iPon Hírek

Reflektorfényben a Samsung Galaxy J5 Pro

Dátum | 2017. 07. 13.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Samsung több J-szériás okostelefont is rajthoz állított az elmúlt hetekben, most pedig megint itt egy ilyen mobil. Ezúttal a Galaxy J5 Próval ismerkedhetünk meg közelebbről, ami a középkategóriát veszi célba megközelítőleg 300 dolláros ajánlott fogyasztói áron.
Egy Super AMOLED technológiás megjelenítővel áll az érdeklődők elé a Galaxy J5 Pro. A Samsung szakemberei által felhasznált egység 5,2 hüvelykes átlóval rendelkezik és 1280 x 720 képpontos a felbontása, ami még éppen elegendő részletgazdagságot biztosít. A szerkezeten az Android 7.1 operációs rendszer fogadja majd az érdeklődőket. A Nougat szokás szerint a Samsung saját grafikus felületét hozza el a felhasználók számára, ami bővelkedik majd az extrákban, jár például vele a Samsung Cloudon 15 GB ingyen tárhely, de említhetjük a Secure Folder védett mappát, valamint a Dual Messenger opciót is. A kamerák terén érdekesnek ígérkezik a Galaxy J5 Pro, de a Samsung berkeiben nem teljesen új az általa felvonultatott felállás. Két 13 megapixeles képalkotó van a fedélzeten, az egyik előre, a másik pedig hátra tekint. A különbséget itt a lencserendszerek terén lehet felfedezni, az eszköz előlapján található modul „csak” egy F/1.9-es rekesznyílású optikával társult, míg a hátlapon található megoldás már egy F/1.7-es apertúrájú lencserendszerrel büszkélkedhet. Videózni 1080p-ben képes másodpercenként 30 képkockás tempóval. És nem hiányzik itt a LED-es villanó sem.
Az okostelefon a Samsung saját fejlesztésű és gyártású Exynos 7870 központi chipjét használja, ami 14 nm-es csíkszélességen készül. Ez a termék nyolc darab Cortex-A53 processzormagot tartalmaz egy Mali-T830 MP2 grafikus feldolgozó egységgel megtoldva. A bevetésre küldött lapka órajele elérheti az 1,6 GHz-et. A rendszermemória is hozzájárul ahhoz, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson az okostelefon, hiszen 3 GB-os kapacitással szolgál, ami átlagos körülmények között már szinte mindenre elegendő. A háttértár tekintetében a vásárlóknak két választási lehetősége van, az alapot a 16 GB-os kivitel jelenti, és van még 32 gigabájttal szolgáló opció is, amiből 24 GB a ténylegesen szabadon felhasználható. Van mód a Galaxy J5 Pro bővítésére is, legfeljebb 256 GB-ig kezel microSD kártyákat. A kapcsolati képességeinek sorát a 4G LTE hálózati modem nyitja, és rögtön ki kell itt emelni az NFC chip meglétét is. Ezeken felül van még 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 4.1 modul, ANT+, és A-GPS vevő, ami a GLONASS és a BeiDou rendszerekre is támaszkodhat. Dual-SIM támogatást nyújtó készülékről beszélhetünk, és örömünkre szolgál azt is hozzátenni, hogy a memóriakártya külön fiókot kapott, szóval nem is hibrid elrendezésről van szó.
A fémből készült burkolaton elég szokatlanul futnak az „antennacsíkok”, de a Samsung szinte mindegyik idei Galaxy J modellnél ezt a vonalvezetést alkalmazta. Az unibody kialakítású ház 146,2 x 71,3 x 8 milliméteres térfogatú, a tömege pedig 160 gramm. Négy színváltozatban kapható a masina, a fekete, az arany és a rózsaarany mellett egy kék variánsról is beszámolhatunk. Az előlapi nyomógombot érdemes még megemlítenünk, ez ugyanis nemcsak a mobil kezelésében segít, hanem az ujjlenyomat-olvasót is magába foglalja. Az üzemidő terén nem érdemes kiemelkedő produkcióra számítani, de nem is okoz majd csalódást a készülék a 3000 mAh-s kapacitású akkumulátorával. Lássunk néhány gyári adatot arra vonatkozóan, hogy mire lehet számítani: egy feltöltéssel nagyjából 20 órán át lehet majd folyamatosan telefonálni, a Wi-Fi-n vagy az LTE-n internetezést egyaránt 13 órán át bírja, videózással 17 órát vészelhet át, kikapcsolt kijelző mellett pedig 74 óra, vagyis több mint három nap zenelejátszást bírhat. Végül még azt is meg kell jegyezni, hogy lehet számolni gyorstöltés támogatással.
A Samsung Galaxy J5 Pro összességében nem egy ár-érték bajnok, de a vállalat berkeiben egészen korrekt vételnek ígérkezik. A készülék először Thaiföldön került kereskedelmi forgalomba, de egészen biztosak lehetünk benne, hogy szélesebb körben is elérhetővé válik majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!