iPon Hírek

Parazita betegségek gyógyítói kapták az orvosi Nobel-díjat

Dátum | 2015. 10. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Példátlan reflektorfénybe került a hagyományos kínai gyógyítás, amikor hétfőn bejelentették, hogy ki kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat. Az egyik kitüntetett, Juju Tu ugyanis ősi növénytani szövegekre alapozva azonosította és különítette el azt a hatóanyagot, amely a malária jelenlegi leghatásosabb ellenszere. Az egynyári ürömből kivont artemisinin évente 100 ezer ember életét menti meg Afrikában, és még több beteg felgyógyulásában segít szerte a világon. Tu egy másik kutatópárossal osztozik a Nobel-díjon: William C. Campbell és Omura Szatosi a parazita fonálférgek okozta folyóparti vakság ellen hatásos avermectin felfedezéséért vehetik át a díjat. Tu az 1960-as évektől volt a Hagyományos Kínai Orvoslás Akadémiájának munkatársa, és pályája során rengeteg dél-kínai tradicionális gyógyítóval konzultált, illetve több mint 2000 láz esetén ajánlott ősi gyógynövényreceptet elemzett, mielőtt 200 növényre és 380 kivonatra szűkítette kutatását. Ezek egyike, az egynyári ürömből származó artemisinin végül igen hatásosnak bizonyult a malária kininnel szemben egyre ellenállóbbnak mutatkozó kórokozója ellen. Ahogy Tu egy 2011-es interjúban elmondta, a gyógynövény malária elleni hatásosságáról már egy i. e. 340-ből származó szövegben is lehet olvasni, ahhoz azonban a kínai kutatónő munkájára volt szükség, hogy kiderüljön, pontosan melyik vegyület alkalmazható a betegség gyógyítására.
Streptomyces és egynyári üröm
Omura Szatosi hasonlóan nagy fába vágta fejszéjét, amikor olyan talajbaktériumokat kezdett vizsgálni, amelyek a gyógyászat szempontjából izgalmasnak tűnő vegyületeket termelnek. Munkája során 50 új Streptomyces-törzset azonosított, amelyek újfajta gyógyszerek kidolgozására adtak reményt. Ezek közül választotta aztán ki a Merck munkatársa, William C. Campbell a Streptomyces avermitilis nevű mikrobát, amely az avermectint szintetizálja. A hatóanyag a tesztek során kivételesen hatásosnak bizonyult az állatok féregfertőzéseivel szemben, így ivermectin néven rövidesen használni kezdték az állatorvosi gyakorlatban. Az avermectin emberi használatát szintén Campbell javaslatára kezdték fontolgatni, a szakértő ugyanis már az állatkísérletek idején úgy vélte, hogy a hatóanyag alkalmas lehet az Afrika nyugati részén sokakat érintő féregfertőzés, a folyóparti vakság gyógyítására. Az ügyet aztán mind a Merck vezetősége, mind Jimmy Carter egykori amerikai elnök támogatni kezdte, és erőfeszítéseiknek hála mostanra csaknem teljesen sikerült felszámolni a betegséget abban régióban, ahol néhány évtizede még megszokott látványnak számított, hogy egy egészséges gyerek négy-öt vak felnőttet vezet az utcán.
Omura Szatosi, Juju Tu és William C. Campbell
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!