iPon Hírek

Radeon HD 5800 hírmorzsák

Dátum | 2009. 08. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az AMD a dolgok jelenlegi állása szerint jó eséllyel elsőként dobhat piacra DirectX 11-es támogatással rendelkező videokártyákat: az újdonságok várhatóan szeptember folyamán mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A termékekkel az üzletek polcain a Windows 7 megjelenésével egy időben már szinte egészen biztosan találkozhatunk majd.

Néhány napja az egyik, Juniper kódnévvel ellátott kártyáról érkeztek információk és néhány kép, ám most a Cypress sorozatú felsőkategóriás megoldásokról is felénk fújt a szél néhány információ morzsát. A Radeon HD 5800-as sorozatú videokártyák 1 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriával büszkélkednek majd, és számos technológiát is támogatnak, amelyeknek többsége már ismertnek mondható. Az újdonságok a DirectX 11 mellett az OpenGL 3.1-es, DirectCompute 5.0-s (Compute Shaderek), OpenCL, valamint az ATI Stream névre keresztelt GPGPU technológiáját is támogatni fogják, sőt, az AVIVO HD motorral és ATI Eyefinity támogatással is el lesznek látva. Ez utóbbi technológia lehetővé teszi, hogy akár három monitort is üzemeltessünk egyidejűleg, egyetlen kártya felhasználásával.


A Radeon HD 5850-es és 5870-es (azaz a Cypress Pro és Cypress XT) modellek az Accelerated Video Transcoding (gyorsított videó kódolás) és a CrossfireX eljárásokat, valamint az energiatakarékos működésért és dinamikus energiagazdálkodásért felelős PowerPlay technológiát úgyszintén támogatják. A termékeken többféle videó kiemenet kap helyet, amelyek között DVI, HDMI és DisplayPort csatlakozók egyaránt megtalálhatóak.

Reméljük, hogy a termékek hivatalos megjelenésének közeledtével érdekesebb információk, azaz a kártyák pontos specifikációi is napvilágot láthatnak.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

36. systexas
2009.08.24. 15:08
VISSZA A HIRHEZ

váh most nagyon sok újat megtudtunk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Parano1d
2009.08.24. 15:17
Ahhoz képest, hogy szinte minden nap van hír az új kártyákról(aminek az információs értéke közelít a 0-hoz), senki sem tud semmi konkrétat. Pedig már tényleg pár hét van csak a megjelenésig. Nagyon nagy a titkolózás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Horusz
2009.08.24. 15:38
überdurvaák lesznek az új ati kártyák, azt hiszem továbbra is hű leszek a márkához.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Norbert09
2009.08.24. 15:40
Ez érthető, mivel NAGY durranásra készülnek, az ennyvídia meg elbújhat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. polarx
2009.08.24. 16:17
majd meglátjuk ki mit mond ha kiderül mit lép az nv. ill azt már lehet tudni hogy lép.. csak a lépésének erősségét nem tudni..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Richard83
2009.08.24. 16:21
Én a teszteket akarom majd látni, remélem lesznek, csak az nvidia is dobjon ki pár kártyát hogy lehessen mihez hasonlítani és megint lássuk hogy árérték/teljesítmény arányban megint az Ati vezet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. MartonRoby
2009.08.24. 16:44
Én szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon ütős kártyák fognak most jönni az ATI-tól. Remélem, hogy árban is úgy fognak skálázódni, mint a 4870, 4850 a megjelenésükkor. Erre utal legalábbis, hogy abból az árkategóriából szinte mindent eltakarítottak. Hajrá ATI
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. ByrDer
2009.08.24. 17:12
Én 200-250$-ra tippelem őket ami nagyon jó ár lenne és kb reális is 4850 és 4870 jelenlegi árához képest (100-130$
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. petyusz87
2009.08.24. 17:32
Szerintem is nagyon jó kis kártyák lesznek, már lassan elérkezett az idő hogy lecseréljem a 3870-emet.

Jó kis előnye lesz az AMD-nek és azt biztosra veszem hogy nem lesznek olcsóak, ha megérkeznek az Nv-k akkor a szokásukhoz híven árcsökkentés lesz majd várható csak, hogy bajba legyen az Nv.
Jól bevált ez az árazási taktikájuk a 4000 szériánál is, szóval majd eldől akkor a verseny ha kijönnek az Nvidia kártyák is.

Az első összehasonlításig nem ajánlom senkinek hogy befizessen egy új kártyába (költséghatékony gondolkodás).
Szóval várjuk csak szépen azokat a jó kis teszteket.

Ja nem írnám le csak úgy az NV-t ha megint arra támaszkodnak mint a 200-as sorozatuknál, hogy hatalmas magot alkotnak amiben hatalmas is lesz az erő. Ha folytatják ezt a tendenciát akkor a következő szériáról is el lehet lesz majd mondani hogy náluk van a legerősebb.

Na de akkor is meg kell várni hogy melyik lesz a legjobb ár/teljesítmény arányú és úgy választani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Sytyx
2009.08.24. 17:40
Szerintem meg jönnek majd a Marson készített 0,0004 nm-es Kiskacsa 2000-es hypertübertápos extracsúcsvideókártyaszörnyetegek, amik a föld alá alázzák az Ati-t és az nV-t. Sőt ebben biztos vagyok, mint a többi hozzáértő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. dragonplat...
2009.08.24. 17:59
"Ja nem írnám le csak úgy az NV-t ha megint arra támaszkodnak mint a 200-as sorozatuknál, hogy hatalmas magot alkotnak amiben hatalmas is lesz az erő."

Nem olyan erős az.
Csak nagyobb a memória sávszélessége.
Az atiknak (rv770) pedíg kissebb a sávszélesség de erősebb és kissebb a gpu.
Csak hát 256bit nem 448.
Egy kis erő demonstráció.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. arkman
2009.08.24. 18:02
petyusz87:
"Ja nem írnám le csak úgy az NV-t ha megint arra támaszkodnak mint a 200-as sorozatuknál, hogy hatalmas magot alkotnak amiben hatalmas is lesz az erő. Ha folytatják ezt a tendenciát akkor a következő szériáról is el lehet lesz majd mondani hogy náluk van a legerősebb."

Ja lehet, csak az a gond, hogy kezd elfogyni a hely. Már most is a kétszerese, mi lesz a következő generációnál? : AMD:260mm^2, Nvidia:570mm^2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. imi93
2009.08.24. 18:02
hiába magyaráznak megint az atisok hogy az nv majd megint les mikor ég azt se tudják hogy az nv mit dob ki de még azt se hogy az ati mit dob ki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. dragonplat...
2009.08.24. 18:08
Ati dx11 munkássága.
2002. tesszelációval kísérletezik. Csak mások nem látták neki jelentőségét(de most itt a nyakunkon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Sytyx
2009.08.24. 18:20
Látom lelki szemeim előtt a tutit:
Leszáll egy űrhajó, amire a "Kiskacsa 2000" van festve. Tesztelik majd az Ati és az nV kártyáival. Persze a két földi gyártónak esélye sincs, hisz ők , még sima nanotechnológát alkalmaznak. Nincs beépített áramellátás a videókártyában és hasonló nyalánkságok, amit a Kiskacsa 2000-es már símán tud. A DX 11-et pedig már a Kiskacsa 0001-be se rakták bele, mert az akkor is kőkorinak számított marsi léptékkel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Doky06
2009.08.24. 18:55
Hát ez jó volt!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. kopidoo
2009.08.24. 18:57
Engem az érdekelne, hogy vajon mekkora drop lesz a jelenlegi kártyák árain, ha a DX11-esek kijönnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. dragonplat...
2009.08.24. 18:58
Agyrém, hogy láttatok egy fekete téglalapot, amire valaki azt mondta, hogy az az új HD5800-as kártya, és tutkón vágjátok mire képes. Akkor nézek egy fekete nV téglát, hátha kiokoskodom, hogy mit is tud
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. ByrDer
2009.08.24. 19:15
Sytyx: Az emberek spekulálnak.
Ha van némi fogalmad a jelenlegi vga piacról, meg az eddigi trendekről/technikákról, akkor lehet következtetéseket levonni a jövőre nézve. Nem rémlik hogy bárki is szentírásnak vette volna hogy ezek lesznek a "best card ever", vagy hogy nv bezárja a boltot, de a jelenlegi állás alapján minden elfogultság nélkül lehet tippelni hogy hogy elég jól fognak teljesíteni ezek az új karik, és mivel az nvidia csak vmikor 2010 első felében hozakodik elő új technikával, addig elég komoly károkat okozhat neki az ati (meg mellékesen a vásárlókra nézve sem olyan jó hír ez).


Pl ha az ati kártyák mondjuk elérnék, vagy meg is haladnák az 50%-os piaci részesedést ez idő alatt, meg esetleg a fejlesztők is elkezdenek foglalkozni a directx11-el, akkor az nv el is felejtheti a physx-es hülyéskedéseit, mert semelyik fejelesztőnek nem lesz értelme vele foglalkozni.. márpedig jelenleg a physx az egyetlen épkézláb érv az NV mellett az ati ár/érték arányával szemben (manapság egyszerűen nincs olyan pc-s játék aminek egy középkategóriás kártya ne tudna max beállítások mellett futtatni átlagos felbontások mellett, hiába övék jelenleg a legtáposabb single-card megoldás).

Arról nem is beszélve hogy az unreal engine 3 is kezd már öregedni/kifutni, márpedig ez az egyetlen említésre méltó motor ami phyx-et használ fizikai kalkulációra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. boczko1
2009.08.24. 20:21
Most jelenleg nemtudom hogy százalékosan hogy áll a vidikari piac de én nemhinném hogy 50% fölé menne az ati részesedése mert a normál játékos ember nemfog azért uj kártyát venni mert az már támogatja a dx11 et hiszen elég neki a 48xx is még egy évig játszani, decemberig ugysem lesz játék ami támogatja meg ha ki is jön játék sztm ugyanúgy fog az emberek töbsége pofára esni mint anno a hd2xxx szériánál hogy ugyan van benne dx10 de minek ha nembírja normálisan futatni a dx10 es játékot persze ugyanez elmondható az nvidia geforce 8xxx kariajiról. Nekem speciel volt ati kártyám kb 1éve, utáltam mert nemvolt képes hozá az ati kiadni normális driver eket és ha jólhallottam ez mostanában picit javult de azért még van egy kis hiányosság. A mostani kártyái sem győztek meg túlságosan, volt szerencsém kipróbálni egy hd4850 et és sztm nem az igazi lehet hogy erős kártya de sok hejen a 9600gt m lealázta, kb 3 hete boldog tulajdonosa vagyok egy gtx260 216sp os videokártyának én nem fogok cserélni legalább egy évig mert tudom hogy jó lesz ez még addig. Amedig az ati szolgáltatásokban nem veri meg az nV t addig én maradok nVidiás gondolok itt PhysX, CUDA, 3d Stereo, Pure Video HD. Ha pedig az árakat nézük sztm nincs mit szégyenkeznie az nvidiának amig a hd4870 et meglehet kapni 40e körül és ugyanenyiért a gtx260 216sp os változatot ami azért veri majdnem mindenhol a 4870 et néhol még a 4870x2 őt is.
és hogy ezt alátámaszam belinkelek tsztet:

http://www.hardwarecanucks.com/forum/hardw...-review-10.html

http://www.hardwarecanucks.com/forum/hardw...-review-11.html

http://www.hardwarecanucks.com/forum/hardw...-review-15.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. boczko1
2009.08.24. 20:27
gab78: a piros tehén 3 labdával még a kezdeti ageiától átvett technológia azóta már marha sokat fejlődött a physx de ezt ugyse tudom elmagyarázni ha nem láttad az ut3 physx el kiegészített változatát meg a warmongert és egyébb techdemókat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. boczko1
2009.08.24. 20:55
gab78: sztm nem a technologia hibája hogy egy techdemót elrontottak főleg hogy azt még az ageia csinálta tehát nem a physx el van probléma hanem azzal az egy techdemóval.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. ByrDer
2009.08.24. 21:01
Hát arra én se fogadnék hogy akinek most pöpec gépe van az ugrik dx11-es karit venni.. viszont aki mostanában akar új gépet venni az szntem nem fog dx 10-es kártyát venni vagy legalábbis én nem tenném. (feltéve ha az új hardver elérhető áron lesz)

Az 50%-al könnyen lehet hogy sokat mondtam (én sem néztem utána) de az tény, hogy mostanában sokat erősödött az ati (különösen gamerek, és notebook-osok körében) és az új kártyákkal ez csak tovább fog nőni, miközben az nv-nek veszteséges félévei vannak.

gab78-nak meg annyit a physx-ről, hogy én nem minősítettem hogy milyen, vagy hogy mekkora súlya van, de tény hogy ott van (egyenlőre) az atinál meg nincs.
A phyx-ben nagy potenciál lehetne, de semmiképpen sem így ahogy az nvidia ál hozzá, és így megmarad egy szimpla extra effectnek amit ki-be lehet kapcsolni, pedig sokkal több is lehetne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. imi93
2009.08.24. 21:24
azt nem mondanám hogy veszteség hanem csak nincs olyan nagy nyeresége
de ez pillanatró pillanatra változhat
lehet hogy az nv most nagyon beletalál a dx11-be mint anno a 8-as szériát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mtrx220
2009.08.24. 21:31
szerintem sem fognak ugratni dx11 karit venni a userek, mert hova még, minek?
mire odaérünk addigra talán kevés is lesz amit ezek a vasak tudnak, másrészt ki tudja mennyi idő lesz az.
elnézve a jelenlegi állapotokat még minimum 3 év...
milyen dolog az, hogy egy középkategóriás pc-n elmegy minden max grafon, két éve?
nextgen így, physix úgy, egyszerűen nem beszélhetünk fejlődésről..
az ati fejlesz persze, de hova ennyire?
van egy nvidia is - az utóhatásaival együtt amit a játékfejlesztőkre gyakorolt, és van még rajta kívül két nextgen konzol is - amik jelenleg a fő platformok - dx9 alatt szépen elnavigálnak, ezzel jól be is határolják a fejlődést a multiplatform nevű csodálatos dolognak köszönhetően.
nvidia szerintem arra vár egyébként, hogy majd valaki talán felnyalja a padlóról - intel? és véget vet a szenvedéseinek, mert ez igy eléggé stagnálás ami most megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. boczko1
2009.08.24. 21:44
azért sztm az nVidia megnyithatná a physx et az ati felé és máris megugrana a physx et használó játékok száma és nemhiszem hogy ezért veszteségesebb lenne a cég, mert nemhiszem hogy valaki csak azért vesz nV t mert van benne physx
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. arkman
2009.08.24. 22:06
Pedig már csak az az egy (kettő a CUDA-val) olyan dolog van ami miatt nvidiát venne valaki, de ezek a HD5-tel el fognak tűnni, PhysX helyett hardveres Havok, Cuda helyett OpenCL és Compute Shader. És az nvidia is érzi hogy pácban van, ezért nyomul másik piacon jobban (Tegra)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Sytyx
2009.08.24. 22:48
Egy kis spekulácó részemről is:
Mivel az nV elég jól eltalálta anno a 8 ezres szériát, nem is kellett igazából fejleszteniük, mert nem volt ellenfél a közelben. Plussz arany áron adhatta. Most összejött az Ati-nak a 4 ezres széria, de ár/érték bajnok lett, a legerősebb kártya továbbra is az nV-é. Gondolom azért nem a szél fújta össze anno azt a 8 ezres kártyát sem az nV-nél. Ergo valamit csak fognak fejleszteni, amivel újra a leg lehet annyira, hogy az arany árak maradhassanak. De ez is csak egy spekuláció, amire annyi az esély, mint az Ati előnyére. (itt nem a hamarabbi dx11-es kártyakihozatalra gondolok)
Megjegyezném nem volnék én nV fan, csak olyan egyértelműen van leírva az nV, hogy az már röhej.
Persze, ha nV menne a kukába/csődbe, akkor sírna igazán az Ati tábor, mert vehetne arany áron Ati kártyát, vagy integrált Intel maradna még
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. dragonplat...
2009.08.24. 23:02
"Persze, ha nV menne a kukába/csődbe, akkor sírna igazán az Ati tábor, mert vehetne arany áron Ati kártyát, vagy integrált Intel maradna még"
Ez vitathatatlan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. imi93
2009.08.24. 23:47
talán azért mert ne mminden támogatja a 2 gpu-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. raiden
2009.08.25. 00:55
kíváncsi vagyok mennyivel fognak többet tudni a 4870 pcs+-nál :> kiderül, hogy megérte-e megvenni 2 hónapja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. dragonplat...
2009.08.25. 06:52
Biztos hogy megérte megvenned. Még csak 1 játék van ami kihasznállja. De látod ma még a dx10 re sem álltak át rendesen lásd crysis.
Nagyon jó kis kártya az. Ha pedíg több ideig nem cseréled és lesznek dx11 játékok használlhatod a 10.1et. Ami szép teljesítmény növekedést hoz a dx10-hez képest.
Körül belül 1 évig még nem lesznek dx11 játékok ha jól tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Riddick77
2009.08.25. 07:35
Most egy 4830 asom van tuningolva,speckó hűtéssel,de ilyen jó kártyám még nem volt.

Gyors vele a gép mint a szél,és nagyon szép képe van egy 26" monitoron.

Ezek az új Ati-k nagyon durvák lesznek. Nekem csak nvidia kártyám volt eddig,de ezentúl csak is Ati-t veszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. imi93
2009.08.25. 08:25
miaz hogy egy évig nem lesznek directix 11-re játékok még 1 évig???
nemsoká itt a Dirt 2 és az dx11-es lessz
az meg hogy ezentúl is atim-m lessz meg biztos dúrvák a kártyái az olyan minta azt mondanád hogy mostantól csak cm hűtőt veszel mert jó árba és teljesítménybe vannak de lehet hogy a zalman vagy akármék gyártó beújít valamit és azt éri megvenni
szóval én nem értem az ilyen atim van azom is lessz embereket
nem az hogy védem az nv-t de ez már csak sötétbe tapogatózás amit csinál pár ember
ennyi erővel nekem most 9800gt oc-m van és akkor mondhatnám én is azt hogy über a és nv lessz a következő id de nem mondom mert ez az it kiszámíthatatlan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jano12
2009.08.25. 08:41
A baj ott kezdődik, hogy a köztudatban a DX 10 = a Crysisszel. Pedig nem! Felejtsük el, mert tévút.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. boczko1
2009.08.25. 10:57
ténylegesen dx10 et használó játék:
lost planet colonies
H.A.W.X ez ráadásul már a 10.1 et is ki tudja használni

a crysis csak egy bizonyos részét használja a dx10 nek de használja és ez a lényeg és azért grafikában hát nemnagyon tudok játékot mondani ami ugy igazán lealázná
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!