iPon Hírek

Pyre - a Transistor és a Bastion készítőinek új játéka

Dátum | 2016. 04. 20.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A két indie-klasszikus, a Bastion és a Transistor fejlesztéséért felelős Supergiant Games bejelentette következő játékát. Ez Pyre névre hallgat, és alapvetően egy csapatalapú szerepjátéknak szánják. Először a PAX Easten válik kipróbálhatóvá élesben még ezen a héten, de azért néhány dolgot már elárultak róla. A Pyre-ben egy csapat kitaszított banditát irányítunk majd, akik egy ősi versengésben vesznek részt egy misztikus és hatalmas purgatóriumban. A történet szerint az általunk alakított banditának már majdnem befellegzett, mikor megtalálja őt egy rakás maszkos vándor és visszahozzák őt a halálközeli állapotból. Ezt követően azonban segítséget is kérnek tőlünk cserébe: meg akarják tudni, hogy tényleg létezik-e a Rites, az az ősi, titkos verseny, aminek a végén a túlélő banditák visszatérhetnek a társadalomba, bűneik pedig bocsánatot nyernek. Miközben a helyszínre utazunk a vándorok kocsijának hátuljában, találkozunk majd egy rakás különböző karakterrel. Megismerhetjük a képességeiket és háttértörténetüket, így az is kiderül, mi várna még rájuk az életben, ha sikeresen visszatérnének a versenyről. Az pedig, hogy ki térhet vissza, végső soron a mi cselekedeteinken fog majd múlni. A Supergiant Games azt ígéri, hogy a játékmenet legalább annyira fontos lesz, mint az erős atmoszféra és a történet. Az akció pörgős lesz, és menet közben számos döntést kell majd meghoznunk, továbbá jelentős mennyiségű különböző karaktert ígérnek, akiket megismerhetünk, és adott esetben megkedvelhetünk. A Pyre valamikor 2017-ben jelenik majd meg Steamen és PlayStation 4-en.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Zedas
2016.04.20. 16:32
Bastion nagy kedvenc, szeretettel várom. A Transistorral valami nem volt kerek, de rossznak azt sem mondanám.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. potocki
2016.04.23. 19:51
'AVE A GANDER AT - Pyre
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. potocki
2016.04.23. 20:04
Pyre - Uncommentated, uncut raw gameplay
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!