iPon Hírek

PC-s alkalmazások és játékok irányítása szemmozgással

Dátum | 2013. 03. 12.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Napjainkban a mobil eszközök piacán kétségtelenül az érintőkijelző számít a legmodernebb vezérlőeszköznek, amely nélkül okostelefont ma már szinte el sem képzelhetünk. A táblák szintén remekül profitálnak az érintőkijelző adta lehetőségekből, sőt, ezeket a rendszereket igény esetén billentyűzettel is kiegészíthetjük, így gépelés alkalmával nem kell a kényelmetlen képernyő-billentyűzetre hagyatkozni. Az érintőkijelző persze a noteszgépek piacát is kezdi meghódítani, sőt, az asztali számítógépek szegmensében is egyre több az érintőkijelzővel ellátott konfiguráció - itt főleg az egybegépekre kell gondolni, igaz, érintő funkcióval ellátott monitorból is van már jó néhány példány. Ahogy az lenni szokott, a fejlődés most sem áll meg, így már keresik a következő nagy durranást, ami forradalmasíthatja az alkalmazás-vezérlést. Ezúttal a szemmozgás-követő rendszerek kerültek látókörbe, amelyek eddig rendkívül borsos áruk miatt nem igazán terjedtek el. A svéd Tobii már kínál szemmozgás-követésen alapuló alkalmazás-vezérlő rendszereket, de ezek több ezer dolláros áruk miatt nem minősülnek lehetséges alternatívának az átlagfelhasználók körében - persze ezekkel nem is őket veszi célba a vállalat. A hasonló szemmozgás-követésen alapuló vezérlőrendszerek ára általában 995 dollártól egészen 20 000 dollárig terjed, azaz nem olcsó az efféle úri huncutság. Akcióban az eyeCharm

eyeCharm
A fentiek fényében nem lehet rossz ötlet egy olyan, viszonylag olcsó kiegészítőt készíteni, ami lehetővé teszi az asztali számítógépek és noteszgépek szemmozgással történő vezérlését. A 4tiitoo illetékesei a jelek szerint látnak fantáziát a dologban, ugyanis nemrégiben egy új projektet indítottak, amelynek alapját a Microsoft Kinect képezi. A Kinect tulajdonosok a meglévő, nagyjából 200 dollárba kerülő mozgásérzékelős játékvezérlőjüket egyszerűen és viszonylag olcsón használhatják fel szemmozgás-követő alkalmazás-vezérléshez, hála a NUIA SDK-ra alapozó eyeCharm-nak. Az ötletes kis kiegészítő már használható néhány játékhoz - például az Angry Birds-höz, illetve Minecraft-hoz is -, de emellett segédprogramok szemmozgás-követésen alapuló irányítására is bevethetjük - például akár a VLC Media Player esetétben is.
Az apró kiegészítő szerencsére nem kerül több ezer dollárba, de még csak több százba sem. Az eyeCharm egy egyszerűnek látszó megoldás, amit a Kinectre kell pattintani. Az újdonság tartalmaz egy speciális optikát, valamint infravörös megvilágítást is biztosít annak érdekében, hogy a Microsoft ütőképes szenzorját minél hatékonyabban használhassuk szemmozgás-követésen alapuló alkalmazás irányításra. A bővítőeszköz USB porton keresztül kapcsolódik az adott rendszerhez. Ha még nincs Kinect csomagunk, akkor a terméket a Kinect-tel együtt kell megvennünk, így néhány száz dollárt azért áldozni kell a projektre - de mégsem több ezret.

eyeCharm
A mellékelt szoftver telepítése és a rendszer beüzemelése után Windows 7 és Windows 8 alatt szemmozgás-követés segítségével navigálhatunk, sőt, Windows 8 alatt az érintőkijelzőkre szabott Metro UI irányítására is lehetőség van. A csomag persze néhány alkalmazást is tartalmaz, amelyek a NUIA SDK-ra alapozva szintén vezérelhetőek szemmozgással.

NUIA SDK
A siker érdekében a 4tiitoo illetékesei már egy Kickstarter projektet is indítottak annak érdekében, hogy a termék piacra dobásához szükséges 100 000 dollár minél hamarabb összejöhessen. A projekt azon támogatói akik legalább 60 dollárral hozzájárulnak a kezdeményezés sikeréhez, cserébe megkapják az eyeCharm-ot, a hozzá tartozó NUIA alkalmazásokat és a NUIA SDK-t is. Utóbbival - és némi munkával - felvértezhetjük meglévő alkalmazásainkat az új technológia támogatásával. További jó hír, hogy a NUIA SDK nem csak a NUIA eyeCharm-hoz, hanem a többi szemmozgás-követésen alapuló rendszerhez is használható. A projekt iránti érdeklődés mértékét jól szemlélteti, hogy két nap alatt már több, mint 10 000 dollárnyi támogatás jött össze, hírünk írásakor pedig már a 19 000 dolláros szintet ostromolja a támogatók által biztosított összeg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. zorrd023
2013.03.12. 14:28
Infravörös nem teszt túl jót...
Na meg a kinect és szemmozgás követő kütyüknek sok hátránya is van. Oké csilli villi meg hú de nagy élmény. De a kezelhetőség, lag stb.
Na meg Kinectre se lehet nagyon értelmes gamet írni mert ha mozgás kell pont hogy a képernyőt nem biztos hogy megfelelő szögből látná az ember. Na meg nem mindenki akar game közben ugra bugrálni. Persze jó hogy vannak ilyenek de ez inkább érdekesség meg egy két ugra bugra játékhoz jók de kb ennyi. Ahol komolyabb mozgások kellenek ott már nem igazán láthatod a képernyőt minden mozdulatnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller
2013.03.12. 14:35
Azért a szemmozgás és a kinect közt van különbség. pl eltörölhetjük a scrollozást, ott a 100 oldalas pdf, a gép követi a szemed mozgását ahogy olvasod és lejjebb teker neked.

RTS-nél amelyik részre mozgatod a szemed oda zoomol. Vagy annak az egységnek írja ki az adatait.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Zaiko
2013.03.12. 17:17
http://sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/313859_566165546735204_404443572_n.png
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tanulo01
2013.03.13. 06:56
és lelőtte a poént...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Squall85
2013.03.18. 11:27
Én azért nem hiszek az arcmimikás és a szemmozgásos irányításban (hacsak nem lebénult az illető és más lehetősége nincs), mert nem természetes mozgásról van szó. És ami a legjobban zavar, nem tudok körbenézni a képernyőn anélkül, hogy ne csinálnék valami rosszat, engem ez tart vissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!