iPon Hírek

Régi ismerős a Windows 7-ben

Dátum | 2009. 01. 13.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Bizony, meg lehet nyugodni - nem kell majd nélkülöznünk a Kék Halált a Windows 7-ben sem. Amint az ugyanis néhány nap után kiderült, ez a csodás jelenség továbbra is vígan ráköszönhet az emberre, ha nem figyel oda eléggé.


Egyfelől persze hagyományőrzésként is fel lehet fogni a dolgot, másfelől viszont meglehetősen furcsa, hogy láthatólag máig sem tudtak egy olyan hibaüzenettel előállni, amit még az egyszerű átlagfelhasználó is képes lenne értelmezni (vagyis hogy például konkrétan _mit_ is csinált, amivel kiakasztotta a gépet) - miközben az enyhébb (tehát a gépet azért ki nem akasztó) hibák kezelésén legalább valamennyit tudtak már javítani.

Azt természetesen továbbra is kiírja - a képernyő legalja felé - hogy melyik modul is okozta a balesetet, de hogy mivel (hang? videó? USB? merevlemez?), arról továbbra sem kapunk érdemi tájékoztatást. Mindenesetre miután kellően jó kedvre derítette a felhasználót a kék képernyővel, már jön is az újraindulás, és lehet próbálkozni megint... és reménykedni.

Láthatólag tehát a Kék Haláltól nemigen lehet megszabadulni még most sem - bár az persze mindenképpen pozitív, hogy egyre ritkábban és ritkábban fordul elő. Sajnos azonban még így is valószínű, hogy a végső Win 7-változattal is viszontláthatják majd néha egyesek ezt a "szép" látványt - de persze mindig lehet reménykedni, hogy talán a Windows 8-ban majd már ezt is korrigálják: talán ott már arról is kapunk értesítést, hogy pontosan mi is történt, és legközelebb hogyan lehet elkerülni - és talán még újraindítani se kell. Talán... A remény örök.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Svindler
2009.01.28. 14:18
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!