iPon Hírek

Qualcomm központi chipes Redmi Note 4 érkezik

Dátum | 2017. 02. 06.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Xiaomi tavaly augusztusban rántotta le a leplet a Redmi Note 4 okostelefonról, amiből most egy új modellt küldött bevetésre a vállalat. Ez a készülék azzal a céllal született meg, hogy Kína határain kívül képviselje a gyártót, illetve ezt az eszközt. Ahogy azt már a címben előre vetítettük, az újdonságnak az lesz a különlegessége, hogy már Qualcomm központi chip munkálkodik benne, eredetileg ugyanis MediaTek lapkával a fedélzetén került bevetésre tavaly. Az újabb mindig jobb? Nos, nem, a most reflektorfénybe került Redmi Note 4 kicsit megosztó lehet. Előnye és hátránya egyaránt akad az új Xiaominak. Az „eredetileg” felhasznált MediaTek Helio X20 (MT6797) helyére egy Qualcomm Snapdragon 625 (MSM8953) megoldás került, ami a felépítéséből eredően alacsonyabb teljesítményt tud majd produkálni maximális terhelés mellett. Az előbbi lapka még négy-négy-kettő felállásban vonultat fel összesen nyolc darab Cortex-A53 és kettő Cortex-A72 feldolgozó egységet (1,4, 1,85 és 2,1 GHz-en), míg az utóbbinál kizárólag Cortex-A53 magokkal lehet számolni, melyek 2 GHz-ig is skálázódhatnak. A grafikus egységek tekintetében pedig a Mali-T880 MP4 (Helio X20) és az Adreno 506 (S625) feszül egymásnak. Hétköznapi használatban valószínűleg nem érezhető majd jelentős hátránya ennek, de a teljesítményigényesebb applikációk és játékok fürgébben mozoghatnak a korábbi gépezeten. Cserébe viszont a Qualcomm terméke ugyancsak az architektúrája révén energiahatékonyabban tud üzemelni, ráadásul már 14 nm-es csíkszélességen készül, míg a Helio X20 20 nm-en született, ennek köszönhetően még alacsonyabb lehet a fogyasztása. Szóval a Redmi Note 4 egyébként is irigylésre méltó üzemideje az újabb modell esetében érezhetően jobb lehet.
Az okostelefont a phabletek közé lehet sorolni az 5,5 hüvelykes megjelenítőjének köszönhetően. A készüléket olyan panellel szerelte fel a Xioami, ami IPS technológiát alkalmaz és 1920 x 1080 képpont népesíti be a felületét. A 401 PPI-s pixelsűrűséget nyújtó kijelző 2.5D kialakítású védőüveg alá került. A mobil továbbra is az Android 6.0-val érkezik, de szinte biztosra lehet venni a Nougat frissítés érkezését, ugyanis már folyik a bétateszt. A Marshmallow a MIUI 8 bőrét húzta magára, ami rendkívül sok lehetőséget fog tartogatni. Három változatban lesz elérhető ez a készülék. A legolcsóbbnál még 2 GB-nyi rendszermemóriával kell számolni 32 GB tárhely mellett, a középső konfiguráció esetében maradt a 32 gigás háttértár, viszont már a rendszernek 3 GB memória jutott, a maximalisták pedig benevezhetnek a 4 GB-os RAM-mal és 64 GB-nyi tárkapacitással szolgáló gépezetre, de ennek már viszonylag komoly felára lesz. A 4G LTE hálózati modem már támogatja a VoLTE eljárást is, azonban a B20 frekvenciasávról továbbra is le kell mondani – talán idővel egy ilyet is bevezet a vállalat. Van még a szerkezet tarsolyában WLAN (802.11 a/b/g/n), Bluetooth 4.1 modul, A-GPS vevő GLONASS-szal és BeiDouval kiegészülve, FM rádió és még infra (IrDA) is, az NFC viszont még mindig hiánycikk. Dual-SIM-es az új Redmi Note 4 modell is. A mobil főkamerája 13 megapixeles érzékelőre épül, támogatja a PDAF eljárást, F/2.0-s a lencserendszere és kéttónusú LED-es villanó tartozik hozzá. Az előlapi egység 5 MPixeles és szintén egy F/2.0-s apertúrájú optikával van szerelve. A hangzás tekintetében említést érdemel, hogy 24 bites, 192 kHz-es támogatással lehet számolni. Érdekesség, hogy az okostelefon külseje is megváltozott némileg. A tavaly forgalomba került Redmi Note 4 unibody alumíniumötvözet házán még felfestett antennacsíkok futottak körbe alul és felül is, az újdonságnál viszont már nem így lett megoldva burkolat „felosztása”, hanem esztergált csíkok vannak a telefon felső és alsó részén is. Hogy ez mennyiben befolyásolja majd a készülék térerejét, arról nem szólt a fáma. Az augusztusban leleplezett Redmi Note 4 szürke, ezüst és arany színekben került a boltokba, a Qualcomm lapkás masina viszont már az arany és a szürke mellett feketében lesz elérhető, ami az első benyomásokat tekintve elnyerte az érdeklődők tetszését, szóval jól döntött a Xiaomi ennek a bevetésekor. Az okostelefont 151 x 76 x 8.5 milliméteres vonalak ölelik körül, a tömege pedig 165 gramm. Fentebb már említettük, hogy kiemelkedően jó üzemidővel lehet számolni, ami annak tudható be, hogy egy 4100 mAh-s akkumulátor lapul a burkolat alatt, ráadásul ez lítium-polimer alapú, így még az élettartama is rendkívül hosszú lehet. Az új Xiaomi Redmi Note 4 Indiában kezdte meg a karrierjét, és várhatóan ez a modell más olyan országba is eljut majd, ahol már jelen van a vállalat. A szerkezet ajánlott fogyasztói ára alapjáraton, vagyis 2/32 GB-tal 150 dollár lesz, 3 GB-ra emelt rendszermemóriával 165 dollárba fog kerülni, a 4 GB-nyi RAM-mal és 64 gigabájtos tárkapacitással rendelkező kivitel pedig már 195 dollárért kelleti majd a bájait.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Sogat
2017.02.06. 18:19
Az előző verzióm van, soha nem volt még ilyen jó telefonom, főleg nem kb. 60e-ért. Amint lehet kapni cserélem erre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. orimate
2017.02.06. 18:21
Nem értem miért olyan nehéz ezt s B20 at belerakni. A Redmi note 3 pro ból is készült európai változat B20 al. Nyilván ebből is lesz, még több felárért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Merwenus orima...
2017.02.06. 18:55
Mert a sok hülye megveszi anélkül is még itthon is, akkor minek fejlesszen?
Bízom benne, hogy továbbra is veszteséges lesz a telefonjaik nagyrésze, és végre belátják, hogy ha Kínán kívül akarnak terjeszkedni, akkor végre B20-aznak. Aztán majd jön a sok okos, és megmondja az okosat, hogy de hát otthon a panelban milyen jó a 4G-je, csak a baj, hogy mások kimerészkednek a nagyvárosokból is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. orimate Merwe...
2017.02.07. 04:00
Mondjuk nekünk a párommal elég a 3g is arra amire használjuk az internetet. Németországban egy másodlagos szolgáltatónál vagyunk aminek a 4g lefedettsége 10% kb. De a 3g is limitálva van 21 MBit/s ra. Innentől kezdve nem érdekelt, hogy B20 lesz e vagy sem. Meg kellett szoknunk, hogy van hogy két település között a terep viszonyok miatt telefonálni sem lehet. Csak nem értem a logikát. Fejleszteni? Szerintem egy olyan antennát belerakni ami mindent tud nem tűnik ordas nagy fejlesztésnek. 3 különböző modellt gyártani és logisztikázni több meló. Annyira, hogy nem B20 verziót rendelve kedves kínai eladóm B20 verziót küldött nem megfelelő rommal és sem a kamera nem működött sem térerő nem volt. De valamit mégis akarnak Európában ha készül egyes modellekből B20 variáns is. Ettől függetlenül csatlakoznék az elsőhöz, ilyen jó telefonom ennyi pénzért még nem volt mondom ezt nexus 4, zenfone 2 után amik kétszer ennyibe kerültek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Nemtomka
2017.02.07. 10:45
Már három napja tekerem. Ennyi tökéletesen élég, ha valaki nem játszik és szocializálódik ezerrel. Indiában tegnap kezdték el forgalmazni. Az európai forgalmazást Bálint napon kezdik el 135$-os áron. (MiUI fórum)

Köszönöm a gyors tesztet, én csak azt tudom mondani, hogy tökéletes, legfőképp
a kamerán lehetne még javítani és remegős kezűeknek jól jönne egy USB C is.

A MiUi fórumon épp most kérdezik mi lenne még jó neki. Szerintem jobb kameramodul. Például egy pókszemű kivitellel és klassz képfeldolgozó sw.-el simán be lehetne előzni a világot.

Az akku LiPo és tényleg kivételes. Végre egy több napos telefon! (min. 2 nap 10 óra képernyőidővel, odafigyelve 1 hét is kijön.)

A MiUi 8 már tényleg jól használható és 135$-os ára mellett a ~400$-os vasakkal simán felveszi a versenyt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!