is
Egyedül a Palit nem illik be a sorba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. TraderSyst...
2010.03.29. 21:10
Egyedül a Palit???? A vízhűtés már nem is számít? Lásd: EVGA!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. LavX
2010.03.29. 21:14
Jah csak ahhoz kell még pluszba vízhűtés is. Merítsük olajba az egészet! Na ki meri?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. TescoZsomi
2010.03.29. 21:20
Nekem a Gainward jön be legjobban. Abból is a GTX480. A kártya szinte ref, a doboz meg gyönyörű.


Am a Leadtek GTX480-as helyén is a GTX470-es képe van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. csab959
2010.03.29. 21:23
Gyönyörű az a medúza g**i, hogy a f***ba lehet ilyet kitalálni. A Palit hűtése korrektnek tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. ThePoweR
2010.03.29. 21:27
Palit és EVGA a zsír. EVGA-ból a vízhűtés csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. adam0205
2010.03.29. 21:31

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. TraderSyst...
2010.03.29. 21:33
De most azért gondoljatok bele....

EVGA - X58 4-WAY SLI Classified X58 Express

4x GeForce GTX 480 Hydro Copper FTW

És ez mellé egy jó kis 1.5-2kW-os táp!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. adam0205
2010.03.29. 21:35
Az FTW-ről meg mindig a F*ck the world jut eszembe.
Egyébként sajnos mindegyik hűtése jhangos, így érdemesebb kivárni az egyedi hűtésűeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. mtrx220
2010.03.29. 21:44
EVGA dobozán, FTW WTF!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. Terror
2010.03.29. 21:45
"disegn részleg"


Ezt felírom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. Ahmed6114
2010.03.29. 21:52
nekem a gigabyte meg a msi nagyon tetszik de sajnos nincsen nekem csak a fél ára a gtx470 nek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. TraderSyst...
2010.03.29. 21:54
De most azért gondoljatok bele....

EVGA - X58 4-WAY SLI Classified X58 Express

4x GeForce GTX 480 Hydro Copper FTW

És ez mellé egy jó kis 1.5-2kW-os táp!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. pmarci1
2010.03.29. 22:00
nagyon valősághű a DX11 de hála istennek amire elkezdek dolgozni (5-6) év már biztos kijönnek a DX12, DX13 vagy neagyisten még jobb na én majd azokból veszek 2t is most csak szürkölök hogy menjen csődbe az a rohadt ati mer ahány ati kártyám volt mind tönkrement (érdekes nvidia még nem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. ThePoweR Trade...
2010.03.29. 22:02
1560Wattos a legnagyobb táp ami létezik asszem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. rini
2010.03.29. 22:03
Az ötlet ott ki is merül, hogy a driver csak három kártyát támogat. Ezért az a neve, hogy Tri SLI. Úgy, hogy egy slot felesleges azon a lapon a sli részére.

Az AMD is csak 4 magot támogat. 4 db 58xx grafikus kártyát vagy 2 db 5970 kártyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. rabib
2010.03.29. 22:05
Ejj. Gainwardot akartam venni, de azon referencia hűtő van, és 90 fokig melegszik. Kénytelen leszek a Palitot választani a kétslotos hűtő miatt. Hátha azzal "csak" 70-80 fokig melegszik majd a GTX470 a 17-18 fokos szobában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. TraderSyst...
2010.03.29. 22:08
Hát azt nem tudom, hogy a Fermi pontosan támogatja-e ezt, de GTX 285-ös VGA-knál pl. működik a 4-Way SLI!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. pmarci1
2010.03.29. 22:09
mellesleg TraderSystem én már belegondoltam :

alaplap:
http://ipon.hu/?product_id=36698&ref=olcsobbat

proci:
http://ipon.hu/?product_id=115435&ref=olcsobbat

memoria: 6*
http://ipon.hu/webshop/product/kingmax_tinybga_2048mb_ddr3_1600mhz/27025

táp:
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_w0171re_1500w_pfc/26084

proc. hűtő:
http://ipon.hu/webshop/product/asus_triton_88/38291

+ ház hűtő (oldalra)
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_a2453_cyclo_8cm_kek/24136

ház: [bocs ipon de nem láttam az üzletetekben ezt a házat ugyhogy kénytelen voltam ezt kitenni]
http://www.pixmania.hu/hu/hu/1473936/art/antec/twelve-hundred-pc-haz.html

379.277 Ft
+
197.364 Ft (2*GTX480) (2*499 $)
=
576.641 Ft

(JÓ NEM) elfogadnám.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. pmarci1
2010.03.29. 22:11
mellesleg TraderSystem én már belegondoltam :

alaplap:
http://ipon.hu/?product_id=36698&ref=olcsobbat

proci:
http://ipon.hu/?product_id=115435&ref=olcsobbat

memoria: 6*
http://ipon.hu/webshop/product/kingmax_tinybga_2048mb_ddr3_1600mhz/27025

táp:
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_w0171re_1500w_pfc/26084

proc. hűtő:
http://ipon.hu/webshop/product/asus_triton_88/38291

+ ház hűtő (oldalra)
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_a2453_cyclo_8cm_kek/24136

ház: [bocs ipon de nem láttam az üzletetekben ezt a házat ugyhogy kénytelen voltam ezt kitenni]
http://www.pixmania.hu/hu/hu/1473936/art/antec/twelve-hundred-pc-haz.html

379.277 Ft
+
197.364 Ft (2*GTX480) (2*499 $)
=
576.641 Ft

(JÓ NEM) elfogadnám.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. pmarci1
2010.03.29. 22:12
mellesleg TraderSystem én már belegondoltam :

alaplap:
http://ipon.hu/?product_id=36698&ref=olcsobbat

proci:
http://ipon.hu/?product_id=115435&ref=olcsobbat

memoria: 6*
http://ipon.hu/webshop/product/kingmax_tinybga_2048mb_ddr3_1600mhz/27025

táp:
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_w0171re_1500w_pfc/26084

proc. hűtő:
http://ipon.hu/webshop/product/asus_triton_88/38291

+ ház hűtő (oldalra)
http://ipon.hu/webshop/product/thermaltake_a2453_cyclo_8cm_kek/24136

ház: [bocs ipon de nem láttam az üzletetekben ezt a házat ugyhogy kénytelen voltam ezt kitenni]
http://www.pixmania.hu/hu/hu/1473936/art/antec/twelve-hundred-pc-haz.html

379.277 Ft
+
197.364 Ft (2*GTX480) (2*499 $)
=
576.641 Ft

(JÓ NEM) elfogadnám.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. rabib
2010.03.29. 22:15
pmarci1: Nagyon brutális gép lenne. Én is elfogadnák egy ilyen gépet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. pmarci1
2010.03.29. 22:18
bocs hogy 3x küldtem szar a netem de hogy értelme is legyen a kommentnek. sztem a gainward-os kártyák néznek ki a legjobban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Caboose
2010.03.29. 22:28
Ilyen overclock mellé már vízhűtés? Most ez komoly? Mert azért ez nem olyan nagy tuning vagy igen? Most vagy csak tutira mennek vagy tényleg ennyire melegszik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. csab959 Caboo...
2010.03.29. 22:30
Biztos van értelme, halkabb gondolom, mint a referenciahűtés, meg lehet még zúzósabb órajeleket lehet elérni, és vízhűtéssel biztos nem 90 fokosra melegedik a GPU.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. rabib
2010.03.29. 22:31
Így van. Azért a vízhűtés hatékonyabb, mint a léghűtés. Jóval hatékonyabb. Meg kegyetlen drága.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Caboose
2010.03.29. 22:38
Értem én, hogy hatékonyabb, de nekem túlzásnak tűnik. De nem értek hozzá szal... Egyébként a mai gpu-k lassan belső-égésű motorokat megszégyenítő veszteséghőt produkálnak Amúgy van már valami értelmes magyar nyelvű teszt róluk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. arkman
2010.03.29. 22:38
pmarci1: Hülyeség ellen nincs orvosság...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. guttb9201
2010.03.29. 22:49
Hi amúgy. nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem ez nagyon kóser ha az nVidia a majdnem fél évet húzott a kiadáson akkor ott valami nagyon nagy durranás lessz.


(am meg én egy GTX470 sima SLI vel is meg elégszem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. pal07
2010.03.29. 22:59
Az evga vizes megoldása üttős.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. pal07
2010.03.29. 23:00
Eddig ugy nézz ki hogy kb 125k-ból ki is jön a gtx480 .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. rini
2010.03.29. 23:07
Még az is sok. A reális ár olyan 115 környékén van a 480-re míg a 470 olyan 80 körül lenne jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. slayer1944
2010.03.29. 23:08
Nekem Gainward, Zotac, Leadtek játszik. Hűtőnek meg veszek egy PCI kiegészítő ventilátort. Ami azt jelenti, hogy a szomszédok néha dobálni fogják az ablakot kővel, mert azt hiszik épp felszáll egy repülő, amikor elindítom majd a Crysis 2őt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. krisztianb...
2010.03.29. 23:09
Caboose: ennyire melegszik. Ahogy kinti fórumokon is szeretik mondani: rántottát lehet majd sütni a fermivel.

Pmarci: te meg vagy iszonyat balszerencsés, vagy iszonyat balfasz vagy. Mondjuk nemtom hány radeonod volt, de rohadtul nem jellemző, hogy tönkremegy, persze nem vmi utolsó noname gyártótól kell venni.

Akik meg fermit akarnak venni, hajrá, szívük joga, de én tuti nem adnék 1 fillért sem ezekért a kártyákért. Ha már ennyi lóvé, akkor inkább 5970, megeszi őket reggelire. Főleg ha valamikor kijönne belőle egy toxic, nyamm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. krisztianb...
2010.03.29. 23:11
Még mielőtt flame lesz, nem fikáztam, vagyis nem fikázó célzattal írtam. volt már nvidiám anno, 6600 GT, nagyon jó kis kártya volt, szerettem. De perpill az Ati van nyeregben, szvsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. pal07
2010.03.29. 23:20
Amugy mindenki aszt veszi ami jobban tetszik akár ártól függetlenül ugyan ugy lehet gamelni Ati-val és nV-vel .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. pal07
2010.03.29. 23:21
Amugy mindenki aszt veszi ami jobban tetszik akár ártól függetlenül ugyan ugy lehet gamelni Ati-val és nV-vel .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. TescoZsomi
2010.03.29. 23:43
ThePoweR: Koolance-nak van (volt) 1700W-os tápja (vízhűtés only). Az Ulta, a ThermalTake és az OCZ is mutatott már be 2000W-os tápot, mégha utóbbi csak valami torzszülöttet is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. pmarci1
2010.03.29. 23:55
nekem twin frozer-es hűtésem van igaz gts 250-en de 50 fok felé nem megy sose, persze ha elindítok egy jó gamet azért hallom hogy erősen pörög a 2 ventilátor de mégis rendesen hűti.

ezeket a kártyákat ha levegővel akarjuk hűteni akkor meg kéne pakolni 3 ventilátorral meg telenyomni rézcsövekkel.

a vízhűtés sem lehet rossz de akkor nem ilyen picsányi víz kéne hanem egy lavor jeges víz. na akkor el tudnám képzelni.

De nem tudom emlékeztek e még arra a világrekord tesztre, hogy egy i7 es procit folyékony nitrogénnel hűtöttek le -280 C fokra és ugy használták na ez a 3. variáció.

láttam néhol, hogy 95 fokra hevül a kártya nagy teljesítményben (GTX480) de sztem nem nagy baj mer most nézem az én kártyám dobozát és azt irja hogy 85 fokon 200.000 óráig jó azaz 22 évig (75C 72 év, 65C >200 év . egy gyors tippnek azt mondom ha 95 fokon üzemel akkor birja 15 évig simán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. pmarci1
2010.03.29. 23:57
meg meg lehet nyugodni ők biztos jól megcsinálták a hűtését a kártyának amilyen épp megfelelő neki mert az nem jó nekik se ha megveszik aztán visszaviszik mert tönkrement.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. pmarci1
2010.03.30. 00:11
jolvan csa saccoltam egyet -.- ne várj tölem sokat ilyenkor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. slayer1944
2010.03.30. 00:12
A cseppfolyós nitrogén -196 °C.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. krisztianb...
2010.03.30. 00:18
egyébként most én sem néztem utána, de van rá 1 tippem, hogy nem hűtöttték le -200 fokra a procit ,valszeg olyan hideg állapotban ugyanúgy nem működne mint ugyanennyivel abszolut értékben 0 felett. pusztán csak jóval hatékonyabban tudták hűteni, mint lég-, vagy vízhűtéssel, így tudtak elérni 5,2 ghz-et (ha jól emlékszem)....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. pmarci1
2010.03.30. 00:21
1000 bocsánat direkt megnéztem a cikket:
http://ipon.hu/hir/vilagrekorder_clarkdale_processzorok/10267

és -185.000000 celsius Mr. Mester Prof. Mikrobi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. bul07
2010.03.30. 00:32
aki megvesz egy 120-130e ft kártyát fennakadna 100e ft-os komplett víz rendszeren nem hiszem

főleg hogy GTX 480 nem egy Core i5 találták ki hanem egy Core i7 -hez akkor meg már mit számít az a +100e ft amit a vízhűtésre kell száni

nem tudom mindenkinek Core i7 -se van hogy GTX 480 akar venni
GTX 470-hez meg ép elég a Core i5 szerintem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. slayer1944
2010.03.30. 01:14
Én annyit fűzök hozzá a témához, hogy elvileg április 9-től lesznek elérhetők a kártyák (bár láttam már április 12-ét is). Előbbinek jobban örülnék, de szerintem nem csak én.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. pmarci1
2010.03.30. 01:24
már lehet akár most is venni meg lehetett 1 hete is:

http://cgi.ebay.de/EVGA-GTX-480-Video-Card-1536MB-NVIDIA-Graphic-SLI-PhysX_W0QQitemZ380220004825QQcmdZViewItemQQptZAU_Components?hash=item5886e0d9d9

csak fiszesd a +postaköltséget németből
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. krisztianb...
2010.03.30. 01:43
légyszi tudjunk már helyesen írni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. slayer1944
2010.03.30. 01:47
Nem lehet, fel van tüntetve: PRE-ORDER:
First shipment expected after 14.April.

Április 9 előtt biztos nem lehet szerválni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. bul07
2010.03.30. 01:52
vagy mondjuk egy linket rendesen berakni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Steadywarp
2010.03.30. 06:49
TESZTET LÁTNÁNK MÁR MOST MÁR JÓ LENNE TUDNI BŐGJÜNK VAGY RÖHÖGJÜNK
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Flegeton
2010.03.30. 07:03
Már itt is a politika. Csak ígérgetik meg húzzák. Aztán meg nem lesz gáz, áremelés!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. TescoZsomi
2010.03.30. 07:08
Steadywarp TechPowerUp, Guru3D, Bit-Tech, TweakTown, stb már hemzsegnek a tesztektől. Ajánlom a TPU-osat, náluk vannak %-os relatív sorrendek is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Steadywarp
2010.03.30. 07:44
Haha télleg nevetünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Steadywarp
2010.03.30. 07:44
kösz zsömle
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. lajthabala...
2010.03.30. 08:18
Úgy látom, annyira jól sikerült a referencia-hűtés, hogy csak egy gyártó tudott jobb léghűtéses megoldással előhozakodni. Bezzeg az ATI kártyák, 5770-esen új refhűtőt kellett kiadni, annyira rossz volt az eredeti. Gratulálok nVidia!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. irdatlanno...
2010.03.30. 08:53
Szeretnék látni Ipon on minél hamarabb teszet összemérve atival...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. kiscsonka
2010.03.30. 08:59
Sziasztok
En nem vagyok otthon a szamitogepek teren es ezért szeretnem kérdezni hogy szerintetek egy Q9950 + egy gigabyte p35dq6-ba passzolna a gtx 470?
A valaszokat elore is koszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. kiscsonka
2010.03.30. 09:01
Sziasztok
En nem vagyok otthon a szamitogepek teren es ezért szeretnem kérdezni hogy szerintetek egy Q9950 + egy gigabyte p35dq6-ba passzolna a gtx 470?
A valaszokat elore is koszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. hakos1987
2010.03.30. 09:32
lajthabalazs: kicsit tájékozatlan vagy... ATi-nál azért adtak ki 2. verziójű ref. hűtést, hogy csökkentsék a költségeket! Nekem 5770-em először 1. verziós volt, most pedig a gigabyte-féle "batmobil" Mindkettőnek megvan a maga előnye, de az 1. verziójút jobban szerettem... Az külön szerencse, hogy költségcsökkentés miatt kiadott ver. 2 hűtő hatékonyabban hűt, de nem ez volt vele a cél... Én házamban meg nem hatékonyabb, mert kis ,,kocka" házam van és jobb volt, mikor kifújta a meleget...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. lajthabala...
2010.03.30. 11:03
kiscsonka:

Ha megvan már a Q9950 és a P35 lap (gondolom megvan, mert egyébként nem P35-öt néztél volna ki), akkor nem érdemes 90e Ft-ot elköltened a gtx470 re. Szerintem akármilyen jó processzor is a Q9950, de "csak" Core2 és 2.8GHz, az alaplap pedig DDR2-es és csak Pci-e 1.0-ás szabványt támogat a chipset.

Ha nem a legjobbat szeretnéd, akkor inkább egy HD4890-et vagy gtx275-öt ajánlok 60e alatt, vagy használtan 45e-ért. Szerintem nem tudnád rendesen kihajtani a fermi-t, és mire megvennéd alá a processzort, olcsóbban megkapnád, mert már nem kellene megfizetned azt, hogy újdonság.

A mai játékokhoz egyébként ha Full HD-ben játszol, nagyjából elég is a fenti két kártya élsimitás mellett, high beállításokkal. Én nem adnék ki 30-40e Ft-tal többet azért a teljesítményért, amit talán a jövőben ki tudok majd használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. TraderSyst...
2010.03.30. 11:07
Q9950 az biztos jó processzor lehet, mert olyan nem is létezik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. kiscsonka
2010.03.30. 11:09
ohh sry,9550 re gondoltam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. krisztianb...
2010.03.30. 11:15
hehe, TPU-n eléggé jól látszik az emberek véleménye:

Is GTX 480 / Fermi a game changer for you?

Power/Heat/Noise is important, no Fermi for me 51%

1500+ szavazatból....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. lajthabala...
2010.03.30. 12:39
Sokan elgépelhették, mert én találtam hozzá specifikációt is
http://www.trustedreviews.com/cpu-memory/news/2007/09/28/Intels-Penryn-Launch-Details-Reveiled/p1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Paragiadam
2010.03.30. 12:41
lajthabalazs Jó volna ha abbahagynád az okoskodást és nem vezetnél félre másokat mert amiket ide leírtál az mind hülyeség! Nem hajtja ki meg ezek a marhaságok. Jó volna ha inkább utána olvasnál a dolgoknak. Példának okáért egy 5850-et ugyan úgy kihajt egy 2 magos Core i3 is mint az új hatmagos Core i7-980X. De ne törődj semmivel. Sztem meg vegyél egy 120 procis szervert hátha az kihajtja a GT 220-at. Bár lehet neked még az se fogja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. lajthabala...
2010.03.30. 13:01
Sokan elgépelhették, mert én találtam hozzá specifikációt is
http://www.trustedreviews.com/cpu-memory/news/2007/09/28/Intels-Penryn-Launch-Details-Reveiled/p1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. lajthabala...
2010.03.30. 13:03
Novi Sad:

A magok száma tényleg mindegy a játékoknál, ezért írtam azt, hogy a C2D architektúra és a 2.8GHz határozza meg a 4 magos Q9550 teljesítményét, ami így alulmarad a kétmagos Core i-k mögött is. De legközelebb kifejtem bővebben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. milan20
2010.03.30. 13:04
kiscsonka

szerintem q9550 mellé jó lenne neked egy 5850mert ez jó ár/teljesítmény arányban és megfizethető a gtx470 egy picit jobb de drágább csak ehez a konfighoz nem árt ha 4 giga ramot is veszel!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Cobrusz
2010.03.30. 13:45
q9550 mellé jó választás, ha picit megráncigálod
p35chipset talán kitudsz sajtolni belőle egy 400as fsb-t stabilan (3400mhz)

jó lesz az
nem is lettek olyan vészesek az árak
gtx480-ra pályázok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. ThePoweR Cobru...
2010.03.30. 13:50
p35-el akár 500-as fsb-t is elérhet. Az meg hogy milyen proci hajt t ki milyen vga-t játékfüggő. Pl GTA4 ha egy 5970-et is raksz egy E6550 mellé akkor is cpu limites lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. csicsoblad...
2010.03.30. 14:23
Nagyon magas felbontáson simán ki tudja hajtani a C2Q. Full HD vagy alatta szerintem feleslege4s, ide kb. 2560x -as felbontás kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. ThePoweR
2010.03.30. 14:34
GTX 470 480, HD5850 5870 hez minimum 4 magos proci kell!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. rini
2010.03.30. 14:35
Hogy pontosak legyünk, akkor inkább a játék beállításától függ a kihajtás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. kiscsonka
2010.03.30. 14:40
3600mhz re van huzva a procim.Akkor bátran vehetek egy uj vga-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. kiscsonka
2010.03.30. 14:44
3600mhz re van huzva a procim.Akkor bátran vehetek egy uj vga-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. kiscsonka
2010.03.30. 14:47
3600mhz re van huzva a procim.Akkor bátran vehetek egy uj vga-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. kiscsonka
2010.03.30. 14:50
3600mhz re van huzva a procim.Akkor bátran vehetek egy uj vga-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. krisztianb...
2010.03.30. 14:57
bátran megtanulhatnál flood nélkül fórumozni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. pal07
2010.03.30. 15:05
A proci limt elkerülhető magas felbontással és minden kipjavitó bekacsolásával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Sycra
2010.03.30. 15:06
Hmmm fincsi karik nagyon kell 1 ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ThePoweR pal07
2010.03.30. 15:07
ja mert akkor má a vga limitel. Amúgy marhaság amit írtál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. bigz
2010.03.30. 15:14
Hoppábaszki. XFX kiszall.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. csab959 bigz
2010.03.30. 15:18
Itt van Iponon is a hír, ráadásul magyarul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. pal07
2010.03.30. 15:20
ThePoweR : ha csökken a felnbontás akkor nő az fps szám vagy szerinted csökken az fps ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. bigz
2010.03.30. 15:25
Tenyleg itt van. En kerek elnezest.
Csupa apro betuvel: Utalom a kiemelt cikkeket, annyira le van valasztva a tobbitol, hogy szinte nem is oda tartoznak, es soha nem veszem eszre oket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. bigz
2010.03.30. 15:25
*le vannak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. ThePoweR
2010.03.30. 16:16
pal07: te most miről beszélsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. pal07
2010.03.30. 16:28
ThePoweR: na mindegy ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. csab959 pal07
2010.03.30. 16:30
De magyarázd már el, engem komolyan érdekel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. pal07
2010.03.30. 18:03
csab959: msot nem irom le de ha nagyon kivácsi vagy csak nééz át a Prohardverre
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. rabib
2010.03.30. 18:09
4 magos proci kell az új GTX karikhoz. Akkor egy i5 750 jó lenne egy GTX470-hez? Gondolom a pentium D820 (2x2800Mhz) mellé ne tegyek be egy Fermit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. bigz
2010.03.30. 18:59
csab959, ThePoweR: en ugy ertettem, hogy ha csokken a kepfrissitesi sebesseg, az leveszi a terhet a procirol, mert az is kevesebb frame-hez szamol?

pal07: jol ertem? ha igen, akkor ez eleg bizarrul hangzik igy elsore
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. _DiEGO_
2010.03.30. 19:03
Ha jól látom , akkor a GTX480 esetén mindegyiknél marad a bordázat. Szerintem az fém és a hőleadáshoz szükséges , ezért nem nyúlnak hozzá. Bármi festés vagy matricázás rontaná a hatásfokát... szerintem.
Ám de ne legyen igazam

Sparkle GeForce GTX 470
és talán a
Gigabyte GeForce GTX 470

ami tetszik kinézetre .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pmarci1
2010.03.30. 21:32
Szerintetek INTEL Q9550 processzor (2.83 Ghz, 12mb másodlagos gyorsító ???) jó valamelyik kártyához (gtx470, gtx480) ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Hc Toxic
2010.03.30. 21:33
Természetesen mindkettőhöz tökéletes. A Q9550 bika proci.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. pal07
2010.03.30. 22:25
pmarci1: az a proci még sokáig elég lesz de ha nem áll messze töled a tuning akkor kb. 3.6ghz-re felhuzhatod ha kisfelbontásban használnád a vidkarit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. _DiEGO_
2010.03.30. 23:52
sSpec Number: SLAWQ
CPU Speed: 2.83 GHz
PCG: 05A
Bus Speed: 1333 MHz
Bus/Core Ratio: 8.5
L2 Cache Size: 12 MB
L2 Cache Speed: 2.83 GHz
Package Type: LGA775
Manufacturing Technology: 45 nm
Core Stepping: C1
CPUID String: 10677h
Thermal Design Power: 95W
Thermal Specification: 71.4°C
VID Voltage Range:
0.85V – 1.3625V

~ 60-65e Ft

Nem egy ólcsó proci , kissé melegedős , majd 100W zabálás - de illik vinnie

1,232V @ 3,6ghz
1,328V@ 3,82ghz
1,36V@ 3,95ghz

Egy ilyen ep35-ds3-ban 3700mhz-t ment stabilan 1,3V-tal. No persze átlépve a fenti fogyasztást

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pmarci1
2010.03.31. 10:29
Köszönön mindenkitől! Csak kérdeztem mert nekem ilyenem van és csodálkoztam, hogy a kártyákhoz I7-es proci kell. Új gépet meg 5 év múlva akarok venni miután letettem az éretségit és letettem a technikumot.

Elég furcsa, hogy most 60e-65e ft között van mindenütt mert én anno 50e-ért vettem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pmarci1
2010.03.31. 10:47
Elnézést, hogy eltérek a témától de hogyan lehet egy ilyen procit felhúzni 2.83ghz ről esetleg többre? Gondolom a biosban kell de mégis hol?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. krisztianb...
2010.03.31. 11:09
megvannak erre a megfelelő fórumok és topikok...ez nem úgy megy, hogy beírod egy mezőbe, hogy 3,6 ghz, aztán hátradőlsz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. krisztianb...
2010.03.31. 11:10
kezdetnek talán vegyél egy jófajta cpu hűtést, mert az alapján ahogy kérdezed, gondolom gyári hűtőd van, azzal végülis alapfeszen húzhatod 1 picit, de egy jó cooler nélkül igazából felejtős a dolog...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pmarci1
2010.03.31. 11:16
olyan hűtőm van, hogy 2.83 ghz-en 40 fokon tartja a prcocit 1500 rpm-en és fel tudom nyomni 2700-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. krisztianb...
2010.03.31. 12:09
többet ért volna, ha belinkeled, de amúgy ez szép és jó, kérdés hogy mennyi stresszt okozna neked, ha 2700 fordulaton kéne hallgatnod egész nap...főleg, h itt a nyár, alapból vagy 10 fokkal melegebb lesz a szobában..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pmarci1
2010.03.31. 12:55
1500 rpm-en 16 dba 2700 rpm-en azt írták, hogy ott is 16 dba de csak egy icipicit hangosabb de még így is alig hallom. de akkor hogy is lehet felturbózni a procit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. arkman pmarc...
2010.03.31. 14:11
Miért nem mész át a tuningolós topicba, miért ide kell offolni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. krisztianb...
2010.03.31. 18:25
az egyik az, amit én is írtam már, meg arkman is ír, a másik, hogy fizikai lehetetlenség, hogy közel dupla fordulatszámon ugyanannyi zajt produkáljon. ha így lenne, sok minden másképp lenne az életben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!