iPon Hírek

Publikus az Apple legújabb pénzügyi jelentése

Dátum | 2016. 04. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az Apple lerántotta a leplet a sokak által várt pénzügyi jelentésről, amely a cég 2016-os pénzügyi évének második negyedévéről ad képet. Az eredmény meglehetősen érdekes, hiszen az elmúlt 13 évben még nem volt rá példa, hogy éves szinten csökkenjen a teljes árbevétel, most azonban erre is sor került, így a behűtött pezsgőkre egészen biztosan nem volt szükség. Már csak azért sem, mert egyéb téren sem fest túl rózsás képet a jelentés. Az adatok alapján a szóban forgó negyedév 50,56 milliárd dolláros teljes árbevétellel zárult, ami az előző év azonos időszakához képest 10%-os visszaesést képvisel. Ezzel együtt a nettó árbevétel is látványosan 22,5%-kal csökkent, azaz 10,5 milliárd dollár folyt be ezen a címen. Ennek megfelelően a részvényenkénti nyereség is csökkent, hiszen egy évvel ezelőtt még 2,33 dollár volt, most pedig már csak 1,9 dollárt tett ki.
Rossz hír, hogy iPhone fronton a korábbi csúcs elérését követően ezúttal lejtmenet következett, hiszen ezúttal "csak" 51,2 millió iPhone talált gazdára a negyedév során, azaz 16%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezt a részleg teljes árbevétele is tükrözi, ugyanis az iPhone eladásokból 32,8 milliárd dollár folyt be, ami 18%-os visszaesést jelent. Az iPad csillaga sem ragyog már olyan fényesen, mint korábban: a negyedév során 10,2 millió példányt értékesítettek, ami éves szinten 19%-os visszaesést, illetve „mindössze” 4,4 milliárd dolláros teljes árbevételt jelent. A Mac részleg eddig ugyan jobban teljesített, mint a PC piac, most azonban csak 4 millió konfigurációt sikerült eladni, ami 12%-os visszaesésként fogható fel. Teljes árbevétel terén 5,1 milliárd dollár folyt be ebből a részlegből, így a divízió 9%-kal rosszabbul teljesített, mint egy évvel korábban. A jelentés azért két jó hírt is tartalmazott. Az egyik az, hogy a szolgáltatásokból befolyó teljes árbevétel 20%-kal nőtt, így már 5,9 milliárd dollárt tett ki; a másik pedig az, hogy az egyéb termékekből befolyó teljes árbevétel 2,2 milliárd dollárra nőtt, azaz 30%-kal javult. Az Apple 2016-os pénzügyi évének harmadik negyedéve várhatóan 41 és 43 milliárd dollár közötti teljes árbevétellel zárulhat, amennyiben minden a tervek szerint alakul.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. Meteoreso
2016.04.27. 20:30
Számomra eddig sem volt értelmezhető miért vettek az emberek dupla annyiért Iphonet, Ilyen kemény újításokat mondanak a reklámban mozognak a képeid... Ne wazz én meg azt hittem ami mozog az a videó ))))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rottenbull
2016.04.27. 21:54
Helyes, lehet megint jon valami erdekes is toluk. Fussanak a penzukert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. idArns rotte...
2016.04.27. 22:12
+1 még úgy is, hogy nagy apple szerető vagyok. Az új iPhone jobb lesz, ha büntetni fog, mert különben elgondolkozom mostmár valami más irányban, kezd kicsit egysíkú lenni az almás szekér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.28. 09:34
Én azért vettem, mert meggyőzött az, hogy a barátnőm 2009-es iphone-ja még ma is tökéletesen használható, nem lassul, nem akad, és jobb képeket csinál, mint az én 2015 céges androidosom (nyilván az nem ugyanaz az árkategória).

Van, akinek a rendszer stabilitása fontos. Aki csak a HW-t nézi, az nem érti. Ez már így is marad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. shteer
2016.04.28. 09:50
nem olyan rossz ez a jelentés, mint ahogy a piac fogadta
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim Bihus
2016.04.28. 17:47
Sokan elkövetik azt a hibát is, hogy vesznek valami alsó-középkategóriás dzsunka szart, ami nem szolgálja ki rendesen az igényeiket már újan se igazán, aztán platformváltáskor megveszik a másik platform eszközét (ahol adott esetben nincsenek is kategóriák egy generáción belül), aztán egyrészt nem csak a hardver a jobb, még az emberünk is alig ismeri a rendszert, tehát a kezdetleges igényeit is bőséggel kiszolgálja a készülék, és már ebből azt a következtetést vonja le, hogy a régebben használt platform az egy nagy szar, az új meg maga az isten.

Én úgy földhöz vagdostam frusztrációmban a Galaxy S Advance telefonomat, hogy szilikon tokban is szilánkosra tört, de WP vagy iOS helyett maradtam androidnál és LG G4-re cseréltem.

Azóta 4 erős grafikájú játékkal játszok a telefonon szimultán, ha éppen nem 200 megás 3d modelleket töltök be ViewUp-ba (hogy csak a hardverigényesebb dolgok közül említsek néhányat), és használat közben még nem omlott össze semmi, ráadásul gyorsabban tölti be az appokat, mint a 4 magos asztali gépem Bluestacks emulátorral.

A családban ezen kívül van még egy Sony M2 ami júniusban lesz 1 éves, Meg egy Z1 Compact ami szeptemberben lesz 2, kedves családtagjaim azt se tudják mi az az app/böngésző cache, soha nem volt ürítve, telefon csak akkor van újraindítva, ha muszáj nekik kikapcsolni, és egy szitokszó nem hagyja el a szájukat, hogy nézzem már meg miért tetű a telefon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. BReal Bihus
2016.04.28. 18:18
Nekem a k800-as Ericssonom bírta 7 évig. Ha lehetne újonnan kapni, biztos azt vennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.29. 14:27
Igen ez már erősen OFF. Azért az én tapasztalataim nem merülnek ki az alsó-középkategóriában, az android eléggé elterjedt rendszer. Pont felső kategóriával kezdtem, én HTC Sensationt vettem anno, haverom pedig Galaxy S2-t. Az S2 asszem egy évig bírta, az én HTC-m még megvan, és bár van egy csomó olyan feature benne a Sense miatt, amit azóta is visszasírok, gyakorlatilag 1 év alatt elavult sebesség terén, és rengeteg dolgot utáltam, amit kifejezetten az android fejlesztési filozófiájának tulajdonítok. Aztán igazából azóta azt hallgatom, hogy de vegyél újat, mert a 2.4-es Android már sokkal jobb. Hát nem lett jobb. De a 4.0 az már sokkal jobb. Hát nem, az se lett jobb. De az 5.0, 6.0, mittomén. Tudjátok mit? Az is lehet, hogy azóta ez igaz. De én valahol időközben meguntam a dolgot, és váltottam Iphone-ra, és ezzel már majdnem elégedett vagyok (rengeteg hibája van ezeknek is), mindenesetre sokkal jobban szeretem, mint eddig bármelyik droidost. Közben persze nyitva tartom a csipámat, pont HTV One M9 került a környezetembe, arra nagyon kíváncsi voltam, de az sem tetszett. Samsungnak a rendszere nagyon nem jött be. Szóval egyelőre maradok IOS szinten.

Egyébként az androidosok között is megvannak ám ezek a klikkek, "ne Samsung alapján ítélj, mer az sz@r, vegyé LG-t!" A másik szerint minden sz@r csak a Motorola jó, a harmadik a Samsungot isteníti. Nekem nincs is ezzel bajom, kíváncsi természet vagyok, csak eddig nem láttam még olyat, amire lecserélném a sajátomat.

Igazából szerintem lassan kezd lassulni a nagy fejlődés itt is, amit még nem bánnék, ha mindenhol elterjedne, az a vízállóság, de azon kívül nincs sok új feature, amiket igazán nagy újításnak látok. Idén nincs is beharangozva semmi olyan készülék, amit várnék. A cikkhez visszatérve, ebből fakadóan szerintem érthető is a trend, hogy megtorpanni látszik a szekér. A 7-es könnyen lehet, hogy nem lesz egy nagy sikertörténet a 6s-hez viszonyítva.

Azért sajnálni nem kell az Applet így sem, sokan örülnének ilyen mutatóknak De jelzés, amit komolyan kell venni, lásd Nokia esete, nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire tanulni kéne az ő esetükből...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Asagrim Bihus
2016.04.29. 15:19
"Egyébként az androidosok között is megvannak ám ezek a klikkek, "ne Samsung alapján ítélj, mer az sz@r, vegyé LG-t!" A másik szerint minden sz@r csak a Motorola jó, a harmadik a Samsungot isteníti."

Nos, én erről nem tudok nyilatkozni. Mint említettem alsó-közép kategóriás Samu után vettem flagship LG-t, tehát én egy szóval nem mondtam hogy a Samu szar, egyéb szempontból meg nem tudom mennyi értelme lenne összehasonlítanom akár egyetlen árkategórián belül a felhasználói élményt, ha azzal kezdem bármelyik androidos eszköz használatba vételét, hogy lecserélem a képernyő/menü kezelőt Buzz Launcherre.

szerk.:

Amúgy veled hasonló helyzetben ismerek valakit, csak ő WP-re váltott régebben, miután nem volt elégedett az androiddal. Néha büszkén meséli hogy ezt meg azt frissen implementálták WP-re, bezzeg az android mekkora szar még ezt se tudja (a több évvel ezelőtti tapasztalatára alapozva), aztán általában adok neki egy 3-6 hónapos linket, ami a funkció android implementálásáról hírez.

Szóval igen, nem áll meg a fejlődés miután váltasz egyik rendszerről a másikra, ha az egyik rendszeren feltűnik, akkor a másik rendszeren is hamarosan megjelenik majdnem minden. Azt viszont én is pofátlanságnak találom, hogy van 1 év support a készülékre és vége, új verziós rendszerért meg legyél szíves új telefont venni, ezzel szemben az apple 3-4 évig viszi a termékeit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!