iPon Hírek

PC piac: a korábban vártnál is rosszabb a helyzet

Dátum | 2013. 09. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A PC piac sajnos régóta gyengélkedik és a jelek szerint még mindig nincs vége a válságos időszaknak: javulásra majd csak 2015-től kezdve lehet számítani, de akkor is csak egyszámjegyű növekedésre van kilátás. Az elemzők jelenleg úgy látják, a 2011-ben tapasztalt teljesítményszint elérésére már többé nincs esély - legalábbis belátható időn belül biztosan nincs. Az IDC elemzői a legfrissebb helyzet alapján módosították korábbi előrejelzéseiket, amelyek most még rosszabb képet festenek a PC piacról, mint korábban. Az új előrejelzés szerint az idei év folyamán 9,7%-os csökkenést szenved el a PC piac. A csökkenés egyrészt annak köszönhető, hogy a mobil eszközök népszerűsége a PC forgalom kárára folyamatosan növekszik, de ezzel együtt egyéb probléma is van. Nagy baj, hogy a fejlődő piacokon megszűnt a növekedés, pedig az elmúlt évek során főként ezekre a szegmensekre támaszkodott a piac. A PC piac egészét a jelek szerint továbbra is csökkenés jellemzi majd, legalábbis 2014-ig biztosan. Az elemzők most úgy látják, fordulatra valamikor 2015 folyamán lehet számítani, amikor akár egyszámjegyű növekedésre is lehet esély.

Az idei év második negyedéves adatai nagyjából azt a szintet hozták, amire az elemzők korábban számítottak, most mégis negatív irányban módosították a korábbi előrejelzéseket, ugyanis felmerült néhány újabb probléma. A PC piacon a vásárlói érdeklődés továbbra is meglehetősen nyomott, de ezzel együtt a fejlődő országok teljesítménye is romlott. Kínában a frissített előrejelzés alapján kétszámjegyű csökkenésre lehet számítani, ami a nagymennyiségű beragadt raktárkészletnek és a táblák, illetve okostelefonok iránti egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhető. A negatív hatások következményeként a fejlődő országokban 2014 folyamán további csökkenés várható. A negatív hatások a korábban erős növekedést produkáló régiókba is begyűrűztek, így nem túl rózsásak a kilátások.

2014 után lassú növekedés veheti kezdetét, amit részben a vásárlók szerény léptékű konfiguráció-frissítése indíthat be. Az átlagfelhasználók PC frissítési szokásainak köszönhetően az egyes konfigurációk élettartama egyre hosszabbra nyúlik, ami a PC piac szempontjából szintén negatívum. 2014 után egyébként az üzleti felhasználók is aktivizálhatják magukat, ugyanis akkoriban már komolyan körül kell majd nézniük a piacon, mire válthatják le Windows 7 alapú rendszereiket. Amennyiben a PC piacra nem érkeznek komolyabb mennyiségben lenyűgöző, PC-frissítésre ösztönző alkalmazások, úgy e szegmensben mérsékelt frissítési kedvet lehet majd tapasztalni, ami aligha segít a szegmens helyzetének gyorsabb, komolyabb mértékű javításában.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. zsolt200
2013.09.02. 09:36
Ha az Intel mondjuk kihozna valami újat és nem lennénk leragadva a Core I7-nél, páran biztosan beneveznének egy új procira. Egyébként ha adnak pénzt én szívesenveszek új pc-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Asagrim
2013.09.02. 09:38
"Amennyiben a PC piacra nem érkeznek komolyabb mennyiségben lenyűgöző, PC-frissítésre ösztönző alkalmazások, úgy e szegmensben mérsékelt frissítési kedvet lehet majd tapasztalni, ami aligha segít a szegmens helyzetének gyorsabb, komolyabb mértékű javításában."

Majd az új konzolgenerációval jönni fog, ott már egymonitoros rendszernél is kelleni fog az új grafkari, meg a 8-12 GB RAM konzolportokhoz ...

... de amíg max grafikán tolom 50-60 FPS-sel a Lost Planet 3-mat HD4850-nel, addig totálisan szükségtelen a hardverfrissítés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. LechooEdy
2013.09.02. 11:16
Annyira imádom mikor megpróbálják előre megmondani mi is lesz és még pénzt is kapnak ezért. Viszont ez a 2014 utáni frissítés tényleg igaz is lehet, ha csak a sok marha nem fog telefont meg táblát venni.
Én mondjuk a 9xxxes AMD-kre kíváncsi leszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Nyarlako
2013.09.02. 11:16
Jó lenne már hanyagolni az ilyen idióta elemzéseket. A PC piac azért nem növekszik mert telített, és bármennyire szeretnék a gyártók a többség nem fog csak azért új hardvert venni mert az újabb ha a régi is böven kielégít minden igényt. A tabletek pedig egy új piac, ami most van növekvö pályán. De majd az idö eldönti hogy mikor elmúlik az újdonság varázsa továbbra is kelendöek lesznek-e a tapicskolós játékszerek. Az asztali konfigurációk és laptopok nem fognak eltünni a süllyesztöben, mert nincs rájuk alternatíva komoly felhasználásra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. djgeg
2013.09.02. 11:33
Mi lenne ha a nyomi gyártók észbe kapnának, nem a Win 8 at hanem saját magukat kezdenék el hibáztanti.
Átalakult a Piac. Már 5 éve elkezdődött! Ezek meg ültek a seggükön és néztek.
Tablet Telefon piac a fejükre nő és leszarták.
Ez az eredménye. Saját hülyeségük vezet majd a "vesztükhöz".
Sok barom gyártó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. DogTheDog Nyarl...
2013.09.02. 11:35
Az elemzesek kellenek,mert ezek alapjan fektetnek be penzt az iparagba.Az,hogy az elemzesek negativak,meg nem jelenti azt,hogy vege a vilagnak.Azt azonban tisztan kell latni,hogy novekszik,stagnal vagy eppen csokken a piac.A tabletekre is vannak elemzesek,amik eppen arrol szolnak,hogy csokken a novekedes ezen a teren.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. MrFox
2013.09.02. 11:39
A pécé piac azt kapja, amit megérdemelt. De mindenki gyorsan vegyen egy GTX780-ast, meg valami i7 procit, hogy otthon nézegesse a 3dmark eredményeit büszkén, hogy megmentette a hw gyártókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. prohlep
2013.09.02. 11:50
Tudom nehéz megállapítani hogy kinek kell szórakozásból és kinek kell munkaeszközként, ez utóbbiba beleértem az értelmiségi irányba haladó fiatal diákokat is.

Saját látkörömben az tapasztaltam, hogy mintegy 5 éve feltételezhető hogy az egyetemistának saját gépe van, és mintegy 10 éve feltételezhető volt hogy ha nem is saját gépe de otthon a családban mindennapos géphozzáférése van.

Oda szeretnék mindezzel kilyukadni, hogy a munkaeszköz szektorban már egy ideje nincs bővülés: az évente ilyen célra vásárolt gépek részben az ilyen életkorba (életvitelbe) lépő soronkövetkező évjáratból és az időközben időszerűvé vált cserékből tevődik össze.

Ha mindehhez hozzávesszük a válságot, akkor egy 10 százalékos átmeneti szűkülés kifejezetten jónak és mérsékeltnek tűnik ahhoz képest, hogy mi minden más területen mennyivel nagyobb gond jelentkezett.

A nem munka, hanem szórakozási szektor logikáját annyira nem látom, hogy arról még ennyire bizonytalanul sem tudok nyilatkozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. zodiac83
2013.09.02. 11:54
@DogTheDog, prohelp: +1

@djgeg:
Tévedésben vagy. Jobban és régebb óta tisztában vannak/voltak ezzel, mint te, elhiheted. Nem ültek a seggükön, próbálták kivenni a részüket a tablet piacból is. Lásd Nvidia tegra, Lenovo táblák (nemrég volt hír, hogy a Lenovo legjobban teljesítő üzletága), új Intel atomok, ASUS táblák, AMD tabletbe szánt APU-i ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. prohlep
2013.09.02. 11:57
+1 (közben két fontos ügy bejött és kiverte a fejemből: ) többen írjátok a szoftver kérdést, és érdekes programokat.

Nem hiszem, hogy valakinek a hardver vásárlása attól függne, hogy win7 win8 vagy win8.1 ...

Munka esetén ha van elvégzendő munka és van rossz szoftver, akkor is el kell végezni és ahhoz akkor is kel gép.

Játék esetén talán tényleg számít, ha kijön egy tucat a korábbinál tetszetősebb játék, de az is nyilvávanló, hogy a meglévő gép fejlesztésével vagy lecserélésével sokkal jobban lehetne élvezni a tetszetős dolgot.

De nem hiszem hogy megáll az élet. Fluktuáció persze lehet. Lehetséges több egymásutáni hallgatag év. De az emberek szeretnek játszani, mások szeretnek fejleszteni és ilyenen gondolkodni. Előbb utóbb elő fog állni egy tucat csapat egy tucat jó újdonsággal.

Szerintem a mobil eszközöknek és mobil hálózatnak még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy fölöslegessé tegye a helyhez kötött asztali gépen való játszást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jozsefm
2013.09.02. 12:34
A mobil eszkozok uzleti celu alkalmazasa szerintem inkabb merseklodni fog hosszabb tavon. Mar most is remalom az it biztonsagiaknak a rengeteg elveszett elhagyott mobil eszkoz miatti adat vesztes es informacio szivargas!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. m76
2013.09.02. 12:45
Ha nem az elfuserált pénzpiac szempoantjiból nézzük, akkor fenntarthatósági szempontból inkább üdvözlendő lenne a lassuló fejlesztési ciklus. Nem értem, hogy akik ágálnak az állandó csere/fogyasztás mellett mit gondolnak meddig tartható az fenn? Éppenhogy növelni kéne a termékek életciklusát, nem pedig csökkenteni. Teljesen faramuci ez a helyzet ha nem csak azt nézzük, hogy mennyi lóvé van a zsebünkben, hanem azt is, hogy lesz e még élhető föld 100 év múlva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. djgeg
2013.09.02. 13:13
zodiac83
Te meg mi a francos fenéről beszélsz? Hány éve is szálltak be ezek a gyártók a tablet piacra?
Az olyan nagy multikról ne beszéljél akiknek külön tablet/telefon részlegük van. Mert ha a másik részlegen múlt volna ugyan olyan lenne mint a Lenovo, meg az Acer, HP stb.
Nem voltak ott a kezdetektől. Nem voltak ott és a piaci részesedésük a béka segge alatt van. Ez van.
Nézzél pár elemzést, meg cikket. Többek között a financial times is már 1 éve írt legutoljára arról, hogy a PC piaci eladások csökkenése milyen kölcsönhatásban van az átalakuló piaci helyzetre, és az átalakult piaci égnyekre tekintetben.

A PC gyártók bőven elkéstek, és hagytak 3-4 évet a többieknek. Most meg csak pislákolnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Phantomstr...
2013.09.02. 13:22
Még mindig nem érzem magam meglepve. Egy 4-5 éve középkategóriásnak számító gépem van, és azon kívül semmi nem motivál a cserére, hogy az asztalom harmadát foglalja el. A mobil cuccok népszerűsége és a konzolgeneráció hosszú élete miatt a rendszerkövetelmények a béka segge alatt, ami sokat követel többnyire felejthető és szívfájdalom nélkül kihagyható darab.

A processzorgyártók is egy helyben toporogtak, egyik sem hozott az elmúlt 2-3 generációval csak kb 15% előrelépést, a GPU-k fejlődnek, mint a veszett fene, de igazság szerint egy HD5800-as szint még mindig elég FullHD-ra.

A nagy teljesítményű munkaállomások meg ugyanúgy nem nagy piac, mint a hardcore gamer. A munkagépek nagy része is irodai munkára van megrendelve, arra meg megy s775-ös Celeron Dual Core is bőven sok.

És ez szerintem nem baj. Tök jó, hogy nem kell 3 évente kidobnom a gépem felét. A hardvergyártók ennek már nem örülnek annyira, de nekem ez jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. freyr
2013.09.02. 13:52
Talán lassan ideje lenne az ár/érték arányokon is fejleszteni. Az átlag, csak tartalmat fogyasztó vásárlót már sose fogják visszacsábítani, a meglévő, asztali PC pártiak meg úgyse csinálnak nagyobb hardverfrissítést 3-5 évnél gyakrabban, mert semmi olyat nem mutatnak fel egy-egy generációváltásnál, amiért megérné.
Kíváncsi vagyok, hogy ha az ARM-ot használó gyártók beszállnak, ha beszállnak, lesz-e javulás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. csabi02
2013.09.02. 14:51
Phantomstranger: +1

Kb 1éve vettem a z77-v le plus deszkát és egy 3470 et bele,sokkal gyorsabb mint az E8600 volt..Ez megérte DE! a HD5850 es kb 2-3fps el marad el a HD7850 től és hiába a fogyasztás,új architektúra bla,bla... de kitűnő állapotú,használt HD5870 est vettem 15 ropiért!Még semmi nem akadt meg ultrán 1080-ban (élsimítás nélkül)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SzAdamAndy
2013.09.02. 16:51
@csabi02 +1
@Phantomstranger +1

Arról nem is beszélve hogy 1080p-nél teljesen felesleges az élsimítás, fölötte meg annál inkább. Ha nagyon erölködök akkor max 2x-es mert 1x-es nincs ugye
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. zodiac83
2013.09.02. 17:22
@djgeg:

"A PC gyártók bőven elkéstek, és hagytak 3-4 évet a többieknek. Most meg csak pislákolnak."

3 és fél éve jelent meg az első ipad (2010. április 3). Nagyjából egy év múlva az ASUS Transformer. 2012 júliusában pedig az első Nexus 7.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dobko
2013.09.02. 20:34
Ha minden kötél szakad, és valami érdek házasságot kötne egy egy hardver és szoftver cég, majd akkor a böngészőnek is hirtelen HD 7970 kell. DD

Nyilván ez túlzás, de azért olykor észreveszem, hogy vannak alkalmazások, amik mintha jóval több erőforrást igényelnek, mint igényelhetnének, vagy csak szimplán nincs idejük optimalizálni, kitudja.

Kíváncsi vagyok mi lesz ebből a mobil őrületből ami manapság van, de gondolom azért nem fog eltűnni a desktop otthoni környezetből se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pdx06
2013.09.03. 00:11
Teljesen várható volt hogy ez lesz a vége.

1. Az új hardverek rohadt drágák, ellenben a régiekkel is simán futnak a játékok és a felhasználói programok is. Egyenlőre nem ösztönöz semmi új vételére, persze az ellenkezője is ugyanúgy baj lenne.

2. Sokan átszoktak a tabletre, mivel sokan csak netezni szeretnek és ezek kézreállnak, nem macerás mint egy asztali pc.

3. A Gamerek is kezdik unni a dolgot mivel szórakoznak a kiadók egyes játékok pc-s megjelenésével. Lást: GTA5. Tucatjátékok pedig nem igénylik a félméteres turbinás videokártyákat. Már én is konzolon gondolkodok mert röhejes hogy egy fekpad méretű videokártya kell olyan játékhoz ami egy kis konzolon is elfut.

4. Nagy helyet foglal, zajos.

5. Munkára viszont kitűnő az asztali pc. Kényelmes és kéznél van minden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kiskoller
2013.09.03. 08:56
A probléma a játékszektorban az, hogy ha egy játék jól van megírva, akkor nem igényel nagy erőt, ha rosszul, akkor meg egy bitang erős proci sem segít sokat, így semmi sem ösztönzi a embereket a váltásra. Nekem van nem is egy olyan programom, ami ugyanúgy beszaggat a Haswellemmel, mint anno tette az FX-el vagy a C2Q-val. Majd a next-gen játékokkal más lesz a helyzet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. grrrgo
2013.09.03. 14:55
Szerintem az Intel is bűnös a dologban. Ha nem lenne minden évben új foglalat, akkor a gépet lehetne egyesével (pl: proci --> több RAM --> erősebb VGA) upgradelni, de így az ember meggondolja, hogy megéri-e cserélni a teljes rendszert. Anno én is sokat vaciláltam a PCI és PCI-E váltásnál, mivel még videókártyát és RAM-ot is kelett egyszerre cserélni. Jó lenne ha az amcsi cégek nem csak az amerikai piacra figyelnének, mivel a világ nagyobbik része a csóróbbik régiókban lakik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. grrrgo
2013.09.03. 15:14
Az előbb említett problémán kívül a tábla piac tényleg valós veszély. Saját felhasználói szokásomon látom, otthon majdnem csak táblát használok ha géphez ülök csak felidegesítem magam.
Bekapcsolom a gépet és windows frissítés X db. Felirat feljön: "Vigyázat vírusveszély, frissítsen. Az eseményazonosító ( 11609 ) leírása a forrásban ( MsiInstaller ) nem található. Webböngészője elavult, pluginjei elavultak, drivere elavult, hardvere elavult, Windowsa elavult!!! Frissítsen! Most Windows 8-ra válthat, felejthetetlen új élményeket szerezhet!"
És ekkor odamegyek a táblagéphez, megnyomom a bekapcsoló gombot, az rögtön felvillan (hiszen ki sem volt kapcsolva) és elolvasom az e-mailjeim, mivel EREDETILEG CSAK AZOKAT akartam elolvasni, csak előtte fél óra volt a windows tamagocsi és haverjai (flash, vírusírtó, java) etetgetése, simogatása.
Amit szemléltetni akartam az előbbi kis írásomból: Szerintem sokkal, sokkal, sokkal felhasználóbarátabbnak kellene lennie a windowsnak és az egész x86-os környezetnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog grrrg...
2013.09.03. 15:36
grrrgo,azert a te altalad irt problemak meglete arra sem jogositja fel a gep tulajdonosat,hogy felhasznalonak hivja magat.
Inkabb neveznem eloskodonek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror grrrg...
2013.09.03. 15:43
Azt garantáltan sikerült szemléltetned, hogy fingod sincs semmiről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. csabi02
2013.09.03. 16:12
grrrgo:
ez azért durva volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller DogTh...
2013.09.04. 09:28
Nekem meg gyorsabban indul el minden alkalmazásom a számítógépemet, mint tabletben. A gépem kemény 1 sec alatt "kapcsol" be (alvó állapot) amely során a kb. 20 applikáció is fut, míg Android alatt minden app szépen a swapfájlba megy, és nem fut a háttérben.

Olyan hibaüzit, amely forrását nem oldottam meg 2 perc alatt, utoljára 3 éve kaptam, amikor behalt az alaplapom.

A Tablet idiótabiztos, a PC-hez meg szükséges egy minimális intelligencia megléte, amely elvárásnak nem tud mindenki megfelelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!