iPon Hírek

Papírsárkánynak tartja az AMD az Nvidia Fermi-t

Dátum | 2009. 10. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az AMD PR offenzívát indított az Nvidia ellen és nem is nehéz kitalálni, hogy most éppen hol talált fogást riválisán a HD 5000-es sorozat készítője. Az AMD nemes egyszerűséggel papírsárkánynak minősíti az Nvidia Fermi névre keresztelt következő generációs grafikus processzorait.

1.
Várható volt, hogy a Fermi megjelenésének közeledtével az AMD és az Nvidia között beindul a PR háború és jönnek majd a prezentációk, amelyekkel a vállalatok a konkurencia termékeit próbálják majd befeketíteni a vásárlók és a nagyközönség előtt. Most az AMD tette meg az első lépést: a gyártó prezentációs képkockákon keresztül népszerűsíti saját Radeon HD 5800-as sorozatú termékeit, ezzel együtt a konkurencia Fermi GPU-jának lejáratására is marad energiája bőven. Az AMD egyelőre nem tudja, hogy mire számíthat az Nvidia Fermi megoldásával kapcsolatban, így egyesek szerint ezzel a prezentációval ijedtségét próbálja palástolni a cég. Mások szerint szó sincs erről: szerintük az AMD mindössze azt szeretné elérni, hogy aki esetleg felsőkategóriás videokártya vásárlása előtt áll, és várja az Nvidia Fermi-jének megjelenését, az a prezentáció hatására esetleg meggondolja magát, és megvegye inkább az AMD jelenleg is elérhető Radeon HD 5800-as sorozatának valamelyik tagját.

2.
Az Nvidia ezzel egy időben szó nélkül teszi a dolgát és készül a Fermi piacra dobására. Ők már legalább tudják mi ellen kell odatenniük magukat, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az AMD ez idő alatt rengeteget értékesíthet a Radeon HD 5800-asokból, azaz csak értékesíthetne, ha nem lenne belőlük hiány. A korábbi hírek szerint heteken belül lesz elegendő Radeon HD 5800-as és HD 5700-as videokártya, így a piaci igények kielégítése zökkenőmentessé válhat. Jelenleg legalább abban biztosak lehetnek, hogy a sorozat sikeres, mert ami elkészül az pillanatokon belül el is tűnik egy vásárló kosarában.

3.
4.
A Fermi decemberben startolhat, _ha_ minden jól megy. Érdekes látni, hogy az AMD felvette az nVidia eddigi stratégiáját, valószínűleg nem véletlenül: nekik eddig bejött. (Hozzátesszük, hogy sajnos. Egyik oldalról se preferáljuk a lejáratást)

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

43. rabib
2009.10.23. 11:02
Nahát! Az Ati is elkezdte lejáratni az NV-t? Eddig mindenki az NV-t szidta, hogy milyen szemét..hogy kicseszik az Ati-val. Most az Ati érzi, hogy előnye van, tehát még ki se jött a Fermi, máris le akarják járatni. Hát előttem nem tudják, akárhogy akarják az tuti. Ebből a cikkből én inkább arra következtetek, hogy az Ati be van tojva az NV új kártyáitól. Fél attól, hogy megint úgy jár, mint amikor kiadta a 8 ezres szériáját az NV.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Kane54
2009.10.23. 11:14
Be van tojva?
Még egy bemutató modell sincs mitől lenne betojva?
Asztali felhasználkat már megnyerte, mert ha a Fermi is lesz a "legerősebb" dx11-es kártya a kutyát nem fogja érdekelni, mert hasonló áron 2 5870-et is vehetek belőle...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. leviske
2009.10.23. 11:27
rabib: Én meg ebből a hozzászólásodból arra következtetek, hogy rohadtul nem értesz hozzá és tök felesleges volt kommentálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. rabib
2009.10.23. 11:28
"Asztali felhasználkat már megnyerte, mert ha a Fermi is lesz a "legerősebb" dx11-es kártya a kutyát nem fogja érdekelni, mert hasonló áron 2 5870-et is vehetek belőle..."
Azért én ebben nem lennék olyan biztos. Miből gondolod, hogy az NV új kártyái 150-180 ezerbe kerülnek majd? Mert az 5870x2 olyan olcsó lesz ugye?
Nemhiszem, hogy az NV-nek ennyire elment volna az esze. Az is tudja, ha iszonyat drágán adja az új kártyáit, senki sem fog majd venni belőlünk.
Meg azért az árversenyt se felejtsük el...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Segal
2009.10.23. 11:39
DX9 be nVIDIA alázni fog az biztos a DX11 el lehetnek /szerintem lesznek is/ problémák a Ferminél de akit nem csak a játék érdekel az jobban járhat vele.
Az 5xxx es széria meg pont azt nyújtja ami elvárható tőle.
Ettől függetlenül nem értem és soha nem is fogom megérteni miért jó ez a sárdobálás főleg egy olyan termék ellen ami mégcsak meg sem jelent.
Magamból kiindulva nem dőlök be előre az ilyen "újraértelmezzük a kategóriát" meg "nem fogsz hinni a szemednek" meg hasonló marketing hülyeségeknek.
Jelenjen meg a konkurencia is /mert addig hülyeség 5xxx es kártyát venni/ eresszék össze őket az internetes tesztelők és majd akkor kiderül minden...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Csaber
2009.10.23. 11:40
Kane54 : nem értek veled egyet , hogy a senkit sem érdekel kié lesz a legerősebb kártya , nekem ebből a cikkből az esett le hogy hogy az AMD se tudja mi lesz , ezért inkább " a legjobb védekezés a támadás filozófiát vállalta fel " ( ha bejön ha nem ), de érdekes nem reagálnak eddig az " Alapítvány kereszteslovagjai " akik első mondatuk szemét Nvidia , rendes AMD , mert mint látható hasonló helyzetben egyformán viselkednek a multik azaz a fő cél az a konkurencia lejáratása , lehetőség szerint minél jobban , ebből is látszik mindkét céget egy dolog vezérli a profit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Joachim21
2009.10.23. 11:41
Inkább az itt a baj, hogy visszanézve látjuk a tendenciát, hogy NV szépen fokozatosan leépíti a videókártya bizniszét, legalábbis ami a középkategóriát jelenti. Most jöttek ki belépőszintű modelljeik, de csak DX10.1es támogatással, ami olyan "nesze semmi, fogd meg jól" húzásnak tűnik. Eleve belépőszinten sokan integrált VGA-t vesznek, meg 10.1 amikor indul a DX11? A Fermi meg ugyan kisebb mint a GT200as, de sokkal több tranzisztor van benne, ergo gyártani bonyolultabb, borzasztó lesz a kihozatali arány, ha igaz hogy az AMD kisebb chipjeinél sem valami rózsás, de ez meg drágítani fogja. Arról nem is beszélve, hogy bevallottan nem játékosoknak tervezték, és lehetett már olyanokat olvasni, hogy az asztali gépekbe szánt fermi GPU-s kártyákból, miket fog majd letiltogatni az NV, ami igazából otthonra tök fölösleges. Én azt látom, hogy az NV továbbra is távolodik a hétköznapoi felhasználóktól! Majd ha beköszönt a ray-tracing kora, akkor nagyon hasznosak lehetnek az ilyen irányú fejlesztései, de az meg még odébb van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Kane54
2009.10.23. 11:51
Nemrég még az nV szidta a dx11-et (és ezzek az AMD-t), hogy felesleges, akkor ki is a sárdobáló?
Dx9-ben alázhat ha dx10/11-es lesz minden, ami kijön, ok lesz dx9 módja, de egy 2009/2010-es kártyánál ne a múlt legyen a jövő!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. leviske
2009.10.23. 11:55
Segal: Nem vagyok róla meggyőződve, hogy DX9 alatt alázni fog. Ha jól tudom, ott is kell majd emulálgatni az új felépítés miatt...

Csaber: Igen, az egy jellemző dolog, hogy a konkurencia nem tudja, hogy milyen teljesítményt várhat, miután az ellenfél architektúrális adatai kikerültek a nyilvánosság elé.

Itt nem keresztes lovagokról van szó, hanem arról, hogy sok marha még mindig inkább az AMD-t fikázná, ahelyett, hogy felfogná, hogy az nVIDIA nem hülye és a GT200 tervezésekor sem volt hülye, meg az előtt sem.

Az, hogy az AMD amit most nyomat, az marketing bullshit, az tény, de melyik szériája esetén nem nyomatta ezt? A RV770 megjelenésekor a single chipeket csak és kizárólag a G92-höz mérték, míg a R700-at a GT200-hoz. Rövid időn belül pedig csak a HD4850 és 30 piszkálódott a G92-es ellenfelei ellen és a GT200-as GTX260 ás GTX275 árába csusszant csendben a HD4870 és HD4890 és a HD4870X2-vel meg sem próbáltak a GT200 után eredni árban.

Nem értem, hogy sokakban miért csak most azonosul, hogy ez marketing. :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. thspo
2009.10.23. 12:02
gab78: igen mert radeon-on ugynaz a játék jobb mint nvidia-n... ez pöppet szánalmas nem gondolod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. rabib
2009.10.23. 12:06
Én a 9600GT-met DX9-ben használom XP-vel. Akkor már kíváncsi lennék, Win7 alatt, DX10-ben mit produkálna.
Kane54: nyugi. Úgy van, ahogy Csaber leírta. Amelyik gyártó épp előrébb van egy szériával, a másik meg le van maradva, akkor amelyik előnyben van, az a lemaradottat próbálja még kínosabb helyzetbe hozni. Most az Ati az NV-t. Egyik sem különb a másiknál. Mindkettő a profitra hajt. Viszont az NV mostmár, hogy kijött az 5 ezres család, tudja, hogy minél kell jobbat csinálnia.
Ilyen alapon az Atinak sem volt túl nehéz odavernie a 200-as sorozatnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. leviske
2009.10.23. 12:09
thspo: A számítástechnikában minden szánalmas. A világ összes dolga szánalmas...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Kane54
2009.10.23. 12:47
Egyébként csak egy kérdés: A HD4000-ben nincs Tesszellátor?
S ha van akkor miért nem engedi bekapcsolni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. zseko
2009.10.23. 13:05
(mihaly.hermann @ 2009 Oct 23, 11:00) ...
Mint a pártok.... MSZP van hatalmon, akkor a Fideszesek lázadoznak, balhéznak, forradalmat akarnak szítani, de ha ?k vannak hatalmon, akkor az MSZP nem csinál ilyeneket!!! Tudomásul veszik, hogy nem ?k vannak hatalmon, és kész!
...

Nagyon nem akarom idekeverni a politikát, nem is érdekel de úgy néz ki nem néztél tv-t régen mikor a narancs volt hatalmon. Akkor a híradók m?sorrendje -f?leg tv2- így mentek: 1. A kormány x-y megszigorításokat hozott, meg ebben-abban korlátoz. 2. vmi semleges hír. 3. Az ellenzéknek x-y jó ötletei vannak, milyen ügyes, csak a kormány keresztbetesz.

De az elvvel amit írni akartál nagyjából egyetértek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. rini
2009.10.23. 13:37
Csak nehogy az a Shikigami vissza marjon. Az én véleményem szerint a 200as széria nem volt rosszabb mint a AMD 4xxx-es sorozata csak drágább.És ha azt nézem, hogy 38-ért kapok 4870-et és 40-ért 260-ast akkor nincs nagy különbség köztük. Ez megint ugyan az amikor ítéletet mondok egy termék fölött amikor azt sem tudjuk, hogy milyen is az valójában. Röviden te megmondod egy 3 hónapos kislányról, hogy milyen szép is lesz 20 éves korában. Most nem azért, de az AMD 5-ös sorozatában megdupláztak mindent és felmutatott egy teljesítményt. Ha a Fermiben is megdupláznak mindent akkor nem hasonlóan nő a teljesítménye mint a hd5xxx-nek? Az egyetlen nagy hátránya csak a szoftveres dx11 lehet amelyben lassabb lesz viszont sok mindent felfog mutatni amit a hd5 nem tud.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Kane54
2009.10.23. 13:51
@Mikorbi: AMD és nV esetében a kártyák felépítése különböző, tehát a shaderek felépítése is más. Egyszerű példa az is, hogy nV-nél külön van Shader órajel AMD-nél meg nincs, ua, mint a GPU.
Stream processzorokon belül meg vannak: komplex, egyszerű...
A számítási teljesítmény meg egyértelmáen az AMD-nek kedvez (a shader alap
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Zwiebel
2009.10.23. 14:08
Nem azért de szerintem az AMD nagyon "nagyképű lett" mióta egykét kártyája a toppra került ( igaz, hogy kb 2 hónapra rá lelett onnan téve ) . Jó lenne ha kijönne a Fermi és odavágna egy kicsit ennek a bandának véleményem szerint. :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. rini
2009.10.23. 14:13
Kane54 - Ha @Mikorbi összehasonlítása nem helyes, hozzáteszem valóban nem az, akkor az AMD-nek sem helyes összehasonlítani ezeken a slide-okon. Nézd meg a harmadik slide-t ahol a hivatalos képen a Shader coret pontosan úgy hasonlítja össze mint @Mikorbi.
Az 1600-at az 512-höz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. leviske
2009.10.23. 14:16
Mikrobi: Jaj, édes Istenem. Igen, biztos retteg az AMD. Ne vegyük észre, hogy a Cypress mondjuk a DX11 miatt tartalmaz 2milliárt tranyót, ne vegyük észre, hogy a GTX285 szintjét átlagban hozza a HD4890 is a maga 960millió tranyójával.

Hű, de rohadt sok kritikus és mennyi szakértő lett, mióta Magyarországra drágábban érkeztek a HD5800-asok a vártnál. :rolleyes:

De nyugi, biztos igazad van, ez biztos félelem. Tök mind1, hogy a HD4800-asokkal és HD4700-asokkal folytatott marketing politika ugyan ez volt.

Jah? És nyugodtan mérj össze két teljesen különböző architektúrát úgy, hogy szart sem értesz hozzá és felületesen nézed mind a kettőt.

Amúgy a halál nem támadna, ha a véleményedet nem körítenéd tengernyi bullshittel...

rini: És miért volt drágább? Mert ugyan azt a teljesítményt egy kétszer akkora chipből tudták csak kifacsarni. És nem azért, mert ennyire rossz mérnökei vannak az nVIDIA-nak, hanem azért mert már nem a desktop piac a mérvadó.

De mind1, nyomjátok csak a marhaságot, utána meg lehet magyarázni, hogy mennyire várható volt, hogy az nVIDIA kivonul.

rini II: Talán mert ez marketing.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. rini
2009.10.23. 14:58
leviske - Te itt valamit nagyon félre értesz. Mint ahogy te is mondtad az nV kétszer akkora magokat gyártott mint az AMD. Nem azért mert kisebb maggal nem tudta volna hozni ezt a teljesítményt hanem mert más irányba indult a fejlesztésekkel és nem a játék lett a fő piaca.
Tudod a hamis összehasonlítás már sok problémát okozott a cégeknek főleg úgy, hogy ha az nV kártyája erősebb vagy ugyan olyan erős lenne és bevágják ezt a hivatalos képet a bemutatókon és azt fogja mutatni, hogy az 512 mégis erősebb mint az AMD 1600 Shader cores. Utána jöhet az AMD magyarázata(fanok mentegetőzése), hogy mi ezt nem így gondoltuk mert hát az más típusú core magok. Nagyon vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel, összehasonlításokkal egy még meg sem jelent eszközről mert utána visszanyalhat a fagyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. arkman
2009.10.23. 15:03
Mikrobi: Ha már a villanyautó és benzines összehasonlításról beszélünk, akkor azokat sem úgy hasonlítod össze, hogy mindegyik ugyanannyit tud menni, de a villanyautóban van Y literes aksi, a benzinesben X literes tank, X>Y, tehát a benzines a jobb (vagy mivel a villanyos kisebb, ezért hatékonyabb-> az a jobb) attól még hasonló a feladatuk nem összehasonlíthatóak. (Vagy éppen nagyon meg kell gondolni.)
A postod végén lévő önellentmondás pedig már csak extra: "Egy benzines és egy villany autó is tök más, de a vásárlót nem a felépítés fogja érdekelni, hanem a teljesítmény."

Szerk: Hát igen az az 512 vs 1600 core összehasonlítás baki az AMD részéről, de ahogy nézem a többi adat megáll(hat)ja a helyét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. rini
2009.10.23. 15:34
arkman - megállhatja de ha megnézed a dule precision performacet az is rossz mivel az AMD az 544-et szorozza 2,26-al az nV-nél 768-at szorozza 8-al. A végeredményben azt irja, hogy csak 0,71-el gyorsabb.
A másik a nagyon sok kérdőjel a táblázatban. Ember legyen a talpán aki ezekből a számokból megmondja, hogy milyen lesz a Fermi teljesítménye úgy, hogy még az órajeleket sem ismerjük.

gab78.- Mindig azzal kell összehasonlítani ami a piacon van. Akkor milyen jogon hasonlítjuk össze a gtx 285-öt az 5870-nel. Ha viszont a MIMD magokat akarod összehasonlítani, akkor azt is figyelembe kell venned, hogy a következő generációs AMD kártyák elindulnak az Intel és nV után. Tehát az AMD késésben lesz velük szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. rini
2009.10.23. 16:14
gab78 - Láttam amit írtál csak én a mondatod végére reagáltam az rv970-el kapcsolatban.Az majd csak 10,11. hó környékén érkezik és ez nagy idő. Az AMD még az első generációs MIMD-eknél fog tartani,de a konkurencia már a második generációnál. Ami előnye van a dx11-nél azt elveszíti a MIMD-ek fejlesztésénél. Ráadásul az idő haladtával nem a dx11 hardveres támogatása lesz a jövő hanem a szoftver rendering és ezzel elveszíti a hardveres dx11 gyorsítás a jelentőségét. Tulajdonképpen az nV csinálja most azt amit az AMD csinált a hd2900-al. Jövőbe mutató architektúra és nem a jelen programjaira építkezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Joachim21
2009.10.23. 16:27
Bocs Mikrobi, hogy megint ellened szólok, de Leviskének igaza van! Néha nagyon naívan közelítessz a dolgokhoz!

Más:
:lol: Ezek a megfogalmazások meg, hogy: "...fél az AMD..."; "...fél az Nvidia kutyáitól...." és hasonló társaik, jahj ... mindenki személyként tekint ezekre a nyavajás multikra?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. arkman
2009.10.23. 18:09
rini: Az a szorzás az előző generációhoz képest történt fejlődést jelöli. Az összehasonlításnál pedig az aktuális értékek aránya van. De az igaz, hogy sok a kérdőjel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. leviske
2009.10.23. 18:26
(Mikrobi @ 2009 Oct 23, 15:11)

Minden teszben a GTX275 ellenpárja a HD4890. De most ne azzal gyere, hogy van öt játék, amiben sokkal jobb, mert van másik öt amiben meg lemarad. Összesítésben egy szinten vannak.

Nem vagyok professzionális mérnök, de én legalább valamennyire utánajárok a dolgoknak és igyekszem olyan emberek vitáit végigolvasgatni, akik nagyon közel állnak a t?zhöz.

Nem hivatkoztam semmilyen nagy tudásra, ezt beleálmodtad a hozzászólásomba... Én csak azt unom, hogy mindenki álmodozik az nVIDIA kapcsán. Más irányba indultak el, már ?k is kijelentették, hogy a desktop nem mérvadó. Mit vártok? Nincs ész érv, ami amellett szólna, hogy az AMD-t komolyabban meg fogja szorongatni az nV és méginkább nincs észérv amellett, hogy félnie kellene az AMD-nek. Minden széria esetében voltak ilyen összehasonlítgatások, valahogy mégis egyedül a HD5-ösök azok, amik nem szimpatikusak a magyar fórumozóknak és ezért igyekeznek minden szempontból szapulni. Ez egy borzalmasan szánalmas viselkedési forma...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Joachim21
2009.10.23. 20:05
Hiába személyek irányítják, az alapelvek ugyan azok! Minden vezető ugyanazokat a dogmákat magolja be az egyetemen, és mire kijönnek, egyetlen istenük marad, a profit! Az a sikeres vezető, aki profitot termel! Arra jó lesz ha egyedül marad az AMD, hogy végre belátjátok majd, hogy ez is csak egy multi, és ugyanúgy beszedi a többletprofitot, ahogy az Intel, az Nvidia, vagy éppen a Microsoft.

Egyébként meg én örülnék a legjobban, ha a Fermi beváltaná az NV fanok reményeit, mert még videókártyámon akarok fejleszteni, csak egyenlőre sokallom a HD5850es árát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. leviske
2009.10.23. 20:11
Az nVIDIA egyik percről a másikra nem fog kivonulni. Ha új generáció már nem is érkezik desktop-ra, attól még a Fermi-vel el lehet majd lenni egy darabig. Időközben meg fog érkezni az Intel is a VGA piacra, 2011/12-ben meg már aki középkategóriában keresgél, az úgyis csak CPU-ba integrált GPU-kat fog találni a felső kategóriában pedig eddig sem volt gyakori az árverseny.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. paga
2009.10.24. 09:10
Nemtudom mire van ugy fel az AMD.Már mind a 2 hd 58xx-hez volt szerencsém hát néhány helyen megdöbbentem.Vicces volt hogy néhány játékban hogy szenved a két kártya.
Adjanak ki inkább hozzájuk jobb javított drivereket és akkor talán ........lenézhetik a konkurenciát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Joachim21
2009.10.24. 09:25
Erről mesélhetnél többet, mivel teszteltétek ahol nem futott rendesen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. paga
2009.10.24. 10:57
Engem nem érdekel hol mit teszteltek.Én vettem egy 5850 est haverom meg egy 5870 et.
Most nem fogom felsorolni hogy milyen 2 konfigon futnak a kártyák mert bőven megfelelenek a mai követelményeknek.....
Egyszerüen ha pl a crysist nézzük az 5850 es alig birja a high beállításokat benchmarkjában alig akar 43 fps felé menni, a játék élvezhetetlen mert idegesítő swappolásokat csinál állandóan.
Gta iv-n szerintem szánalmas a kártya teljesítménye rajta egyedül az fogott meg hogy very high beállításokon se ment 37 alá stabilan tudta tartani,a gond ott kezdödött mikor lejjebb vettem a grafikát szinte már hányadék a játék kinézete de nem képes 49 fps-t sem elérni,mikor az őskövület hd3870x2 majdnem medium és high bállítások között 50 fpst is súrolta.De itt a szaggatás már fejfásjást okozott
Ami pozitívumot eltudok mondani az az hogy az nfs shift téleg szuperul fut mind 2 kártyán.Far cry 2 alap hogy jól megy,valamint a stalkerek mindegyike hibátlanul megy magas minőségen.
Az összes játékot dx10 be játszottam vista 64 bit en.Az 5870 ről nem ejtek szót mert természetesen jobb mint az 5850 de azzal is csak minimálisan futnak jobban mint a gyengébb verzióval.
Eddig ezeken a játékokon néztem a két kártyát szerintem ezek a játékok a leg gépigényesebbek azért.
Benchmarkot is futattam ott egész jól szerepeltek.

Nem akarok lebeszélni rólla senkit én is és sokan megvették szerintem jó kártyák ,csak arra hívom fel mindenki figyelmét ha teheti várjon hogy lejebb menjenek az árak és akkor vegye meg.Mert jelen pillanatban messze nem érnek annyit mint amennyiért arúlják öket (szerintem)

De ez csak az én meglátásom ha normálisabb drivert adnak ki hozzá akkor azok a játékok is jobban fognak futni.

Mielőtt valaki arra gondol hogy hibásak a kártyák vagy valami a 2 konfigba akkor ki kell ábránditanom a gépeket levittük a szervízbe de nem találtak hibát sehol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. StevyXIX
2009.10.24. 12:17
Sikerült a két leginkább problémás játékot alapul venned, ami alapján már látom el is ítélted a VGA-t:
GTA4 az mellett, hogy egy iszonyat bugos játék, tudni lehet, hogy egy igazán lényeges pontja van a játék futtatásának, ez pedig a processzor, VGA annyiban nyom sokat a latba, hogy mennyi vram van benne, ugyanis azt zabálja a játék, de mivel konzolos játékról van szó és gyanítom PS3-ra lett megírva onnan átportolva Xbox360-ra és pc-re, nem is olyan csoda, hogy processzoron van a hangsúly, hiszen a PS3-ba van egy Cell nevű iszonyatos erős processzor, szóval a VGA GTA4 esetén elég mellékes, annyira, hogy annó láttam tesztben, hogy 9800GT és GTX280 között szinte nem volt különbség a játék futtatása alatt, processzor ami nagyon fontos itt.
Crysis, ez pedig a szokásos VGA gyilkos játék, nem csodálom ha FullHD-ben minden maxon nem volt megfelelő sebességű a játék, erre még 5870 se biztos, hogy képes, nézd meg Techpowerupon 4x élsimítással milyen eredmények vannak, pedig GTX295 is ott van, az egyetlen VGA ami legyűrheti a 5870-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. paga
2009.10.24. 12:58
Hehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. StevyXIX
2009.10.24. 13:37
Hát mivel csak win7 alatt van DX11 így van benne némi igazság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. leviske
2009.10.24. 13:48
paga: Elvileg az összes Radeon HD2000-es és újabb kártya jobban teljesít a Windows 7-en, a WDDM1.1 miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. adam0205
2009.10.24. 14:09
(Csaber @ 2009 Oct 23, 10:40) Kane54 : nem értek veled egyet , hogy a senkit sem érdekel kié lesz a leger?sebb kártya , nekem ebb?l a cikkb?l az esett le hogy hogy az AMD se tudja mi lesz , ezért inkább " a legjobb védekezés a támadás filozófiát vállalta fel " ( ha bejön ha nem ), de érdekes nem reagálnak eddig az " Alapítvány kereszteslovagjai " akik els? mondatuk szemét Nvidia , rendes AMD , mert mint látható hasonló helyzetben egyformán viselkednek a multik azaz a f? cél az a konkurencia lejáratása , lehet?ség szerint minél jobban , ebb?l is látszik mindkét céget egy dolog vezérli a profit

Jóreggelt! Közgázt nem tanultál? Minden cég célja a minél nagyobb profit szerzése! Egyik sem szeretet szolgálat vagy missziót teljesít? vallási alapítvány! Vagy te azért mész dolgozni mert olyan k jó? Gondolom azért, hogy minél több pénzt szerezz, (tudj megtakarítani) az más kérdés, hogy ez itthon nem kivitelezhet? ... Az meg gyerekes, hogy megharagszok egy cégre mert nem "etikusan" viselkedik, megsúgom egyik sem. Azt kell venni ami a legjobban megéri az adott pénzért tök 8 mi van ráírva...

A hírhez:
Az emulációval aligha képes csodákra az nV is, szóval aki vár a Fermire várjon majd lelohasztják a tesztek a nagy lelkesedést, hogy az nV majd most megmutatja az ATI-nak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rini
2009.10.24. 14:27
Mindig is lesznek olyan játékok amelyik az egyik gyártó kártyájával jobban megy. Attól függ, hogy akik írják a játékot milyen megoldásokat, eljárásokat alkalmaznak annak elkészítéshez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. adam0205
2009.10.24. 16:23
(paga @ 2009 Oct 24, 09:57) Engem nem érdekel hol mit teszteltek.Én vettem egy 5850 est haverom meg egy 5870 et.
Most nem fogom felsorolni hogy milyen 2 konfigon futnak a kártyák mert b?ven megfelelenek a mai követelményeknek.....
Egyszerüen ha pl a crysist nézzük az 5850 es alig birja a high beállításokat benchmarkjában alig akar 43 fps felé menni, a játék élvezhetetlen mert idegesít? swappolásokat csinál állandóan.
Gta iv-n szerintem szánalmas a kártya teljesítménye rajta egyedül az fogott meg hogy very high beállításokon se ment 37 alá stabilan tudta tartani,a gond ott kezdödött mikor lejjebb vettem a grafikát szinte már hányadék a játék kinézete de nem képes 49 fps-t sem elérni,mikor az ?skövület hd3870x2 majdnem medium és high bállítások között 50 fpst is súrolta.De itt a szaggatás már fejfásjást okozott
Ami pozitívumot eltudok mondani az az hogy az nfs shift téleg szuperul fut mind 2 kártyán.Far cry 2 alap hogy jól megy,valamint a stalkerek mindegyike hibátlanul megy magas min?ségen.
Az összes játékot dx10 be játszottam vista 64 bit en.Az 5870 r?l nem ejtek szót mert természetesen jobb mint az 5850 de azzal is csak minimálisan futnak jobban mint a gyengébb verzióval.
Eddig ezeken a játékokon néztem a két kártyát szerintem ezek a játékok a leg gépigényesebbek azért.
Benchmarkot is futattam ott egész jól szerepeltek.

Nem akarok lebeszélni rólla senkit én is és sokan megvették szerintem jó kártyák ,csak arra hívom fel mindenki figyelmét ha teheti várjon hogy lejebb menjenek az árak és akkor vegye meg.Mert jelen pillanatban messze nem érnek annyit mint amennyiért arúlják öket (szerintem)

De ez csak az én meglátásom ha normálisabb drivert adnak ki hozzá akkor azok a játékok is jobban fognak futni.

Miel?tt valaki arra gondol hogy hibásak a kártyák vagy valami a 2 konfigba akkor ki kell ábránditanom a gépeket levittük a szervízbe de nem találtak hibát sehol.
Ahogyan itt írták el?ttem is GTA4-et nem érdemes felhozni a játék egy marok kulát nem ér sajnos, ez az egy amire azt lehet mondani hogy inkább a konzolos verzió. Szóval ha leírtad volna a CPU-t kiderült volna hogy az a kevés a GTA4-hez. Legalább egy Phenom II X4 vagy Core i5/i7 kéne alá. Mondjuk lehet a rendszer simán CPU limites is a külföldi teszteken nem véletlen volt Core i7 a tesztvasban bent.
Crysis meg másik elbaltázott játék bár én még driver kiforratlanságát sejtem mögötte. A swap-polást meg sokkal inkább más okozza általában, f?leg HDD vagy a win-en megfutó vírus vagy olyan task ami bekavar, persze az el?bb említett driver is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Csaber
2009.10.24. 17:11
adam0205: Szövegértésből 1-es leülhetsz . :rolleyes:

a hozzászólásodra válaszok:
-Közgázt nem tanultál? : ezt nem tanultam de vállalkozás ismeretet igen (de képzeld jeles voltam belőle ez nem dicsekvés és számoltunk olyan egyszerű dolgokat hogy gazdaságosságot , megtérülési időt stb )
-Egyik sem szeretet szolgálat vagy missziót teljesítő vallási alapítvány! : Minő meglepetés ha nem mondod hülyén halok meg... :rolleyes:
-Vagy te azért mész dolgozni mert olyan k jó? Erre egyszerű a válasz lehet nem jó dolgozni ( bár nem nehéz a munkám ) , a semmit tevés egy idő után unalmas (életemben a legnagyobb egybefüggő semmitevési időszak az 3 hónap volt ) ráadásul mindent pénzért kapsz és élni kell valamiből szóval ha nincs szerencséd muszáj dolgoznod

-Gondolom azért, hogy minél több pénzt szerezz, (tudj megtakarítani) az más kérdés, hogy ez itthon nem kivitelezhető ... lehet neked nem megy , én állandóan spórlok ( az ésszerűség határán belül) , mivel én mindent kp-ra veszek nem vagyok hajlandó hitelre semmit se venni ( nem adok ki min 10%-al se többet egy termékért sem mint amennyit minimum kell érte adni) , egy hitelformám azért van ez mégpedig hogy van egy hitelkeretem ( mellesleg a hitelkeret akkora hogy takarja a fizetésem (éves díja~ 2500 Ft )arra a célra van ha hirtelen kell valamire pénz (és vagy ha sokat lehet spórolni épp egy amúgy is betervezett dolgon )

-Az meg gyerekes, hogy megharagszok egy cégre mert nem "etikusan" viselkedik, megsúgom egyik sem.:
Képzeld nem haragudtam meg , az hogy egy cég sem viselkedik etikusan ez nem újdonság

-Azt kell venni ami a legjobban megéri az adott pénzért tök 8 mi van ráírva... : ebben egyetértünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. axe
2009.10.24. 19:38
én úgy ismertem meg az AMD-t hogy: először határ volt rossz driverekkel azértis volt mindig nvidiám mivel akkor még tényleg drágán jót szlogen ment nem csak hab utána ,,szerénynek'' mondható volt az amd aki nem fikázott senkit és tűrte hogy fikázzák DE felkarolta saját magát és jó kártyákat kezdett el csinálni (gondolok itt 4xxx sorozatra) most pedig hogy övé a legelső DX11-es videókártya amit max tesztelésre lehet használni de játékra egyenlőre nem, akkor már egyből nagymenőnek érzi magát. Nah szal most semmivel nem külömb mint az nvidia. most ebben a pár gondolatban arra akartam kilyukadni, hogy elszállt magátol az ati és túl soknak hiszi most már magát, mer összejött neki valami
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. paga
2009.10.24. 19:41
Adam 0205!Szerintem fölösleges leírnom hogy mijen cpu-k alatt volt futtatva.
you tube on szétnézel találsz egy videót ahol amd phenom II x3 3.3ghz al tolja az 5850 el plus 8gb 1066 os memoria van betéve.Neki 50fps felett ment a játék frapsal... http://www.youtube.com/watch?v=Xsc8mMke3cE itt a video.
Elárulom hogy az általam használt konfigba 3gb 1066 os memoria volt,és a proci is 3.3ghz re volt és van is huzva.És feltüntettem az elözö hsz embe hogy 2 zűrös játékot próbáltam.(Nem vagyok hülye tudom hogy proci kell a gta iv nek meg hogy sza...)

Ettöl függetlenül arra következtetek mivel hogy a videon látott 5850 es win7 alatt fut sokkal jobb is lehet a teljesítménye ha nem is lehet hogy a 3gb ramom nem elég neki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. arkman
2009.10.25. 12:21
Azért egy DX11 es kártyához illene Win7-et használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Joachim21
2009.10.25. 12:34
3Giga 1066os memória ... akkor ez vmelyik bloomfield lesz amelyiket használod? 920as, 940es?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!