iPon Hírek

Photoshop CS4 64-bit: csak Windowsra?

Dátum | 2008. 04. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Az elmúlt idők folyamán a gyakorlat és a szóbeszédek alapján valamelyest elfogadott állítás volt, hogy a Mac konfigurációk ideálisabb választásnak mondhatóak képszerkesztésre, mint Windows operációsrendszerrel ellátott társaik. Igazság szerint ezt a kijelentést nem lehetett teljes bizonyossággal alkalmazni, ugyanis egyeseknek az egyik rendszer, míg másoknak a másik vált be jobban. Az Adobe legfrissebb lépésének köszönhetően ez a szóbeszéd is megváltozhat a jövőben, ugyanis a Photoshop CS4-es verziójának 64-bites kiadását már nem teszi elérhetővé Mac-re a gyártó, kizárólag Windows-os változatban lesz majd elérhető a szoftver.


Eddig az Adobe nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy az új Photoshop Mac-es és Windows-os változata ugyanazokkal a tulajdonságokkal érkezik majd, azaz egyformán ki lehet használni mind Mac-es, mind pedig Windows-os környezetben. Az Adobe döntése mögött egyébként egy érdekes tény áll: az Apple nem kívánta elkészíteni a Carbon technológiátnak a 64 bites változatát, amelynek segítségével a Photoshop ezen változatát ki lehetne fejleszteni Mac-re, így az Adobe úgy döntött, hogy akkor nem teszi elérhetővé a CS4 64-bites verzióját Mac-es környezethez. John Nack, az Adobe Photoshop termékmenedzsere az alábbi nyilatkozatot tette az esettel kapcsolatban.

"Nem szállítunk natív 64-bites támogatással rendelkező Photoshop CS4-et Mac-es rendszerekhez. Tiszteletben tartjuk az Apple lépését, amelynek keretein belül megosztja erőforrásait és döntéseket hoz a platformjával kapcsolatban. Ezzel a lépéssel sajnos a fejlesztők munkájára is hatással van."

Az Adobe elsődleges tesztjei alapján úgy tűnik, hogy a Photoshop CS4 nagyjából 8-12%-kal lesz gyorsabb, mint a korábbi, a CS3-as változat. Az új alkalmazás könnyebben fogja kezelni a memória intenzív feladatokat, ugyanis a szoftver új változata képes a 4 GB-nál nagyobb memória mennyiségből is hatékonyan profitálni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások