iPon Hírek

Pay-to-win lesz a Halo 5 multija?

Dátum | 2015. 06. 30.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár a 343 Industries illetékesei többször is leszögezték, hogy a Halo 5: Guardians Arena multiplayer módjában a játékosok csakis a kozmetikai jellegű tárgyakat használhatnak majd, jó ideje tudni lehet a huszonnégy játékost egymásnak eresztő Warzone-ban mindenkinek módja lesz arra, hogy valódi pénzért erősebb fegyverekkel, vagy járművekkel vonulhasson majd csatába. Ez magától értetődő módon sokakban visszatetszést keltett. Hiszen kevés frusztrálóbb dolog létezik annál, mint amikor az ember nem azért kap ki, mert a másik oldalon küzdők jobbak, hanem mert vastagabb a pénztárcájuk, és ezért mindannyian megengedhetik maguknak, hogy a létező legjobb felszereléssel ritkíthassák sorainkat. A fejlesztők az elmondásuk szerint tisztában vannak a mikrotranzakciók veszélyeivel, ezért a megvett eszközöket nem lehet majd egyből a meccsek kezdete után használni, hanem csak bizonyos számú, a teljesítmény arányában kiosztott pont összegyűlése után lehet majd bevetni őket. Minél erősebb a használni kívánt tárgy, annál drágább lesz a használata. Egy Warthogot például már két pontért a magunkénak tudhatunk majd, de egy Banshee bevetéséhez már ötre lesz szükség.
Az ötlet felemás fogadtatásra lelt. Míg akadnak, akik szerint ez egy egészséges kompromisszum, mások úgy vélik, hogy a készítők nem gondolták át mindezt elég alaposan. A pontokat ugyanis az AI által irányított katonák és a rivális játékosok lelövéséért, illetve a bázisok elfoglalásárt kapjuk majd. Azaz, ezzel a rendszerrel csak tovább fog nyílni az olló az amúgy is ügyes játékosok és a kevésbé gyors reflexekkel bírók között, ami ahhoz fog vezetni, hogy a csaták egy idő után egyoldalú vérfürdőbe fulladnak majd. Ha egyenlő feltételek mellett is el tud húzni valaki a többiek mellett, akkor egy erősebb gyilokszerszámmal felfegyverezve, vagy egy csúcskategóriás járgány volánja mögött ülve végképp ő fog dominálni az adott meccsnél. Hogy így lesz-e, vagy csak a mikrotranzakciókat ellenzők látják túl sötéten a helyzetet, azt hamarosan megtudjuk, hiszen az alkotás nem egészen négy hónap múlva debütál majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. slayer007
2015.06.30. 14:49
Akkor értem meg a mikrotranzakciókat, ha free to play játékról van szó. Valamiből meg kell élni. Akkor is pofátlanság a paytowin, de elnézhető.
Ha egy AAA-s játékról van szó, még kozmetikai shopot se rakjanak már bele. Imádom a pénzéhségét a kiadóknak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Kerty
2015.06.30. 17:48
Már nem tudnak hol belerúgni a Halo frencsájzba?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Riddick77
2015.06.30. 18:05
Jó nagy idióták,hogy ilyet beletesznek! Pfffff
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!