iPon Hírek

Pár órás orbitális periódusú exobolygókat fedeztek fel

Dátum | 2013. 08. 29.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy nemrég felfedezett, 700 fényévnyire található bolygón mindössze 8,5 földi óráig tart egy év. Az MIT kutatói által megtalált égitest az eddig ismert planéták közül az egyik legrövidebb orbitális periódussal rendelkezik. Pályája sugara mindössze háromszorosa központi csillaga sugarának, így annyira közel kering ez utóbbihoz, hogy a becslések szerint felszíni hőmérséklete meghaladja a 3000 Kelvint. Ebben a forróságban az égitest felső rétegei feltehetően olvadt állapotban vannak, vagyis a bolygót egyetlen gigantikus lávaóceán borítja. Még izgalmasabbá teszi a felfedezést, hogy az exobolygó által kibocsátott fényt is sikerült detektálni, amire ilyen aprócska égitest esetében most először került sor. A Kepler 78b katalógusjelű bolygó fénye alaposabb elemzés után fontos információkat árulhat el a planéta felszínének anyagával kapcsolatban. A Kepler 78b csillaga valószínűsíthetően rendkívül fiatal, mivel több mint kétszer olyan gyorsan forog, mint a Nap.

Az égitest annyira közel kering csillagához, hogy a kutatók abban reménykednek, hogy a bolygó aprócska mérete ellenére kimutatható mértékű gravitációs hatást gyakorol a központi égitestre. Ezen adatok révén megmondható lehetne az exobolygó pontos tömege, így a Kepler 78b lehetne az első olyan Naprendszerünkön kívüli kőzetbolygó, amelynek ismerjük ezt az adatát is. Ugyanezen kutatócsoport tagjai párhuzamosan egy másik bolygóra is ráakadtak, amelynek orbitális periódusa még rövidebb: mindössze 4,25 óra. A KOI 1843.03 a szakértők szerint rendkívül nagy sűrűséggel bírhat, különben nem lenne képes stabil pályán megmaradni ilyen közel csillagához. Anyaga a feltevések szerint csaknem teljes részében vas, hiszen könnyebb összetevők esetén a központi égitest árapályerői egyszerűen darabokra tépnék a bolygót. A kutatócsoport kifejezetten rendkívül rövid periódusú bolygókat keresett a Kepler űrtávcső által rögzített óriási adathalmazban, ahogy a szakértők elmondták, elsődlegesen arra voltak kíváncsiak, hogy egyáltalán léteznek-e olyan kőzetbolygók, amelyek mindössze pár óra alatt kerülik meg csillagukat. Ehhez több ezer csillag fényességváltozásait elemezték elképesztő részletességgel, hiszen az ilyen apró égitestek eleve nagyon kis részt takarnak ki a központi csillag fényéből, minimális hatásuk pedig a pár órás periódus miatt könnyen összetéveszthető a más okokból adódó fényváltozásokkal is, például a csillag természetes fényingadozásával.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Ronan
2013.08.29. 16:16
Na persze azt sem hiszem ha kérdeztek nem még ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Humbuk
2013.08.29. 20:16
"hogy egyáltalán léteznek-e olyan kőzetbolygók, amelyek mindössze pár óra alatt kerülik meg bolygójukat."
Picit sántít nekem a vége.

De amúgy érdekes, csak jó lenne már utazni is és megnézni "szabad" szemmel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rtagore
2013.08.29. 20:58
Kiváló hely a pokolnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tibaimp
2013.08.29. 21:05
Humbuk: szívemből szóltál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gabesz7630
2013.08.29. 21:37
Az ott eloknek egy vegnelkuli taccs az eletuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Jools
2013.08.31. 09:51
Humbuk: köszi, javítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!