iPon Hírek

PSX: Készül az új God of War

Dátum | 2014. 12. 08.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A PlayStation Experience nyitókonferenciáján éppen egy új God of War bejelentésében reménykedtünk, amikor a Sony Santa Monica Studio vezetői léptek a színpadra. A bejelentés azonban csak nem jött, de ennek ellenére is megtudtuk, hogy készül az új GoW. Ezt maga Cory Barlog, a projekt vezetője erősítette meg a PlayStation Experience "God of War-visszatekintés" előadásán, mindenki legnagyobb meglepetésére egy rajongó kérdésére válaszolva. Barlog elmondta, a PS4-re készülő új epizód biztosan nem előzmény lesz, arra a kérdésre pedig, hogy a főszereplő marad-e Kratos, nem válaszolt. Azt egyértelművé tette viszont, hogy a játékról csak a következő egy-két évben tudunk majd meg többet, a fejlesztésre tehát még sok idő kell a csapatnak. Ez persze nem teljesen meglepő, elvégre körülbelül egy éve még teljes volt a káosz a Santa Monica Studio környékén. A God of War 3 direktora, Stig Asmussen egy új csapatot vezetett a stúdión belül, egy teljes új cím fejlesztésének céljával. A belsős források szerint erre a Sony rengeteg pénzt égetett el, ám végül az egészből nem lett semmi, Asmussen pedig elhagyta a vállalatot. Ezt követően teljes belső átszervezés következett, ami alatt Scott Rodge, a Sony Worldwide Studios amerikai fejese utalt arra, hogy az új God of War egyfajta reboot lehet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. romeo
2014.12.08. 16:14
Kratos-t a népnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nemlehet
2014.12.08. 19:47
Mondjuk ha nem előzmény akkor érdekes hogyan akarják folytatni, mert a 3 elég konkrét lezárást kapott. Mondjuk nem mintha Kratos ne jött volna vissza eddig a halálból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!