iPon Hírek

Pici, bővíthető számítógép: X3i

Dátum | 2010. 11. 14.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Kompakt, rendkívül kisméretű számítógép konfigurációkat már korábban is láthattunk, ám ezek többnyire úgy voltak megoldva, hogy bővítésükre nem volt lehetőség. Most X3i néven egy új konfiguráció került forgalomba, ami alig nagyobb, mint egy kólás doboz és a többi megoldással ellentétben különleges felépítésének köszönhetően könnyedén bővíthető. A terméket az ISYS Technology készítette.


A rendszert azoknak szánja a gyártó, akik pici, kompakt rendszerre vágynak, amely igény esetén bővíthető, de ezzel együtt kevés helyet is foglal. Az X3i lényege abban rejlik, hogy a klasszikus asztali számítógépekkel ellentétben nem egyetlen alaplapra épül, hanem összesen háromra támaszkodik: az egyik alaplap a processzor és a memória számára kínál helyet, míg a másik kettő a különböző I/O egységek biztosításáért felel. Az alaplapok eltávolíthatóak, módosíthatóak és akár cserélhetőek is – áll a gyártó hivatalos közleményében. Amennyiben például a megvásároltnál erősebb processzorra van szükségünk, könnyedén bővíthetjük a rendszert, ugyanis háromféle központi egységből lehet választani.

Specifikációk - 1.Specifikációk - 2.



















Memóriából 1GB-tól 4 GB-ig terjed a skála, de a hátlapi kivezetéseket tartalmazó alaplapot is lecserélhetjük, ha a szükség úgy hozza. Forradalmi újításként emlegeti a gyártó azt a tényt, hogy az északi és a déli hidak egymástól elkülönített lapokon kapnak helyet, ennek köszönhető például az, hogy lehetőség van az I/O képességek bővítésére egy egyszerű alaplapcserével. A cserével kapcsolatos pontos lehetőségekről elég homályosan tájékoztat minket a gyártó, de esetenként a többi fontos információt is nehéz kimazsolázni a többi tartalom közül. A rendelkezésre álló alaplapokról és áraikról konkrétan nincs információ.


Foglalkozzunk inkább azzal, ami a hivatalos weboldalról is kiderül. A rendszer alap esetben egy kétmagos Athlon 64 X2 3400E processzort és  2 GB-nyi rendszermemóriát tartalmaz, de az opciók között 40 dollárral olcsóbban egy Athlon 64 3100-as modellt is választhatunk, és igény esetén egy Athlon 64 2000+-os modellel is kérhető a rendszer, ami így az alapárnál 50 dollárral lesz olcsóbb. A specifikációs táblázat szerint a leggyorsabb processzor opció egy Athlon 64 4200+-os modellt takar, de ez a shopban még nem tűnt fel. A három említett processzorhoz ugyanúgy 2 GB-nyi DDR2-es beágyazott rendszermemória jár. Az adatok tárolásáról egyrészt egy beépített 16 GB-os NAND Flash tömb gondoskodik, de eSATA porton keresztül merevlemezt is kapcsolhatunk a rendszerhez. Beépített merevlemez vagy külön SSD meghajtó elhelyezésére nincs lehetőség. A videó vezérlő szerepét egy Radeon HD 3200-as sorozatú IGP tölti be, amihez 128 MB-nyi SidePort memória is jár.


A hátlapi kivezetések között hat darab USB 2.0-s port, két eSATA port, egy Gigabites Ethernet port, valamint egy DisplayPort és egy DVI csatlakozó található, de rajtuk kívül az audió vezérlő csatlakozói és egy X3i port is helyet kapott. Utóbbi tulajdonképpen egy külső PCI Express portnak tekinthető. Ez a szett így 849 dollárba kerül, de egyedi igényekkel könnyedén feljebb tornázható az összeg.

Z3RO Modul
A rendszer egyébként 101,6 mm x 92,8 mm x 92,8 mm-es mérettel bír, a ház pedig a képen látható szürke szín mellett egyéb színekben is elérhető. A termékhez Z3RO modul is kapcsolható, így a pici rendszer összesen négy „munkaállomás” biztosítására képes külön kijelzővel, billentyűzettel és egérrel. Ezek a rendszerek különálló számítógépként viselkednek. A Z3RO modulok darabja 350 dollárba kerül, további információt pedig itt találunk róla.

 


Maga a koncepció igen ötletes, de az ígérettel ellentétben csak látszólag lehet könnyedén bővíteni. A beágyazott memória miatt például csak alaplapcserével lehet bővíteni a rendszermemóriát, pontosabban még úgy sem, ugyanis a 4 GB-os opció egyelőre nem elérhető. A koncepció mindenképpen üdvözlendő, de hogy mennyire lesz népszerű, azt majd a vásárlók döntik el.

Az újdonság egyébként 2011 első negyedévében válik elérhetővé a nagyközönség számára.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. myckie2
2010.11.14. 17:29
A coca kólás dobozba ha bezsúfolnak egy gépet akkor azt veszem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. myckie2
2010.11.14. 17:30
most olvasom 200 ezer forint??? na isten mencs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. DEV14
2010.11.14. 17:31
jó lenne csak athlon II x2 260 és 870-es lap
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. DEV14
2010.11.14. 17:43
bár egy 235e-s is bőven elég lenne neki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. FoAMDFun
2010.11.14. 18:37
Feltalálták azt, amit az Apple már 4-5 éve megcsinált Mac Mini néven. Gratulálok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. gebana
2010.11.14. 18:37
nagyon csúnya.
viszont szinte hihetetlen, hogy csak ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. FoAMDFun
2010.11.14. 18:37
Ja bocsánat, a Mac Miniben optikai meghajtó is van, úgyhogy talán mégsem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Canabis
2010.11.14. 18:38
ja, bár ez nekem jobban tetszik külsőre mint a mini, meg apple amúgy is más kategória, nem csak árban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. prohlep
2010.11.14. 18:55

849 dollárba kerül?

Szerintem a design tul van fizettetve.

Mellesleg a kepek nem mutatjak, hogy ehhez is egy laptopokhoz hasonlo kulso fel-teglara van szukseg, mert belul nincs halozati tapegysege.

Ahogy egy laptop nyers tomege csaloka, mert nem szamitjak bele a halozati-felteglat, ugyanugy hiaba pici ez a csodakocka, ha a dolgok egy resze benne sincs.

Egyetlen igazi pozitivum a huteselrendezes: vegulis egyetlen szellozo csatorna, amelybe a hutendo dolgok hutolemezei beleloghatnak es kesz.

849 helyett egy 200-300 koruli ar mar gondolkodoba ejtene. Igy viszont semmi kozom a dologhoz. Szamomra irrealis es kesz.

OK, megertem, hogy kis szeria, kis darabszam, ujdonsag, stb. De nekem ez nem fer bele.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. janamo
2010.11.14. 20:30
nem is neked és nem is a te pénztárcádnak csinálták + az 5letet a fejlesztést és azt újdonságot is meg kell fizetni ezt vedd figyelembe, attól függetlenül persze elég drága, én se venném meg de valószínűleg nem is nekünk szól (legalábbis nekem nem az tuti)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Szerzetes
2010.11.14. 23:53
Szerintem pöpec, bár az ára borsos, bár az említett minivel közel azonos, amit ha már a méret miatt említettünk, kb 4 db-ot lehet rátenni egy minire, és csak egy picit lógna túl...

A másik h nem kell neki fél téglányi táp, mert a 8W-ot azt kiszolgálja egy pici trafó is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Omegared
2010.11.15. 02:35
spec2.jpg utolsó elötti sora: 3,42a @ 19V = 64,98Watt
Féltégla marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pjszilard
2010.11.15. 05:17
A lenyege hogy a mosogepben es a muholdban is kompatibilis felepitesu modulok vannak, amiket osszekapcsolva szuperszamitogepet is epithetsz. Thehat ha letre akarsz hozni egy hasonlo erossegu gepparkot mint a pixar-nak van, eleg ha kolcsonzod a rokonsag szamitogepeit es osszekotod oket, mert modularisak. Ha tartjak amit igertek akkor a lerobbant kocsid fedelzeti szamitogepet helyettesitheted a mosogepedbol kiszereltel ( ha nem eleg gyors hozza, hozzakotod a hutoet es a funyiroet is).

Ez a lenyeg. Arrol nem is beszelve, hogy ha lassu a laptopod a jatekhoz osszekotheted a porszivoval es a mikrosutovel es mar is eleg eros lesz. az oreg gepet se dobod ki, mert kompatibilis lesz az ujjal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Canabis
2010.11.15. 12:54
pjszilard: te miről beszélsz?
kettőnk közül vki hülye, vagy csak poénkodsz (remélem az utóbbi)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pjszilard
2010.11.15. 14:05
nezd meg a weboldalt es a bemutatofilmeket (andol).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. prohlep
2010.11.15. 19:01
A weboldal es a bemutatofilm csak a fantazia megmozgatasara valo.

1981-ben a ZX 81 kisgepeket tobben azzal az oszinte lelkesedessel vasaroltak, hogy ilyen procikkal akar raketa kilovok is vezerelhetok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hakosh2
2010.11.16. 00:28
pjszilard: ha te a hűtő meg a mosógép mikrokontrolleréből olyan számítógépet építesz, aminek van értékelhető számítási teljesítménye, akkor neked olyan díjat adnának, ami mindent überel. Még ha elvben működne is, akkorsem lenne rá szoftver, így értelmét veszti a dolog.

prohlep: mi a történet vége? Tényleg olyanokkal vezértelték őket vagy csak marketing volt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!