iPon Hírek

Problémák a tesztre szánt Radeon R9 Fury X VGA-k körül?

Dátum | 2015. 06. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD Fiji alapú újdonságai, amelyek összesen négyen lesznek, rendkívül érdekes termékeknek tűnnek – már csak azért is, mert nem szimplán átnevezett, előző generációs, vagy még régebbi technológiát alkalmazó videokártyákról van szó. Úgy tűnik viszont, hogy sok oldalnak a tesztelésük nem lesz egyszerű feladat, ugyanis csak nagyon limitált példányszámban állnak rendelkezésre tesztpéldányok – legalábbis a Radeon R9 Fury X esetében ez a helyzet, a sima Radeon R9 Fury-ból pedig a pletykák szerint tesztpéldányok sem lesznek. Nézzük, mit lehet tudni a témáról. Kevés Radeon R9 Fury X tesztkártya érkezik Az eTeknix munkatársai tegnap számoltak be róla, mennyire nehéz dolguk lesz mindazoknak, akik a Radeon R9 Fury X tesztelésére vállalkoznak, hiszen az AMD nagyon kevés tesztpéldányt küld ki az újságíróknak, így csak keveseket érhet majd az a megtiszteltetés, hogy az elsők között számolhatnak be az egy GPU-s csúcskártya teljesítményéről. Pedig az újdonság az előzetes információk alapján rendkívül érdekes videokártyának tűnik, ami megérdemli a minél nagyobb nyilvánosságot. Ez csak a jéghegy csúcsa? Tegnap még úgy tűnt, hogy csak annyi a probléma, hogy Európára mindössze 10 darab tesztkártya jut, ami azért nem kis baj – gondoljunk csak bele, hogy az egyes országokban nem csak az online média, hanem a nyomtatott sajtó képviselői is sorban állnak tesztkártyáért, országonként elég sokan, és ugye országból sincs kevés. Ez az alaphelyzet egy ilyen fontos rajtnál eléggé nagy problémaként fogható fel – de az is lehet, hogy jól megtervezett taktika eredménye. Utóbbit, azaz a taktikázást alapból sokan paranoiás agymenésnek gondolhatnák, ám a tegnapi beszámoló óta történt egy s más, ami teljesen más megvilágításba helyezi az egész helyzetet. Kiderült, hogy az AMD azt a kevés rendelkezésre álló tesztkártyát is gondos szelektálás után küldi el a kiválasztott újságíróknak – legalábbis a jelenleg ismert tények erre utalnak.
Sérődöttség szülte kép?
A KitGuru munkatársait korábban az AMD illetékesei biztosították róla, hogy időben kapnak tesztkártyát – az erről szóló e-mailt még június 11-én kapta meg a szerkesztőség. Teltek-múltak a napok, majd a június 15-ével induló hét elején telefonhívás érkezett az AMD EMEA régiót kézben tartó vezetőjétől, miszerint a KitGuru-nak szánt tesztkártyát visszavonták, indokként pedig annyit mondott az illetékes, hogy a KitGuru AMD felé tanúsított hozzáállása kissé negatív. A KitGuru munkatársai kérdőre is vonták az AMD EMEA régióért felelős vezetőjét, mégis mire gondol "negatív viszony", illetve "negatív hozzáállás" alatt, de a válaszból mindössze annyi derült ki, hogy a limitált példányszámban elérhető tesztkártyákat azoknak a médiumoknak szánja a cég, akik rendszerint pozitívan viszonyulnak az AMD-hez, mint márkanévhez, illetve mint vállalathoz. Az illetékes azt nem fejtette ki, pontosan mi az oka a döntésnek, ám a KitGuru munkatársai szerint az lehet a dolog hátterében, hogy leírták, a Radeon 300-as sorozat tagjai nem mások, mint szimplán átnevezett előző generációs termékek, az AMD pedig lehet, hogy újabban nem szereti az efféle szókimondóságot. Az eTeknix munkatársai sem jártak jobban, hiszen ők sem kaptak időben tesztkártyát, viszont ők is nekiálltak kérdezősködni, hogy mégis mi áll a dolog hátterében. Az EMEA régiót kézben tartó részlegből több vezetővel is történtek levélváltások, ám konkrét információ egyikből sem derült ki – mindössze annyi látszott, hogy mindenki egy sablonszöveggel koptatja le a kissé csalódott, joggal értetlenkedő tesztelőt. Kevesebb rendezvény, kevesebb meghívott és kevesebb teszttermék lesz a jövőben A levelek egyikéből az is kiderült, hogy az AMD a jövőben visszanyesi a rendezvények számát, az egyes eseményeken pedig a korábbinál kevesebb meghívott vehet majd részt, és a tesztre szánt videokártyákból is kevesebb lesz. Az AMD illetékesei szerint ezeket a döntéseket több különböző tényező vizsgálata után hozták meg, ám azt nem kívánják részletezni, pontosan milyen tényezőkről van szó. A fenti gyakorlat a külföldi kollégák szerint azt sugallhatja: írj az AMD-ről pozitívan, a termékeit tüntesd fel pozitív színben, de ha olyan tényeket is közölsz, amelyek negatív kép alkotására alkalmasak, akkor ne számíts rá, hogy egy-egy termékrajtnál kapsz teszttermékeket – vagy gyártói támogatást. Ez egy picit erős megfogalmazásnak tűnik, de betudhatjuk a csalódottság okozta negatív hangulatnak is. A döntést tiszteletben kell tartani Jól lehet, a fenti stratégia nem tetszik mindenkinek, sőt, néhányan akár olyan dolgokat is mögé gondolhatnak, amiről szó sincs, de valahol érthető, hogy a cég a kevés tesztkártyát átgondolt stratégia alapján osztja szét a várakozók között. Emiatt sokan megsértődhetnek, ami valahol jogos is, de a sértettséget mindenképpen érdemes félretenni. Ha véletlenül mégis sumákolás van a háttérben, az az objektív médiumok beszámolóiból úgyis kiderül majd, így az AMD-nek véleményünk szerint nem állhat érdekében ilyen kockázatot bevállalni. Gyártói tesztpéldányt egyébként úgy néz ki mi sem kapunk, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz majd tesztünk a Furyról.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

67. noPublicFG
2015.06.19. 16:37
Egyre izgalmasabb és kalandosabb ez a történet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. BReal
2015.06.19. 16:40
Érdekes. Feltételezem egyébként senki sem naiv annyira, hogy ne sejtse, mindkét cég csinál sunyiságokat. És a háttéralkukat sem zárnám ki.
Mondjuk ha egy oldal rossz színben is tünteti fel a céget, én már csak azért is küldenék nekik tesztpéldányt, hogy leírhassák, milyen jól sikerült kártyák ezek (ha így van).
ui: Ipon, remélem ti kapjátok a 10-ből az egyiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. jedi
2015.06.19. 16:42
Ez azért nem az AMD-re vallana !!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. jedi
2015.06.19. 16:44
Amúgy a cím is megtévesztő !!!

"Problémák a tesztre szánt Radeon R9 Fury X VGA-k körül?"

Nekem egyből az jött le, hogy hibásak a kártyák !!!! Mondtam is, "wazzze, ha már a válogatott tesztpéldányok szarok, milyenek lesznek a boltba kerülők" !!!! Hála istennek nem ez van !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. yodamester...
2015.06.19. 16:51
Vicces kis cég ez az aemdé.Félnek,hogy lecsap rá az egyik ninja nvidiás és oda a hábéem titok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. malibutomi
2015.06.19. 16:56
eeegen, ahogy part kinti forumon mar linkeltek az eset mogott valoszinu az all, hogy a kitguru egyik vidojukban mar elore leszolta a Furyt meg a bejelentes elott, aztan szidta egy kicsit a konzolok szar hardveret, stb...amd meg erre beragott. Kitguru meg most nez artatlanul hogy de most meeer?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. BReal yodam...
2015.06.19. 16:58
Azért ha jól sikerülnek a tesztek, remélem annak is örülni fogsz majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. yodamester... BReal
2015.06.19. 17:04
Természetesen,a kis nanora nagyon kíváncsi vagyok.Az a gond,hogy annyi játék nincs vagyis olyan jó játék mint ahogy fejlődik a hardver piac.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. mikej95
2015.06.19. 17:07
AMD a média felől támad, az nVidia pedig a játékok motorjába szokott belepiszkítani. Jól ezzel senki sem jár.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. jozef8 jedi
2015.06.19. 17:08
Teljesen igazad van. Részben meg is értem az AMD-t. Rengeteg hatásvadász cikk jelenik meg különböző oldalakon, AMD és NVIDIA mellett is. Majd ők eldöntik kinek adnak kártyákat. Jól teszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Asagrim
2015.06.19. 17:53
Én ezt így olvasom:

"Fogtok tesztet látni, de csak részrehajlót." - AMD

Ilyen üzletpolitikával rám ne számítsanak, pedig számításba vettem egy Nano kártyát, abban az esetben, ha a DX12-vel az FX 4+ magja végre normálisan ki lenne használva, és nem kellene lapot cserélnem, csak procit ... (nem érdekel ha valaki szerint nem, a tényszerűnek beállított találgatást tartsd meg magadnak, nem kell erre válaszolni, magánvélemény, ezért off, köszi!)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Mikosima
2015.06.19. 17:53
5 nap és kiderül minden Titok. ! Addig sok víz lefolyik még a Dunán. gyere Fiji várunk már Csak egy típus sikerüljön jól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. actival
2015.06.19. 18:01
Mivel a KitGuru megsértette az NDA-t így az AMD visszavonta a kedvezményüket és nem kapnak kártyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. TheRealTsL activ...
2015.06.19. 18:07
Ez a rizsa része a dolognak, nem ad magyarázatot a válogatott tesztelőkre és az elmebeteg módon limitált példányszámra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Phantomstr... BReal
2015.06.19. 18:08
"ui: Ipon, remélem ti kapjátok a 10-ből az egyiket."

Csak csókosoknak jön kártya. Ha Magyarországra jut, az biztos a PH-é
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. gery84
2015.06.19. 18:13
KitGuru AMD felé tanúsított hozzáállása kissé negatív.

Hát persze mivel az nv pénzeli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. thestock
2015.06.19. 18:26
Megint egy olyan cikk amivel egymásnak lehet ugrasztani a népet.
A címből tényleg az jön le hogy a kártyával van baj.
Teljesen felesleges ezen vitatkozni, amint felkerül a polcra és bárki megveheti tele lesz az internet tesztekkel, nem lesz semmiféle titkolózás.
Meglepő hogy a gyártó dönti el hogy kinek adja a termékét tesztelésre? ez más iparágban sincs másképp... egyrészt nem tudni hogy mi van a háttérben, sok a "lehet" és a "szerint",másrészt nem kevés sértettséget érezni a cikkből.
Az hogy igyekeznek marketing fogással előrelépni szerintem nem akkora probléma mint az hogy egy gyártó elintézi hogy az ő kártyájára optimalizálják a játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. rambustibi
2015.06.19. 18:27
Kész szappanopera
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Merwenus yodam...
2015.06.19. 18:41
Fejlődik? Mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Meteoreso
2015.06.19. 18:46
Nem hiszem hogy mi látni fogjuk a valóságot, az marad egy kis tárgyalóterembe ahol hozták a döntést.
De érdekes látni pár ember mennyire görcsösen akarja az Új kártyák buktáját anélkül hogy ismernék is azt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. slayer007 Asagr...
2015.06.19. 18:47
Egy az egyben egyetértünk, az AMD fanatista oldalak majd megírják, hogy a Fury a világ legjobb kártyája, majd mutatnak pár teljesen jól beállított tesztet. Gyors eladások, átvert vásárlók, további tökéletes elégedettségi ráta. Semmi újdonság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. -Alvin-
2015.06.19. 18:47
Sz*r a cím, megtévesztő.

De amúgy meg nem értem semmi értelme a cikknek kb mindegyik cég ezt csinálja(csinálhatja).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. BReal slaye...
2015.06.19. 18:55
Mivel a különböző gyártók majd kiküldenek sok sok oldalnak és újságnak példányokat, látni fogják, hogy átverés-e vagy sem... Te is elég feltűnően szeretnéd, hogy bukjon. Nem tudom ebben neked mi lenne jó.
Egyébként a cím valóban elég mellélövés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Kajafun
2015.06.19. 19:07
Szeretném megkérdezni, hogy a cím a cikkhez hogy kapcsolódik? Mert véleményem szerint sehogy. Csak épp úgy érzem hogy Joker is az amd ellen van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. pdx06
2015.06.19. 19:13
Szerintem nem arról van szó hogy az AMD azt akarja hogy pozitív véleményeket adjanak róla, hanem egyszerűen nem akarja olyanoknak adni akikről tudják hogy csak azért is belekötnek valamibe. Olyan ez mint amikor egy tanár utál valakit, és minden eszközt megragad hogy rosszabb jegyet adhasson, vagy mint a királyi televízió hogy csakis rossz színben tűnteti fel az ellenzéket, akár jót csinálnak, akár rosszat. Úgyis majd ha felhasználó fogja meglátni az eredményt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Asagrim slaye...
2015.06.19. 19:14
Eleinte biztos így lesz, aztán megszületnek azok a vásárolt/nagykertől kapott példányból készült tesztek, amikkel az NV fanatista oldalak egyensúlyoznak és tökéletes lesz a káosz. Remélem Linus kap egy példányt Kanadában, neki legalább hiszek, de ezek után még a Nano vásárlással is megvárom az OC3DTV tesztet.

Amúgy egyik gyártót jobban rühellem, mint a másikat. Ha GTX 7xx-em lenne mára a hajamra kenhetném a támogatottság miatt, az AMD meg totálisan átesik a ló túloldalára, mert agyba-főbe rebrandol, meg most mint kiderült válogatja a tesztelőit. Komolyan lassan ott tartunk, hogy mindkét gyártótól kell egy-egy videokártyát venni, hogy a faszságaik miatt, amiket az egymással való versengésük szül ne mi szívjunk a játékok felénél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. yetiod
2015.06.19. 19:24
Hát ez elég fura hír, gyorsan kövezzetek meg, nvidia karim van évek óta és nem is tervezek váltani,de árcsökkenés miatt vártam az új amd karikat,de ez kicsit tényleg olyan,hogy ha valaki azt mondja, hogy hááát, nem mindenbe jobb, illetve valamibe lassabb, akkor az negatív hozzáállás?
A másik meg,hogy hosszútávon ennek az lesz a vége,hogy azok a nagy szakmai oldalak,akik most nem kapnak tesztkarit, azok utána vagy nyalni fognak amd-nek, vagy utána ugyanúgy kimondják azt,amit nem szabadna? Olyan ez mint a cenzúra...
Meg elvileg olyan termékről van szó,ami kikerül a vásárlókhoz, ha van valami sunyiság, akkor idővel úgyis kiderül, ha meg minden pöpec, akkor aki megvette úgyis elégedett lesz vele, miért kell itt is ez a felhajtás, azon kívül,h ez is reklám, mert sokan beszélnek róla...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. pdx06
2015.06.19. 20:01
Sokan úgyis megvárják az ismert tesztoldalak eredményeit is, olyanoktól akik ezelőtt sem kaptak tesztkártyát. Interneten minden jöttment felteszi az eredményeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Rojik Asagr...
2015.06.19. 20:22
"Amúgy egyik gyártót jobban rühellem, mint a másikat. Ha GTX 7xx-em lenne mára a hajamra kenhetném a támogatottság miatt, az AMD meg totálisan átesik a ló túloldalára, mert agyba-főbe rebrandol, meg most mint kiderült válogatja a tesztelőit. Komolyan lassan ott tartunk, hogy mindkét gyártótól kell egy-egy videokártyát venni, hogy a faszságaik miatt, amiket az egymással való versengésük szül ne mi szívjunk a játékok felénél."

Ezzel a kijelentéseddel teljes mértékben egyetértek. Pl. ami Witcher 3 -al kapcsolatban megy a 7xx széria alatt, eléggé elszomorít. Mostanában nem is nagyon tervezem új játék vásárlását, majd csak jövőre, ha kártyát újítottam, akkor is csak azokat, amik már kint vannak 1 éve kb. és ki lettek gyomlálva a bughalmazok belőlük. Az AMD-től meg többet vártam az alsó és közép kategóriában, valamint valamennyire a felső kategóriában is. A Furyn meg nem értem (A hírek közlésekor sem értettem), hogy miért csak 4GB vram van, hiába HBM az a 4GB. Azért, pont azok a játékok, amikhez erős csúcskártya kell (élsimítással, magasabb felbontással), használnak sok vramot.

[LINK]

Az új kártyák közül a 8GB-os Fury lesz majd az a kártya, amire azt mondom, hogy "Ez így korrekt kártya.".


Ami meg a 370-et illeti, elég nagy átverés a 270-hez képest, mivel attól gyengébb, mégis a név váltás miatt, aki nem ért hozzá, a név alapján gondolhatja, hogy mivel 370, a 270-nél jobbnak kellene lennie....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Morph76 Rojik
2015.06.19. 20:41
Csak ,hogy a fury is csak 2X 4 Gb lesz!!Vagyis 2 magos, tehát idén azájemdé nem tervez nagyobb vramos csúcskártyát!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. gery84 Morph...
2015.06.19. 20:50
Mivel a HBM 1-ből max csak 4GB-ot lehetett kihozni.
A HBM2-es lesz a nagyobbik akár 32GB-ot is pakolhatnak mellé.


#25 pdx06 +1!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. snuzzie Morph...
2015.06.19. 21:02
Te a Fury X2 -re gondolsz, az lesz a 2 magos szörny, nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. TheEnginee... snuzz...
2015.06.19. 21:10
De úgy ám!

Másfelől részemről nem tartok ebben semmi gyanúsat. Az hogy megválogatja, kinek ad kártyát általános eljárás, csak most nagy dobra lett verve, mert valakinek csípi a popsiját az amit maga alá kent...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. 5hR3kY
2015.06.19. 21:17

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Asagrim 5hR3k...
2015.06.19. 21:38
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. BReal 5hR3k...
2015.06.19. 21:45
Istenem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Resike gery8...
2015.06.19. 21:53
Ez magyarázd már meg hogy mibe lenne 4 magas lapkák helyett 8-at használni? Pont ez a HBM lényege. Az igazság valahol ott leledzhet hogy kibaszott spúr az amd. Vagy egyszerűen nem akartak árban a konkurencia felé menni, ami teljesen megérthető egy sima kártyánál, na de ez egy csúcskártya kérem szépen.

http://wccftech.com/fiji-xt-limited-4gb-memory/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. gab78 jedi
2015.06.19. 22:15
Nem véletlen a cím, pont az efféle hozzáállás miatt nem kapnak kártyát jó néhányan. Itt is, itt az iponon, jellemzően negatív a AMD-s termékekhez való hozzáállás. Elég csak azt megnézni hány nv hirdetést látsz itt ezen az oldalon és hány AMD-s hirdetést, és hány efféle címet, ami csak azért ilyen, hogy az AMD-t vagy a terméküket negatívan tüntessék fel.

Az AMD-nél aszerint szelektáltak, (jogosan) hogy ki mennyire teremt korrekt tesztfeltételeket. Pl vannak oldalak, amelyek előszeretettel hasonlítják az AMD referencia órajeles termékét az nv szénné tuningoltjához. És ez az ami nagyon nem tetszett az AMD-nek és ez is jogosan, mert kicsit sem korrekt.

Asagrim (11): Hát elég rosszul olvasod. Nem részrehajlást vár az AMD, hanem KORREKTSÉGET!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Komplikato
2015.06.19. 22:23
Talán volt alapja a pletykának, hogy idén összesen csak 30.000 db Fijit tudnak legyártani. Ezek szerint nem csak a 8GB interposerrel volt gáz, hanem a 4GB verzióval is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Meteoreso
2015.06.19. 22:23
Van egy olyan teszt a neten hogy csak MSI kártyák vannak benne mindkét oldalról.
Szerintem az a legkorrektebb teszt !
Ott nincs ilyen probléma hogy ki milyen húzott kártyával megy .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. snuzzie gab78
2015.06.19. 22:31
Ez annyiban kétoldalú dolog, hogy mások is ugyanúgy megcsinálják, hogy húzott AMD kártya mellé nem húzott nvidiat raknak.

https://tpucdn.com/reviews/MSI/R9_390X_Gaming/images/dai_1920_1080.gif

Gondolok pl. erre. Húzott kártya hasonló teljesítményű kártyáknál (alap), jó hogy "jobb értékeket produkál". Azért is húzzák őket. Általában feleslegesnek tartom referencia kártyák értékeit mutogatni, vesz olyat valaki egyáltalán bármelyik gyártótól is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. snuzzie Meteo...
2015.06.19. 22:32
Na az olyan teszt már szerintem korrekt és jobban tájékoztatja a vásárlókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Gpety
2015.06.19. 22:44
Vagy annyira gyér a kihozatal, hogy még tesztpéldányokra sem futja, vagy félnek, hogy olyan felbontásokon tesztelik, ahová a 4Gb VRAM már kevés. Az egész generációváltástól többet vártam, nem egy full átnevezést + egy űber kategóriás indulót, ami nem kicsit bújtatott még most is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. gab78 snuzz...
2015.06.19. 23:01
Nem tudom feltűnt-e, de ott van a referencia is. És lehet meglep, de a legtöbben, nem tuningolt VGA-t vesznek. (10MHz-el magasabb órajelet azért ne tekintsünk tuningnak, az csak marketing maszlag) Egyébként pedig a referencia kártya és a referencia órajel megkülönböztetendő. Valóban sokan nem a referencia kártyát válasszák, esetenként nincs is olyan, de (közelítőleg) a gyártó által ajánlott órajelet használják a kártyán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. codex
2015.06.19. 23:15
Hát ez azért ebben a formában elég gáz. Ilyesmire nem számítottam. Szerintem itt többféle is van. Kevés darabszám áll rendelkezésre a kártyákból + pénzügyi megszorítások (rendezvényekre gondolok) + lehetőleg billenjen a mérleg a pozitív oldalra tesztelésnél. Akármelyik oldalát is nézem, vagy akárhogy értelmezem a cikket, szerintem én ezzel egy jókorát várok még, de talán lehet a következő generációra. Talán megvárom az nV lépését / árstratégiáját. Nagyon nem szimpatikus amit művelnek. Már mióta megy a marketing gépezet, hogy a HBM így meg úgy, meg hű, meg júj, na majd hogy meglátjuk. Már mindenki ki van éhezve a tesztekre, erre kiderül, hogy valahogy pozitívan kéne tesztelni. Elmehetnek a náthásba kézenfogva az Nv-vel. Az biztos, hogy egy időre elment a kedvem a vásárlástól. Egyik nagyobb f*sz, mint a másik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Rojik Morph...
2015.06.19. 23:46
Volt pletyka még erre az évre 1 magos 8 GB-os példányról is. Még van idő, hogy kiderüljön igaz-e vagy sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. AusWolf
2015.06.20. 00:07
Ennyire ótvar lett a Fury, hogy csak azok kaphatnak belőle, akik biztosan pozitív véleményt publikálnak? Eddig az nvidia üzletstratégiájától fordult fel a gyomrom, de kezdem úgy érezni, hogy még a játékfejlesztők pénzelése is jobb húzás ennél. Annak legalább a játékos is látja valami hasznát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. ChoSimba
2015.06.20. 00:07
Ha már eddig tudtunk várni, akkor most már 1-2 hetet kibírunk egy épkézláb tesztig, nem ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. csabi02
2015.06.20. 08:28
Nem értem ezt az egészet,de ha így folytatódik 980Ti lesz a vége...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Taranisz
2015.06.20. 08:56
Az Nvidia is azoknak ad tesztkártyákat/termékeket akik szerintük pozitívan fognak róla nyilatkozni és ez igaz az AMD-re, Intel-re és úgy kb. az összes iparágra, mit kell ezen kiakadni? Ne legyünk már álszentek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. leviske
2015.06.20. 09:54
Nem tudom, hogy egy olyan KitGuru-féle oldal mit vár, aki csak az elmúlt hónapban is többször szegte meg az NDA-t az AMD kapcsán.

Én a helyükben örülnék, hogy ennyivel megúszom a dolgot bírósági ügyek helyett, nem még pattognék mint valami fogyatékos hülye gyerek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. norman81
2015.06.20. 10:05
Mi van akkor , ha ipari kémkedés áll a háttérben??? Akár ez is állhat a háttérben, nem hiába nem részletezik a korlátozás okát. A cím tényleg megtévesztő kicsit, é is valami ordenáré bugra asszociáltam, lehet ez volt a cél?! Mindenesetre bejött.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tibaimp
2015.06.20. 10:37
A cím valóban megtévesztő, holott a marketingre szánt milliókat akarják megnyirbálni.
Mondjuk ez egy ilyen jellegű vállalatnál szerintem pont rossz stratégia, pontosan az ilyen hangvételű szalagcímek miatt, amiben van egy "kis bosszú" is, viszont nagyobb lehet a "köztudatban a romboló ereje"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. CyberPunk6... tibai...
2015.06.20. 11:38
Mondjuk nem mintha nem csinálnák ezt sokan mások (kb mindenki), csak mivel eddig az amd jófej volt (általában), ezért itt szembetűnő, ráadásul egyébként is eléggé szeretik őket ekézni, máris megvan a clickbait cikk.

A cikk címe itt is eléggé khm... hatásvadász.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BigGeri83
2015.06.20. 11:44
Egyre szánalmasabb az AMD...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ssjkingbra... norma...
2015.06.20. 11:59
Hát nem elég zöld neked az Ipon felülete?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. BReal BigGe...
2015.06.20. 12:39
Köszönjük Emese -illetve Geri- az értelmes megnyilvánulást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. calebone
2015.06.20. 13:09
Nem meglepő a dolog. Már a 3Dfx is manipulálta a teszteket. Azoknak küldött kártyát akik jókat írtak róla. Ha lehúzták utána feketelistára kerültek és nem kaptak. A zöldek sem estek a fejükre. A logójuk a játékok elején nyílt üzenet hogy melyik cég is "szponzorálta" őket. Az AMD is nyilván elvonja a figyelmet hogy a kártyák nagy része csak átnevezett cucc. De azt se felejtsük el hogy a nagy zöld is két szériát kitol ugyanarra az architektúrára (Tesla, Fermi, Kepler), tehát ott is lehúzzák a kötelező rókabőrt. Meglepődnék ha a Pascal időben érkezne és nem jönne még itt is egy átszámozott széria a Maxwellből. És mindegy ki melyik tábort erősíti de ha nem lenne konkurencia akkor ezek a kártyák se "csak" ennyibe kerülnének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. tibaimp Cyber...
2015.06.20. 13:14
Úgy van, ezért írtam, hogy ilyen jellegű vállalat, biztos, hogy a többi is hasonlóan csinálja, csak ott van pénz az erős, ezen típusú marketingre.
Csak abba kell belegondolni, hogy több ezer csúcs vga-t cpu-t kell szétosztogatni ingyen, na nem mintha nem lenne rá keretük (mondjuk lehet hogy az amd-nek most pont nincs), de akkor is, nekem is adhatnának egyet, úgy tök ingyen, írnék olyan tesztet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csabi02
2015.06.20. 13:47
A cím megtévesztő valóban,de speciel én úgy általában írtam azt amit,mert fél évet vártam kb a semmire...Amint a fury x tesztek megjelennek és jön a valódi ár,ott minden kiderül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rini
2015.06.20. 16:16
Azért maradjunk annyiban, hogy ez így rossz hír lesz az AMD-nek. Ő az új termékeit reklámok, hírverések alapján adja el. Ezzel, ha néhány oldal berág csak rontja ezt a pozíciót. A kártyáihoz így is úgy is hozzájutnak és meg lesz a teszt. Sőt, emiatt még jobban lerántják őket a következtetésekben. Az oldalaknak nem létszükséglet az AMD márka reklámozása, hírverése, ők meg lesznek nélküle is, ráadásul a konkurencia termékeit a mennyekbe emelhetik az ő termékeivel ellentétben. A sajtót nem igazán ajánlatos magára haragítani, legyen az bármilyen párti vagy elkötelezettségű. Baromi gyorsan képesek lesznek összezárni ilyen esetekben, még a konkurencia lapok is.

A rendezvények rendben lennének. Kevesebb pénz, kevesebb és kisebb rendezvények. Rövidtávon OK. Közép és hosszútávon viszont már káros lehet. Az ok pedig szintén az ismertség csökkenése, elveszítése, erős reklámtámogatás veszteség a termékeikre. Szóval csak óvatosan bánjanak vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. lajcsi1975
2015.06.20. 20:05
Pedig ha az amd most nem áll elő valami piacképes cuccal akkor az nvidia komoly előnyre tehet szert, és szerintem ezzel tisztába vannak a pirosak. Szerintem lehetséges hogy nem fognak forradalmat csinálni csak hozzák a kötelező köröket , és egy ilyen nem látványos előrelépést a kitguru lehurrogna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Phantomstr... lajcs...
2015.06.20. 21:48
Márpedig az eddigiek alapján nem hoz többet a kötelezőnél. HBM ide vagy oda, pár százalékot rátesz a hetek óta kapható csúcskártyára, és semmi több. Kérdés, mennyit csaltak fölfelé a saját grafikonjaikon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Csongor22
2015.06.21. 02:02
Rohadt szolgák vagytok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jakusmike
2015.06.21. 12:27
Az előző topicban páran beszélgettünk a vram kapacitásról. újra felhoznám, mivel úgylátszik beigazolódott a gyanúm: az AMD a saját belsőleg kiadott buherált benchmarkjában medium-low beállításokat kellet használjon, hogy elérje a kívánt grafikonokat a 980ti legyőzésére( 3fpsel többet ér el a grafikonon), miközben a 980ti ugyanazt a játékot gond nélkül futtatja teljesítményromlás nélkül ultra beállítás mellett is. amúgysem tartom őszinte dolognak beállításmahinálással belsős benchmarkokat kiadni reklámként. a tesztek készítése a sajtó feladat, különben nem tesztről van szó, hanem reklámról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Mikosima
2015.06.22. 12:32
Talán egyszer [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Mikosima
2015.06.22. 13:17
Nem tudtam szerkeszteni az elözőt. [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!