iPon Hírek

Perspective: 2D és 3D násza

Dátum | 2012. 06. 22.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A DigiPen Institute of Technology diákjainak agyából pattant ki annak idején a Portal alapötlete, amelyre a Valve is felfigyelt, és felbérelte a csapatot a játék elkészítésére, amely akkor még Narbacular Drop névre hallgatott és szerepelt benne sárkány meg hercegnő is. Később aztán kissé megváltozott. A Portal 2 elkészítésében is volt DigiPenes diákok működtek közre, a folytatásba a Tag: The Power of Paint nevű játékukból kerültek bele ötletek.

A főiskola úgy látszik folyamatosan ontja magából a kreatív elméket, diákjainak egy újabb csapata most egy olyan agytornáztató játékot készített, amely igen érdekes módon kombinálja a 2D és a 3D nyújtotta lehetőségeket. A Perspective-ben egy kis fickót kell irányítanunk, aki a körülötte lévő akadályokon a nézőpont megváltoztatásával tud átjutni: két térbeli vonal, amelyek nincsenek összekötve kis elforgatással 2D-ben egymásra találhat (nagyon hasonlít egyébként a 2008-as Echochrome című japán játékhoz, amely PS3-ra és PSP-re jelent meg). A Perspective még az idén fog megjelenni PC-re, addig eltűnődhetünk rajta, hogy vajon a Portal 3-ban lesznek-e 2D-vel kombinált 3D-s elemek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Seraph6
2012.06.22. 16:00
Ennyit arról hogy a pc és a játékipar halott, meg hogy nincsenek új ötletek.
Egyébként ha valaki szeretni a portalt az mindenképp próbálja ki a QUBE-t, zseniális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. NorbeArt
2012.06.22. 16:02
Teccik! Várjuk szeretettel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Joga73
2012.06.22. 16:31
A végén már nem igazán fogtam, hogy mire ugrált a kisember a plafonon/falon.
Talán nem lesz rossz a végeredmény, de elég stílustalannak tűnik a dolog (Echochrome vagy FEZ mellett)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. fillesy
2012.06.22. 17:36
Joga73 / A játékos a jelek szerint megállíthatja az időt, ezért tűnt úgy hogy a semmiben lebeg a kis kék emberke.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. noPublicFG
2012.06.22. 18:37
huh ez nagyon tetszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Supra
2012.06.25. 07:39
Csatlakozom:

Nem az összes játékfejlesztő agyhalott, csak azok, akik eldöntik, mire adnak pénzt! Persze, a pénz nem minden (ami nagyon is látszik a mostani játékok 90%-án), de sajna a nélkül nem megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!