iPon Hírek

Radeon R9 290X: a rajt várható időpontja?

Dátum | 2013. 09. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD néhány nappal ezelőtt rántotta le a leplet következő generációs videokártyáiról, igaz, a nagyszabású sajtóesemény alkalmával elég szűkszavúnak bizonyult a vállalat, így a termékekkel kapcsolatban szinte alig derült ki valami. A bemutató után nem sokkal érkezett némi információ a Radeon R9 290X várható árazásával kapcsolatban, majd ezután az XFX egyedi hűtéssel rendelkező Radeon R9 280X videokártyáját is megcsodálhattuk, hála a kiszivárogtatott fotóknak.

Az újdonságok esetében eddig nem igazán lehetett tudni, hogy melyik modell pontosan mikor érkezik, ám a Radeon R9 290X esetében a jelek szerint megtört a jég. Az AMD nemrégiben Törökországban tartott egy sajtórendezvényt, amelynek keretén belül kiderült, hogy a Radeon R9 290X esetében október 15-én, berlini idő szerint 12:01 perckor jár le az NDA. Ez annyit jelent, hogy ekkor megjelenhetnek a termékről készített első részletes tesztek, viszont az egyáltalán nem biztos, hogy ettől az időponttól kezdve az R9 290X videokártyák is elárasztják a boltok polcait, ugyanis megvan az esély arra, hogy a rajt csak formális lesz, azaz a termék leleplezését követően majd csak később válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban. Eleinte csak referencia paraméterekkel rendelkező Radeon R9 290X videokártyák kerülhetnek forgalomba, de a kínálatban gyárilag folyadékhűtő blokkal felszerelt referencia R9 290X videokártyák is jelen lesznek. Ennek fényében úgy tűnik, az AMD legfrissebb csúcskártyájával követi azt a gyakorlatot, amit az Nvidia a GeForce GTX Titan esetében alkalmazott.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. Csoki88
2013.09.30. 10:54
Október 15.??? Nálunk jó ha novemberre lesz elérhető példány pedig a BF4 rajtra már kellene az új vas... Legalább a tesztek jöhetnének hamarabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. atti2010 Csoki...
2013.09.30. 10:57
Rendeld elő és akkor megkapod hamarabb, tesztek meg 15 este biztosan lesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ndave92
2013.09.30. 10:59
Sajnos várható volt, hogy idehaza csak november eleje/közepe tájt lesz kapható. Tavaly az FX-8350-est is csak 1 hónappal a hivatalos megjelenés után tudtam megvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. xcomman
2013.09.30. 11:00
Latom nem csak en vagyok turelmetlen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Whysper
2013.09.30. 11:08
Vagy bármi mutassanak már akár mit is most már már már már már gyerünk már!

Ejnye már!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Csoki88
2013.09.30. 11:20
http://gamepod.hu/hir/battlefield_4_amd_radeon_r9_290x_video.html

Mantle API, ha tényleg így fog teljesíteni cry engine meg frostbite alatt akkor akár tavaszig is várok rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Keksz03
2013.09.30. 11:31
nem tudom mire ez a nagy sírás, az elmúlt 1-2 évben akármelyik oldalról jelentek meg VGA-k én már legalább egy nagykernél láttam belőlük raktáron azon a héten! szerintem ez most sem lesz másképp...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. atti2010 Csoki...
2013.09.30. 11:38
És még vagy 19 játék jön Frostbite 3 motorral és a Cry Engine is Mantle API -val érkezik, úgy latszik eljött az ideje hogy nyugdíjba menjen a HD 6850-em.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Whysper
2013.09.30. 12:05
Neked is? Én is most a 6850-et küldöm át unokaöcsémnek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atti2010 Whysp...
2013.09.30. 12:11
Ez a Mantle nem kispálya mindenképpen szeretném kipróbálni és szerencsére most a legjobb játék gyártók is mellettük állnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. sakal6
2013.09.30. 12:17
És a konzolok is a Mantle mellet állnak. Az NV felkötheti a gatyáját.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. atti2010 sakal...
2013.09.30. 12:26
Igen de most az a lényeg hogy az AMD végre felkavarta az évek óta poshadó DX állóvizet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Csoki88
2013.09.30. 12:41
Lépés előnyben az AMD nem vitás a next gen konzolok miatt főleg. Remélem ez az új API nem valami túl hypolt marketing fogás lesz, tesztek majd árulkodnak. Idő kérdése és az Nvidia is lépni fog, de most fordulhat a kocka. Hajrá pirosak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 Csoki...
2013.09.30. 12:43
Viszont úgy olvastam hogy a BF4 Mantle drivere csak Decemberre lesz kész sajnos, viszont újabb fejlemény hogy elhagyják a Crossfire kábelt és az egész a PCI-E sínen fog működni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. NovaTerra
2013.09.30. 13:16
Mire elterjedhet a mantle, addigra meg is jön a maxwell, ami nagyon hasonló lesz állítólag az amd gcn architektúrájához. A kérdés az, hogy azon, hogyan megy majd a mantle api és egyáltalán addig lesz-e elég játék, ami támogatja. Mert egyelőre úgy tűnik bf4-en kívül nem jelenik meg idén más játék, ami támogatná.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atti2010 NovaT...
2013.09.30. 13:29
A Maxwelen már most megmondom neked hogy nem fog menni a Mantle mire esetleg átalakítják (ha lehet) akkorára 2015 fogunk írni és ez optimista jóslat, a másik nagy kérdés hogy a Maxwel CPU része mire lesz elég, gyanítom hogy az első években nem sokra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jozsefm NovaT...
2013.09.30. 13:34
Mibol gondolod hogy az AMD mindenaron terjeszteni akarja?
Mar regen erik a kompatibilis vilag alkonya. Ha ez valoban kepes arra amit demoztak uj fejezetet fog nyitni a sajat kategoriajaban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Csoki88
2013.09.30. 13:41
Nvidia esetleg megpróbálhatja izomból lenyomni az AMDt, árban viszont ha igazak a jóslatok a 600 dolláros árról akkor csak az elvetemültek állnak a zöldek mögé a maxwellig, addig pedig az AMD tarolhat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozef8
2013.09.30. 17:40
Hú na ez az API kemény lehet. Remélem jó lesz! Én várom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Bibike_ATW Csoki...
2013.09.30. 18:23
Basszus, én is arra várok ! Most veszek uj PC-t ! Mennyi lesz az ára ennek ? 600 dollár plusz 27% áfa ha Amazonról rendeled ha itthonról akkor még több!

BF 4 szerintem Radeon 7970 Ghz Edition-ön is faszán fog futni. Gigabyte Windforce-a a legjobb, olyat vegyél okmtóber 15 után és lehet addig még lesz egy pricedropp is az uj kari miatt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Bibike_ATW Csoki...
2013.09.30. 18:24
Basszus, én is arra várok ! Most veszek uj PC-t ! Mennyi lesz az ára ennek ? 600 dollár plusz 27% áfa ha Amazonról rendeled ha itthonról akkor még több!

BF 4 szerintem Radeon 7970 Ghz Edition-ön is faszán fog futni. Gigabyte Windforce-a a legjobb, olyat vegyél okmtóber 15 után és lehet addig még lesz egy pricedropp is az uj kari miatt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!