iPon Hírek

Peter Molyneux nem beszél többet a sajtóval

Dátum | 2015. 02. 13.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A héten alaposan megkapta a magáét a be nem tartott ígéreteiről hírhedt Peter Molyneux. Először, ahogy mi is megírtuk, kiderült, hogy a Godus Kickstarteren tett ígéreteiből nem lesz semmi. Ezt követően az Eurogamer lehozott egy cikket arról, hogy a Curiosity nyertese - akinek Molyneux annak idején azt ígérte, megváltozik az élete - sem kapott semmit. Valójában az ígéret annyi volt, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett megkapja a Godusból származó bevételek 1%-át, ezek a feltételek azonban sosem váltak valóra.
Molyneux-val szemben az utóbbi időben egyre kritikusabban viselkedik mind a sajtó, mind pedig a játékosok - utóbbiaktól az úriember saját bevallása szerint halálos fenyegetéseket is kap most már rendszeresen. Szerinte ennek véget kell vetni, és erre az a legjobb megoldás, ha a jövőben egyáltalán nem beszél a sajtóval. "Imádom a játékaimat, és imádom megosztani őket az emberekkel. Nagyon örülök, hogy így élhetem az életemet: ötletelhetek és megoszthatom azokat másokkal. A probléma azonban, hogy ez az egész nem működött. Büszke vagyok arra, hogy a játékipar részese lehetek, de megértem, hogy az embereknek hányingere támad az ígéreteimtől. Valójában már évek óta hányingerük van a mondanivalómtól. Szóval őszintén úgy gondolom, hogy ez egyetlen megoldás erre, ha nem beszélek a sajtóval. Szóval ennyi volt." - zárta a dolgot. Nekünk lenne tippünk más megoldásra is, de rendben van.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

29. Trevize198...
2015.02.13. 16:30
Isten áldjon a Dungeon Keeper-ért, de jó nagy barom lettél te Péter...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. wishformor...
2015.02.13. 16:50
Pompa!
remelem soha tobbet nem hallok felole.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. KatonaKM
2015.02.13. 16:55
Miért nem lehet Firefox-al belépni hozzátok? Egy szó nélkül kidob az ostoba állatja, pedig ugyanaz a login+jelszó, mint Chrome-ban,

Mölyinyót meghaladta a kora és már inkább bosszantóak a hülyeségei, mint szórakoztatóak. Sajnálatos, hogy egy kiégett sztár - mint egy városszéli barkácsáruház - megöli a kezdőket, kis tehetségeket a vonzáskörzetében, elszívja előlük a pénzt és lehetőséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Asagrim
2015.02.13. 17:26
"Imádom a játékaimat, és imádom megosztani őket az emberekkel. Nagyon örülök, hogy így élhetem az életemet: ötletelhetek és megoszthatom azokat másokkal. A probléma azonban, hogy ez az egész nem működött. Büszke vagyok arra, hogy a játékipar részese lehetek, de megértem, hogy az embereknek hányingere támad az ígéreteimtől."

Az üres ígéreteidtől, papa!
Ötleteim nekem is vannak, meg is kell valósítani ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. czky78
2015.02.13. 19:16
Azt se tudom ki ez.
A cikket se olvastam el.
A reakció rá: ki nem sz*rja le?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Kerty
2015.02.13. 20:14
"...Szóval ennyi volt. A pénzem már megvan úgy is." - zárta a dolgot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. CyberPunk6... czky7...
2015.02.13. 21:07
Az ha mondjuk nem érdekel téged még oké.
Az is belefér, hogy nem tudod ki ő.

De leírni, hogy nem tudod ki, a cikket sem olvastad el, de "ki nem szarja le"

Ez azért nem valami emelkedett értelmi szint.


Sok hülyeséget mondott és csinált az utóbbi időkben, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy még azokban az időkben, amikor a legjobb játékfejlesztők versengtek egymással, akkoriban letett pár maradandót az asztalra és akkoriban még meg is valósult némelyik képzelgése, ami rendszerint vagy meghaladta a korát, vagy egyszerűen csak teljesen új oldalról közelítette meg a dolgokat.

Azóta is inkább abba bukott bele, hogy mindig nagyobbat akart és nagyobbat, és elszállt így viszont sosem lett semmi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. tomchee
2015.02.13. 21:13
Nem igazán értem. Ha folyamatosan átverem az embereket, ezért ők rázzák felém az öklüket, akkor én sértődjek meg ?=)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. kiskoller
2015.02.13. 21:50
Ez az ember egy vicc. Volt egy-két ötlete réges rég amiből lett is valami, azóta évek óta nuku. El kéne már felejteni őt, de a sajtó még mindig hypeolja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. mikej95
2015.02.13. 23:16
"Nem beszél többet a sajtóval", amíg el nem fogy a pénze, aztán beszáll neoncső glóriával a fején, damilokra felfüggesztve, a megváltás hírével(vagy az új 10 parancsolattal, éppen mit talál ki), pont mint legutóbb. És megint nem lesz belőle semmi, jobb esetben csoportos keresetet varrnak a nyakába és többet tényleg nem nyilatkozik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. zorrd023
2015.02.14. 02:01
Peter Molyneux : - Hmmm lehet hogy nem ígérgetnem kellene össze vissza, aztán felét sem csinálom annak amit ígértem. Igen biztos eztán nem ígérek olyat amit nem csinálok meg hiszen már úgyis sokszor átbasztam így az embereket. Végre villantani kell valamit.
Kicsit később...
-Várjunk csak! Megvan! Nem fogok semmit sem beszélni többet az újság írókkal. Ez az! Így nem vághatnak semmit a fejemhez. Mekkora zseni vagyok! Így legalább az ígéreteim sem kell betartani !! Király vagyok!


Szánalmas Ő beszél arról hogy ki hogy ígérgessen, mert mi van ha nem úgy lesz. Aztán ő a jó példa hogy csirkerugdosás az van a többi innováció meg el van felejtve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. madcaptain
2015.02.14. 03:57
Hallgatot az ugyvediire es a nem modnok semmit nem nyilatkozom szintre erkezett. Hadd ne mondjam, hogy a bunosok mindig ezt a megoldast valasztjak. Hagyjak hogy a vihar eluljon, kozben csendesen folytatnak mindent amit eddig.

Uzenem Molyneaux-nek, hogy az embereknek ingyen is meglehet mutatni az otleteket, kerni toluk visszajelzest, ingyen teszteletni veluk jatekot. Es meg orulnek is neki.

Na de a cimszereplo szep kis summat legombolt a "fan"jaitol az otletei megosztasaert. Itt borult ki a bili.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Supra
2015.02.14. 09:23
Ennek az újságírók nem fognak örülni, mert a semmiből is kijött pár tucat cikk - viszont mindenki más igen.

A baj csak az, hogy most hogy fogok leülni kedvenc dungeon keeper-emhez? Eddig nem tudatosult bennem, hogy köze van hozzá ennek a... minekisnevezzem-nek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. dragon83
2015.02.14. 11:45
Molyneux totálisan megérdemli ezt a fajta hozzáállást az emberek részéről, én csak attól tudnék hányni, ahogy a külföldi sajtó bánik vele. Ő a legújabb céltábla, mert tudják, hogy bármit is írnak róla, megússzák. De más nagy cégek fejlesztők szemétségeiről nem mernek ilyen hangnemben írni.

(Konkrétan a legutóbbi RPS interjú verte ki a biztosítékot nálam: [LINK] )

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tomchee drago...
2015.02.14. 12:36
Hát ez az "interjú" egy vicc.
Szurkálódások, és üres mellébeszélések tömkelege.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. DogTheDog tomch...
2015.02.14. 14:06
Talan azert mert Peter baratunk egy kozonseges conman lett mara.
Ha egy hetkoznapi ember huz be ennyi penzt, mint o a Godussal, mar regen bortonben ulne.
Remelem komoly botrany lesz belole,es az emberek megertik, hogy egy termekert csak akkor fizetunk, ha az elkeszult, es megfelel az igenyeinknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. madcaptain drago...
2015.02.15. 01:14
Mivel tudjak annak a lababa nem harapunk aki etet. Marpedig a nagy kiadoknak megvan a nagy marketing budget-je, aminek egy resze a review tuningra megy el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. madcaptain DogTh...
2015.02.15. 01:16
Az emberek turelmetlenek a jatekok 99%-a a megjelenes utan 1 evvel se keszult el annyi hiba/hianyossag van bennuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. WaspHUN drago...
2015.02.15. 11:01
John Walker azok egyike a játék orientált újságírásban, aki nem szarozik és feltesz durva kérdéseket. Szóval nem azért esett neki ennek a krónikus hazudozónak, mert most az a menő, hanem ez volt a helyes. Ez a beteges hazudozó az elmúlt 15 évben mást se csinált, mint megígérte a csillagokat, aztán szart az emberek fejére. Az, hogy most a Gudos megy a levesbe az utolsó csepp volt. 700+ ezer euró elúszott, amit Kickstarteren dobtak össze az emberek és sose lesz kész az a szar, mert nincs rá több pénz... miközben Molyneux milliomos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mikej95 WaspH...
2015.02.15. 14:56
Aztán sokra megy vele ez a János gyerek, ha a rockpapershotgun olyan szerződésekbe megy bele, hogy megkapják a játékokat egy héttel korábban, de egy rossz szót nem szólhatnak róla vagy feketelistára kerülnek. Tavaly elég nagy botrány volt ebből, de azóta is így megy minden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Meteoreso
2015.02.15. 19:23
És most arról nyilatkozott hogy nem fog nyilatkozni ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Kajafun
2015.02.15. 20:09
Már a feje is irritáló számomra.
Nem hogy még pénzt is adjak neki!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. WaspHUN mikej...
2015.02.16. 10:57
Szerencsére az RPS PC orientált újság, ahol ezrével nyüzsögnek az indie fejlesztők akik bármit megtennének némi hírverésért... ergó aligha szorulnak rá a túlfizetett AAA marketing által generált baromságokra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Zabalint Trevi...
2015.02.16. 11:22
Ízlés kérdése, de nekem anno a Dungeon Keeper sem tetszett, sőt egyetlen játéka sem ennek az úriembernek. Mivel más ízlésével nem rendelkezhetek, ezért az én szemszögemből nézve soha semmit nem tett le az asztalra, és ez számomra sokkal fontosabb, mint hogy mikor mit ígérgetett és nem lett belőle semmi. Igazából annyira nem érdekel, mint ahogy a többi celeb sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Ereshkigal Zabal...
2015.02.16. 11:50
Akár ezt is mondhattad volna: nem szeretem a vízi sportokat, ezért az én szemszögemből nézve a magyar kajak-kenusok, vízilabdások soha semmit nem tettek le az asztalra. Azért ez eléggé szűklátókörűség.
Nem akarom védeni Málinót, egyre unszimpatikusabbá vált számomra is az elmúlt években, de igenis az valami, hogy pl. a Populous elkelt 5 millió példányban, és megjelent nem tudom hány platformon. A Dungeon Keeper is kiemelkedő játék volt. Lehet őket nem szeretni, de ezek akkor is tények.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Zabalint Eresh...
2015.02.16. 12:36
Te teljesítményről beszélsz, én meg szubjektív értékről. A kettő nem ugyanaz. Azt elismerem, hogy a Populus és a Dungeon Keeper üzletileg sikeres volt. Abból a szempontból tett le az asztalra. Ahogy a kajakos is megnyerte az olimpiát, ha amúgy nem szeretem a sportágat, akkor is elismerem a teljesítményét. Viszont a játékoknál egyéni szinten a szubjektív érték érdekel, ebből a szempontból számomra sem a kajakos, sem Molyneux nem tett le semmit az asztalra. De ez kizárólag az én szemszögemből van!

Mondjuk a kajakos nem is jó hasonlat, a művészetekkel érdemes összevetni a játékkészítést. Szerintem ott pont az a szűk látókör, ha elismered valakinek csak azért a művészetét, mert sok embernek tetszik, pedig neked nem. Ha jobban végiggondolod, ez szükségtelen, hiszen az a sok ember eleve elismeri, nincs szüksége a művésznek olyan közönségre, aki nem szereti, csak megjátssza magát a többség vagy a műértő közönség véleménye miatt. Ha abból indulunk ki, hogy elismerjük a művet, ha nem is szeretjük, ezen elv alapján jönnek létre azok az elismert dolgok, amiket belül senki nem ismer el, csak kifelé azt mutatja, hogy igen.

Szóval én nagyon nem szeretem, mikor egy szubjektív alkotásnál az valakinek az érve, hogy sokat letett az asztalra. Nem, ha nekem nem tetszik, akkor számomra nem tett le semmit, és ahhoz, hogy más számára mit tett le, ahhoz nincsen közöm, mert az nem az én véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. vivanto Zabal...
2015.02.16. 13:06
A "sokat tett le az asztalra" állítás nem feltétlen szubjektív véleményen alapszik. Az lehet üzleti eredményeken alapuló megállapítás, arról pedig te is elismerted hogy nem képezi vita tárgyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Lazahunter
2015.02.16. 14:26
Eleve érdekes, hogy állandóan lehetőséget is kapott arra, hogy beszéljen, illetve még munkát is adnak neki ... miközben jobbra érdemes csoportosulások zárnak be.

Nem fog hiányozni, RIP.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint vivan...
2015.02.16. 15:56
Jó, de ha tisztán a teljesítményt értékeled a szubjektív értéktől függetlenül, akkor olyan emberekről is azt kellene mondani, hogy sokat tettek le az asztalra, akiknek a tevékenysége számodra kimondottan káros. Pl. sokat tett le az asztalra az, aki kirabolt, mert olyan jól és sikeresen csinálja. A félreértések elkerülése végett, én nem azt mondom, hogy Molyneux játékai ártottak volna nekem, de mivel nem tetszenek, ezért számomra ez a semleges, azaz 0, azt meg hiába szorzom az üzleti sikerével, az én szememben így is 0. A rabló meg aki kirabolt, az sem letett az asztalra, hanem elvett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!