iPon Hírek

Project Fi: Elindult a Google mobilszolgáltatója

Dátum | 2015. 04. 23.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ez a hír valószínűleg nem sokakat lepett már meg, hiszen egy ideje nyílt titoknak számított, hogy a Google saját szolgáltatót fog indítani. A Project Fi, ahogy arra a neve is utal, még csak egy kísérleti dolog, de vélhetően már most sokak érdeklődését fogja felkelteni.
A Google a várakozásoknak megfelelően egy MVNO képében jelent meg a piacon. Az MVNO (Mobile Virtual Network Operator) olyan virtuális szolgáltató, ami nem rendelkezik saját, önállóan felállított infrastruktúrával, hanem egy már meglévő partner hálózatát használja ki. A Google nem szerette volna a lefedettséget a véletlenre bízni, ezért nemcsak a T-Mobile-lal, hanem a Sprinttel is megegyezett, ezeknek a szolgáltatóknak az infrastruktúráját használja ki a Project Fi. Ez persze egyúttal azt is jelenti, hogy a felhasználóknak olyan okostelefonra van szüksége, ami mind a kettő hálózat frekvenciatartományát támogatja, és bizony ez egyáltalán nem mindennapos dolog. Míg például Európa legtöbb részén, így Magyarországon is nagyjából ugyanolyan hálózataik vannak a különböző szolgáltatóknak, addig az Egyesült Államokban ezek jelentősen eltérhetnek. A Google részben ezért egyelőre csak egyetlen okostelefont kínál a Project Fi mellé, ami nem más, mint az aktuális Android referencia modell, a Motorola Nexus 6.
Azok, akik eleve egy Nexus 6 boldog tulajdonosai, és szeretnének a Project Fi-re váltani, ingyenesen kapni fognak egy olyan SIM kártyát, ami már a Google szolgáltatójához van hozzárendelve. Viszont vélhetően népesebb az a tábor, akiknek az átállással együtt kell majd lecserélniük az okostelefonjukat is, nekik pedig még kedvezményes részletfizetési lehetőséggel is szolgálni fog a Google. A 24 hónapos időszakú konstrukcióval havonta mindössze 27,04 dollárt kóstál a 32 GB tárhellyel ellátott készülék, és 29,12 dollárba kerül a 64 gigás változata. Azért alakultak ilyen furcsán a havi részletek, mert így jön ki végeredményben a 649 és a 699 dolláros ajánlott fogyasztói ár; ennyibe kerül egy Nexus 6 kártyafüggetlenül, vagyis egyáltalán nem fizet kamatot az sem, aki nem tudja megvenni egy összegben a referencia mobilt.
A Google egyelőre csak egyetlen díjcsomaggal dolgozik, és nem kell hosszabb távú szerződést aláírnia az új felhasználóknak. Az ingyenes mobilinternet sajnos ezúttal – még – elmarad, viszont ez távolról sem jelenti azt, hogy ne érné meg a Google kliensévé válni, a hívásokért és az üzenetküldésekért ugyanis valóban nem kell fizetni, és a havidíj sem öltött horror mértéket. A „The Fi Basics” néven futó tarifacsomag 20 dollárba kerül, és ezért az összegért mindenki ingyen cseveghet és SMS-ezhet az ismerőseivel az Egyesült Államokban, az internetelérés pedig gigabájtonként kereken 10 dollárba kerül. Az előfizetőnek előre el kell döntenie, hogy mekkora adatcsomagot szeretne, de a Google nem fizetteti ki az előre meghatározott összegnek megfelelő adatmennyiség fel nem használt részét. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tehát, ha valaki 3 GB-ot fizet havonta 30 dollárért a 20 dolláros alapcsomag mellé, de az adott hónapban mindössze 1,8 GB-os forgalmat bonyolított, akkor a hónap végén ugyan 50 dollárt kell fizetni az adatforgalomért, de később 12 dollárt visszakap, szóval végeredményben 38 dollárral lesz vékonyabb a tárcája, nem pedig ötvennel.
Természetesen a Google azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy roaming nélkül manapság már nem lehet érvényesülni. A Project Fi a világon nem kevesebb mint 120 országban fog problémamentesen működni, ráadásul a „The Fi Basics” tarfiacsomag díját nem érinti jelentősen a külföldön való barangolás. Ilyenkor az üzenetküldés továbbra is ingyen és bérmentve történik a havi 20 dollárért cserébe, a hívások után pedig minden megkezdett percben 20 centes extra költséget számol fel a vállalat. No, de mi a helyzet ilyenkor az adatcsomaggal? Nos, a Google még így is tartja a 10 dollár/GB felállást, ami nagyon jó hír, ám akad némi árnyoldala a történetnek. A Project Fi ilyen esetben életbe léptet egy sebességlimitet, ami legfeljebb 256 kB/mp-re korlátozza a sávszélességet, illetve ekkor már csak 3G hálózatokon szörföl a felhasználó okostelefonja. A Project Fi azon túl, hogy egy jó alternatív MVNO-nak ígérkezik, már most több érdekes újítást is kínál. Itt a hívások és az üzenetek nemcsak az említett két szolgáltató hálózatán folyhatnak és küldhetők, hanem Wi-Fi-n keresztül is. Egy Wi-Fi-ről indított hívásnál ráadásul nem kell attól tartani, hogy megszakad, ha esetleg gyengülne a jel, mert az átállás a különböző „források” között teljesen simán megy végbe, anélkül, hogy a felhasználó abból bármit is észrevenne. A hívásátadás a Wi-Fi és a mobilhálózaton túl a Sprint és a T-Mobile között is történhet, szóval, ha az egyik jele el kezd romlani, akkor a telefon megvizsgálja, hogy a másik szolgáltatónál mi a helyzet, és ha azt jobbnak ítéli, akkor egyszerűen átkapcsol oda. Ha pedig egyik sem kedvező egy adott helyen, akkor jobb híján Wi-Fi után néz. Itt a Google kiemelte, hogy az egész kommunikáció titkosított, szóval nem kell lehallgatástól vagy adatlopástól tartani egy nyílt WLAN-nál sem. További különlegessége a Project Finek, hogy a felhasználók akár több eszközükön is elérhetőek lehetnek a telefonjuk számával, és így akár egy táblagépről, vagy egy Chromebookról is lehet telefonálni és üzenetet fogadni Wi-Fi-n.
A szolgáltató egy saját mobilalkalmazást is kapott, amelyen keresztül szinte minden fontosabb ügyet el lehet majd végezni. Az előre definiált adatcsomag hónapról hónapra változtatható lesz, és példának okáért ezért sem kell felkeresni az ügyfélszolgálatot, hanem a Project Fi applikációjával meg lehet oldani a beállítás módosítását. Ezen keresztül fizethetőek a csekkek, illetve folyamatosan nyomon lehet követni, hogy mennyi tartalék van még az adatkeretből. Szóval a csomag részét jelentő Nexus 6-ról mindent kézben lehet majd tartani.
A Project Fi egyelőre még nagyon korai stádiumban van, és csak meghívásos alapon lehet csatlakozni az új szolgáltatóhoz – ez bevett szokás a Google-nél már a GMail megjelenése óta. Arról most még nem szólt a fáma, hogy mikor nyerhet szélesebb körben is teret, milyen ütemben szeretnének haladni, de minden bizonnyal sok múlik az első tapasztalatokon.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

30. Meteoreso
2015.04.23. 13:37
Ezt csak nagyvárosokban tudom elképzelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Cooley Meteo...
2015.04.23. 13:57
Miért? Vidéken ugyan úgy van lefedettség, max Wi-Fi hot spot nincs annyi, de nem szükséges a működéshez.

Ilyen havidíjért elég jó cucc. És talán még olcsóbb is lesz a net, amikor kilép a kísérleti fázisból. Mondjuk egy korlátlan telefon/sms/net havi 50$-ért elég fasza lenne. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. malvoisen
2015.04.23. 14:17
$10 per GB az nagyon draga. (Nekem a US pre-paid elofizetesem $30 volt: unlimeted text, 150 min call & 5GB @4G).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. malvoisen Coole...
2015.04.23. 14:18
Az USA-ban jartal mar?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. kadarivi Meteo...
2015.04.23. 14:25
Mi ezen a városfüggő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. TheEnginee...
2015.04.23. 14:28
@5, @2: Azert varos fuggo, mert kis hazank (foleg meretebol fakadoan) globalis viszonylatban NAGYON kiemelkedo lefedettseggel bir. Ha csak a Nemetekig megyunk el, ott mar komolyan latszik, hogy a lefedettseg toredeke a Magyarorszagon megszokottnak.

@ cikk: Kicsit en is sokallom az arat, de fog ez meg valtozni. Viszont a koncepcio nagyon tetszik. Europaban is be kellene huzni valamit, mert a szolgaltatok a roaminggal undorito amit muvelnek. Mondjuk nem csak a roaminggal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. malvoisen kadar...
2015.04.23. 14:33
Mondjuk Pittsburgtol Chicagoig kb nulla a lefedettseg (ezt onnan tudom, hogy T-Mobile elofizeto vagyok/voltam), ugyhogy ha eltevedtel a midwest kozepen, akkor kerj tanacsot egy helyi farmertol, mert internet nem lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Cooley malvo...
2015.04.23. 14:43
Magyarországon is vannak olyan térségek, ahol nagyon gyenge vagy egyáltalán nincs lefedettség. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb egy ország, annál több az ilyen hely, de ez kollektíven sújtja az összes szolgáltatót, így nem róható fel a Google-nek, pláne miután csak virtuális szolgáltató. Így hát semmivel sem alkalmatlanabb nagyvárosokon kívül, mint bármelyik másik szolgáltató.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. malvoisen Coole...
2015.04.23. 15:42
Chicago-Pittsburg az maga egy Magyarorszag.

Nem erzed a kulonbseget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Busterftw
2015.04.23. 15:42
Ez eleg draga. Tegyuk fel elvagy havi 3gb-al (amit 4G-n hamar le lehet gyalulni), az 50$. Itt UK-ban 10-12 £-ert van ugyanez, ami 17-22$ atszamitva. 15£-ert mar korlatlan neted van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Cooley malvo...
2015.04.23. 16:21
Arányaiban nem különbözik jelentősen. Sőt, arányokat tekintve Magyarország még szarabbul is áll. Te nem érzed a különbséget. Az USA területe több, mint 100x nagyobb... Az a bizonyos Chicago-Pitssburgh távolság arányaiban Magyarországon kevesebb, mint 8km.
A lényegen úgy sem változtat semmit akármelyikőnknek is legyen igaza. Én csak az ellen érveltem, hogy csak nagyvárosokban képzelhető el Meteoreso szerint, hiszen pont annyira életképes, mint bármelyik másik mobiltelefonos szolgáltatás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. DemonDani
2015.04.23. 18:23
Na, hát látom a lefedettség miatt kisebb vita alakult itt ki, szóval megosztanék egy képet, amit a Google készített, és a Project Fi hálózatát rajzolja ki, tehát a két szolgáltató által együtt alkotott lefedettséget:



Montanából például vélhetően nem sok jelentkező lesz, hogy kipróbálják...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Meteoreso
2015.04.23. 19:37
Igen kb én is ilyen térképet képzeltem el, a sűrűn lakott területeken van, a ritkán lakottnál max lehet de messze nem egységesen van.
Bár a fejemben több volt a fehér rész főleg a hegyek miatt.
De lényeg a csomópontosodás. Szegény Montána
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. corzi Demon...
2015.04.23. 21:48
es akk ez csak a 4G vagy 3G sincs?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. malvoisen Coole...
2015.04.23. 22:32
"Sőt, arányokat tekintve Magyarország még szarabbul is áll. " stat?

Vezess 500 Km-et navi nelkul, akkor majd meglatjuk az aranyerzeked.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Cooley malvo...
2015.04.23. 23:07
A te hülyeséged alapján írtam, nem statisztika alapján.
Na, de:
1: Mi köze a navinak a mobilhálózati lefedettséghez?
2: Mi köze annak, hogy 500km-t vezetek navi nélkül ahhoz, hogy milyen az arányérzékem?
3: Szerinted amikor még nem volt GPS hogyan tájékozódtak? Vannak ám táblák is. Sőt, még egy szád is van, ahogy másoknak is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Cooley corzi
2015.04.23. 23:12
Szerintem ez csak a 4G-re vonatkozik, és ha jól sejtem a sötétzöld beltéren is, a világos meg csak kültéren. Durva lenne, ha egy egész államban nem lenne még 3G-s lefedettség sem.
Szerk: Hát pedig a sötét 4G a sima 3 a halvány 2, a fehér részeken meg nuku. Ahogy nézem az AT&T-vel jobban jártak volna.

malvoisen: Nézd meg te is azt a 4G-s lefedettségi térképet (főleg az AT&T-set) meg nézd meg Magyarországét, aztán ott van a "stat"-od...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. malvoisen
2015.04.23. 23:16
@Cooley

Buta netharcos vagy, aki meg sosem jart az USA-ban. Csa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Cooley malvo...
2015.04.23. 23:27
Te beszélsz hülyeségeket, és én vagyok a buta. Oké... És mégis honnan veszed, hogy soha nem jártam az USA-ban? És ha nem is jártam volna, akkor mi van? Vagy olyan rohadtul különlegesnek érzed magad, mert te is voltál már ott? El kell, szomorítsalak, rajtad kívül jó pár milliárd másik ember már megfordult arrafelé. Jobb is ha lelépsz... Szia!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. mythbuster
2015.04.24. 04:18
Montanaban mi van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. aRm1n
2015.04.24. 07:48
A bigfoot, de neki nem jár a guglis telefon. Maradnia kell a kiabálásnál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. malvoisen Coole...
2015.04.24. 09:19
Nem erzem magam kulonlegesnek, de netto hulyeseget irsz. Menj fel akarmelyik szolgaltato magyar oldalara, majd az amerikai szolgaltatok oldalara es latni fogod a kulonbseget.

Magyarorszagon kozel 100% a halozati lefedettseg, egy-ket szerencsetlen domborzati esettol eltekintve. A 3G es 4G terseg fuggo.

Az USA-ban ez kozel sincs igy. Szolgaltatotol fuggoen hatalmas ures foltok lehetnek a terkepen, ahol meg hanghivast se tudsz inditani. A lefedettseg messze elmarad a magyarorszagitol akkor is, ha teruletet, nepesseget, GDP-t es foleg a szolgaltatas arat figyelembe vesszuk.

A navi meg csak egy pelda volt, mivel a midwest kozepen a kukoricasban nehez lehet tajekozodni.

Ha nekem nem hiszel, akkor alabb ott a terkep. Az ketto(!) szolgaltato alapjan is azt mondja, hogy szarban vagy, ha kimesz a varosbol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. TheEnginee... malvo...
2015.04.24. 10:04
Ugyan Sracok!
mar a 6. hsz-ban leirtam, hogy mi ujsag.Emellett ott van 1000+1 lefedettsegi terkep a neten. Ha valaki csak a hiszti miatt van itt, minek veszitek fel a fonalat?
Ha akarta volna, mar reg megertette volna, de csak a tesztoszteron pocsekolasa vegett van itt.

Szellel szembe?!? Minek? Csak nedvesek lesztek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. HozeManuel
2015.04.24. 10:08
Ez a csomag beállító, változtató app tetszik nekem nagyon, többiek is átvehetnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Cooley malvo...
2015.04.24. 12:50
Képzeljétek, megnéztem a legedettségi térképeket, nem hasraütésből mondom a dolgokat, és nem csak nethuszárkodom:
http://www.theverge.com/2015/4/22/8469901/google-fi-coverage-map-comparison-sprint-tmobile
Ha már ennyire nincs szövegértésed, segítek: Nem csak a Fi-ről beszéltem! Meg lehet nézni az AT&T és a Verzion lefedettségét! Gyakorlatilag kizárólak extrém alacsony népsűrűségű területeken nincs egyáltalán szolgáltatás.
Az irományaidat meg olvasd vissza, aztán gondolkozz el egy kicsit, hogy ki is írt hülyeségeket! Ember! Azzal érveltél, hogy szerinted nem is jártam Amerikában, meg navi nélkül nem vezettem 500km-t... Egyszer már elköszöntél, minek vagy még itt?
TheEngineer: Hogy őszinte legyek, élvezem, amikor a hülyék menet közben még nagyobb hülyét csinálnak magukból. Viszont én ezt soha sem puszta trollkodásból érem el, hanem egy - többnyire - egészséges vitával. Persze ha a szemben álló fél stílust vált, akkor én is, nem hagyom magam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Busterftw malvo...
2015.04.24. 13:28
Azt nem érted meg, hogy a navigációhoz nem kell semmilyen lefedettség. A midwesti kukoricásod felett is van legalább 3 műhold.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. TheEnginee... Buste...
2015.04.24. 13:38
Ez csak standalone alkalmazasoknal igaz. Az A-GPS vevo atmenet a 2 veglet kozott, es valoszinuleg O az android rendszerrel egyutt szort googlemap alapu cuccra gondolt.

Ha a terkepet nem tarolja a keszuleken, akkor kell a lefedettseg.

Magunk kozott szerintem ez az 500km-es cucc ez csak az aranyok erzekelteteset szolgalta. Bar ezt Tole kellene megkerdezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. malvoisen TheEn...
2015.04.24. 13:54
igy van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Cooley TheEn...
2015.04.24. 14:33
Akkor lehet, mégis én vagyok a hülye, de ha navigációról beszélünk, akkor nekem nem egy fostos google maps ugrik be elsőre... Az 500km meg magyar viszonylatban rengeteg, de pont, hogy arányaiban meg semmi, mert egy több, mint 100x nagyobb országról beszélünk! Tehát ha ő magyar viszonylatban értette, nem arányaiban, akkor megint csak nem az én hibám, hogy nem tud rendesen fogalmazni, és nem ismeri az "arány" szó jelentését...
Valamint ha megnézed a lefedettségi térképet, kiderül, hogy szimplán ma már nem igaz, hogy azon a bizonyos távon egyáltalán nincs lefedettség. Csak gondolom évekkel ezelőtt volt ott. Az pedig ismételten csak nem az én hibám, hogy egy régi tapasztalat alapján próbál okoskodni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. TheEnginee... Coole...
2015.04.24. 15:35
En egy ponton sem allitottam, hogy barmi ezek kozul is a Te hibad lenne. (Valoban, azt sem, hogy az Ove...)
Amit viszont tudok, hogy ezek a terkepek olyanok amilyenek. A szemelyes tapasztalatom Nemetorszag beli. Temporalisan pedig friss!
Szoval megneztem a nemet lefedettseget, es ha nem zoom-olsz bele nagyon komolyan, ertsd 5cm~500m akkor ugy ossze mossa a pirosat, hogy az ember azt hiheti, hogy milyen jo a lefedettseg. Pedig korant sem.

A lenyeg: A szolgaltatok is profitra hajtanak. Oda nem tesznek tornyot, ahol a nepsuruseg egy adott konstans alatti. Ez piackutatasi kerdes. Ami viszont biztos, hogy CSAK oda tesznek tornyot, ahol megfelelo nagysagu (lehet) a kereslet.

Ezert irtam lent, hogy varosok, es surubben lakott teruleteken megy, mashol nem.

A piros pacas jpg-eket meg el kell felejteni a lefedettseg vizsgalatanak idejen.
Ez nagyithato, ha valakit erdekel:
http://opensignal.com/coverage-maps/Germany/

Reszemrol a dolgot lezartnak tekintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!