iPon Hírek

PocketBook 515 - a család legkisebb tagja

Dátum | 2013. 07. 11.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az elektronikus könyvolvasók piaca egyre jobban fut, és bizony néhány vállalat az elmúlt évek során ezeknek köszönhetően alapozta meg a jövőjét. Ilyen a Kobo, a Trekstor, az Icarus és mára az Amazon is a PocketBook mellett. Ha valakinek esetleg nem ismerős a márkanév: a PocketBook 2007 óta foglalkozik Android alapú e-Book olvasók készítésével és 24 országban, köztük hazánkban is megvásárolhatóak a termékeik, amelyekből már több mint egy millió fogyott az évek során.

A tapasztalt vállalat eszközeiben tehát jobbára nyugodtan megbízhatunk, ennek fényében pedig örömmel várhatjuk a legfrissebb újdonságukat. Az 515 főleg a hordozhatóságával és az árával fog hódítani, ugyanis a hagyományos modellektől egy kicsivel kisebb a képátlója. 6 hüvelyk helyett itt egy 5 colos, 16 árnyalattal dolgozó, tükröződésmentes e-Ink panellel nézünk farkasszemet, mely a 800 x 600 képpontos felbontásnak köszönhetően megfelelően éles képet produkál. A könyveink tárolására a készülék 4 GB-nyi tárhelyet biztosít, amire egy kisebb könyvtár tartalma is vidáman felfér – már előre telepítve is szép számmal vannak rajta ajándékkönyvek. Ez ugyan nem a világ legkönnyebb ilyen masinája, de közel jár a cím tulajdonosához a 131 grammos súlyával, és a 7,2 milliméteres vastagságával is nyugodtan dicsekedhet. Ha a nagyobb felület nem különösebben jelent gondot, akkor csak éppen annyi pluszt jelent a táskánkban, mint egy mezei mobiltelefon. Az akkumulátor kapacitása meglehetősen jó (1000 mAh), így a PocketBook 515 akár 8000 lapozást is kibír, ami egyéntől függően akár több hónapnyi használatot is jelenthet. Az olvasmányok összesen 16 különböző formátumban lehetnek: .PDF, .PDF (DRM), .EPUB, .EPUB (DRM), .DJVU, .FB2, .FB2.ZIP, .DOC, .DOCX, .RTF, .PRC, .TCR, .TXT, .CHM, .HTM, és .HTML, valamint a képeket is kezeli .JPEG, .BMP, .PNG és .TIFF formában.

Vélhetően nem lesz panasz a sebességre sem, ugyanis egy 1 GHz-es órajelen üzemelő, egymagos központi chip hajtja meg az egészet, amely mellé 256 MB-nyi rendszermemória került. A gép minimalista kialakítással bír, ám ez nem egyenlő az unalmassal. Többféle színkombinációból választhatnak a vásárlók: az ötirányú joystick lehet zöld vagy narancssárga, a ház pedig sötétkék, fekete vagy fehér. És nem csak mi, hanem a pénztárcánk is szeretni fogja, ugyanis 2990 orosz rubel az ára, ami átszámítva kb. 90 dollárnak felel meg. Oroszországban már megvásárolható a PocketBook 515, és remélhetőleg már nekünk sem kell rá sokat várni. A készüléket egyébként remélhetőleg minőségileg sem fogja kifogás érni, ugyanis a PocketBook legtöbb termékét a Foxconn és egyéb neves bérgyártók készítik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Zabalint
2013.07.12. 10:01
5 col az már tényleg túl kicsinek tűnik, és nem gondolom, hogy utazásnál olyan sokat számítana a 6-hoz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Krigg
2013.07.12. 12:37
Ha valoban kielegito a sebessege, akkor nem zavarna az 5 col, kicsivel tobb lapozas belefer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. j.panzer
2013.07.15. 22:51
7 col alatt felejtős...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kackac
2013.11.28. 19:23
Sziasztok! Ha valakinek van tapasztalata erről az olvasóról, meg tudná mondani, hogy a PDF-kezelésével van-e valami probléma? Én főként ahhoz használnám, ezért fontos. Előre is köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!